Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 26. (1975)
1975 / 1. szám - Kovács Kálmán: Negyedszázad
KOVÁCS KÁLMÁN Negyedszázad Huszonhatodik évfolyamát kezdi meg az Alföld.. Negyedszázad után s bizonyára újabb évtizedek előtt - nem árt némi meditáció. Vállalkozó kedvben, szervezkedő szellemekben sohasem volt hiány e tájon. Mennyi lapalapító kísérlet, mennyi kudarc előzött meg bennünket, hány szép terv mered ránk csonkán, mert valami mindig hiányzott a kiteljesedéshez. Néha csak az a bizonyos hetedik krajcár, néha talán az a megtartó közeg, amely nélkül nem érlelődhetnek szellemi dolgok, s néha talán a szellem makacssága is ellankadt Árkádiában. Sokan vagyunk, akik csak meghatottsággal tudjuk nézni a lefolyt huszonöt év Alföld-köteteit. A fiatalságunk tapad hozzájuk, saját szellemi növekedésünk csillan fel belőlük, azt az erőfeszítést rögzítik, ahogyan generációk tanulgatták itt az írás mesterségét. S ha a tárgyiasság legyőzi a lírát, ha a sorjadzó példányok belső világát szemléljük, bizony kultúrtörténet ma már! Miközben mindig figyelte múltunkat, mindig ápolta a hagyományt, hagyománnyá vált és hagyományt teremtett maga is. Negyedszázados tanúja, fóruma és szervezője annak a folyamatnak, ahogy egy tájegység nőtt bele a szocializmus új szellemiségébe. Kezdetben szegényes volt a mozgás, sok neofita túlzással és szürkeséggel, az 1950-es évek ismert gyermekbetegségeivel. Ám ahogy kinyílt körülötte az idő, a lerakott alapok megérlelték az utóbbi másfél évtized reneszánszát. Ezek az évek növesztették fel a vidéki folyóiratokat, az utóbbi másfél évtizedben igazodtak hozzá a kinyílt idő arányaihoz. De nem tehették volna, ha nem áll mögöttük az a társadalmi rend, amely nemzetünk felemelkedésének harmonikus modelljét akarja valósággá változtatni: egyik oldalon a felhalmozott anyagi javak között élő embert, másik oldalon a szellem, az esztétikum, az erkölcs, a szocialista ideálokba átnövő embert. E harmonikus modellt szolgálva teremtették meg folyóirataink anyagi biztonságát. S nem nőhettek volna fel e lapok, ha nem állnak mögöttük tehetséges, írásra, akár alkalmi feladatokra is mindig kész munkatársak, s ha a közművelődés nem munkálná áldozatosan az olvasó nemzet eszményét. Szerkeszteni persze sohasem volt könnyű, s ma sem az. Sokan csóválják a fejüket, mert nincs profilunk, mert gyengébb számok is kisikerednek, mert nem mindig tudjuk arányosan képviselni az egyetemest és a lokálist. Ha ítélkeznek rólunk kritikuskollégáink, gyakran vehető észre, hogy korábbi lapmodellek kliséit illesztgetik ránk. Elfogultan nézve valóban úgy látszik, hogy egykor a költői-írói mozgalmak teremtették meg a maguk lapját, tehát eleve az esztétikai affinitás gondoskodott magának különálló fórumról. Sok példával igazolhatja magát e vélekedés, de ha abszolutizálódik, akkor bizony nem hű a történelemhez, mert ott voltak más, a mai helyzettel inkább rokon vállalkozások. Arany János nem akart pártot ütni a Szépirodalmi Figyelővel, egyszerűen az értéket akarta képviselni az idő gyarlóságaival szemben, irányadó centrumot szeretett volna teremteni, s munkatársul hívott mindenkit. A sokat emlegetett Nyugatot sem az esztétikai affinitás hozta létre, hanem az antikonzervativizmus és a tehetség kultusza, s e talajon széles skáláját vonultatta fel a művészeteknek. A Magyar Csillagnál is inkább világnézeti erők jelentették a kohéziót, s nem az esztétikai azonosság vagy rokonság. Mai folyóirataink inkább az ilyesfajta lapokban fedezhetik fel elődjeiket. Ráadásul ritkán szokták ambicionálni a pontos megfelelést az elődök és a késői unokák. Az idő, a körülmények, a módosult elvárások mindig új csapásokra kényszerítették az utódokat. Más helyzetet teremtett folyóirataink számára az, hogy a művészetek puszta bemutatásán túl is vannak feladataik bőven. Erősíteniök kellene a marxista elméleti-kritikai gondolkodást, tükröző-bemutató tevékenységüket össze kellene hangolniok közművelődési eszményeinkkel, de úgy, hogy a demokratizmus nő az