Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 36. (1985)
1985 / 1. szám - Király László: A költő égő asztala (vers)
. KIRÁLY LÁSZLÓ A költő égő asztala . . . kezdődik, indul mély századvégi gurgulázással, vakító csévélő furcsaság, sistergő lángpántlikás rokka, tüzes, már-már érthető vinnyogás, fölgyújtott, izzó gépállat, mely szétköpködi magát darabokra, és megpördülnek a dobok is, halkan, ahogy lüktet a körkörös, ránk gyűrűzödő történelem; nehezen rögződik a homlok mögött mindez, hogyan is köthető le a cikkázó tűz a törékeny, egyre súlyosodó csontkupola alatt, hitetlen kísérleti teremben, ahol egyszer egy befogott villám úgyis elpusztít valakit (valamit), s már mélyül a zúgás, élesedik a színes gömbfej-villogás, alig láthatók a lila, halványszép verssorok: „suhog az illat nádasa.. . Zsuzsánna fürdik valahol” - így kezdődik, és nem egyszerűbb a folytatás sem, hány színt próbáltál szógúzsba kötni, mondat-széfbe zárni? - reggel hiába kínozod magad, nem emlékszel, csak arra: az örökös jelenben föllángol a költő asztala, és lehellet megszegik. . . II. (Az esemény, Zoltán fiamnak) Gördülnek sorban a sporttelep melletti térre zárt kocsik, titkos karaván, misztérium. Lassan nyílnak az ajtók, s láthatóvá válik a napfényben hunyorgó csoda: tigrisek, lámák, lovak, elefántok, majmok, medvék a rácsok mögött. Gyermekek verik fel a környék porát, visongva köszöntik a méla állatokat, meséskönyvek hőseinek fondorlatosan összekuszált ösztöneit. Dobbantó medvét, körben forgó tigrist, billegő elefántot, kiknek világvárosi tapsok edzették bágyadt közönyét. A lassan magasba kúszó sátortető. A por. A trágyaszag. Milyen is cirkuszi medvének, majomnak, pónilónak lenni - itt és most, e délutánon átélheted. Az idomárság feltámadó gyűlölete bennem. Hányingerig sunyító tigrisek a húgyos ketrecekben. A szabad szavannák emléke is szégyen most, röhögő, köpdöső suhancok előtt. A csapdába esés lehetősége és végeredménye. Tehetetlen billegő barátaim, mikor két lábra emelkedve óvjátok ütésektől orrotok, mintha négykézláb óvakodnék magam is. Node a cirkusz, a bűvölet, azzal mi lesz - idomítsd magad és légy tökéletes, kínozd magad ropogós cukorkáért, hát lapogatásért, ostorcsapás-elmaradásért, és légy lélegzet-elállító. És tapsolunk, mindenki mindenütt. Ám az idomítás , az emberiség csodált fasizmusa, janicsárteremtő remeklése. Nagy ponyván szénát vontat valaki a poros alkonyon át, ezt ropogtatják egykedvűen a sokat látott pompás csődörök, bokrétás lovak, fülbevalós szerencsétlenek. De holnap fölharsannak a trombiták, visongó kölykeink, fölcicomázott hölgyeink előtt vakító dobpergésben leng a felejtés. És mégis: a rácsok mögött minden karom kitépett lapockacsont, minden mancs szétzúzott gerinc. III. (Ma reggel) Sok mindent nem fogunk cselekedni, értelmetlen verseket írni az értelmetlenül megkésett tavaszban. Az évszakhoz képest hűvös idő. Valahol barátaim ülnek, nagy könyvekben lapoznak reménytelenül, szellemük itt lebeg könyvespolcaim fölött-előtt; íróasztalom, írószerszámaim őrzik emléküket. Köszöntjük Ildikó nevű hallgatóinkat. Napok óta