Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 43. (1992)
1992 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Menni a havazással szembe (vers)
LÁSZLÓFFY ALADÁR Menni a havazással szembe Melengetek még néhány tervet, tartogatom nehéz napokra, mikor az új tél fagya felvet s zörög a kedvem száraz csokra. Akkor kell újra lábra kapni, mint téveszme, mint makacs járvány, mint futótűz fűbeharapni, titkolt álmok nyomába járván menni egy havazással szembe Párizsba, Bergengóciába, s valami felgyűlt szerelemben hinni, hogy mégsem volt hiába. ...Még sosem voltam Debrecenben pedig ez rajtam múlt egészen: nemcsak ülni egy képpel szemben, de egyszer szétnézni a képen, a jól ismert elágazásnál a kettős-tornyos tiszta téren járni, ahogy a hangya mászkál s merengeni az ezeréven, megtudni végre, onnan nézve milyen is hátlapján az érem. A nóta is de régen bíztat, de egyre nehezebb ez, kérem! Debrecen, dörmögöm magamban, valamit tartogat a sorsom , vagy újra meg fog telni abban, vagy végleg kiürül a korsóm. Nem volt elég csak gondolatban felelni, ami test szerinti a halandót nevelni abban, ami csupán a lelket inti, ideje tűnődni az elven: mindent csak szépen megtanultam, még sosem voltam kétezerben s nem jártam soha még a múltban. Lehet az jobb, ha mégse jött el a vágyott perc, mely megvigasztal: kisimuló belső redőkkel, Szenterzsébetes indulattal döbbenni rá, hogy új csalódás, csak eszmények vége bukása itt ez a szép fehér megoldás, e szűzhóként taposott kása.