Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 66. (2015)
2015 / 1. szám - Markó Béla: Kronosszal az Égei-tengeren; Vihar az Égei-tengeren; Tűz az Égei-tengeren; Áhítat az Égei-tengeren; Elmúlás az Égei-tengeren
MARKÓ BÉLA Kronosszal az Égei-tengeren Úgy forgatja az univerzumot napról napra, akár egy Rubik-kockát, s tengernyi tüdejével felszuszog megkönnyebbülten, hogy mégis kihozzák egyik vagy másik színt az óceánok, mert reggel véges-végig párakék, pedig az este rózsaszínre váltott, s gyönyörködik csak, hátra-hátra lép, aztán elölről kezdi már megint, és folyton illesztgeti részeink, míg egy-két percre tényleg látható lesz, amiről azt hittük, hogy végtelen, s csak annyi, mint régi térképeken a magyarázkodás: hie sunt leones. Vihar az Égei-tengeren Eddig külön volt föld is, ég is, fény is, külön a víz, és külön a homok, külön te is, és külön voltam én is, s most közben mindenütt csupán romok, felhőfoszlányok közt szétszórt parázs, lent piszkosszürkék, tintakékek, s csak zsong a tajték, mint fehér darázsfészek a hullámokban, mintha végleg összekeverték volna a világot, letört gallyak és szél fújta sirályok szállnak csak ide-oda, semmi rend nincsen sehol, minket is darabokra tép már az Úr, s nem is olyan rossz, hogyha egymással elvegyít, majd megpihen.