Alföldi Ujság, 1947. március (3. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-01 / 50. szám

4 A „Délsziget" legfrissebb száma Moldvay Győző és Föröss Ist­ván szívósan tovább szerkesztik ezt a vásárhelyi folyóiratot. Ha ők így fáradoznak, föl kell figyel­nünk rájuk. Ebben a legújabb számban elsősorban költőket cso­portosítanak. Összesen tizenötöt. Köztük főigyekezettel Szabó Lő­­rincet favorizálják, 18 „Tücsök­­zene“-s versével. Dicséretes erő­feszítés akart lenni a Vajda Já­nosról szóló tanulmány (Koltay- Kastner Jenő írta), bizonyítva, hogy a múlt század közepe után Vajda volt az igazi, öntudatos demokrata író, az akkori állami és társadalmi berendezkedés éles kritikusa. Kár, hogy ezt a gon­dolatot nem viszi végig és nem bizonyít eléggé. Kiemeljük még Darázs Endre és Moldvay Győ­ző költeményeit a csokorból. Darvassy István Irán és Bagdad művészetéről értekezik, emlékez­ve egyik, Párisban rendezett ki­állításra. Tanulságul azt írja, hogy mi is keleti nép vagyunk, Keletről hoztuk nyelvünket és karakterünket, tehát akkor mi­ért fordulunk el olyan éles szög­ben attól a kimeríthetetlen ős­forrástól, amit Kelet művészi ha­gyományai részünkre nyújtani tudnak? A Délsziget „Számadó“ — kritikai — rovatát említjük végül. Deme János Faragó Lász­ló „Iskola és társadalom“ köny­véről, Csomorkányi Pál Sásdi Sándor „Fehér kenyér“ regényé­ről, Félix János Remarque „A diadalív árnyékában“ című há­borús riportregényéről írnak he­lyénvaló ismertetést. --------oooqooo-------­ — Makk, vagy kul­túra? A kultuszminiszté­rium megbízottai az iskolá­kat szemlélték meg Debre­cen környékén, Tégláson, ahol azonban nem találtak iskolát, mert tanterem hiá­nyában nem működhetik. A Degenfeld kastélyban vi­szont az erdőhivatal székel és makkot tárol a szobák­ban. Most az a kérdés: Tégláson ki győz, a makk e, vagy a kultúra? Mert az erdőigazgatóság nem akar egy szobát sem átengedni iskola céljaira. — Önkéntes árverés. A Hódmezővásárhelyi Kereske­delmi Bank az Andrássy u.­­ sz. alatti üzlethelyiségben lévő iro­dai berendezési tárgyakat, kály­hákat, páncélszekrényeket stb. 1947 március 5-én, szerdán dél­után 2 órakor fenti helyen meg­tartandó nyilvános árverésen el­adja.*.­­ 166 — Méhészek figyel­mébe. Mivel a február 23 ára meghirdetett rendes évi közgyűlés határozatkép­telenség folytán megtartható nem volt, március 2 án, va­sárnap délután 3 órakor, tekintet nélkül a megjele­nők létszámára, megtartjuk. A választmány tagjait ez­úttal hívom meg a március 1-én, szombaton délután 5 órakor tartandó előkészítő ülésre. Elnök. Tisztújító taggyűlés Kutason. A SzIM vásár­­helykutasi szervezete 1947 március 5 én tisztújító tag­gyűlést tart a pártházban, amelyre ezúton meghívja tagjait. Az ügy fontosságára való tekintettel feltétlen megjelenést kér a Vezetőség. Gyűlések a belső és külső területeken Mártélyi pártszervezetünk március 7-án délelőtt fél 11 óra­kor a Mártélyi Olvasókörben «tagtoborzó» nagygyűlést tart. Előadó: Mucsi Imre és Sík Pál elvtárs.­­ * * * Kutasi pártszervezetünk március 2-án délelőtt fél 11 óra­kor a kutasi Népházban «tag­toborzó» nagygyűlést tart. Elő­adó: Simon Sándor elvtárs. • ** Kopáncs — gyulaparti szervezetünk a gyulaparti párt­­házban március 2-án délelőtt fél 11 órai kezdettel «tagtoborzó» nagygyűlést tart. Előadó: Fehér Pál elvtárs. # * * Külsőszerházi pártszer­vezetünk március 2-án délelőtt fél 11 órai kezdettel «tagtobor­zó» nagygyűlést tart. Előadó: Gulyás Sándor elvtárs. ---------oooOoíoo--------­ Hódmezővásárhely thj. város­­adóhivatalától HIRDETMÉNY a földbérlők 1945—46. gaz­dasági évre vonatkozó együttes kereseti­les jöve­delem­adó kivetéséről. Mindazok az adózók, akiknek az 1945—46.­­gazdasági évre föld­haszonbérlete, vagy részes bér­lete volt, folyó évi március 10-ig bezárólag bejelentést kötelesek tenni a­­városi adóhivatalnál erre a célra beszerelhető nyom­tatványon. Bejelentést tartoznak tenni azok, akik fa város külterület­­én az 1945—46. gazdasági év­ben 100­­aranykoronát megha­ladó kataszteri t­iszta jövedelmű földet bérelnek haszonbérletben, vagy részesművelésben. A bejelentést külön kell meg­tenni a földhaszonbérletre és külön a részes bérletre vonat­kozóan. Tehát ha valakinek földhaszonbérlete és részes bér­lete is volt, a földhaszonbérlet­ről­­és fa­­részes bérletről külön­­külön bejelentést köteles tenni. Aki bejelentését fa megállapí­tott határidőben­­nem nyújtja be, az előírt adó 10 százalékát, ha pedig írásbeli felhívásra sem adja be, 25 százalékát fizeti bír­ság fejében. Aki bejelentésében tudatosan valótlan adatokat tüntet fel, vagy bejelentéséből adómegrö­­vidítési szándékkal adatokat ki­hagy, — adócsalást követ el, amely miatt kiszabható szabad­ságvesztés büntetésen­­ felül, mellékbüntetésként a k­ivetendő adó 3—8 sz­orját kell kiszabni. A bejelentésre­­szolgálói nyom­tatványok darabonként 80 fil­lér térítés ellenében a városi adóhivatal földszint 29. számú szobájában szerezhetők be. A külterületen lakó földbér­lők bejelentésének megkönnyíté­sére a városi adóhivatal a kül­területi közigazgatási kirendelt­ségeket is ellátta bejelentési la­pokkal,­­ így a kirendeltség körzetébe tartozó adózók folyó évi március 10-ig oda is benyújt­hatják az 1945—46. évre vonat­kozó be­jelentéseiket . Egyúttal­­közli a­­városi adóhi­vatal azt is, hogy az 1946—47. gazdasági évre vonatkozó be­jelentések megtételére majd csak későbbi időpontban kerül sor, amiről annak idején újabb hir­detmény útján fogja az érdekel­teket tájékoztatni.­­ Hunvásárhely, 1947. február 28. VÁROSI ADÓHIVATAL. _ ALFÖLDI ÚJSÁG _ SZAKSZERVEZET A SZAKMAKÖZI BIZOTTSÁG szokásos havi ülését 5-én, szerr­dán délután fél 5­­órai kezdettel tartja.­­ (175) A HÚSIPARI munkások szak­szervezetének tagjai március 2-án, vasárnap délelőtt 9 óra­kor a szakszervezeti székházban ülést tartanak. Új tagkönyvek megjöttek. A FAMUNKÁSOK szakszerve­­zetének 2-án, vasárnapra meg­beszélt taggyűlése közbejött akadályok miatt elmarad. A HÍRLAPTERJESZTŐK fezeik, szervezete 3-án, hétfőn délelőtt 9 órakor taggyűlést tart. AZ ÉLELMEZÉSI MUNKÁSOK szakszervezetéhez tartozó rezak­­mák tagjait felhívom, hogy III. hó 2-án délelőtt 9 órai kezdettel taggyűlést tartunk a Szántó Kol­­vács­ utcai helyiségben. Pesti előadók lesznek. Titkár. — (181) — Felhívom az összes MÁV. szakszervezeti tagok figyelmét, hogy március 2 án délután 2 órai kezdettel rendkívüli tag­gyűlést tartunk. Tárgy: a Máv. dalegylet megalakulása és a dal­egylet vezetőségének megválasz­tása. A megalakuláson a helyi Általános Munkás dalosok is sze­repelni fognak. Kérem a tagja­inkat, hogy ezen a gyűlésen tel­jes számban jelenjenek meg. F­­Tóth. szakszerv, titkár. 152 A KERESKEDELMI ALKALMA­ZOTTAK Szakszervezet© felhív­­ja tagjait, hogy március 3-ára fél­ 6 órakor rendkívül fontos ügyben ülést tart, melyen az ügy fő másságára való tekintet­­tel, kivétel nélkül minden tag megjelenése kötelező. Vezető­ség. — (170) — A MAGÁNALKALMAZOT­TAK SZABAD SZAKSZERVEZETE könyvviteli tanfolyamára beirat­kozott kartársakat és kartársnő­­ket értesítem, hogy március 4- től kezdve a tanfolyam előadá­sait minden héten kedden 4—6 óráig a polgári leányiskolában tartom meg. Dr. Nagy Sándor. — (187) —-----ooooooo-------­Hódmezővásárhely thj. , város közellátási­­hivatala. HIRDETMÉNY a kereskedőkhöz, sütőkhöz és vendéglátókhoz. Az 1947. február havára szóló és február faavában beváltott liszt-­­és­­kenyérszelvényekkel, to­vábbá vál­­ószel­vényekkel­­és az utalványokkal a következő sor­­rendben­­kell­­elszámolni: Sütők: március 3-án az A—C betűvel kezdődő nevűek, 4 én a K—M, 5-én az R—Z betűvel kez­dődő nevűek. Kereskedők és vendég­­látók: március 6-án az A—Cs betűvel kezdődő­­nevűek, 7-án a D—G, 8 án az M—K, 10 én az L—N, 11-én az N—Sz, 12 án az S—Sz, 13-án­­a T—Zs betűvel kezdődő nevűek. Hunvásárhely, 1947. február 27. SERES közellátási hivatal vez. --------oaooooo--------­Hódmezővásárhely thj. város közellátási­­hivatala. —1947. K. sz. -e HIRDETMÉNY Felhívom azokat a gazdákat, akik a közellátási hivatallal ser­téshizlalási szerződést­­kötöttek, hogy az ily lekötött sertéseket, amennyiben a­­megfelelő súlyt ■elérték, 8 napon belül­ szállítják be, mert ellenkező esetben kénytelen leszek fa mulasztókat feljelenteni Hunvásárhely, 1947. február 27. SERES közellátási hív. vezető. Meghívó­ A Hódmezővásárhelyi Föld­művesszövetkezet 1947. március 2-án délelatttt 9 órakor a város­háza közgyűlési termében év­záró és tisztújító közgyűlést tart. TÁRGY: 1. Jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyvhitelesítő választá­sa. 2. Igazgatóság és felügyelő­bizottság jelentése, a mérleg­ be­mutatása.­­ 3. Igazgatóság és felügyelőbi­zottság részére a felmentvény megadása. 4. Az igazgatóság és felügye­lőbizottság kisorsolt tagjainak választás útján való pótlása. 5. Indítványok. Indítványokat kérjük a köz­gyűlés megtartása előtt három nappal írásban beadni, mert csak az így beadott indítvá­nyok tárgyalhatók. (113) IGAZGATÓSÁG. --------oooOooo-------­ Hódmezővásárhely thj. város közellátási hivatala. 361—1—1947. K. sz. —e FIGYELMEZTETÉS!­­ azokhoz a -1­enyérjegyesek­hez, akik hatósági élelmi­szer jegyeik bemutatását ed­dig elmulasztották. Többszöri felhívásom ellenére még mindig számosan vannak olyanok, akik a február és már­cius havi 70. számú hatósági élelmiszerjegyeiket­­(kenyérje­gyeiket) elbírálás­a végett n­e­m mutatták be­­a közellátási hiva­­talnál. Utoljára hívom fel ezeket a mulasztókat, hogy kenyérjegyeit két 3­­napon belül feltétlenül mutassák,be a közellátási hi­vatalnál, mert­­azok ellen, akik még most sem teljesítik előírt kötelességüket a kihágási felje­lentést megteszem,­­amelynek kö­vetkezménye 2 hónapig terjed­hető elzárás, — ezenkívül min­den mulasztó fejadagját kizáró­lag 15 dekában fogom megálla­pítani. Hunvásárhely, 1947. február 26. SERES közellátási l.iv. vezető. --------oc<oo°oo--------­ Hódmezővásárhely thj. város­­közellátási hivatala. 354—2—1947. K. sz. 195 HIRDETMÉNY a március havi hatósági ke­nyér és liszt elosztásának rendjéről. Március havában a hatósági kenyér és liszt fejadagja ugyan­az marad, ami februárban volt. Azok részére, akik kenyér he­­lyett kenyérlisztet vásárolnak a bőrbélyegzővel ellátott k­enyér­­szelvényekre, az egész havi ke­­­nyérlisztet egy tételben kiadhat­­ják tr­i lisztkereskedők és pedig úgy, hogy fa kiadható kenyér­­liszt, 40 százaléka rozsliszt és liszt 40­­százaléka búzakenyér- 20 százaléka háromnegyed rész­ben kukoricaliszt és egynegyed részben kukoricadara legyen. A finomliszt első és második heti szelvényeire finomliszt, — a harmadik és negyedik hetire pedig­­csakis­­rozsliszt szolgál­tatható ki. A 70. számú élelmiszerjegy 3 és 5 számú kenyérszelvényeire, továbbá a 14.es számú kenyér­­váltószelvényekre és az azöttük lévő 15-ös (6 darab szelvény­­re, — ha az «érvényes» bélyeg­zés nincs rájuk nyomva,­­ sem kenyér, sem liszt nem szolgál­tatható ki . Hunvásárhely, 1947. február 28. SERES közellátási hiv. vezető. Rádió március­­. szombat. 10: Hírek. 12: Harangétól fal­rek. 12.15 Orgona. 12 45 Elbeszé­lés. 13: M­agyar nóták. 14: Hírek. 14.10 Előadás. 14.30 Könnyű ze­ne. 15.25 Előadás. 16: Előadás 16.30 Gyermekrádió. 17: Kirak, Vöröskereszt közlemények. 4738 Hangverseny. 18: Előadás. 18.15 Karádi énekel. 19: Előadd*. 19.20 Hanglemezek. 19.30 Stúdiózene­­kar. 20: Hírek, sporthírek. 21: Heti híradó. 21.50 Hírek oro­szul. 22: Hirek. 22.30 Hang­­eme­­zek. 23: Tánczene. 24: Hirel. Budapest . 17: Jazz. lt. Hi­rek. 18.05 Hangverseny. 4900: Okos mama. Operett közvetítési a Fővárosi Operettszínházból 20.10 Hírek. 21.55 Hanglemezek 22.35 Hanglemezek. 1. ---------oooCood---------­ HIRDETMÉNY Az 1946—47. gazdasági évre előírt kötelező beszolgáltatás­sal hátralékos termelők hely­színi elszámoltatását a 300.750 —1947 K. M. sz. rendelet alapján összeállított bizottságok meg­kezdték. Ezen eljárást az ellá­­tatlan lakosság szükségleteink úgy országos, mint helyi vonat­kozásban mutatkozó hiányai tet­ték sürgősen szükségessé. Arra való tekintettel, hogy nem szabad ebben az ország­ban nélkülözésnek kitenni az el­látatlan lakosságot addig, amíg egyes termelőknél saját szük­ségleteiket meghaladó felesle­gek vannak tárolva, felhívom a beszolgálatásra kötelezett gaz­dálkodókat, hogy minden saját szükségleteiket meghaladó ter­ményeiket a bizottságok hely­színi vizsgálata előtt saját ér­dekükben szolgáltassák be. Ezen be­sz­olgál­ta­tással feles­leges zaklatástól kímélik me® maguk­at, mert a helyszíni vizs­gálat alkalmával feltárt, vagy feleslegként talált gabonáért — mivel azt a rendelet szerint el kell kobozni — semmiféle tő, illésben nem részesülhetne­k, se® egyes esetekben ezzel a kisza­bott bírság összege sem csök­kenthető. Felfogásom szerint egy ter­melő sem fogja magát tudato­san kitenni­­annak, hogy a szük­ségletét maghaladó gabonakész­leteit tárolva és ezzel az ellá­tást veszélyeztetve, az ellátat­lanok között máris mutatkozó elégedetlenséget fokozza. Ismételten felhívom tehát a fe­lesleggel rendelkező termelőket hogy minden további figyelmez­tetés bevárása nélkül a szűkös gazdasági szükségleteket meg­haladó terménykészleteiket ha­ladéktalanul szolgáltassák be.. Hunvásárhely, 1947. február 25. TANKA SÁNDOR hivatal vez. --------oooOooo-------­ Apróhirdetések Mindenes lány jó bizonyítvány­nyal azonnal felvétetik: Bajcsy Zsilinszky-Utca 18. — Kartonok, zefírek, skanavászok, vásznak, krepdesin­­selymek min­denn szín­ben, továbbá keréikpár, gumik megérkeztek: Faragóhoz* Hódi Pál-utca 1. (Városi bérház), 193 8 SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG Takács Ferenc Erdei István, Posztós Sándor, Szók© Imre, Mátyás Sándor dr. Főszerkesztő: Gracza János. Felelős szerkesztő Szalay János. Felelős kiadó: Takács Ferenc. «Szabadsági-nyomda» Hműhelyt. F. nyomdavezető Kurucz János.

Next