Alkotmány, 1898. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-14 / 12. szám

Budapest, 1898. III. évfolyam. 12. szám. Péntek, január 14. SirteiifMIg MaMWvtttl fi tyeada Vili. Mária-atc» 1L mmtliltl (kivételnek a kiriíi Divata Ibiin, Budapest, Mária, ■tea 11. ii Friedl Hnbertfci Beeil ve V/L Matileinsdortor* Btraaae 7. E*i«i4lu' nem aduk rieita ír-Egé­r «.re . . 14 br — kr. E«levre ... 7 , — , NegvióéTr. . . 3 . 50 , Eg. faouapra. 1 . 20 , Egyes izén helyben 4 kr. vidékén 5 kr. Megjelenik naponként reggel tiszTi aet­ón. Bánffy és Fiume. Budapest,­­január 13. Elvesztettük Fiumét, ha nem terüle­tileg és közjogilag, de érzelmeiben min­denesetre. Köszönhetjük ezt Bánffy De­zsőnek, ki mindenkivel összevesz, hogy mindenki felett hatalmaskodhassék. Nem gondolnám, hogy Fiume, magá­ban véve, más város legyen ma, mint egy évvel, tíz évvel, vagy húsz évvel ezelőtt. Olasz város volt annakelőtte, erősen vegyítve horvátokkal, kik részben elolaszosodtak. Közjogi állása Magyaror­szághoz, mióta Mária Terézia idecsatolta, lényegesen nem változott, noha időközön­ kint elszakították tőlünk Napoleon, ki Illyriához csatolta és Ausztria, mely Hor­vátországba kebelezte, de ezek az erőha­talom tényei voltak s a jogfolytonosság helyreállításával Fiume ismét visszakerült, mindig mint corpus separatum. Ilyennek elismeri a magyar alkotmány, igy fog­laltatott magyar címeibe, igy szerepel az 1868. XXI. t. c.-ben, ezért van külön kormányzója, ki tagja a főrendiháznak, hogy itt is képviselve legyen, s ez ma­gyarázza meg, hogy mindeddig külön statútumok szerint kormányozhat el, me­lyek királyi szentesítést nyertek, nem úgy mint a magyar törvényhatóságok, melyek­nek adminisztrációja főispánok és alispánok vagy polgármesterek által vezettetik. Fiume önkormányzata az olasz munici­­piumok mintáját utánozta, s ezért fejlő­dött ki ama városban azon erős autono­­misztikus érzés, mely most a magyar ál­lameszmével ütközik. Mulasztások és hibák történtek az Andrássy-féle provizóriumtól kezdve, mely a jó alkalmat elszalasztotta, hogy végle­gesen rendezze a Fiume közjogi viszo­nyát Magyarországhoz és Horvátország­hoz s meghagyta Fiumét az osztrák tör­vények uralma alatt, s neki szabályozta, hogy mely magyar törvények kötelezők Fiumére nézve és melyek nem, amiből végtelen sok zavar következett, egészen odáig, midőn Bánffy Dezső egyszerűen elmozdította állásából Batthyány Lajos kormányzót s Fiamét se tülem, se hoz­zám, bekebelezte a magyar törvényható­ságok sorába s kormányrendelettel kihir­dette, hogy oda is behozza a közigazga­tási bizottságot, bíróságot, s ezzel meg­fosztja a várost önkormányzati önállóságá­tól. Mert aziránt legyünk tisztában, hogy a város eddig századokon át élvezett és statútumaiban neki jogilag biztosított, az előző kormányok és országgyűlések által meghagyott autonómiáját elveszti, ha a városi képviselet és a tanács töl­be, mint fölebbviteli fórum, fölállítják a közigaz­gatási bizottságot, melyben a kinevezett államhivatalnokok döntő szavazattal és túlsulylyal birnak, fegyelmi hatóságot és bíráskodást gyakorolnak s ezen új testü­letekben a városháza csak főhivatalnokai és tíz kiküldött képviselője által vesz részt, oly szűk területen, mely csak egy város és három alközségből áll, ez gya­­korlatilag nem jelent egyebet, mint, hogy egy alsó és felső közigazgatási hatóság intézkedjék ugyanazon ügyekben, egy­más mellett. S mivelhogy a felsőbb, sző­kebb bizottságban a kormány dominál, ennek van túlsúlya a népképviseleti ala­pon nyugvó alsó felett. Ez valódi oka a fiumei polgárok oppozíciójának. Tegyük hozzá, hogy a kormányzói állás sokáig nem volt betöltve és pedig azért, mert a kormányzói konfliktus alkal­mával a Bánffy-kormány céljául tűzte ki magának, hogy, meghagyván a címet, a fiumei kormányzót a magyar főispánok nívójára szállítja le s ezzel Fiumét egy­szerűen bevonja a magyar belügyminiszter, kereskedelmi miniszter és kultuszminiszter közvetlen hatáskörébe. Az egész magyar tengerpartra kiterjedő tengerészeti ügyet tőle elvenni s kü­lön hivatallá alakítani volt a kereskedelmi minisztérium szán­déka, a belügyminiszter az állami rendőr­séget kívánta behozni az eddigi városi rendőrség helyett, a közoktatásügyi mi­niszter tanfelügyelőt küld Fiumébe, hogy a városi elemi és középiskolákat meg­­rendszabályozza. Mindezek megtörténtek, vagy megtörténendők. Vegyük ehhez a községi választói jog tervezett reformját, a régi polgárok előjogainak megszü­nte­tését s a választói jog kiterjesztését a be­­vándorlottakra, kik fiumei polgárjogot még nem nyertek, — amitől a benszülöt­­tek irtóznak nemcsak a jövő-menő és általuk nem szivett magyar hivatalnokok­nak, bank- és vasúti alkalmazottaknak, de még inkább a tömegesen bevándorolt borvámoknak félt túlsúlya miatt — s érteni fogjuk, mily radikális változás esik Fiumén Bánffy politikájával. Lehet ezt helyeselni vagy nem, de csodálkozni azon nem lehet, hogy ha azon osztályok, melyek a magyar ten­gerparti városban idáig uralkodtak, ilye­tén leszok­ítatásukat nem veszik szívesen s ellene egész erővel tiltakoznak. A vi­szályban, mely igy keletkezett, a fiumeiek nagyon elvetették a sulykot, midőn a magyar törvényhozás illetékességét vonták kétségbe s oly magyarázatot adtak statú­tumaiknak és autonómiájuknak, hogy csak azon magyar törvények bírjanak jogerő­vel Fiumére nézve, melyekhez az ő rap­­prezentauzájuk hozzájárult. Fiume nem a s­zerződő fél Magyarországgal szemben s nem követelhet paritást, nem status in statu, hanem csak külön privilégiumokkal biró s autonom jogokkal felruházott része országunknak. A fiumeiek heves oppoziciója kapóra jött Bánffyiak, s misei ott szidták a ma­gyarokat, sőt fényi­gi főztek, hogy el­szakadnak. Bánffy felülkerekedett s egyik rendeletet a másik után nyakukba zúditja, a képviselőtestületet kétszer egymásután feloszlatja, hivatalokat szervez, kormánybiz­tossal parancsol a városházán, a választói névjegyzékeket, szokása szerint, készítteti s mindezen erőszakosságoknak megnyeri a magyar közvéleményt az ügyesen be­folyásolt ellenzéki sajtó segítségével. Objektív ítéletet akarunk mondani, peccatur intra et extra. Ez persze nem változtat a dolgon. Amennyire ismerjük Fiumét, oly kevéssé szeretjük, hiszen Fiume ragaszkodása Magyarországhoz sem volt sohasem őszinte. Vegyes népe sem kereskedelmi, sem egyéb nagy tulajdo­nokkal nem dicsekedhetik ; nem őszinte, csak önző, nem horvát és nem olasz, de legkev­ebbé magyar. Az odakerült ma­gyarok mindig úgy voltak, mintha szám­­kivetésben lesnnének. Követeléseiben mér­téktelen s Magyarország által elkényez­tetett. A fiumeiek nem érdemelték meg tőlünk a rájuk költött rengeteg milliókat, a méregdrága vasutat, a tengertől elfog­lalt rakpartot, az óriási kikötőt, a köz­raktárakat, elevátott, szubvencionált gőz­­hajótársulatokat, államilag protegált gyá­rakat, közpénzen áluított palotákat és hivatalokat, s a kedvezményes tarifákat, melyek az államvasutak terhére mester­ségesen emelik Fiume kereskedelmét. De legyünk magunkhoz is őszinték. Nem a fiumeiek kedvéért cselekedtük ezeket, hanem nagyravágyásból, hogy a világ­piacon magyar lobogóval járjanak idegen­ben épített hajók, idegen kapitányokkal, dalmát legénységgel s idegen árukkal ; szubvenciót adtunk mindenféle részvény­társulatoknak liberalizmusból, kormány­­párti igazgatók jutalmazására; buda­pesti bankoknak és vállalkozóknak adtunk Fiumében monopóliumot s a magyar államvasutaknál extra nyere­­séget; szaporítottuk a hivatalokat Fiimé­ben, hogy kinevezhessünk oda protegált urfiakat, kik több időt töltöttek a kávé­­házakban Abbáziában, mint a bárókban, melyekben nem volt dolguk. Komolyabb része a dolognak, hogy Trieszttől és Ausztriától emancipáljuk kivitelünket és behozatalunkat a tengeren, mi nagyrészt sikerült. Empóriumot akartunk teremteni Fiuméból az Adrián, hogy előkészítsük Dalmácia visszacsatolását. Pártoltuk és emeltük Fiumét, hogy Horvátország ellen pozíciót foglaljunk el annak túlsó szélén. Balga képzelődés volt némelyektől, hogy Fiume magyar város és kikötő lehet, mivelhogy az nem lehet soha. Hiszen Brassó, Szeben, Temesvár, Pozsony, Tren­­csén is csak lassan magyarosodnak, Fiume-­­ től pedig elválaszt Zágráb s az egész­­ széles Horvátország, az érintkezés tehát­­ oly csekély, mely nyelvi hatást nem gya­korolhat. Harminc év alatt Fiume 18.000 lakossal szaporodott a mi költségünkön,­ de ebből alig ezer ember magyar, néhány ezer olasz, a többi csupa horvát. Fiume nem magyarosodik, hanem elhorvátosodik. Susák mintegy ostromolja a várost. Ha olasz lenni megszűnik, ha a válasz­tási reformmal a horvátok felülkere­kednek, Fiume nem fog többé képviselőt küldeni Budapestre, hanem választ Zá­grábba. Ez a veszély fenyegeti Bánffy politikájából Magyarországot.

Next