Alkotmány, 1899. március (4. évfolyam, 52-78. szám)
1899-03-26 / 74. szám
Budapest 1899 IV. évfolyam. 74. szám. Vasárnap, március 26/ Előfizetési ár: 1gész évre . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 „ — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ,megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Vill., Mária-utca II. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban, Budapest, Máriáné» 11. és Friedl HubertDél Bécsben, VII., Marleindorfer- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk visel» Revízió! Budapest, március 25. Kudora esperes és a többi kormánypárti papok figyelmébe ajánljuk az alábbi cikket, amelyet egy, egyháza és hazája szolgálatában megőszült pap küldött hozzánk : A képviselőháznak március 17-én tartott ülésén Széll Kálmán miniszterelnök ismételten kifejezést adott annak, miszerint ő az egyházpolitikai alkotásokat érintetlenül fogja fentartani, mert hát szép csendben van az ország, a felekezeti békét is meghozták — tehát mit akarunk mi többet ezeknél ? A béke miniszterelnöke bizonyára informálva van még a Bánffy-korszakból, mikor t. i. minden falusi jegyzőnek csakis úgy volt szabad az alispánhoz referálni, mint azt a főispán óhajtotta. A főispán az egyházpolitikai törvények a népre való hatásáról föltétlenül jó relációt óhajtott a jegyzetektől, hogy ő Bánffynak és Perczelnek kedves információval szolgálhasson. Onnan van a zaklatás, az a megfélemlítés, az az erőszak, melylyel az egyházpolitikai törvényeknek a társadalomba való beplántálásakor, a közjegyzők a néppel szemben elég rosszul mertek élni. Ők törekedtek arra, hogy az alispánnak minden áron jó relációt adhassanak, vagyis, hogy a népnek az új törvények kellenek. Pedig, hogy az ilyen információ nem felel meg a valóságnak, az bizonyos. A népnek, értem a katholikus népet, az egyházpolitikai törvények nem kellenek. A polgári kötéstől irtózik a nép. Ha csak lehet, szabadulni siet tőle. Ha idevaló legény szerémi vagy szlavóniai illetőségű leányt vesz nőül, vagy ha magyarországi illetőségű hajadon szerémi vagy szlavóniai legényhez megy nőül , bizonyosan oda menekülnek esketésre, hőt nem kell polgári kötéshez járulni. A polgári kötésről felvett jegyzőkönyvnek e felek részéről történendő aláírása sem bizonyít amellett, hogy a népnek kell a polgári házasság, mert kényszerből írja alá ezt. Ezen kényszer onnan ered, hogy a jegyzők eleinte drákói szigorral követelték az aláírást és mert a nép fél a jegyzőtől, hogy az neki majd árt, ha alá nem írja magát. S mind sűrűbb alkalmat keresnek és vesznek maguknak a községi jegyzők, hogy megmutassák, miszerint ők most a vér és birtok fölött rendelkeznek. A miniszterelnök úr azután a papok magatartását is dicséri, mely szerint ők az egyházpolitikai törvények iránt tojálisak, kancilánsok voltak. Nem tudom, mely egyházi férfiakról beszélhetett Széll Kálmán így. A katholikus papokról általában nem lehetett úgy beszélnie. Mert minden kathotikus plébános vagy adminisztrátor egyházi hatóságától megkapta amaz utasítást nyílt körlevélben, miként kell a híveket kioktatni, hogy hogyan viseljék magukat az új törvény, a polgári kötés irányában. Ezen utasításban az van, hogy a hívek felhívandók, miszerint türelemmel viseljék el Krisztus anyaszentegyházának és híveinek eme megaláztatását amíg ezen sértő törvény fennáll, engedelmeskedjenek is neki. Menjenek át a községházhoz, hogy a polgári kötés törvényének eleget tegyenek ; de mindenkor tartózkodniok kell azon szándéktól, miszerint azért mennek a községházhoz, hogy ott Isten előtt érvényes házasságot kössenek; mert a polgári házasság Isten előtt, s igy anyaszentegyház törvény előtt is semmis, érvénytelen, hanem azon szándékból kell átmenniök, hogy az új törvény betartásával az állam törvénye által háttérbe szorított és semmisnek vétetett szentségi házasságnak a polgári jogokat biztosítsák. Egyházi büntetést szab ez utasítás azokra, kik a polgári kötéssel megelégedni merészelnének és ágyasságnak, bűnnek nevezi együttélésüket. Hát hol itt a konciliáns katholikus lelkész ? Lojálisak igenis vagyunk mindig a törvények iránt, mert ez anyaszentegyházunk tana, hogy tiszteljed a szentesített törvényt, ha mindjárt rossz is az a törvény, de hogy törvényes eszközökkel ne törekedjünk az ilyen rossz törvények revíziójára azt semmi isteni, de még polgári törvény sem tiltja. A katholikus papság tehát nem lehet konciliáns az egyházpolitikai törvényekkel szemben, mert ezek sértik vallásunkat és kényszerítenek lelkiismeretünk ellen cselekednünk. Tudom, hogy ha a miniszterelnök oly utasítást menesztene a főispánokhoz, alispánorvhoz s általuk a föszolgabirák- BSCIKOT CLABBEOBE. MEGTÖRT VARÁZS. (73) Irta: Werner E. — Fordította: Auer István. — Nem hittem volna, hogy a parasztok babonája ilyen körökben is megfordul. Tehát még rokonánál is megtűrte Vilmut az ilyesmit ? — Valószínűleg. De a főtisztelendő úr elleni oppozicióban egyetértünk Lilivel. Mondhatom, ellenszenvet érez nagybátyja hrát, ki ellen már eljegyzésünk előtt védés dacszövetségre léptünk egymással. — Ennek dacára sem kellene kicsinyelned ezt az ellenfélt, hiszen itt, Werdenfelsben is láthatod, mit jelent az ő ellenségeskedése. Mint menyasszonyod gyámja végnélküli nehézségeket gördíthet utatokba és mindenesetre minden követ megmozgat, hogy házasságtokat meghiúsítsa. — Hát csak rajta ! kiáltotta Pál harciasan. Kész vagyok a harcot fölvenni és tudom, hogy Lilire biztosan számíthatok. — Akkor hát számíts reám is, ha befolyásommal segítségedre lehetek valamiben, mondta Rajmund. És most menj és add át menyasszonyodnak üdvözletemet és szerencsekivánataimat. — És más valaki részére — nem adsz át üdvözletet ? Rajmund elfordult és íróasztalán fekvő iratai fölé hajolt. — Nem ! — viszont a nemi szívlét után. — Akkor tehát menyasszonyomat sem vezethetem eléd? Pedig oly igen szerettem volna. Hiszen mindig apám voltal apám helyett. — Majd ha Lili Buchdorfban fog élni oldalad mellett, akkor gyakran és szívesen fogok örülni boldogságtoknak — de a Rosenberghez való közeledést el kell engedned. Pál nem ismételte kérését, mert érezte, hogy ezt a tárgyat tovább nem szabad feszegetnie. Vette kalapját és keztyüit s menni készült. — Valószínűleg csak délután fogok visszatérni, vezette oda. — Érted, Rajmund . . . — Hogy első látogatásodat mint vőlegény hosszabbra nyújtod — igen, ezt teljesen értem. Nemde, Arnoldot is magaddal akarod vinni, mert az imént láttam, amint teljes díszben elvonult az ablak előtt. — Sohasem bocsátana meg nekem, ha ilyen alkalommal itthon hagynám őt! nevetett Pál. Be kell, hogy mutassa hódolatát jövendő úrnőjének , csakhogy sajna, bajos lesz a kellő respektust belé verni, mert azt találja, hogy Lili sokkal kisebb, semhogy Buchdorf aszonyának szerepét kellő méltósággal játszhatná ; egyedüli reményét abba veti, hogy Lili nőni fog még. Ezzel elbúcsúzott bátyjától és távozott. Werdenfels az ablakhoz lépett és látta, amint a kocsiba szállt, míg a díszbe öltözött Arnold véghetetlen fontos arckifejezéssel követte ifjú urát. Pál, ki meglátta Rajmundot az ablaknál, kezével intett mégegyszer , búcsút s arca csak úgy ragyogott az örömtől és boldogságtól. Rajmund viszonozta a köszöntést s mig utána nézett a tovarobogó kocsinak, arca elsötétült és felhangon mormogta maga elé: — Mily gyorsan és könnyen felejt az ifjúság ! Árnyéka sem maradt meg régi szenvedélyének, egyetlen felhőcske sem borul út boldogságára. Egykor én is fiatal voltam, de nem felejtettem, még ma sem — sohasem tudom elfelejteni! Múlt és délután lett az idő. Rajmund íróasztalánál ült, mikor, halkan és tiszteletteljesen mint mindig, belépett komornyikja. Elárulta az ember arca, hogy valami rendkívüli jelenteni valója van. — Vilmut plébános kérdezteti, beszélhetne-e méltóságoddal ? — Kit mondott ? — A főtisztelendő plébános úr; itt várakozik már az előszobában. — Tehát engedje belépni. A szolga távozott s azonnal rá megjelent Vilmut Gergely. Az ajtó becsukódott mögötte s egyedül volt a báróval. Werdenfels fölemelkedett, de egész lényén hideg büszkeség ömlött el, amit Vilmut gőgnek mondott. Megközelithetlenül állott ott, az ellenséggel szemben és alig hajtotta meg fejét a belépő felé. Vilmut ezt egy tekintetre észrevette és tartása még merevebb és hidegebb lett, mikor lassan előbbre lépett. — Egykor útban volt ön, báró úr, hozzám, kezdte. Találkozásunk azonban megakadályozta abban, hogy a plébániaiakba lépjen. Én a látogatást megtörténtnek tekintem s azt most viszonzom, midőn ma megjelenek önnél. — Több mint hat hónap múlt el azóta, viszonzá Werdenfels anélkül, hogy elmozdulna helyéről. Hogy ez az idő mikép múlt el Werdenfelsban, mindketten jól tudjuk. (Folyt. köv.)