Alkotmány, 1899. július (4. évfolyam, 157-182. szám)

1899-07-01 / 157. szám

ALKOTMÁNY. 157. szám. 4 sen prokamálta végül a szociáldemokraták szövet­ségét a liberálisokkal. Brüsszel, június 30. A helyzet mind válságosabb lesz. A mozgalom határozottan köztársasági jelleget ölt. A királynak szemére vetik, hogy még mindig a «klerikálisok­kal» tart. Brüsszel, jun. 30. Képviselőház. Dem­et szocialista tiltakozik a jobb­oldal indítványa ellen, hogy a képviselőházi szabály­zatot úgy módosítsák, hogy a rendzavaró képviselő­ket ki lehessen utasítani. Lantshere, aki a jobboldal nevében beszél, hevesen megtámadja a szocialistá­kat, miközben gyakran félbeszakítják. Fournemont a választási javaslatot teszi felelőssé a brüsszeli véres eseményekért és kijelenti, hogy a tiltakozó mozgalom egész Belgiumot magával fogja ragadni (?) Van der Peereboon azt válaszolja, hogy oly indító okokat tu­lajdonítanak a kormánynak, melyek tőle távol álla­nak. Továbbá kijelenti a miniszterelnök, hogy sem egy miniszter, sem a tartományok valamelyik kor­mányzója nem rekvirált csendőrséget. Denis (szocialista) leírja a kórházi termet, melyben az elnyomatás áldozatai fekszenek és kijelenti, hogy semmi sem igazolhatja az elkövetett rémtetteket. Kérdi hogy ki viseli ezekért a felelősséget. A miniszterelnök kijelenti: Én intézkedtem a csend­őrség tényleges állományának szaporítása iránt. A fegyveres beavatkozást megelőzőleg a tüntetők­höz a törvény által rendelt felszólításokat intézték. A szocialista képviselők heves sértésekkel illetik a miniszterelnököt és azt kiáltják oda neki: «Gyilkos.» Denis szintén a miniszterek és jobboldal humanizá­álusára hivatkozik. Theodor (független brüsszeli kép­viselő) a választási javaslat ellen beszél és csatlako­zik Fourmemont és Denis békülékeny nyilatkozatai­hoz. A miniszterelnök a kormány nevében kijelenti, hogy a legélénkebben óhajtják a megbékülést és azt, hogy a kijelölt útra léphessenek és kibékítő intézke­déseket keressenek. (Tetszés a jobboldalon, igen he­lyes­­ a baloldalon.) Az elnök az ülést általános tet­szés közt bezárja. A legközelebbi ülés kedden lesz. Brüsszel, jún. 30. A kamara ülése után a baloldali pártok egybegyűl­tek és jegyzőkönyvet fogalmaztak, melyben kijelentik, hogy tekintettel a közvélemény által épp most kiví­vott első győzelemre, mindnyájan egyetértenek abban a meggyőződésben, hogy az összes ellenzéki erőknek az ellenállásban való egyesítése továbbra is szüksé­ges. A baloldal pártjai ragaszkodnak ahhoz, hogy a javaslat elnapolását követelik és ez irányban folytat­ják a propagandát, de hogy a megnyugvás eszméjé­nek kifejezést adjanak, azt az óhajtást nyilvánítják, hogy a tüntetéseket a legnagyobb nyugodtsággal foly­tassák. Brüsszel, jan. 30. A képviselőház ülésének berekesztése után a szocialista képviselők csoportokban távoztak a kép­­viselőházból. Van der Velde szocialista képviselő a rendőrség engedelmével a tömeghez fordult és kö­zölte, hogy a megoldás nemsokára bekövetkezik, rendre intette a tömeget és kifejezte azt a reményét, hogy Brüsszelben a nyugalom ismét helyreáll. Meg­hívta a tömeget a Maison du peuple-ben tartandó népgy­űlésre. A «Soir» szerint a múlt éjjel két ember téglákkal bezúzta a miniszterelnök Rue Anderlecht­ utcai laká­sának ablakait. A kapus, a­ki ágyban feküdt, jelen­téktelen sérülést szenvedett. A hágai békekonferencia eredménytelenségéről mind jobban kezd meggyőződni a közvélemény. A teg­napi tanácskozáson nagyon harcias volt a hangulat. A leszerelésről szóló orosz indítványt tárgyaló bizott­ságban Schwarczhof ezredes német delegátus meglepő nyíltsággal kijelentette, hogy a békeállomány leszállí­tása nem ugyanegy a hadierő megfelelő leszállításá­val, mert a békeállomány állandó maradhat s az or­szág védőereje mégis növekszik. A katonai szolgálat ideje, a vasutak, a mozgósítás gyorsasága és a gaz­dasági feltételek ama tényezők, a­melyek az ország katonai erejét kiteszik. Ezzel az indítványnyal tehát, mely a problémának csak egy részét ragadja ki, nem volt szükséges, sőt abszurd dolog volt előállani. Ki­jelentette még az ezredes, hogy Németországnak gaz­­dagsága és megelégedése folyton nő. A merész és határozott kijelentések általános konsternációt keltet­tek a bizottságban. KÜLFÖLD. A Balkán-kérdéshez. A Herold-nek cikke nyo­­mán elterjedt az a hír, hogy a Balkán-kérdés miatt Ausztria-Magyarország és Oroszország között meg­­hidegült volna a viszony. Ezt azonban, mint jelez­tük is, rögtön megcáfolták, még­pedig Szent-Péter­­várról. Ezt a cáfolatot, mint Bécsből jelentik, az ottani politikai körök nagy örömmel vették s annál is inkább el voltak rá készülve, mert tudják, hogy mily komolyan kell felfogni a cár őszinte békés in­tencióit. Ausztria-Magyarországra nézve tehát csak örömet jelenthet az, hogy a két nagyhatalom a Bal­kán-kérdésben is eme békeinspirációk szellemében egyöntetűen jár el. Remélhető, hogy a történtek után a Balkán-félszigeten dulakodó felek, kik a cárban látják biztosítékokat, meggondolják a dolgot s alább­hagynak elbizakodott s nagyhangú politikájukkal. Egy lap a közelmúlt történetéből. Róma, jun. 28. A milánói Osservatore a pápai zuávok hivatalos lapjából az Avant-Garde-ból átvett egy közleményt, mely különösen Olaszország mostani politikai szituá­ciójának, de még egyáltalán a közelmúlt történelmé­ben szerepelt egyik vezérférfiu jellemének megisme­résére igen érdekes világot vet. Ez adat a 60-as évek zavaros epochájára vonat­kozik s szó van benne az akkor Rómában akkredi­tált németalföldi miniszternek Louis du Chastel gróf­nak a Szent Szék érdekében tett szolgálatáról. Ez a jeles diplomata tulajdonkép belga származású, kiter­jedt számú rokonsága van még ma is Belgiumban, hol emléke különösen a katholikusok között, hálának és köztiszteletnek méltó tárgya. Ez adatot tulajdon­kép is saját fia, Imre gróf szolgáltatta az Avant- Gardenak. A pápai kormány helyzete óráról-órára kritikusabb lett, maga III. Napóleon is zavarba jött, részint azért, nehogy a katholikusokat magára haragítsa, abban az esetben, ha elhagyná Rómát, részint pedig, mert ke­zét a körülmények miatt csakugyan békákba verve érezé. Ámbár amint az állami kancelláriából Rómá­ban kiszivárgott, közbeszéd tárgyát képezte, hogy a császár legközelebbi tanácsadói eltitkolták előtte a helyzet súlyos voltát, hogy a hivatalos sürgönyértesí­­tések nem jutottak a császár kezéhez, hogy ő való­jában nem is sejtette, hogy a Garibaldisták annyira közel legyenek Rómához s a pápai seregek annyira kimerülve volnának, s végre, hogy Napoleon maga is várt egy felsőbb impulzusra, mielőtt tenni kezdett volna. 1867. október 25-én délben történt, mikor mons. Berardi, később bibornok, azt az előterjesztést tette Louis du Chastel grófnak, a németalföldi plenipoten­­ciariusnak, hogy rögtön meneszszen egy titkos kulcsu sürgönyt Hágába, mely a hollandi kabinet előtt lep­lezetlenül feltárná a tiszta igazságot s felkérné a kormányt, hogy utasítsa azonnal párisi nagykövetét Zuylen de Nyevelt grófot, ki a császárnak is szemé­lyes barátja, miszerint élőszóval tárja fel ő császári Felsége előtt a tarthatatlan szituációt, hogy igy ő Felsége egész hiteles értesítést kapjon s képes legyen magát mihez tartani a további intézkedés foganatosí­tására. Ez a sürgöny is már csak Nápolyon keresztül me­hetett, mert felfelé a sürgönyösszeköttetés teljesen meg volt bontva s ezen az uton is ez volt az utolsó. Louis du Chastel gróf késznek nyilatkozott a kí­vánt szolgálattételre s egészen magára vállalta a fe­lelősséget saját kormányával szemben eljárásáért; egyébiránt ő teljesen tájékozva volt afelől, hogy Hollandia ferde szemmel nézi a pápai államok elrab­lására irányuló törekvéseket. Annyira erélyes hangon volt a távirat fogalmazva, hogy a hágai holland kül­ügyminiszter még az este továbbította a sürgönyt Párisba a németalföldi miniszternek azon utasítással, hogy Napóleonnal az éjjel okvetlenül beszéljen et coute que coute. 1867. október 25-én éjjeli 11 órakor kapta kézhez Zuylen de Nyevelt gróf a hágai táviratot. Azonnal a Tuilleriákba hajtatott s kérte, hogy a császárhoz bo­csássák be. De a császár már­ aludt. Nem tágított, neki minden áron beszélni kellett a császárral. Az előszobában Napoleon Jeromos herceget találta. Ez, mint aki teljesen ellensége volt minden Róma érdekében teendő fegyveres közbelépésnek, egysze­rűen elutasította a holland követet, talán mert sej­tette, hogy az az elmulaszthatlan távirati tudósítás miről szól. De végre is, mikor e diplomata kijelen­tette, hogy neki állása van kötve a távirat közlésé­hez s ő személyes felelősséget vállal e késői látoga­tás következményeiért, a herceg engedett. Zuglen gróf belépett a császár szobájába, a császár egy karosszékben aludt. Őt felébreszteni s a táviratot vele közölni, pillanat műve volt. III. Napóleon elálmélkodott, mikor a sürgönyt át­futotta. — Nem hittem volna, — mondta a követnek — hogy a dolog ennyire jusson. Néhány percnyi gondolkodás után folytatta: — Kerüljön bármibe, én nem hagyhatom Rómát rablók martalékává, nagyon furcsa benyomást tenne egész Európára. Dolgozószobájába lépett, asztalán táviró-készülék volt s az ott őrködő hivatalnoknak azonnal sürgö­ny­özni kellett Gueydon admirálnak Toulonba, hogy az ott állomásozó hajóhad rögtön induljon Civita­­vecchiába. A flotta 26-án útnak indult, 28-án már Civita­­vecchiában vetett horgonyt s 30-án a francia sereg Rómában termett. A hadsereg vezérét külföldi előkelő hölgyek kül­döttsége fogadta, du Chastel grófné kezét nyújta a tábornoknak: — Tábornok úr, háromszáz millió katholikus ne­vében köszönjük Franciaországnak, hogy eljött a pápaságot újból megmenteni. Néhány napra rá a pápai sereg a francia batail­­lonok segítségével Mentanánál teljesen tönkreverte a garibaldistákat. A császártól kijövet a miniszter még mindig ott találta Jeromos herceget. A herceg, amint a császár elhatározásáról értesült, bosszúsan mondta a hollandi miniszternek: — Kedves gróf! az egész dolog hiába való komé­dia, mely a császárnak hova tovább trónjába kérik. Ilyen félmunka nem ér semmit. — Fenség, — felelte a miniszter, — én csak egy parancsnak tettem eleget. Du Chastel grófot elszántságáért a szabadkőműve­sek anonym levelekkel fenyegették; mig a katholiku­sok magasztalták s mikor a holland követség a Szent Széknél beszüntettetett, Pius márvány mellszobrával ajándékozták meg honfiai, különösen a hollandi zuávok. Maga IX. Pius pedig azonkívül, hogy őt a Krisztus-renddel tüntette ki, még egy nagyértékű mű­vészi tárgygyal is meglepte. Amit Jeromos herceg megjósolt, be is következett: III. Napóleonnak trónjába került a hiábavaló invá­zió , s ez mind a császár gyenge jellemére, ingatag erkölcseire vezethető vissza. Viktor Emánuellel 1869-ben egyezségre lépett a pápai állam sérthetet­len fentartása érdekében. Rá néhány hónapra kiütött a porosz-francia háború s a győztes Bismarcknak mi sem lehetett annyira érdekében, mint a múltával dicsekvő Franciaországot megalázni; megüzente Piemontnak, hogy menjen és foglalja el a pápai álla­mokat : itt az idő, Napóleont trónjából kiforgatni. A diplomáciában régi elv: cherchez la femme­­ III. Napóleon egy olasz hercegnő bájaiért adott szavát megszegte: seregeit visszahivatta Rómá­ból s igy a pápai állam védtelenül ki volt szolgál­tatva az olasz szabadkőmivesek kezének. Meglehet, hogy Bismarcknak főszándéka csak az volt, hogy boszuját Franciaországon minél jobban kitölthesse, de Olaszországnak egy olyan lökést adott, mi ellen minden jog és igazság felszólal. Olaszország egy ágyulövéssel, mely a Porta Pián rést ütött, egységes lett. Jogtalan unió s ameddig a hármasszövetség magát a statusquo fentartására kötelezi, eddig nekünk katholikusoknak a hármas­szövetség ellen kell lennünk. S Róma elfoglalásával III. Napóleon fejéről is le­esett a császári korona. Gyenge jellemű fejedelmek­nek ez a büntetése. III. Napóleon nem is restell er­kölcsi hitványságával dicsekedni. Midőn a boldogult Sándor cár őt egy alkalommal Párisban meglátogatta s a tiszteletére adott udvari­bálon Páris udvarképes szépségei megjelentek, III. Napoleon kérdezte a cárt • Szombat, 1899. julius 1.

Next