Alkotmány, 1899. november (4. évfolyam, 262-287. szám)

1899-11-01 / 262. szám

ALKOTMÁNY 262. számú váltót beperesítettek, ebből 147,000 forint behajtható. A felmaradó 350,000 forint fele valószínűleg szintén odavesz. A takarékpénztár követelése Szczepanowski, Wolski és Odziowolski ellen jelenleg 8,358.000 forin­tot tesz ki, amely után évenként 5 százalék kamat, 417,000 forint fizetendő. Az államügyész kijelenti, hogy Szczepanowski ellen a vádat vétkes bukás miatt is kiterjeszti. A francia összeesküvők pere: Páris, október 31. A legfőbb állami bíróság tár­gyalásait az itteni lapok nagyon csekély figyelemmel kísérik. A «Haute Cour» tárgyalásai főleg azért vesz­tették el jelentőségüket, mert a legsúlyosabb váda­kat elejtették. Ebben az összes lapok annak a bizto­sítékát látják, hogy a szenátus egy cseppet sem fogja magát a politikai szenvedélyektől elragadtatni. A nacionalista lapok szerint a szenátus Guérin ügyén kívül valamennyi többi ügyet elutasítja magától ille­tékességi kifogás alapján. Guérin ügyében illetékes­nek jelenti ki magát a szenátus bírósága azért, mert Guérin ellen a lázadás és a hatóság elleni erőszak vádját fentartották. Spanyolország, Madrid, október 31. A szenátusban Almenas gróf a Kuba szigetén és Manilában kapitulált tábornokok perére vonatkozó iratok közlését követelte. Silvera miniszterelnök azt válaszolta, hogy az iratok közlé­sét nem tartja időszerűnek, mire Almenas bejelen­tette, hogy általános politikája felől fogja meginter­pellálni a kormányt. Silvera miniszterelnök kijelen­tette, hogy ez ellen nincs kifogása. Madrid, október 30. A kamara ülésén Saly Ortega megtámadja a katalóniai főkapitánynak azt a rende­letét, amely az adót megtagadó polgárokat izgatók­­nak nyilvánítja és tagadja, hogy a„ katalóniaiak sze­­paratisztikus célokért küzdenek. Ők csak el vannak keseredve Kuba- és a Fülöp-szigetek elvesztése miatt. A tárgyalás folytatását holnapra halasztották. Osztrák zsidószövetség, Bécs, okt. 31. Ma alakult meg az általános osz­trák zsidó szövetség, amelynek az a fő célja, hogy Ausztria egész zsidóságának védegyesülése legyen. A szövetségbe több mint 150 hitközség lépett be. Százezer forintos adomány. — Schlauch bibornok püspök a gyulai katholikus gimnáziumért. — Budapest, október 31. Mintha megvirradna a katholikus köztevé­kenységnek. Egyik fejedelmi alapítvány követi a másikat oly célokra, amelyek eminentet hivatva vannak fellendíteni, megerősbíteni a katholikus közéletet és nevelni egy intelligenciát, amely minden izében katholikus, azaz éppen oly vallá­sos, mint hazafias legyen s amely nélkül a ke­resztény restauráció el sem képzelhető. Vác boldog emlékű püspöke, Schuster Kon­stantin 100.000 forintot hagyományozott egy katholikus egyetemre, amelyre már évekkel azelőtt Bonnaz csanádi püspök 100.000 forintot testált. Pécs fenkölt lelkületű főpásztora, He­­tyey Sámuel 100.000 forintot ad a katholikus egyetemre. Troll Ferenc püspök 10.000 forin­tot. Erdély apostola, Mailáth Gusztáv gróf püspök kifogyhatatlan bőkezűséggel istápolja egyházmegyéjében a katholikus középiskolákat. Nagyvárad bíboros főpapja, Schlauch Lőrinc megalapítja a debreceni katholikus főgimnáziu­mot és most a nagy főpásztornak egy újabb fe­jedelmi alapítványáról adhatunk hírt az alábbi tudósításban : Gyula, okt. 31. Régi idők óhajtása volt már az, hogy Gyulán egy katholikus gimnázium létesíttessék, miután az Alföld nagy területén egyetlen egy katholikus gimnázium sincs, mig protestáns van négy is. A minden ne­mesre, jóra, szépre s vallása érdekében minden ál­dozatra kész Wenckheim Krisztina grófnő ezen óhaj­nak és szükségnek akart eleget tenni, midőn a koro­názási jubileumkor 50,000 forintot tett a váradi káp­talan kezeihez, mint alapítványt egy Gyulán a Jézus­társasági atyák vezetése alatt álló katholikus főgim­náziumra. Ezen alapítvány ma már 70,000 forintra nőtte ki magát. Ugyanezen célra adományozott a gróf Wenckheim család egy 1600 négyszögöles terü­letet a Kossuth-téren a rajta levő magtár­épülettel, melyet a miniszteri biztos alkalmasnak talált a gim­názium helyéül s melynek ma már 3500 forint ipar­tőkéje van a káptalan kezelése alatt. Winkler József cimzetes püspök, nagyprépostnak szintén van e célra 9000 forint alapítványa. Ezen gimnázium létesítésének módját tárgyalta hétfőn és kedden dr. Lukács György főispán elnök­lete alatt, dr. Fináczy Ernő miniszteri kiküldött jelenlétében, egy bizottság. Tárgyalás közben Fetser Antal kanonok, mint a bibornok megbízottja kijelen­tette, hogy dr. Schlauch Lőrinc bíbornok püspök a gyulai római katholikus főgimnázium céljaira 100.000 forintot ajánl fel. Csak nem rég tette lehetővé ő Eminenciája a debreceni katholikus gimnázium létesülését s most az egyház és a haza körüli érdemeinek hervadhatlan koszorújához ismét egy babért fűzött. Leirhatlan hálára kötelezte Békés vár­megye, de különösen Gyula város közönségét, mely olyan szerencsétlen volt eddig, hogy dacára nagy intelligenciájának, mint megye székhelye, nem volt képes fiait neveltetni a kellőképpen, mert a hivatal­nokoknak köztudomású silány javadalmazása miatt, nem tellett arra, hogy más városokban iskoláztassa. A városban a bibornok és a grófnő nemes tettét mindenki hálálkodva emlegeti. Éljenek is a haza és az egyház javára sokáig ! Gyula város a grófnő ado­mányával egyidejűleg szintén elhatározta, hogy a mostani polgári iskola épületét, teljes felszerelését és évi 4300 forintot ajánl föl a gimnázium céljaira. Most már Lukács György dr. főispán vezetése alatt, ki egész lelkesedéssel karolta fel az ügyet, mozgalom indult meg arra, hogy a még szükséges összeget társadalmi úton, a békés megyei nagybir­tokosok és mások önkéntes adományaiból gyűjtsék össze. Még azután hátra volna a tanügyi kormány hozzájárulása, amelyet méltán elvárnak, mert ha két lutheránus és egy kálvinista gimnáziumot részesít Békés megyében állandó évi államsegélyben, akkor a katholikusoknak is megteheti ugyanazt, annál inkább, mert ez a gimnázium volna hivatva a Gyulától ke­letre eső nagy munkaság, s Bihar és Arad me­­gyéknek Gyulához közel eső oláh lakta vidékének ma­gyar kulturális fejlődését is előmozdítani. Az értekezlet lelkesedéssel fogadta el a bőkezű ajánlatot és különbség nélkül mellette volt a katholikus főgimnázium létesítésének. Nagy vissza­tetszést szült az értekezlet tagjai között Dombi La­jos gyulai ref. lelkész türelmetlenséget eláruló fel­szólalása, melylyel ellene nyilatkozott a katholikus gimnázium felállításának s csak állami gimnáziumot kívánt. De Bodoky megyei főjegyző, aki református, és Berényi ügyvéd, aki zsidó, vele szemben határo­zottan a katholikus főgimnázium mellett érveltek s így Domby ur felszólalása hatástalan maradt. Szívből kívánjuk, hogy e nagy szükséget pótoló intézmény minél előbb létesüljön. _______________________________________ A novemberi kath. gyűlések. Budapest, okt. 31. Mai vezércikkünk újra felhívja a közönséget azokra a nagyfontosságu, nagyszabású katholikus ünnepsé­gekre, amelyeknek színhelye a jövő héten Budapest lesz: a Katholikus Körök Országos Nagygyűlésére, a Keresztény Szövetkezetek Országos Kongresszusára, az Eucharisztikus Értekezletre, az Örökimádás-tem­­plom Központi Bizottságának, a Budapesti Oltár­egyesület gyászünnepélyeire és Zichy Nándor gróf 70-ik születésnapjának megünneplésére. A következőkben adjuk általános tájékozás céljá­ból mindezen gyűlések és ünnepségek általános pro­­grammját: A Katholikus Körök Országos Nagygyűlése. November 7-én, kedden: Délután 6 órakor. A Ma­gyarországi Katholikus Körök és Olvasó­ Egyesületek Országos Szövetsége Igazgató­tanácsának ülése, az Országos Központi Katholikus Kör dísztermében. Este 8 órakor. Társas vacsora az Országos Köz­ponti Katholikus Kör éttermében. Egy teríték ára 60 kr. November 8-án, szerdán. Délelőtt 9 órakor. Szent­mise az egyetemi templomban. Délelőtt 10 órakor. A Katholikus Körök Országos Szövetségének Nagygyűlése. Az Országos Központi Katholikus Kör dísztermében. (A részletes tárgysoro­zatot legközelebb adjuk.) Délután 1 órakor bankett az Országos Központi Katholikus Kör éttermében. Egy teríték ára­­ írt 20 kr. Délután 3 órakor a nagygyű­lés folytatása. A nagygyűléssel kapcsolatban Zichy Nándor gróf üdvözlése 70. születésnapja alkalmából. A Keresztény Szövetkezetek Országos Kon­gresszusa. November 9-én, csütörtökön. Délelőtt 9 órakor. Szerda, 1899. november 1. Szent mise az egyetemi templomban. (Az Eucharisz­tikus értekezlettel közösen.) Délelőtt 10 órakor. A Keresztény Szövetkezetek Országos Kongresszusa az Országos Központi Ka­tholikus Kör dísztermében. (A részletes tárgysoroza­tot legközelebb adjuk.) Délután 1 órakor bankett az Országos Központi Katholikus Kör dísztermében. Egy teríték ára 1 frt 20 kr. Eucharisztikus értekezlet. November 9-én csütörtökön: Délelőtt 9 órakor Szent­mise az egyetemi templomban Oltári szentség kitételével. Mondja: Városy Gyula dr. pápai prelá­­tus, a közp. papnevelő-intézet kormányzója. Délelőtt 10 órakor. A szentségi társulatok igazgatóinak érte­kezlete a Központi papnevelő-intézet dísztermében. Délután 1 órakor bankett az Országos Központi Katholikus Kör éttermében. Egy teríték ára 1 frt 20 kr. Délután 3 órakor. Rövid Szentséglátogatás a papi nevelő­ intézet kápolnájában. Utána a Szentségi társulatok igazgatói értekezletének folytatása. Dél­után 5 órakor. Szentségimádás az Angolkisasszonyok templomában (IV. Lipót­ utca 9.) Szent beszéd, tartja Riesz Ferenc jézustársasági atya. Csendes imádás. Ünnepélyes litánia. Te Deum. Az Örökimádás-templom központi bizottsá­gának gyászünnepe Erzsébet királyné em­lékezetére. November 10-én pénteken. Délelőtt 10 órakor. Szent­mise az egyetemi templomban tartja: Császka György kalocsai érsek. Délelőtt 11 órakor. Gyász­ünnep, a Budapesti Katholikus Kör dísztermében. Emlékbeszéd Erzsébet királyné felett. Mondja Vaszari­ Kolos, bibornok hercegprímás. Az Örökimádásról. Mondja 11 clajka Nándor, v. püspök. (A gyászünnepen a hölgyek egyszerű fekete ruhában, fekete kalappal jelennek meg.) Délután 4 órakor. Az Örökimádás-templom vidéki bizottságainak elnökei értekezletet tartanak a Buda­­pesti Katholikus Kör helyiségeiben. A Budapesti Oltáregyesület gyászünnepe özv. Cziráky Jánosné grófné emlékezetére. November 12-én, vasárnap. Délelőtt 11 órakor. Gyászünnep a Budapesti Katholikus Kör díszter­mében.. Emlékbeszéd özv. Cziráky Jánosné grófné felett. Mondja Steiner Fülöp dr. székesfejérvári püspök. Délelőtt 12 órakor. Szent­mise az Angolkisasszonyok templomában.* A nagygyűlésekre jelentkezni lehet november 4-ikéig bezárólag az Országos Központi Katholikus Kör irodájában (IV. Molnár­ utca 11.) * A katholikus körök és olvasó­ egyletek országos szövetségének kongresszusára eddig 44 kör és egylet jelentkezett 151 taggal. A szövetségbe ed­dig 86 katholikus kör és egylet lépett. * Az országos keresztény szövetkezeti kongresszusra eddig 24 szövetkezet jelentkezett 50 képviselővel. Felhívás előfizetésre. Nov. 1-ével új előfizetést nyitottunk. Előfizetési ár a magyar korona országaiba, Ausztriába és a megszállott tartományokba. November hó 1-től január 31-ig 3 frt 50 kr. A kezelés könnyebbsége okából legegyszerűbb, ha az utolsó címszalagot az utalvány hátlapjára ragasztják, mert úgy a pontos cím megadatik, s ezáltal sok félreértésnek s reklamációnak vesz­­szük elejét. Elvbarátainkhoz pedig, kik lapunkat bármely okból nem tarthatják, de mégis azt olvasni óhajt­ják, úgy lapunkat pártoló előfizetőinkhez is azon tiszteletteljes kéréssel járulunk, hassanak oda, hogy az «Alkotmány» minden kávéházban, ven­déglőben, kaszinóban, ahol megfordulnak, felta­lálható legyen. Lakóhelyüket változtató helybeli, valamint vi­déki előfizetőinket is arra kérjük, hogy régi címü­ket velünk tudatni szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. Az Új Alkotmányzs­t megismerés céljából nyolc na­pig készséggel küldjük mutatványképpen. Portótöbblet a külföldre: Németországba és Szerbiába negyedévre 80 kr. A többi országba negyedévre 1­árt 60 krajcár. Előfizetéseket mindennap elfogad Az «Alkotmány» kiadóhivatalánál, Budapest, VIII. ker. Szentkirályi­ utca 28a.

Next