Alkotmány, 1900. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1900-02-01 / 27. szám

ALKOTMÁNY. 27. szám.___________ _ Csütörtök, 1900. február 1. a hívekkel, az legerősebb védelme lesz a katholiciz­­musnak. Lelkesítse a kongresszust egy példa, Erdély példája, ahol a hívek, együttműködése cselekedte meg­ azt, hogy semmi sem volt képes megtörni a katho­­licizmust. A püspöki egyházmegye szervezete teljesen hiány­zik a 27-es bizottság többségi javaslatából. Éppen mivel katholikusok vagyunk és ismerjük egyházunk szervezetét, nem akarjuk sutba dobni ezt a szervezetet. Nem akarjuk, hogy a püspöknek az egyházmegyében ne legyen oly szervezete, melylyel az országos auto­nómiában a kellő súlylyal léphet föl. Adminisztratív tekintetben is fontos az egyházmegyei szervezet mint középhatóság. A kisebbség itt a püspökére gondol, ennek abszolút jogait respektálja. Sajnáljuk, hogy román katholikus testvéreink e kongresszustól távol vannak. Hiszszük, hogy a leg­főbb kegyúri jog ezt meg fogja szüntetni, de amíg valami az ő érdekükben nem történik, igazságtalan­ságot látok minden lépésben. De ha biztosíttalik az egyházmegyék kellő önállósága, akkor aggályaik meg­szűnhetnek. Ezért a kisebbség a 70-iki elaborátum­­ból átvette az egyházmegye szervezetét. Végül még az is szeme előtt lebegett a kisebbség­nek, hogy közelebb hozzák az erdélyi autonómiát az országos autonómiához, hiszen az autonómia kér­dése is egyenesen Erdélyből indult ki, ők levánták folyvást, hogy magyarországi testvéreik is részesül­jenek az autonómia áldásában. Számítani kell az erdélyiek közreműködésére is, de csak úgy nyerhet­jük meg ezt, ha nem zárjuk ki őket olyan javaslat­tal, mint a többségé. Igyekeztünk jogokhoz juttatni — más jogok sé­relme nélkül — a magyar katholikusokat. Ezen szervezet költségeiben részt kell venniök a magyar katholikusoknak; ha megterheljük őket, jogokat is kell nekik adni. Nem kívánunk senki jogából, senki tekintélyéből elvenni semmit; de midőn arról van szó, hogy a modern paloták közé egy nádkunyt építsünk, amidőn gyenge fegyvert adunk a katho­xeusok ke­zébe, remélhetjük-e, hogy ez a nádkunyhó, ez a gyenge fegyver a mai viszonyok közt megfelel? A legnagyobb vereséget azok a hadseregek szenvedték, melyek azt hitték, hogy egyenlő fegyverük az ellen­felével, de a csata hevében tudták meg, hogy gyön­gébb. És most ilyen gyönge fegyvert adjanak ke­zünkbe? Kéri a kisebbségi javaslat elfogadását. (Élénk helyeslés.) Lakner László: Három nézetet tanult megismerni; az egyik a jelenlegi állapot fentartását­ akarja, azt mondván, hogy az autonómia protestáns-izű dolog, mely nem illik a mi egyházunk hierarchikus szerve­zetébe. Ezeket figyelmezteti arra, hogy a görög­keletieknek is van nálunk autonómiájuk, pedig azok­nál az egyház szintén hierarchikus alapon van szer­vezve. Egy másik csoport a buzgó katholikusok csoportja; ezek nem engednek az egyház jogaiból egy jottát sem. Szóló tisztelettel hajol meg előttük, de attól tart, hogy ez az intranzigens állás­pont az ellenfél malmára hajtja a vizet. Szóló a katholikusok túlnyomó többségével tart s az op­­portunitás és megalkuvás keskeny ösvényére lép. Rokonszenvez a kisebbségi javaslattal, de célszerű­ségi okokból a többségi javaslatot fogadja el, fen­­tartva a módosításokat. Eredics Ferenc: A püspöki kar tagjai nemcsak 1848-ban, nemcsak az 1870/71. elaborátum elfoga­dása által, hanem később is sürgették az autonó­miát. Önkormányzat alatt nem érthetett mást, mint aminőt a közjog ismer a többi felekezetekkel szem­ben, azaz, hogy a magyar katholikus egyház a fő­­kegyúr felügyelete alatt iskoláiban és egyéb ügyeiben azon hatáskörrel bírjon, mint a protestánsok. Tudja, hogy az autonómia nehézségekbe ütközik, mert az egyháznak általános jogszabályai nincsenek erre, de szükségünk van rá. Mindkét javaslat igaz katholikus felfogással vonja meg az önkormányzat határait. Nem a szentélybe akarunk behatolni, hanem a szentélyen kívül eső ügyekben akarunk segédkezet nyújtani. A határok megvonásánák a 27-es bizottság javas­lata óvatosságot tanúsított nemcsak ott, ahol törvé­nyes akadályok, hanem ott is, ahol tényleges aka­dályok forognak fenn, pl. az alapok kezelése tár­gyában. Nincs törvényes akadály arra nézve, hogy ezen alapok kezelése az önkormányzatnak átenged­tessék. Ezért a 27-es bizottság javaslatát a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja, de nem fogadja el azért sem, mert az a királyi leirat ellenére az 1870/71. elaborátum alapjától eltér, pl. mellőzi a katho­likus közönség közvetlen képviselőválasztását mellőzi az egyházmegyei gyűléseket. Pedig az önkormányzat élete sem az országos autonómiában vagy a község­ben, hanem a középtagozatban fog lejátszódni. A 71. elaborátum alkotói bizonyára megérdemlik azt a tiszteletet, hogy alkotásuk azon részét, mely nem ütközik a királyi főkegyúri jogba, tiszteletben tartsuk. Elfogadja a kisebbség javaslatát. Elnök: Minthogy még többen vannak szólásra feljegyezve, a vita folytatását holnap délelőtt 11 órakor kezdődő ülés napirendjére tűzöm ki. Ülés vége háromnegyed 2 órakor. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, jan. 31. Az országgyűlési néppárt értekezlete. Az orsz. néppárt február 3-ikán, szombaton délután a párt helyiségében értekezletet fog tartani. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. A holnapi ülésen harmadszor olvas­sák a ma elfogadott közösügyi póthitel javasla­tot. A költségvetési javaslatot Neményi Ambrus előadó fogja ismertetni. A néppárt álláspontját ifj. Zichy János gróf fogja holnap kifejteni. Az adócenzus­ felebbezések. Molnár János orsz. képviselő ma ismét egy igen szükséges és nagyon helyén való figyelmeztetést bocsátott a miniszterelnöki szék felé egy interpelláció alak­jában, amely interpelláció az adócenzus helyte­len megállapítását megfelebbező kérvényekről szólt. Nem elszigetelten, de majdnem napról­­napra történik meg, hogy a községi jegyzők fő­ként a szükséges okmányok megtagadása foly­tán nehézségeket és akadályokat gördítenek azon polgárok elé, akik az országgyűlési képvi­selő választókra vonatkozó és az úrbéri egyne­gyedtelek adócenzusát megállapító helytelen munkálatok ellen jogukhoz és kötelességeikhez képest felebbezéssel akarnak élni. Egy másik, gyakran előforduló baj, mely az előbbiből fo­lyik, az, hogy a Kúria az így természetszerűleg hiányosan felszerelt kérvényeket visszaveti, ho­lott méltán lehet kívánni, hogy a Kúria ezeket a kérvényeket az illető hatóságokkal kiegészít­tesse.­­ Azt hiszszük, hogy az interpellációnak meglesz a maga eredménye. A ma Molnár Já­nos orsz. képviselő által a Házban felpanasztott eljárás annyira ellenkezik a polgárok természe­tes jogával s annyi önkénynek nyithat utat a megyei hatóságok részéről, hogy ezen dolgok sürgős orvoslását joggal elvárhatja mindenki. Az osztrák miniszterelnök Budapesten. Körber dr. osztrák miniszterelnök és Böhm­ Bawerk osztrák pénzügyminiszter pénteken dél­előtt tesznek látogatást Széll Kálmán miniszter­­elnöknél a miniszterelnöki palotában. Minisztertanács. Ma délután minisztertanács volt, melyen a kabinetnek a fővárosban időrő valamennyi tagja résztvett. A költségvetés és a néppárt. A néppárt ma délután 6 órakor tartott értekezletén elha­tározta, hogy a költségvetést általánosságban sem fogadja el. A párt határozatáról ifj. Zichy János gróf fogja holnap a Házat értesíteni. Változások a külügyminisztériumban. A hivata­los lap mai száma közli a külügyminisztériumban létesült és általunk már jelzett változásokat. E köz­lés szerint a király jóváhagyta, hogy Welsersheimb Rudolf gróf rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti címmel és jelleggel felruházott első osztályfőnök a császári és királyi Ház és a külügyek közös minisz­tériumánál, ezen állásától való fölmentése mellett, a II. rangosztálybeli diplomáciai alkalmazottak létszá­mába helyeztessék át, egyúttal Szécseny Miklós gróf második osztályfőnököt ugyanezen minisztériumnál első osztályfőnökké és Lützow Henrik gróf rendkí­vüli követet és meghatalmazott minisztert második osztályfőnökké kinevezte és az utóbb nevezettnek a titkos tanácsosi méltóságot díjmentesen adomá­nyozta. A vármegyéről. Nagy László, Szatmár vármegye népszerű alispánja egy kis füzetet tett közzé A vár­megyéről. Három értekezést találtunk benne: a tiszt­viselők fizetésének emeléséről, mely az alispánnak már 1898. évi őszi jelentésében olvasható, a szocia­lizmusról, melyről saját vármegyéjének viszonyait tekintetbe véve a maga külön nézeteit mondja el a szerző, és a közúti adóról. Ezt a három értekezést bevezeti az előszó, mely szintén különálló — s te­gyük hozzá igen szép, bár itt-ott túlzott — munkálat s inkább általánosságokra szorítkozik. Nem lehet ta­gadni, hogy e könyvecskében szakember mondja el véleményét a vármegyéről. Leginkább a bürokratiz­mustól féld­ő közigazgatásunkat s követeli, hogy főként a főispáni hatalom határozatlan körvonalai miatt mentül előbb át kell menni a kinevezési rend­szerre. A főispáni hatalom — mondja Nagy László, — a legnagyobb ellenmondás a vármegyei rendszer keretében. Veszélyes hatalom s nem helyes egy em­bernek egy képzelt választás színe alatt is majd fel­tétlen és felelősség nélkül való hatalmat adni. Nagy László is az államosításnak híve. Megjegyezzük öröm­­mel, mert ugyan ritka dolog, hogy a füzetet, mely egy korona és húsz fillér áron minden könyvkeres­kedésben kapható, élvezetes, egészen magyaros és az úgynevezett hivatalos nyelv csodabogaraitól telje­sen ment nyelvezettel írta meg a szerző, dacára an­nak, hogy alispán. Alapítványok kezelése. Hír szerint a képviselőház mai ülésében a zárszámadások tárgyalásánál érdekes kérdés merült fel. Ugyanis kitűnt, hogy a magyar kormány 200 millió forintot meghaladó alapítványo­kat kezel minden ellenőrzés nélkül. Ennek az ellen­őrzésnek a jövőben való rendezése iránt — Polónyi Géza fölszólalása folytán — Lukács László pénzügy-­­miniszter ígéretet tett. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 31. Akik ma, tekintettel a napirenden levő kisebb javaslatokra, rövid ülésre készültek, keservesen csalódtak. Egészen rendes terjedelmű ülés volt biz a mai, sőt egészen rendes tartalmú is: Komjáthy Béla és Széll Kálmán valóságos baj­nokversenyt küzdöttek, hogy ki győzi tovább szóval. Nem vagyunk mamelukok, de a tények előtt meghajlunk és konstatáljuk, hogy a miniszterelnök győzött ma is. Egyébiránt a 30 milliós póthítelt meg a pekingi, tokiói és cetinjei követségi «paloták» ügyeit tárgyalta a tisztelt Ház. A szónokok így váltakoztak: elő­adó, Komjáthy, Széli, Polónyi, Kossuth, Thaly, Lukács,­­ Lukács, Thaly, Kossuth, Polónyi, Széli, Komjáthy, előadó. Állítottak, tagadtak, tiltakoztak, bizonyítottak és cáfoltak, végül pe­dig a Ház szépen tudomásul vette a tudomásul veendőket. Csak annyit kell kiemelnünk, hogy Széll Kálmán igen erélyesen védelmezte Komjáthy nagyhangú vádjai ellen a delegációt meg a közös kormányt. Az ülés végén Molnár János prelátus rámuta­tott azon rendelet hiányára, amely a választó­cenzus megállapítására vonatkozik. Ez pedig az, hogy a rendelet nem kötelezi a jegyzőket a felebbezésekre szükséges okmányok kiállítására. Molnár János e visszásság gyors orvoslását sür­gette . Széll Kálmán nem válaszolt ma­ az inter­pellációra. A választó­joguktól való újabb meg­fosztásnak kitett polgárok pedig remélhetik, hogy a «jog, törvény és igazság» kormányának feje mégis valami módon foglalkozik az ő nagy sérelmekkel. A képviselőház ülése. Elnök: Perczel Dezső. Jegyzők: Perczel Béni, Nyegre László, Molnár Antal, Major Ferenc. Elnök megnyitván az ülést jelenti, hogy Mócsy Antal három havi szabadságot kért. (A Ház megadja.) A Ház ezután a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló 1898: XIV. t.-c. végrehajtásához az 1899. évre szükséges póthitel engedélyezéséről szóló törvényja­vaslat és az egyetemi építkezésekre szükséges póthi­telről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban elfogadta. Következik az 1897. és 1898. évi közösügyi ki­adásokra Magyarország által pótlólag fizetendő ösz­­szegekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Szabó Imre röviden elfogadásra ajánlja a ja­vaslatot. Komjáthy Béla: egyetlen krajcárt sem szavaz meg olyan költségek fedezésére, amelyeket nem ismer, amelyeket a delegáció elé nem terjesztettek. A dele­gáció önérzetlenül járt el, túllépte jogkörét, mégis megszavazta a póthitelt, nem meggyőződésből, ha­nem, mert a hadügyminiszter így parancsolta. A had­ügyi albizottság sem tudja megmondani, hogy mire fordították a 30 milliót. Vagy már régebben elköl­tötte a hadügyminiszter ezt az összeget. Ez esetben kijátszotta a delegációt. Nálunk a hadsereg paran­csol. Kérdi a pénzügyminisztert, hogy mi jogon köl­tötte el ezt az összeget. A delegáció, avagy az or­­szággyűlés parancsol? Azt hiszi, hogy az utóbbi. A javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés a szélső­balon.) Széll Kálmán miniszterelnök Komjáthyval szem­ben kijelenti, hogy ezért a javaslatért ő vállalja el a felelősséget. Ami a javaslat pénzügyi részét illeti, arra felel majd a pénzügyminiszter, de a maga ré­széről kijelenti, hogy ez a törvényjavaslat törvényes formákkal bír. A delegáció a törvény alapján, a büdzsé-jog alapján döntött s erre joga volt s van rendkívüli póthitelek megszavazásánál is. Ha pót­­hitelről van szó, akkor mindig utólag kell fpdn',"i!''!

Next