Alkotmány, 1900. június (5. évfolyam, 129-154. szám)
1900-06-01 / 129. szám
r, ALKOTMÁNY. 129 szám,__________ különös ügyetlenség a két takarítónő részéről. Az ilyen véletlenek nem szoktakmegesni, mert hiszen ezek a kereszteknincsenek úgy egymás mellett, mint egy tálcán a poharak, hogy egyszerre összetörhetők legyenek — szándékosság nélkül. • Már most a rendőrség és a két hamis jelentkező folytatja a vizsgálatot a két aszszony ellen. Milyen fordulat! A jog, törvény és igazság megdöbbennek, e mesterkedést látva. De hihetünk-e a Széllkormány idejében Rudnay főkapitánynak — az Engel-féle borhamisításra emlékezve, — jog-, törvény- és igazságszeretetében ? A zsidó sajtó találta és tálalta ki ezt a fogást, de azzal be nem érte. Ma reggel agyonlőtte magát Goldzieher Miksa másodéves jogász, fia Goldzieher Ignácnak, a zsidó hitközség titkárának, a keleti nyelvek egyetemi tanárának és az Akadémia tagjának. Részvétünket fejezzük ki a szerencsétlen szülök iránt, kiknek fia éppen az alapvizsgálatra készült, egész éjjel tanult s reggel 9 órakor lett öngyilkos, anélkül, hogy egy sor írásban, vagy szóval tettének okát adta volna, de jelentik róla, hogy régóta buskomor volt s Péteri Jenőnek, öngyilkos tanárának és barátjának esete mélyen megrendítette. Bármi indoka lett légyen gyászos cselekedetének, a zsidó sajtó egyik estilapja e cím alatt: «Öngyilkosság a letört kereszt miatt», ráfogja, hogy Goldzieher azért vetett véget életének, mert öt gyanúsították, vagy boszantották azzal, hogy ő a merénylő. És erre a ráfogásra mérges cikket épít a zsidó estilap s a néppártot és Molnár János prelátust teszi, ostobán és rosszhiszeműleg, felelőssé a zsidó jogász öngyilkosságáért Hiszen ilyen alantas támadás ellen védekezni nem érdemes, mert világos, hogy semmi összefüggés a dologban nincs, de a gonosz szándék nyilvánvaló: a keresztek letördelése miatt mártírnak tüntetni fel egy zsidófiút, aki, ha nem ő tette, miért lőtte magát főbe, mikor se gyanúsítva nem volt, se a vizsgálat ellene nem irányult s könnyen tisztázhatta magát ártatlanságának bebizonyításával. De a zsidó sajtó megragadta az alkalmat, hogy mindazokat, kik a keresztsértés miatt az egyetemen, a képviselőházban és a hírlapokban panaszt emeltek, megvádolhassa oly antiszemitizmussal, mely a zsidók életére tör és már egy ártatlan zsidó fiatalember életébe került. Hát ez az eljárás a legnagyobb mértékben visszataszító. Ugyan hát, ezeket összefoglalva, nem látjuk-e a Dreyfuss-esetnek paródiáját? Ismét ugyanazok a hazudozások és ármánykodások, melyekkel az igazság kiderítését megakadályozni és a bűnöst, ha netalán zsidó, kimenteni, az ódiumot az izgatottságért pedig a keresztényekre, nevezetesen a keresztény egyetemi hallgatókra, a néppártra és az Alkotmányra irányítani törekesznek. Hát ha nekik ez a szolidaritás a keresztek letörésével tetszik, mi nem bánjuk, hogy ha a zsidók magukra vállalják. Mi őket nem vádoljuk egyetemesen s még ha kisül is, hogy zsidók voltak, kik a sértést elkövették, egyénileg csak ezeket teszszük felelőssé s azt a szellemet, mely ily cselekedetre ösztönözte őket. Térjünk hát erre a szellemre át. A keresztgyalázó és kereszténygyűlölő gondolkozásra és szenvedélyre, mely nem minden, de igen sok zsidónál tapasztalható és velők mindazon liberálisoknál, kiknek, bár meg vannak keresztelve, lelkiismeretük a keresztény vallást és erkölcsöt elviselni nem k képes s ezért a zsidókkal szövetségben a kereszténység, de különösen a katholikus egyház ellenségei. Ezek juttatták Magyarországot oda, hogy se magyar címer, se kereszt nem szent és sérthetetlen többé a vallástalanság lovagjai előtt. Jajveszékelnek a felekezetiség miatt. Csak verjék mellüket, ha tetszik, mert lazai ezen a hiúságos, örökké boldogságot hajszoló s folyton csak szenvedést találó világon... Nehéz volt a kérdés, de a leány határozott s elhatározása méltó volt a szentek és hősök családjának leányához . . . Néhány hét múlva az admonti apácazárda lakói egygyel többen énekelték kora hajnalonkint a templom hideg kövezetén térdepelve a szent zsolozsmákat s — híre jött nemsokára annak is, hogy a Szentföldön réme támadt a pogánynak: daliás, francia vitéz, aki nem ismer veszélyt, nem ismer lehetetlenséget, oroszlán bátorsága s hihetetlen vakmerőséggel úgy küzd, mintha mindig a halált keresné.♦ Szép kisasszonykák, nagyságos urfiak, kik ma égre-földre esküdöztek egymásnak, hogy szerelmetek örök, változhatatlan, végnélküli lesz s holnap, esetleg holnapután, vagy — sokat mondok — egy pár hét múlva már másnak ismételgetitek az örök szeretet mindig egyforma ígéreteit, ne mosolyogjatok ezen a kis, régi histórián, ne mondjátok, hogy ócska, divatjamúlt dolgok ezek, mert higyjétek el nekem, ma is akadnak ilyen emberek. Akadnak ma is s akadni fognak mindig, míg áll a világ, hiszen minden élet, minden boldogság alapja a tiszta szeretet, az örök szerelem, ennek hát élnie kell — ha egyegy reális korban csak itt-ott ég is — mindig, mert lehetetlenség volna, hogy egész nemzedékek élete, boldogsága nélkülözze az igazi alapot, minden nemes tett végső indokát, minden felbuzdulás igazi rugóját, minden erő kiapadhatatlan forrását, a legszebbet, a legjobbat ezen a világon: az igazi szereteted István, királyleány. Vagy megtagadja szerelmét s kezét nyújtja a hatalmas császár kedves fiának és így egész életére pompát, hatalmat, ragyogást szerez magának, ami talán még el is feledteti vele az elvesztett, örökre elvesztett boldogság gyönyörűségeit, vagy hű marad kedveséhez s nem lesz ugyan sohasem boldog, mert szerelmesétől távol, kolostor magányában, szegénységben, alázatosságban fog élni — de legalább nem lesz hitelen ígéretéhez, hogy mindig csak őt szereti, legalább — ha már az övé nem lehet — nem lesz soha másé sem. Amott fény, hatalom, pompa integettek feléje, de össze kellett volna törnie szivét s csak az összetört szív, a megtagadott szerelem roncsain át juthatott volna a trónhoz —em itt a szegénység, az alázatosság kínálkoztak, boldogság itten sem ígérkezett, de legalább nem kellett egész életét hazugságban töltenie. Nem kellett senkinek sem mondania: szeretlek, a tied vagyok, mikor pedig egy szó sem volt ebből igaz, mert szíve másért dobogott, mert lelke mást kívánt leírhatatlan erős kívánsággal. Bűn nélkül gondolhatott arra a férfias, szép arcra, mely legkedvesebb volt neki a világon; nem hágott át semmiféle kötelességet, ha naphosszat azért imádkozott, akit soha sem fog ugyan többet látni e földi életben, de akiben bízott, hogy szintén hű lesz hozzá, nem vétett semmi isteni, semmi emberi törvény ellen, ha gyönyörűséggel idézte vissza emlékezetébe az elmúlt rövid szép időt és amennyi boldogság érzetével gondolt vissza arra az első ölelésre, arra az első csókra, az egyetlenre, aminek nincs párja, nem akadsoha más a bajjal, nyomorúsággal teli földi életünkben, ami a legszépségesebb, legédesebb van y Péntek, 1900. júniusi: senki más nem oka ennek a társadalmi szakadásnak, mint azok a liberálisok és zsidók, akik az egyházpolitikát csinálták. Amint vetsz, úgy aratsz s aki másnak vermet ás, maga esik bele. BELPOLITIKAI HÍREK, Budapest, május 31 A delegációk záróülései, úgy a magyar, mint az osztrák delegáció ma befejezte tanácskozásait. A magyar delegáció déli 12 órakor Szilágyi Dezső elnöklete alatt tudomásul vette az osztrák delegáció tegnapi ülésében hozott határozatokat. Délután négy órakor ismét ülést tartott a magyar delegáció, melyben a határozatok egyöntetűsége konstatáltatott. Kállay Béni közös pénzügyminiszter az uralkodó nevében megköszönte a delegáció áldozatkészségét. Szilágyi Dezső méltatta a delegáció működését és éltette a királyt. Végül Szilágyinak mondottak köszönetet a tárgyalások tapintatos vezetéséért. Az osztrák delegáció költségvetési bizottsága délelőtt tartott ülést, délelőtt 10 órakor pedig Jaworski lovag elnöklete alatt teljes ülés volt, melyen konstatálták a határozatoknak a magyar delegáció határozataival való egybehangzását. Goluchowski gróf külügyminiszter őfelsége megbízásából köszönetet mondott a delegációnak, egyúttal pedig a maga és minisztertársai nevében is. Jaworski elnök szerint az osztrák delegáció tanácskozásaiból tanulhatna a Reichsrath. Az elnök záró szavai után az ülés véget ért. A budai várpalotában ma este 6 órakor volt a második delegacionális ebéd. Törvény a munkáspénztárról. A képviselőház földművelési bizottsága ma Bedő Albert elnöklésével tartott ülésében tárgyalás alá vette a gazdasági munkás- és cselédpénztárról szóló törvényjavaslatot. Szily Pongrác előadó tüzetesen ismerteti a törvényjavaslat célját. Darányi miniszter utal arra, hogy a kormány a szóban forgó intézmény létesítésére a munkásokkal szemben annak idején kötelezettséget vállalt, amelynek beváltására a mostani nyugalmas időt tartja a legalkalmasabbnak. Köszönetet mond a bizottságnak azért, hogy lehetővé tette, hogy a javaslat már a jövő hónapban letárgyaltassák, amire a kormány különös súlyt vet. A számítások, amelyekre a törvényjavaslat támaszkodik, a lehető legreálisabbak. Ha az intézmény akként fog fejlődni, amint ő reméli, előreláthatólag maguk a munkások fogják kívánni a belépés kötelezővé tételét, azonban mindjárt kezdetben ezzel jönni, nézete szerint nem lett volna célszerű. A javaslat bizonyos nemét az autonómiának állapítja meg, amelynek értelmében először fognak együtt tanácskozni a munkaadók és munkások. Szociális szempontból nem lehet kicsinyelni ennek erkölcsi hatását. Az intézmény fejlődésével előreláthatólag tetemes összegek fognak összegyűlni, amelyekben a szövetkezeti intézmény eléggé meg nem becsülhető új tőkeforrást kap. Az összegyűlt pénzek ezen az uton is a szegény emberek sorsának javítására fognak szolgálni. A bizottság ezek után általánosságban egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot. A részletes tárgyalást is hamar elvégezte a bizottság, mert mindössze csak négy szakaszon talált javítani valót. Az ország címerének használata. A belügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök folyó évi 46.669/1. szám alatt az ország címerének használata tárgyában a következő körrendeletét adta ki valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének : Újabban ismételten tapasztaltatott, hogy az ország címerének használhatására engedélyt nyert cégek némelyike a nyert engedélyt akképen értelmezi, hogy annak alapján az ország címerét pecsétjében is használhatja. Erre való tekintettel az illető cégek megfelelő figyelmeztetése végett Cimed tudomására kívánom hozni, hogy az engedély az ország címerének a pecsétben való használatára hallgatag ki nem terjed, aminthogy általában csak arra jogosít,, ami az illető engedélyokmányban kifejezetten ki van mondva. Hozzá kell tennem, hogy az ország címerének a pecsétben való használata csak állami és országos jellegű hatóságokat illet meg s azért ez magánosoknak, magánjellegű testületeknek, vállalatoknak és intézeteknek nem is engedélyeztetik. Budapesten, 1900. évi május hó 25-én. A miniszter helyett: Gulner, s. k., államtitkár.