Alkotmány, 1900. július (5. évfolyam, 155-180. szám)
1900-07-01 / 155. szám
V. évfolyam. 155. szám. Vasárnap. Budapest, 1900. julma 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre_______kor. 28.— Félévre ............ . u.— Negyedévre........ 27.— Egy hónapra ...... .2.40 Egyes szám 1 ül., vidéken 10 üll. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 50—63. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: VIII., Szentkirályi utca 28a. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalbein és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél m , Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Jogtalan felháborodás. Budapest június 30. Nagy a felháborodás, különösen hivatalos körökben, Nyuly Mihálynak esküdtbírósági felmentése miatt. • Még nagyobb méltatlankodás és megütközés nyilatkozott a Bánffy báró lapjában, mely az esküdtszék intézménye ellen különben is háborút visel. Nem lepett meg ez a megütközés és felháborodás önmagában, mert az esküdteknek az a verdiktje, mely Nyuly Mihályt felmentette, tényleg a törvénybe és a jogérzetbe ütközik. De meglepett és én afölött botránkoztam meg, hogy a most jelzett oldalról jajgatnak és epéskednek e verdikt fölött. Mert miért éppen az esküdtbíráskodás ellen irányul ez a szenvedélyes támadás ? Ugyan kérem, a szakbíráskodás a maga ügyészeivel és bíráival nem érdemelt meg számos esetben, még nagyobb megbotrán- kozást? Ne tessék elfeledni, hogy az igazságszolgáltatás, akár népbírák, akár szakközegek gyakorolják azt, mindig hű képmása és exponense azoknak az állapotoknak, melyek a hivatalos és nem hivatalos társadalomban uralkodnak. Romlott kormányzat alatt romlott lesz úgy a közigazgatási jogszolgáltatás, mint a politikai vagy hatalmi érdekeket érintő szakbírói igazságszolgáltatás. Szétzüllött társadalomban megdől a törvény uralma és lutrijáték lesz az esküdt-bíráskodás. Mi ebből a konzekvencia? Ne az igazságszolgáltatásnak ezt vagy azt a külső formáját tessék vádolni. Hanem gyógyítsák az alapokat, a kormányzatnak és a társadalomnak azt a súlyos betegségét, mely az állandó botrányoknak a kiapadhatlan forrását képezi. Vonjuk csak meg a párhuzamot a fenforgó kérdés szempontjából a szakszerű és az esküdtbírói igazságszolgáltatás között. Melyik a nagyobb botrány? A budapesti esküdtek felmentették Nyuly Mihályt, mert előttük egy szánalmat érdemlő vádlott állott, kiről tévesen azt hitték, hogy amit cselekedett, az emberölés, az önvédelemnek végső és az ő helyzetében indokolt aktusa volt. Jogi tévedést követtek el, mely jogi tévedésben azonban nincs egyetlen egy gonosz és utálatra méltó vonás. De várjon mit művelt évek óta a kormányzat és a vádhatóság, mikor a büntetőtörvénykönyvbe ütköző oly flagráns bűncselekmények jutottak hivatalos tudomására, melyeknek megtorlása a politikai hatalomnak érdekébe ütközött? A bukott Bánffy által rendezett legutóbbi általános választások alatt hivatalos és nem hivatalos kortesek, alispánok, szolgabírák, jegyzők, csendőrök, választási elnökök, karszalagos és nem karszalagos zsidók a választói jog ellen a legkvalifikáltabb bűncselekményeket követték el. Az erőszak, a csalás, a vesztegetés és okmányhamisítás hihetetlen esetei forogtak fenn. Embervért sem kimért a hivatalos erőszak, csak hogy a pártérdeket ne érje semmi veszély. És mikor a feljelentés ezen ocsmány és undok cselekmények miatt megtétetett, hol volt és mit művelt a magyar királyi ügyészség, melynek úgy törvényes, mint hivatásos kötelessége a megtorlás? Nemcsak félreállott, mintha ezek a fekete gaztettek egyáltalában nem léteznének, hanem a kormányhatalommal, a közigazgatási közegekkel és némely bírósággal szövetségben, valóságos bűnpalástolást rendezett. Előre biztosította a feljelentettek részére a felmentést. Volt-e ezekben a választások alatt az alkotmány ellen elkövetett gaztettekben egyetlenegy rokonszenves elem? Nem volt. Művelt államban a vádhatóság ily flagráns bűncselekményekkel szemben tétlen nem maradhatott. Micsoda jogon mer tehát a hivatalos közvélemény megbotránkozni a Nyuly Mihály felmentését kimondó esküdtbírói verdikt fölött, mely téves volt, de nemes indokból származott ; az a hivatalos közvélemény, mely az egyéni és politikai érdekhajhászat és haszonvágy ronda bűncselekményei által sem volt a megtorlás követelésére rábírható? A vádhatóság megszüntetést indítványozott, ami a terheltre nézve a felmentő ítéletnél is nem egy esetben, biztosabb és kívánatosabb dolog. És azután ne beszéljen nekem senki arról, hogy maga a szakbíróság az ily esküdtszéki verdiktnek mérhetlenül felette áll. A sok közül csak két esetre utalunk. A Rakovszky István sajtóperében a pozsonyi királyi törvényszék oly ítéletet AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA A zsur. — Az «Alkotmány» eredeti tárcája. — Kapuzárás. Hát vége van azoknak a bizonyos zsuroknak, amelyek a téli hónapokban annyi kínszenvedést okoznak az érdekelteknek és szánó mosolyra indítják a semleges nézőt. Az influenza és a zsur, ennek a két veszedelmes betegségnek bacillusai az utóbbi időkben lepték el oly veszedelmes módon a mi — minden testi és szellemi kórságra fogékony — talajunkat. De mint a muszkanátha elűzése céljából hiába preskribálnak bármely külsőleg vagy belsőleg használandó gyógyszert, és oly meddő az a sok kísérlet, amit a zsur-ragály megszüntetésére próbálgatnak szóban és írásban. Hát mi is az a zsur ? Honnan is ered az a zsur ? Egy meghatározott nap, melyen ő kegyelmességeik, ő méltóságaik, avagy ő nagyságáék találhatók. Tán közvetlen a királyi audienciától lehet leszármaztatni ez eszme kipattanását? Ő Felsége ezen és ezen a napon ad kihallgatást vagy ez s ez a miniszter ő excellenciája ekkor vagy akkor fogad. No igen, mert ha nem tűznek ki egy gyűjtő napot, mely feláldozható a sok kérelmező kihallgatására, fél életük a jelentkezők fogadásában telnék el. Valószínűleg ez az elv vezette a felsőbb tízezreket vagy azokat a széles ismeretségi körrel bíró, jól szituált egyéneket, mikor életbe léptették a zsűr rendszert. Egyfelől magukat akarták megkímélni a folytonos zaklatástól, másrészt pedig jóbarátaikat, ismerőseiket kímélik meg attól, hogy esetleg vak látogatásokat tegyenek náluk. Meghatároztak egy napot, amelyen otthon találhatók és amelyen összegyűlik szalonjukban a megszámlálhatlan ismerős. Ennek a zsűrnak van értelme, van rációja, van létjoga. De mi kapott lábra ebből az ötletből ? Van a mi társadalmunkban egy osztály, mely bárhova inkább akar tartozni, csak oda nem, ahova szellemi és anyagi pozíciója utalja. Ez az úgynevezett kapaszkodók nagy tömege arcpirító szégyennek tartja a saját mivoltában lépni a világ elé, de a legképtelenebb áldozatok árán fölcsimpatkozik oda, ahol úgy függ ég és föld között, mint az, aki esetleg félkézzel fogódzva lóg alá egy magas sziklacsúcsról, amelyet nem bírt megmászni. Ez a szerencsétlen osztály kapta ma föl a zsurt. Fogadó napot tart, holott alig van egykét bizalmasabb ismerőse. De e nagysága erőnek erejével zsurt ad. Ezt a zsurt megelőző napokon pár sort meneszt minden létező ismerőséhez és visszautasíthatlan szívélyességgel kényszeríti, hogy jelenjék meg nála hétfőn, csütörtökön vagy szombaton. De sőt neki indul, sorra látogatja mindazt, aki valaha is volt házánál és revolvermódon préseli ki belőle az ígéretet, hogy nem marad el a zsűrról. Elkövetkezik a nap. Már kora reggel fenekestől fölfordul az egész ház. A gyerekeknek elfelejtenek reggelit adni, az apróbbakat nincs aki megmosdassa, megfésülje, mert a mama, amióta felkeltek apával disputái. Az egyetlen cselédszemély pedig a két, vagy három szoba padlójáról lehámozza a szőnyegeket, azokat botozza hajnalhasadás óta. Aztán következik a parkéta fölviaszkolása, a kölcsönkért kinaezüst gyertyatartók és ugyancsak kina ezüstből készült u. n. austatt fényesítése. Odabenn ezalatt ilyenféle párbeszéd folyik: — Adj még húsz koronát, Gyuszi. •— Hagyj nekem békét! Húsz korona ilyen szamárságra ? Tudod-e, hogy az öt napi élelem ?! — És tudod-e, hogy az eféle zsur a tekintélyedet növeli ? . . . — Ördögöt növel; legfeljebb az adósságot, amelyben már úgyis fülig úszunk. — De Gyuszi ! Szép szó után fenyegetés és berekesztésül könyek. Fél 9 óra. Hivatalba kell mennie s hogy végre hozzájusson a reggelihez, szegény Gyuszi kapitulál. — Hát mire az a 20 korona? •— Nem elég a teás csésze, aztán még vagy öt vizes pohár is kell. És egy parfét akarok rendelni, mert a minap Karapéknál is volt parfé. — Igen, hallottam az urától, Karapné zálogba csapta jegygyűrűjét a gyönyörűséges parfé miatt. — Mert ti annyira korlátoltak vagytok s nem akarjátok belátni, hogy ha nem reprezentáltok, ott rekedtek, ahol vagytok. György nem argumentál tovább, mert hisz tudja, hogy asszonynyelv ellen istenek is hiába harcolnak. A házbérhez volt félretéve az a 20 korona, amit oda dob az asztalra. Ezzel aztán önagysága nyakába veszi a várost. Megrendeli a parfét és vesz egy szerviztálcát is a Harris-bazár köröndjében. Közelről