Alkotmány, 1900. augusztus (5. évfolyam, 181-207. szám)

1900-08-01 / 181. szám

AJ'­KOTMÁNY. 181. szám, király családnak házi viszonyaira. Ennek véget kell­­vetni. Az én házamnak nyugodt otthonnak kell lennie. Jöttek hozzám emberek, akik azt mond­ták, hogy vegyem el ezt meg ezt az asszonyt, mások ellenben más nőt ajánlottak. Mindenki a maga ízlése szerint való királynét akart, én azonban olyan király­nét választok magamnak, amilyent én akarok. Nyíltan állok a nép előtt és megnevezem szivem választottját, akiről meg vagyok győződve, hogy Ilii élettársam lesz és hogy vele boldogság és megelégedés költözik házamba. Az udvari intrikának egyszer és minden­korra meg kell szűnnie és Szerbia bizonyosan ren­desen fejlődhetik. És ha magánéletemre úgy tekint­hetek, mint egy csöndes folyóra, akkor abban a helyzetben leszek, hogy ötvenszeres tetterővel dol­­gozhatok országom üdvéért. Köszönöm nektek, hogy olyan melegen üdvözöltétek azt a nőt, akit szeretek. Éljenek az én kedves és ha belgrádi polgártársaim ! Sándor király esküvője még ezen a héten lesz, az Umberto királyért való gyász megkezdése előtt. Tansanonics Koszta exminiszter, akinek Sándor király a tavalyi merényletper alkalmával kirótt hat évi bör­tönt kegyelmi után elengedte, most aziránt folyamo­dott az uj kormányhoz, hogy a Beogradiska Zadru­­gónál elkövetett sikkasztási perben hozott ítéletet semmisittes­se meg s az egész pert újítsa meg. Az új minisztérium a napokban határoz Taujanovics perújítási kérvénye fölött. Sándor király most vasárnap kiadott királyi uká­­zával kegyelmet adott mindama katonáknak, kiket a katonai bíróságok a királyi ukáz kiadása napjáig el­ítéltek. Amnesztiát nyernek egyúttal az összes katona­­szökevények, akik külföldre menekültek. Az olasz király halála. Budapest, július 31. Egyszerű­ ravatalon, egyszerű fekete ruhában fekszik neje virágai között Umberto holtteste. A műveit világ részvéte éli körülötte, első­sorban az Isten földi helytartójáé, a római pápáé, aki elsőnek fejezte ki részvétét a királyi családnak. A mai tudósításokból bebizonyosodik immár, hogy a szerencsétlen olasz király anarchista merénylet áldozata lett. Mondják, a király igen kevéssé törődött élete biztonságával, nem sze­rette, ha magános sétáin rendőrség vette körül s ha kisérő rendőrt észrevett, azonnal elküldötte. Figyelmeztették, hogy előbb-utóbb baja fog tör­ténni, de a király azt mondta, hogy ő fatalista és nem fél; két merénylet nem ártott neki s ha a sors úgy akarja, a harmadik sem fogja el­pusztítani. Mindinkább lapot nyer a gyanú, hogy Bresci Gaetanonak cinkosai voltak. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy egyik seb jóval szélesebb mint a többi s íg,y két revolverből lőttek a ki­rályra. Megerősíti a feltevést, hogy a merénylet színhelyén egy gazdátlan revolvert találtak. A ma érkezett táviratokat itt adjuk: A gyilkosság. Monza, júl. 31. Umberto királyt három revolverlövés találta. A gyilkos 9 milliméteres amerikai revolvert hasz­nált. Az egyik golyó a király szívébe fúródott a 8. és 4. borda között, a másik bal kulcscsontját fúrta át, a harmadik pedig a vállüregét érte. A király hanyatt esett a kocsiban, amely gyorsan folytatta útját a kastély felé. A király utolsó szava ez volt:­­— Semmi baj. Mire a kocsi a kastélyba ért, a király bele­halt sebeibe. Az orvosok már csak halálát kon­statálhatták. Margit királyné a monzai érsekkel egész éjjel virrasztott a ravatalánál. Az összes szuverének és államfők táviratilag fejezték ki részvétüket a királynénak. A részvéttáviratok száma tö­mérdek. Egy távirati tudósítás ezeket mondja el a bor­zalmas jelenet részleteiről: Monza, júl. 31. A kicsiny, alig 19.000 lakosú Monza gyászba öl­tözött. Fekete szövettel bevont trikolorok lengenek mindenütt és az emberek némán járják a zeg-zugos utcákat. Csendesség van a városban, az üzleteket bezárták, a szótalan embercsoportok között carabi­­nierik járnak fel-alá. A monzaiak vigasztalhatlanok, hogy éppen az ő városukban kellett a megrendítő szerencsétlenségnek történnie. Még illatoznak a virá­gok, amelyekkel a vasárnapi ünnepély alkalmából a király tiszteletére fonták körül a zászló­árbócokat és az erkélyeket... de az, akinek örömére és tisztelet­­adására illatoztak, nincsen többé. Elvezettek arra a helyre, ahol a királygyilkos szörnyű gaztettét elkövette. A Via Matteo da Cam­­pione-n új versenypályát építettek volt és egy nagy­szabású kerületi tornaünnepélylyel akartak neki avatást adni. Ez a versenypálya a királyi park tő­­szomszédságában fekszik. A torna- és sport­versenyeket a Forti Liberi nevű monzai sportklub rendezte és mivel ünnepélye fényét emelni akarta, a pálya­avatásra az elnökség meg­­hívta a királyt is. Umberto, aki különben is rend­kívül szerette az ifjúság tornagyakorlatait, örömmel fogadta el a meghívást s kijelentette, hogy az ünne­pélyen mindenesetre meg fog jelenni. Beszélik, hogy a királynénak rossz sejtelmei voltak és arra akarta rábeszélni a királyt, hogy maradjon el az ünnepély­ről, főként az összesereglő nagy néptömegre való tekintettel. Annyi bizonyos, hogy a királyné, akit szintén meghívtak, már előzetesen kijelentette, hogy nem vehet részt az ünnepélyességen, mert aznapra már nagyobb cercle­re udvarhölgyeit hívta volt meg magához. A király a nagy hőségre való tekintettel csak este hajtott ki a versenypályára, amelynek bejáratánál a hatóságok fogadták a Forti Liberi elnökségével. A tornászok, akik között milánóiak is voltak — mert messze földről küldöttek versenyzőket a különböző egyesületek — sorfalat állottak és a közönség lelkes ervivái között ment a király a számára fentartott díszpáholyba, ahonnan a versenyek lefolyását nézte. Az eredeti megállapodások értelmében este nyolc órakor kellett volna a díjkiosztásnak lennie, de a király késői érkezése miatt a díjkiosztást csak este 10 órakor lehetett megtartani. A díjakat egyébként maga a király osztotta ki s minden egyes nyerteshez volt egy-két biztató és dicsérő szava. A díjkiosztás után a király ismét vissza akart indulni. A merénylet — mint a táviratok is jelentették — ekkor történt meg. A királyi kocsit töméntelen nép vette körül és csak nehezen sikerült a királynak a kocsiig elhatolni. Ponzio Vaglia tábornok, a király házi minisztere a felség baloldalán ült, velük szem­ben Avogadro tábornok főhadsegéd, a bakon hátul két lakás állott. A kocsi a közönség dörgő ovációi között indult meg-------egyszerre négy lövés hangzott el gyors egymásutánban. Senki sem tudta, mi történt, egyesek rakéta-puffogásra gondoltak s maga a király, noha mindjárt az első golyó a jobb kar alatt találta, előre hajolt s kíváncsian nézett bele a tömegbe. Ekkor dördült el a második lövés, mely a király szivébe hatolt. A király hirtelen el­sápadt, aztán visszadőlt a kocsipárnára és odakiál­totta a kocsisnak: — Avanti! Avanti! Aztán gyorsan a főhadsegédhez fordult és azt mondta: — Semmi sem történt! A merénylő forgópisztolya harmadszor szólt most és a golyó a bal vállát fárta át. Umberto hadonászni kezdett jobb karjával, mintha újabb támadások ellen akarna védekezni, aztán összecsuklott. Ekkor sivított el a negyedik golyó feje fölött. Irtózatos kavarodás támadt. Az eszeveszett zűr­zavarban a házi miniszter ölébe fogta a király fejét és gyorsabb hajtásra nógatta a kocsist. Aztán a hörgő Umbertohoz fordult: — Felséged megsebesült! A király halkan felelte: — Dehogy . . . Hallottam egy lövést! Rövid halálküzdelem vette ezután kezdetét. Mikor a vágtató kocsi befordult a királyi nyaraló portáján, a haldokló király feje lehanyatlott Ponzio Vaglia vállára és a király meghalt. A tömeget leírhatatlan izgalom fogta el, amikor látta, hogy a halott királyt két tábornok kiemeli a kocsiból és a villa egyik földszinti termébe viszi. Alig egy-két perccel­ a holt­test megérkezése után két orvos jött, aki azonnal konstatálta, hogy az egyik golyó a király szívét éppen közepén fúrta keresztül és halálát okozta. A holttestet a vizsgálat előtt levetkőztették és a vizs­gálat után udvari hivatalnokok újra felöltöztették és pamlagra fektették. Ebben a pillanatban berohant a terembe Margit királyné. Színéből egészen ki volt kelve s alig tudott a lábán állni. A királyné kivágott esti öltözetet viselt, mert udvarhölgyeivel éppen cerclet tartott, amikor hírül hozták neki, hogy a király visszatért, mert nin­csen egészen jól. Rögtön fölkelt és kirohant a terem­ből. Amint férjéhez sietett, hallotta a kert előtt álló nép tombolását. Margit halálra rémült és szinte re­pült, hogy mielőbb férjénél lehessen. Az előszobában az orvosok fogadják és nem engedik neki, hogy a terembe belépjen. — Mi történt ? Mondják meg, mi történt ? rivalt az orvosokra. Az orvosok haboznak. Ekkor a királyné tekintete ráesik férjének halovány arcára, fölsikolt és egy pillanat alatt megérti, milyen borzasztó dolog történt. — Mentsék meg férjemet! Mentsék meg nekem az Istenre kérem, könyörgött az orvosoknak. Az orvosok kérik, hogy hagyja el a szobát. — Nem, nem megyek el! Itt maradok, — felelte a királyné zokogva. Leirhatatlanul borzasztó pillanat volt ez. Végre Erba udvari orvos rászánta magát, hogy teljesíteni fogja szomorú kötelességét és kíméletesen elmondta a királynénak, mi történt. A szegény asszony siró­­görcsöt kapott és összerogyott, aztán az udvarhölgyek­től támogatva, fölemelkedett s elrendelte, hogy fér­jéinek holttestét hálószobájában tegyék ravatalra. — Nála akarom az éjszakát tölteni, imádkozni akarok érte. Csak most engedte a királyné, hogy a teremből kivigyék. Néhány perc múlva újra megjelent a királyné. Letérdepelt férje holttesténél és forró könyeket ontva imádkozott addig, amíg Beloni plébános megérkezett az alessandriai Santa Maria-ból és a holttestet be­szentelte a monzai érsekkel együtt. A merénylet előtt, Róma, júl. 31. Margit királyné azon a napon, amelyen férjét a halálos szerencsétlenség érte, valami sajátságos sej­telem folytán nagyon aggódott férje életéért. A királyné az ebéd után könyörgött a királynak, hogy maradjon otthon a villában. — Mit akarsz a díjkiosztásnál ? — kérdé a királyné, mikor Umberto azt mondta, hogy a torna­ünnepre megy. •— Hisz ott heves, fiatal emberek közé kerülsz, könnyen történhetik valami kellemet­lenséged. , — Oh dehogy, dehogy! — válaszolta a király. — Én megígértem, hogy "elmegyek és meg is akarom tartani a szavamat. — De akkor nagyon vigyázzon a királyra, — szólt Margit királyné gróf Ponzio Vaglia had­segédhez. Umberto erre mosolyogva fordult a királynéhoz­­ — Hiszen ha vendégül hívnak meg, akkor csak barátságosan fogadnak. Ezek voltak Umberto utolsó szavai feleségéhez. Margit királyné már csak a holttestét látta viszont Umberto királynak. A merénylő: Monza, jul. 30. A gyilkost tegnap éjjel és ma Assassio milánói fő­­prokurátor, Orallo kvesztor, Fontana ügyész és Chierosa törvényszéki elnök jelenlétében kihallgatták. A gyilkos a börtönőr megjelenésére fölugrott s min­den izgatottság nélkül követte a törvényszéki terembe. Itt azt mondta: — Azért jöttem el Monzába, hogy a királyt meg­öljem. — Miért ölte meg? — Mert a király oly intézményt képvisel, amely­­nem felel meg az én elvemnek. — Mi az ön elve? A gyilkos erre könnyed mozdulatot tett és nem felelt. — Megbánja-e a tettét? — kérdezte tőle az ügyész. — Oh nem, még egyszer elkövetném, ha módomban volna. •— Mióta van ön Monzában ? ■— Két nap óta. — Mit tett ön ezalatt a két nap alatt? — Lakásomon voltam s mikor megtudtam, hogy a király eljön a mai ünnepre, én is eljöttem ide. — Honnét vette ezt a revolvert ? — Már régóta birtokomban van. Hogyha a királyt tegnap este nem tudtam volna megölni, úgy más jobb alkalmat vártam volna be. Ilyen értelemben vallott a gyilkos tovább. Miként Luccheni, ő is mód nélkül örült annak, hogy most a bírák és az egész világ vele foglalkoznak. Ma reggelire levest és bort kért, amit természete­sem nem kapott. A bilincset egy pillanatra sem veszik le róla és két csendőr folytonosan vigyáz reá. A gyilkos szülőhelye Prato, az a csinos, kedves helység, amelynek lakossága királyhűség dolgában egész Olaszországban legelső helyen van. Patterson (New­ Yersey), júl. 31. A rendőrség kinyomozta az idevaló olaszok között, hogy egy Angelo Bresci nevű 32 éves selyemszövő május 7-éig egy idevaló selyemgyárban dolgozott és azután Olaszországba utazott. Elutazása óta semmit sem hallottak róla. Róma, július 31. Roppant kínos feltűnést kelt a palermói rendőr­ségnek ma éjjel ideérkezett távirata, mely szerint Bresci hat év előtt anarchisztikus üzelmek miatt Pantellierio szigetére internáltatott. Óriási feltűnést kelt ennélfogva, hogy a milánói rendőrség minden aggály nélkül adott Brescinek egy olaszországi útle­velet, míg a pratói rendőrség megtagadott neki egy fegyverviselési engedélyt. Bolognában feltűnt a rend­őrségnek Bresci gyanús viselkedése, dacára ennek azonban nem tartóztatta őt fel tovább utazásában. Az olasz rendőrhatóságoknak ezen könnyelmű eljá­rása kínos feltűnést kelt. Róma, júl. 31. Hivatalosan megállapították, hogy Bresci 1897-ben ben hagyta el Olaszországot, hová az idén május havában jött vissza. Június 4 én hagyta el Pratót, aztán Bolognába, majd Monzába ment. Dacára an­nak, hogy nem dolgozott sehol és soha, mindig el volt látva pénzzel. A rendőrség nyomozza azt a két uti­­társat, kikkel Bresci visszatért. it Szerda, 1900. augusztusi.

Next