Alkotmány, 1900. szeptember (5. évfolyam, 208-233. szám)
1900-09-01 / 208. szám
ALKOTMÁNY. 208. szám. 2 Szombat, 1900. szeptember 1. nem távolítható, sem a mogendoveddel, mely a korona alkotmányjogi jelentőségét meghamisítja, nem helyettesíthető. Ennél flagránsabb megtámadását a korona épségének és ennél izgatóbb lázitást a szent korona keresztény intézménye ellen, ha ugyan erőszakkal nem akarjuk kitörölni a büntetőtörvénykönyvből azt a világos meghatározást, hogy mindkét bűncselekmény képes ábrázolat közszemlére kiállítása által is elkövethető, képzelni nem lehet. Valóban mélyen megrendítő tünet, hogy az ügyészséget ebben az irányban kötelessége teljesítésére figyelmeztetni kell. De figyelmeztetni kell, mikor azt látjuk, hogy az egyetlen nem keresztény hitfelekezetnek minden érzékenysége rögtön és azonnal hivatalos védelemre talál. Az alkotmányos intézmények épsége azonban, főleg ha azoknak még megvan a keresztény jellegük, ebben az országban a védtelen közpréda tárgya lesz. Ez az igazi izgatás és lázadás az alkotmányos jogrend ellen, amelynek sérthetetlensége fölött a közlelkiismeretnek kell őrködnie. Keresztény nevelés az iskolában. I i ! Budapest, augusztus 31. Neveljetek keresztényeket az iskolákban s mire ez a generáció felnő, eltörölhetitek a büntető törvénykönyvnek akárhány szakaszát; megszabadultak a gondtól, hogy miből építsetek újabb fegyházakat és tébolydákat. Meddő a legszeretőbb anyának fáradozása, melylyel gyermekét odahaza a hit tanításaira oktatja, ha ez a gyermek olyan iskolába kerül, ahol a vallás kérdése alárendelt jelentőségű kérdés, ahol a hitoktatást a felekezetien állam szánt szándékkal állítja szembe a tudománynyal. A tudomány egymagában még soha senkit becsületes emberré nem tett; legfölebb erkölcstelenségük takarójául szolgált mindazoknak, kik tagadják a vallás és hit szükségességét. Eleshetik, el is esik az is, aki hisz — errare humánum lévén, — de sokkal bizonyosabb, hogy újból fölkel és jóvá teszi amit vétett, mint az, aki csupán tanult, de vallását nem gyakorolja. Most, hogy újból megkezdődik az iskolai év, kötelességünknek tartjuk fölszólalni a felekezetien iskolák ellen. S mivel a felekezetien iskolák mind államiak, tehát az állami iskolák ellen. Ezekből dobják ki a kereszténység hitvalló jelvényét , Jézus Krisztus keresztjét; ezekben fosztották meg a hitoktatást hatályosságától; ezekben tanítanak olyan tanítók és tanárok, kik a «fölvilágosodást» hirdetik a hittel és keresztény erkölcstannal szemben. Ezekben az iskolákban tanítanak, de nem nevelnek, sőt ami keresztény hitet és nevelést a növendékek hazulról maguknak hoznak, gyökerestől igyekeznek kitépni a fiatalság lelkéből. Kárhozatos és következményeiben gyászos munkát végez az állam, mikor a hitvallásos iskolai oktatást és nevelést korlátozza s a felekezeti iskolák államosítására törekszik. Amit a liberális politika erkölcstelensége vesztegetéssel, hivatalos hatalommal való visszaéléssel, a minden téren elkövetett elvtagadás megjutalmazásával a társadalmon rontott, azt betetőzi felekezetien iskoláiban. Felnöveszt magának egy vallásilag indifferens, erkölcseiben fogalomzavarral küzdő, jellemtelen és benső meggyőződés nélkül szűkölködő nemzedéket, hogy a jövőre még jobban biztosíthassa uralmát. Miért? Minek? Mert muszáj. Mert államférfiatoktól a nemzetközi zsidóliberalizmus így követeli. Avagy a hithű katholikusok nem inkább katholikus iskolába járatják-e gyermekeiket, mint felekezetien állami iskolába? És a hithű protestánsok nem ugyanígy vannak a maguk felekezeti iskoláival? Hát kiknek kell akkor a felekezetien iskola ? A zsidóknak és szövetségeseiknek. Kezükben a hatalom és tőke, a törvényhozás és a törvény végrehajtása. S amint bűnös egész belpolitikájuk, épp úgy bűnös felekezetien közoktatási politikájuk is. Felekezetien tanításukkal ellentétbe állítják a gyermekek százezreit édesanyáik tanításával és keresztény nevelésével; otthon megtanulják a «Dicsértessék a Jézus Krisztusit s az iskolában nem találják meg a feszületet; otthon gyermeki hittel mondják el a «Mi atyánk»-ot, az iskolában a tanító és tanár urak éltelnek a vallás fölött. Kivált, ha zsidó az a tanító vagy tanár. Megbocsáthatatlan bűne közoktatásügyi kormányzatunknak, hogy tanítókut és tanárokul zsidókat is alkalmaz olyan iskokolmány, hanem szinte visszalökött az ott látott piszok és illat. Az egész kereskedelem a zsidók kezében van; figyeltem, vizsgáltam, azonban keresztény boltost még nem láttam. Különös érzés fogott el. Nevethettem, ha elgondoltam, micsoda raffinériával kell ennek a sok izraelitának működnie, hogy egymást túllicitálhassák, hogy összeférhessenek, hogy egymás elöl lehetőleg sokat elhalászhassanak — és sajnáltam a szegény lengyeleket, akik — dacára annak, hogy áldott, jó a földjük — elszegényedtek, elsatnyultak, mert a zsidó már a végletekig «boldogítja» őket. Összeszorult a szívem, amikor azt a szemmel látható pusztítást észrevettem, amit ez az úgynevezett «ügyes», ravasz népség itt véghez vitt. A katonaság és zsidóság viszi a szót. Az óriási tömegben összpontosított fegyveres erő kitűnő fogyasztót reprezentál, «amellett meg lehet élni», mondja a zsidó. A katonaság kölcsönöz ennek a városnak intelligensebb színezet, melyet azonban erősen leront a kószáló kazárral. Az itteni zsidó nem szemtelen, a katonáktól fél, már néhány lépésre kitér előle a járdán. Przemysl a San folyó partján, szelid hegylejőn fekszik, utcái rendezetlenek, általában csak egy nagyobb falu benyomását teszi az emberre. Néhány érdekes, régibb épülete van, itt-otteltünedeznek a lengyel nemzeti hősök és költők igen szerény szobrai. Alkalmam volt megfigyelni néhány ízben lengyel urakat és parasztokat. Bizonyos csüggedés, kedvetlenség is le az arcukról, beszédük halk, mosolyt alig láttam ajkaikon. Életkedvnek, vidámságnak nyomát sem venni észre. Megható látvány volt egy lengyel parasztokból álló precesszió, mely a városon végigvonult ájtatos arccal énekelve a megszentelt zászlók fákban, melyekben a növendékek túlnyomó többsége keresztény. De a legbotrányosabb az, hogy liberális főpolitikusaink maguk is belátják és tudják, hogy felekezetien iskoláik átok a nemzeten. Tisza Kálmán református iskolákban taníttatta és neveltette fiait s nem egy hires főfőlibeliberális a jezsuitákhoz adja fiát, az apácákhoz leányát iskolába. Ez nem véletlenség, hanem attól való félelem, hogy gyermekeik is épp olyan liberálisok lesznek vallás dolgában, mint ők maguk. A mások gyermekeit kiszolgáltatják a maguk csinálta erkölcsi pestisnek, a felekezetien iskoláknak, hanem a saját véröket féltik tőle. Nem nyilvánvaló árulás ez a magyar kereszténység ellen ?! Ah, de a hatalmi érdek! Az a számtalan kötelező szál, melyek hálóként fogják körül a hatalom embereit, úgy, hogy a maguk bukása nélkül nem képesek a magyar politikát, a magyar közoktatási politikát is a magyarság érdekei szerint és a zsidóliberális világszövetség érdekei ellenére vezetni! Ehhez önállóság, erély, érdekben való függetlenség, tántoríthatatlan keresztény meggyőződés és a keresztény magyar faj őszinte szeretete volna szükséges. Ám, ki talál mind e tulajdonságokkal fölruházott liberális politikust Magyarországon ? Nos, ne is keressen senki. Hanem keressen, aki keresztény és magyar szülő, mindenki keresztény iskolát a gyermekeinek, hitvallásos tanítás és nevelési neve és vagyona örököseinek. Védelmezze, támogassa mindenki a saját vallása iskoláit, akár katholikus, akár protestáns az az iskola. Mert csak az lehet magyar, aki keresztény és csak az becsületes ember és önzetlen hazafi, aki hisz az istenben és engedelmeskedik törvényeinek. Maga a keresztény társadalom hivatott és köteles a haza jövője érdekében fölvenni a harcot a zsidóliberalizmus felekezetien iskolái ellen. Az egyetemi ifjúság egy része megkezdte a harcot Pázmány főiskolájának teljes dekrisztianizálása ellen. Adja Isten, hogy harca kitartó legyen és minél több követőre tegyen szert. Ebben a reményben mondjuk el mi is a Veni Sancte-t. A. Przemysl. •— Az Alkotmány eredeti tárcája. — Ha álom is lett volna, bolondságnak tetszett volna, hogy a sors valaha ide is fog vetni. És ime, a haza iránti fegyveres kötelességemnek itt kell eleget tennem, huszonnyolc napig viselve a császár mandurját, hatalmas mozsarakból, ágyukból és haubicsokból lövöldözve a deszkapalánkkal markírozott ellenségre. Tehát Przemyslben vagyok. Legyen szabad néhány pillanatra ide vezetnem a civil olvasót. Az első benyomások hatása alatt kok ugyan még és igy a valót talán még csak megközelítem, azonban erős a gyanúm, hogy amit láttam, azt jól láttam. És amit láttam, az egy állandóan kavargó vegyüléke a katonaságnak és zsidóknak. A szó szoros értelmében majd minden tizedik lépésnél néhány siető katonával, avagy két-három alkudozó, kaftános, pájeszes zsidóval találkozik az ember. Ezeket az izraelitákat látni kell. A bennünket boldogító budapesti zsidók ezekhez képest valóságos elitcsapatnak tetszhetnek, pedig . . . Láttam itt olyan alakokat, hogy úgy vélem, azoknak csizmája, ruhája sohasem látott kefét, szakálla, haja soha fésűt. A kimondhatatlan színű kastán alul rongyfoszlányok lógtak alá, gomb vagy kapocs a mellényen, kabáton valóságos imaginer fogalom náluk. A belváros utcáin még tűrhető kinézésű alakok kószálnak szüntelen, azonban a külső telkek kazársága, az egyszerűen már utálatos, Düledező viskókban laknak, melyeknek a belsejébe belépni sem mertem, nem mintha attól tartottam volna, hogy rám szakad a kificamított al-A Ház első ülései. A büdzsét-tervezet az egyes minisztériumokban már elkészült és így nemsokára foglalkozhatik már a minisztertanács a jövő évi költségvetéssel. Mire a Ház összeül, a pénzügy mialatt egyházi énekeket — a nemzeti hymnusz dallamára. Az asszonyok és lányok csinosak, természetes már francia minta szerint öltöznek, nemzeti öltözetet csak a paraszt ölt magára vasár- és ünnepnapokon. Feltűnt nekem azonban, hogy csinos, sugár termetükhöz képest — hiszen mindig példa gyanánt lebegnek előttem a mi lányaink — kicsit nagyok és nem formásak a lábaik, úgy, hogy az illúziók, miket távolabbról keltenek, részben bizony szétfoszlanak, ha az ember közelükbe ér. Igen meglepett, hogy a lányok — mégpedig az intelligens középosztály lányai — délelőtt, leginkább vasárnap istentisztelet után garde-desdames nélkül sietnek a San folyóba nyílt fürdőbe fürödni és visítva lubickolnak a vízben, vagy pedig hangosan nevetve futkosnak festői fürdői kosztümben a deszkahidakon. Ezek a fürdők közösek, nincs külön női és férfi osztály. Kedves sétány vezet a folyó partján, onnan azután bárki gyönyörködhet a jókedvű nimfák játékában. Ez volt az egyedüli élet, vidámabb jelenet, mit a városban tapasztaltam. Mulatóhely, olyan nyári mulatóféle nincs. Egy rosszul szervezett cirkusz az egyedüli szórakozóhelye jelenleg Przemyslnek. Zenét csak a szállodák udvarán hallottam, az is csupán a katonaságnak kedveskedett. A katonai zenekarok rukkolnak ki vasárnaponkint e helyekre. Ének, kintorna itt úgy látszik idegen. Csupán egy hárfás leány libeget el mellettem a minap az utcán. A cigányzenét, a magyar nótát — bár hihetetlenül hangzik is — csak hírből ismerik. Amikor egy alkalommal néhány «jó kis magyar nótát» énekeltem, ezt mondták, milyen sajátságos, Budapest, augusztus 31.