Alkotmány, 1900. december (5. évfolyam, 286-310. szám)
1900-12-01 / 286. szám
ALKOTMÁNY. 286. szám. 3 sem lehet. Az államnak feladata anyagi dolgokról gondoskodni, az egyháznak pedig megtenni kötelességét még akkor is, hogy ha csak lelkiekről van szó. Ez a két kör nagyon szépen megfér egymás mellett. Az egyik adná a polgároknak a jólétet, a másik pedig nevelné és jóra vezetné az emberiséget. De a liberalizmus igen csúnyául gazdálkodott erkölcsi tekintetben. Törvénybe iktatták a felekezetlenséget, azaz a vallástalanságot, vagy ha tetszik, az atheizmust és így megrontották a népet, megfosztották vallásától, amely az élet viszontagságai között az embert a kétségbeeséstől megmenteni képes és őt az örök élet reményével támogatja, így gazdálkodott a liberalizmus erkölcsi tekintetben. Ez az éremnek egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy a liberalizmus anyagi tekintetben is rosszul gazdálkodott. (Kubik Béla: Csak a liberális párt!) A rendszer! Legjobban mutatja ezt a statisztika. Az 1880-iki összeírás szerint volt Magyarországnak 17,5 millió lakosa. Ezek közül 11 és félmillió volt földmives, tehát gazda, cseléd, munkás, férfi, asszony és gyermek. Ezek voltak azok, akik közvetlenül saját erejükkel művelték a földet, akik a föld után élnek maguk és családjaik is. Hát a földbirtokok, hogy álltak? 1895-ben öt holdon aluli kisgazda volt 1.299.000, olyan kisgazda, akinek 50—100 holdig terjedő birtoka volt, volt 1.815.000, tehát összesen 2.314.000. Ez az a nép, amely a község terhét viseli, amely az országot katonasággal ellátja. Ennek a népnek jóléte egyszersmind az egész országnak is jóléte. Ennek a népnek anyagi függetlensége alapja alkotmányos életünknek is. Középbirtokos, akinek 100 holdtól 1000 holdig terjedő birtoka volt, volt 20.000, nagybirtokos pedig, aki 1000 holdon felül levő földön gazdálkodott, volt 4000. Ezeknek a nagy- és középbirtokosoknak szolidaritásban kell lenniök a kisbirtokosokkal, mert jólétük bázisát képezi. Hát a földbirtokkal mit csinált a liberális rendszer ? Mozgósította úgy, amint a mozgó tőke akarta. Először a földbirtokosokat megterhelte adóval egész az elviselhetetlenségig és adóssággal egész a bukásig, (ügy van balfelől.) György Endre a kassai gazdasági gyűlésen azt mondotta, hogy az ország földje megér 5000 millió forintot, de ezen 62 millió frtnyi kamatteher fekszik, ami 3100 millió forint tőkének felel meg. Így gazdálkodott a liberális rendszer. Először maga csinált adósságot, másodszor kényszerítette a birtokosokat is arra, hogy adósságot csináljanak, és mivel nem volt ezt miből kifizetniük, kénytelenek voltak birtokukat, földjüket, házukat, portájukat a telekkönyv útján azok javára megterhelni, akiktől a pénzt kapták. Így került azután sok, igen sok földbirtok a zsidók kezébe, mert ezeknek az az elvük, hogy ubi bene, ibi patria. (Derültség balfelől.) Igen veszedelmes elv az, amelyet már itt is hangoztatott egy képviselő úr, hogy mindegy az, akárkinek a kezében van a föld, csak fizesse rendesen az adót Magyarország. Pedig Magyarország csak addig Magyarország, míg földje magyar kézben van. Midőn már az sem segített a birtokosokon, hogy adósságokat a földjükre betábláztatták, a nagybirtokosok eladva vagyonukat, azzal, ami megmaradt, a városokba ülték meg a hazafiak lelkét s mindegyik fájdalma, keserűsége, bánata, legerősebben rezgette meg a fiatal patvarista szivét. Legelső hazafias verse (A korcsokhoz) még Horatius utánzásának gyümölcse, de A zivatar allegóriájából és a Fehérvár fantasztikus képeiből már kiérezzük az alispán házának hazafias fájdalmát. Azt a sebet, melyet boldogtalan szerelme ütött szívén, lassan-lassan behegesztette az idő. A hazafi fájdalom egyre ott sajgott lelkében és egyre a legszebb megnyilatkozásra ihlette őt. Ez ihletésből fakadtak a Zalán futása mélyen megható lírai kitérései az «ősi dicsőségről», a «tehetetlen korról», a népről, mely egykor «villongó vasakat csördíte örömmel», most pedig Éjjeli mécseknél zabolátlan vétkeit űzi, S éltének gyilkos kézzel szaggatja virágit, Mig végtére kidől s maga lesz temetője nevének. Ezt még az 1825-iki ujjáébredés, Széchényi nemzetet felrázó, uj életre ébresztő nagyszerű tevékenysége előtt zengte. Azután némi remény ébredt az ő szivében is egy jobb jövendő iránt, mikor ott dolgozott, küzdött és fáradott ő is a nemzet munkásai között, Kisfaludy Károly zászlója alatt abban a kiváló körben, mely múltúnk nagyszerű eseményeinek fölidézésével, nagyságának hirdetésével buzdított, lelkesített, izgatott a jelen küzdelmeire. Zalán futása, Cserhalom és Eger címü eposzaival, Búvár Kund, Kemény Simon, Zrínyi címü kisebb verseivel, Berzsenyiről, V. Ferdinándról, Liszt Ferencről írt ódáival, a múlt és jelen nagyság képeivel igyekezett hatni nemzedékére. Nem hihette, hogy nagy példákon magyar már nagygyá lenni ne tudjon. Ezért hirdette, hogy a hazát nagygyá csak fiai szent akaratra teheti s ezért intette a nagyhangú hazafiakat: mentek s dirnokká lettek és kormánykortesekké ; a kisbirtokosok pedig koldusbotot vettek a kezükbe és világgá mentek. Az adósságok statisztikája hogy áll ? 1895-ben a kisbirtokosok adóssága 250 millió frt. volt, 1897-ben már 313, 1898-ban pedig 333 millió forint. 9 év lefolyása alatt több, mint 3 millió esetben új terheket kebeleztek be a szegény birtokosok telkére. Ezen kilenc év alatt adósságuk 896 millióra emelkedett. Csak tavaly, egy esztendő lefolyása alatt, 270.000 ingatlant adtak el a szegény birtokosok; ebből 19.000 esetben végrehajtás útján történt az eladás. Ez a mozgósítás, amelylyel a liberális rendszer a szegény nagy-, közép- és kisbirtokosokat, a magyarokat úgy, mint a tótokat, a németeket úgy, mint az oláhokat boldogította és mert a liberalizmus az ő egyenlőségi elvénél fogva minden embert egyformán foszt meg. (Derültség.) csak tavaly 27.000 ember vándorolt ki az országból. Iparkodtam kimutatni azt, hogy a liberális rendszer rosszul gazdálkodott, mert megfosztotta a népet vallásától, iparkodtam kimutatni másodszor azt, hogy rosszul gazdálkodott anyagi tekintetben is, mert a népet szegénynyé tette. A vallástalanság és a szegénység pedig ipso facto anarchiára vezet. (Helyeslés a balközépen.) Ha tehát boldogulni akarunk, ideje volna, hogy szakítsunk a liberális rendszerrel és kövessünk olyan politikát, mely üdvösebb és jobb. Különben be fog következni az a borzasztó katasztrófa, amelynek szelével telítve van úgyis az egész levegő, amely fel fogja forgatni az egész világot. Azért jól mondja egy görög bölcs: az államot felforgatni igen könnyű dolog akármilyen embernek, de a rendet helyreállítani nagyon nehéz, hacsak az égből nem jön le egy Isten, aki nem áll a dolog élére és nem veszi kezébe a kormány gyeplőit. Minthogy a jelenlegi kormány is liberális politikára helyezkedik, én pedig ezt veszélyesnek tartom úgy erkölcsi, mint gazdasági tekintetben, azért a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Asbóth János: Nem akar beleszólani abba a polémiába, amely felmerült Molnár János és Mandel Pál között. Más szempontra kívánja a Ház figyelmét felhívni. A függetlenségi szónokok igyekeztek megtámadni a kormánynak politikáját közgazdasági, közjogi és nemzeti szempontból. A néppártnak szónokai ennél tovább mentek és nyilvánvaló, hogy magasabb rekordra törekesznek az oppozícióban. Molnár János az ő vezérbeszédében igyekezett a miniszterelnök által inaugurál, parlamenti helyzetet és új alakulást megfosztani minden becsétől és egy, mindenesetre finom, szellemes és elegáns pointban oda redukálta a dolgot, hogy Bánffy Dezső dt. nem hirdette az erőszakot, de gyakorolta, a miniszterelnök úr pedig hirdeti a jogot, az igazságot és a törvényt, de nem gyakorolja. Mit jelent ez ? Nyilván azt akarta bebizonyítani, hogy az obstrukció — amely lehetett jogosult mindenféle szempontból és mindenkire nézve, csak azokra nézve nem lehetett jogosult, akik azt hirdették és azzal a pretenzióval léptek fel, hogy ők konzervatívok — hogy ez az obstrukció a néppárt szempontjából beszélve, egy teljesen elhibázott, rossz politika volt. (Derültség és mozgás balfelől.) Annyi tény, hogy az Szűtökben legyen a haza és ha kimondani szükség, Tetteitek zengjék nagy, diadalmi nevét. Akkor lesz neve a bűn s baj szörnyeinek elője S nép és Isten előtt becsben az áldozatok. Azonban mindezen verseiből érezzük még, hogy nem tud, vagy nem mer, teljes hittel, erős reménynyel bízni a jobb jövendőben. Mindennél inkább bizonyítja ezt az, hogy Szózatát, a hazafi lelkesedés és lelkesítés e fenséges dalát, az újjá születő Magyarország reményt tápláló énekét, csak évekkel aztán merte megírni, hogy Széchényi kimondta a nagy szót: Magyarország nem volt, hanem lesz! És az a bús kép a nagyszerű temetésről nem ennek bizonyítója-e ? Az ő hazaszeretettől égő lelkét egyre marcangolta még a fájdalom. Ha felébredt is a nemzet százados tespedéséből, ha tettre feszültek is zsibbadt tagjai, hányan voltak még, akik nem akartak részt venni e küzdelemben (A színház nemtője, A magyartalan hölgyhöz. Elhagyott anya. Az úri hölgyhöz.), vagy nemtörődömséggel nézték a jobbak tevékenységét és összetett kezekkel várták a sors adományait ? (Mit csinálunk ? A sors és a magyar ember. Mi baj?) íme a költő szivének második tragédiája. De ennek még nincs vége. Még nagy szenvedések várnak a hazájáért dobogó szívre, által az a párt a konzervatív elemek támogatást elveszítette s az obstrukcióban tisztára a próbámén szerepét játszotta. (Nagy derültség.) A kormányelnök most egy hatalmas párt élén áll és pacifikálni akar. Szükséges, hogy minden jó hazafi a programai mellé sorakozzék. Ezzel senki múltját meg nem tagadja. Hivatkozik a múlt pártalakulásaira, minden régi párt egyesült egy nagy fúzióban, mert a közös célok elérésében most együtt akarnak munkálkodni. A régi differenciák eltűntek s kik egykor kiváltak a pártból, lassan-lassan mind visszatértek (Lakatos Miklós: A kaméleon! Volt ez már minden párton !) Az erők egyesülésének éljük idejét, meg kell védelmezni Deák Ferenc nagy alkotásait s e munkában elhallgatnak a személyes fájdalmak, kiegyenlítődnek az apróbb elvi eltérések. A vallási harcot, mely tíz évig dúlt az országban, meg kellett szüntetni, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ez sikerült!) hogy megcsinálhassuk a valutát, (Felkiáltások a szélsőbaldalon: Ez is sikerült!) a közigazgatási reformot, (Felkiáltás a szélsőbaloldalon: Ez is sikerült!) az adóreformot, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez is sikerült!) a gazdasági fellendülést. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez is sikerült!) Sajnos, hogy még mindig vannak, akik nemzetet tüzelni és nemcsak katholikus oldalról a néppárt, hanem a tettekkel tényezővé tenni igyekvő más néppártok is. Ezzel szemben helyes, hogy a kormány a túlzókat hagyja magukra, a túlzókat jobbról és balról, akár egymást akarják megenni, akár, amint azt közelebbről itten fenyegetésképpen kilátásba helyezték, egyesíteni akarják akciójukat, szövetségre a mostani kormány ellen. Helyesen teszi tehát az ilyen kormány, ha magasra emelve a mérséklt zászlóját, maga körül csoportosítja minden osztályból és minden felekezetből a mérsékelt elemek nagy többségét, amelyek elérkezettnek látják a felekezeti harcok és viszályok megszüntetésére a 12-ik órát. Mondják a néppárton, hogy vallási béke mindaddig nem lesz, míg a kormány visszautasítja az egyházpolitikai törvények revízióját. Igaz, vannak jelenségek, melyek a néppárt mellett szólnak. Soha olyan egyhangú, olyan folytonos panaszok Thun Leó gróf ideje óta nem hangzottak a protestáns egyházi és felekezeti gyülekezetekben, mint az egyázpolitikai törvények létrejötte óta. Az egyházpolitikai törvények nem ártottak a katholicizmusnak, mert ellenkezőleg a katolicizmust felrázták abból a mély indiferentizmusból, melyben elaludt. Közelebbről történt hogy a fővárosi izraelita hitközségek kerületi elöljárói ülést tartván, egyhangúlag azt konstatálták, hogy az egyházpolitikai törvények egy keresztény felekezetnek sem ártottak annyit, mint éppen a zsidóságnak. És mégis mi lenne akkor, ha a kormány — nemcsak ez a kormány, de akárminő kormány, akár esetleg a jövő választásoknál többségre kerülhető néppárti, Zichy-kormány ... (Derültség. Justh Gyula: Asbóth-kormány!) a revizió terére akarna lépni. Tegyük fel, hogy uj választások lennének s revizionista többség kerülne a Házba, még akkor sem lenne revizió (Nagy zaj a hálós szélsőbaloldalon. Az elnök ismételten csenget. Zajos felkiáltások: Ő is a revizió programmján jött be!) És ismét felszítaná az ország hazaszeretete volt a forrás, melyből legszebb művei, egész irodalmunkban pártian hazafias ódái fakadtak. Tehetsége rokon vett Petőfiével; érzelmeik is rokonok. De Petőfinek igazibb és változatosabb hangja volt a szerem bánatának és örömének kifejezésére az egyszerű daltól föl egészen az óda magasztos szányalásáig; a hazaszeretet megrendítő kétségbeesését és uj életre keltő hitét azonban Vörösmarty tudta legigazabban zengeni nemes hévtől áradozó ódáiban (Szózat. Liszt Ferenchez. Hymnus. Jóslat. Vén cigány.). Ezekben legnagyobb ő. Nagyobb Berzsenyinél, ki előtte legmagasabbra emelkedett e nemben és nagyobb mindazoknál, kik utána zengtek a hazaszeretetről. A lírai költő kap meg és vonz bennünket Vörösmarty epikus műveiben is, melyek közül a Zalán futása, a Cserhalom, és az Eger szintén hazaszeretetéből fakadtak tárgyukkal éppúgy, mint felfogásukkal. Mind a három tárgya az ősi dicsőség, mind a három múltúak egy-egy nagyszerű tényét tárja elénk, mégis legnagyszerűbb a Zalán futásának tárgya, a honfoglalás. Még tolnai tartózkodása idején, Egyed Antal hatásával, fogamzott meg lelkében a gondolat, hogy megénekli Árpád honfoglalását. De éppen Egyed próbálkozásai, meg a maga tehetségében való bizalmatlansága hátráltatták terve megvalósítását mindaddig, míg hazafias reménytelensége, olvasmányai, meg költői inspirációra nem adtak neki lelkesedést, hogy az 1823. év derekán megkezdje nagy művét. Valódi eposzi tárgyat énekelt meg a Zalán futásában, kiváló tapintattal tette műve középső pontjává az alpári ütközetet, mint döntő mozzanatot a honfoglalás nagy munkájában és szerencsés találó. '14 E tragédia átkisérte az ifjúkorból a férfikorba is. Az 1825. évvel kezdődik életének második szakasza: a nagy alkotások korszaka, a dicsőség évei. Epikus művei szerezte meg országos hírnevét. Pedig az a költő, akit fájdalma, szenvedése tesz költővé, az igazában lírikus. Ilyen volt Vörösmarty is; ő mindig és minden fajta költeményében érzelmeit fejezte ki. Főképpen Szombat, 1900. december 1