Alkotmány, 1900. december (5. évfolyam, 286-310. szám)

1900-12-01 / 286. szám

ALKOTMÁNY. 286. szám. 3 sem lehet. Az államnak feladata anyagi dolgokról gondoskodni, az egyháznak pedig megtenni köteles­ségét még ak­kor is, hogy ha csak lelkiekről van szó. Ez a két kör nagyon szépen megfér egymás m­ellett. Az egyik adná a polgároknak a jólétet, a másik pedig nevelné és jóra vezetné az emberiséget. De a liberalizmus igen csúnyául gazdálkodott er­kölcsi tekintetben. Törvénybe iktatták a felekezet­­lenséget, azaz a vallástalanságot, vagy ha tetszik, az atheizmust és így megrontották a népet, meg­fosztották vallásától, amely az élet viszontagságai között az embert a kétségbeeséstől megmenteni ké­pes és őt az örök élet reményével támogatja, így gazdálkodott a liberalizmus erkölcsi te­kintetben. Ez az éremnek egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy a liberalizmus anyagi tekintetben is rosszul gazdálkodott. (Ku­­bik Béla: Csak a liberális párt!) A rendszer! Legjobban mutatja ezt a statisztika. Az 1880-iki összeírás szerint volt Magyarországnak 17,5 millió lakosa. Ezek közül 11 és félmillió volt földmives, tehát gazda, cseléd, munkás, férfi, asszony és gyer­mek. Ezek voltak azok, akik közvetlenül saját ere­jükkel művelték a földet, akik a föld után élnek maguk és családjaik is. Hát a földbirtokok, hogy álltak? 1895-ben öt holdon aluli kisgazda volt 1.299.000, olyan kisgazda, akinek 50—100 holdig terjedő birtoka volt, volt 1.815.000, tehát összesen 2.314.000. Ez az a nép, amely a község terhét vi­seli, amely az országot katonasággal ellátja. Ennek a népnek jóléte egyszersmind az egész országnak is jóléte. Ennek a népnek anyagi függetlensége alapja alkotmányos életünknek is. Középbirtokos, akinek 100 holdtól 1000 holdig terjedő birtoka volt, volt 20.000, nagybirtokos pedig, aki 1000 holdon felül levő földön gazdálkodott, volt 4000. Ezeknek a nagy- és középbirtokosoknak szolidaritásban kell lenniök a kisbirtokosokkal, mert jólétük bázisát képezi. Hát a földbirtokkal mit csinált a liberális rendszer ? Mozgósította úgy, amint a mozgó tőke akarta. Elő­ször a földbirtokosokat megterhelte adóval egész az elviselhetetlenségig és adóssággal egész a bukásig, (ügy van­ balfelől.) György Endre a kassai gazda­sági gyűlésen azt mondotta, hogy az ország földje megér 5000 millió forintot, de ezen 62 millió frtnyi kamat­teher fekszik, ami 3100 millió forint tőkének felel meg. Így gazdálkodott a liberális rendszer. Elő­ször maga csinált adósságot, másodszor kényszerí­­tette a birtokosokat is arra, hogy adósságot csinál­janak, és mivel nem volt ezt miből kifizetniük, kény­telenek voltak birtokukat, földjüket, házukat, portájukat a telekkönyv útján azok javára megterhelni, akiktől a pénzt kapták. Így került azután sok, igen sok föld­birtok a zsidók kezébe, mert ezeknek az az elvük, hogy ubi bene, ibi patria. (Derültség balfelől.) Igen veszedelmes elv az, amelyet már itt is hangoztatott egy képviselő úr, hogy mindegy az, akárkinek a ke­zében van a föld, csak fizesse rendesen az adót Magyarország. Pedig Magyarország csak addig Ma­gyarország, míg földje magyar kézben van. Midőn már az sem segített a birtokosokon, hogy adósságo­kat a földjükre betábláztatták, a nagybirtokosok el­adva vagyonukat, azzal, ami megmaradt, a városokba ülték meg a hazafiak lelkét s mindegyik fáj­dalma, keserűsége, bánata, legerősebben rez­gette meg a fiatal patvarista szivét. Legelső hazafias verse (A korcsokhoz) még Horatius utánzásának gyümölcse, de A zivatar allegó­riájából és a Fehérvár fantasztikus képeiből már kiérezzük az alispán házának hazafias fájdalmát. Azt a sebet, melyet boldogtalan szerelme ütött szívén, lassan-lassan behegesztette az idő. A hazafi fájdalom egyre ott sajgott lelkében és egyre a legszebb megnyilatkozásra ihlette őt. Ez ihletésből fakadtak a Zalán futása mélyen meg­ható lírai kitérései az «ősi dicsőségről», a «te­hetetlen korról», a népről, mely egykor «villongó vasakat csördíte örömmel», most pedig Éjjeli mécseknél zabolátlan vétkeit űzi, S éltének gyilkos kézzel szaggatja virágit, Mig végtére kidől s maga lesz temetője nevének. Ezt még az 1825-iki ujjáébredés, Széchényi nemzetet felrázó, uj életre ébresztő nagyszerű tevékenysége előtt zengte. Azután némi remény ébredt az ő szivében is egy jobb jövendő iránt, mikor ott dolgozott, küzdött és fáradott ő is a nemzet munkásai között, Kisfaludy Károly zászlója alatt abban a kiváló körben, mely múltúnk nagy­szerű eseményeinek fölidézésével, nagyságának hirdetésével buzdított, lelkesített, izgatott a jelen küzdelmeire. Zalán futása, Cserhalom és Eger címü eposzaival, Búvár Kund, Kemény Simon, Zrínyi címü kisebb verseivel, Berzsenyiről, V. Ferdinándról, Liszt Ferencről írt ódáival, a múlt és jelen nagyság képeivel igyekezett hatni nemzedékére. Nem hihette, hogy nagy példákon magyar már nagygyá lenni ne tudjon. Ezért hir­dette, hogy a hazát nagygyá csak fiai szent akaratra teheti s ezért intette a nagyhangú hazafiakat: mentek s dirnokká lettek és kormánykortesekké ; a kisbirtokosok pedig koldusbotot vettek a kezükbe és vi­lággá mentek. Az adósságok statisztikája hogy áll ? 1895-ben a kisbirtokosok adóssága 250 millió frt. volt, 1897-ben már 313, 1898-ban pedig 333 millió forint. 9 év lefolyása alatt több, mint 3 millió eset­ben új terheket kebeleztek be a szegény birtokosok telkére. Ezen kilenc év alatt adósságuk 896 millióra emelkedett. Csak tavaly, egy esztendő lefolyása alatt, 270.000 ingatlant adtak el a szegény birtokosok; ebből 19.000 esetben végrehajtás útján történt az eladás. Ez a mozgósítás, amelylyel a liberális rend­szer a szegény nagy-, közép- és kisbirtokosokat, a magyarokat úgy, mint a tótokat, a németeket úgy, mint az oláhokat boldogította és mert a liberalizmus az ő egyenlőségi elvénél fogva minden embert egy­formán foszt meg. (Derültség.) csak tavaly 27.000 ember vándorolt ki az országból. Iparkodtam kimu­tatni azt, hogy a liberális rendszer rosszul gazdál­kodott, mert megfosztotta a népet vallásától, ipar­kodtam kimutatni másodszor azt, hogy rosszul gaz­dálkodott anyagi tekintetben is, mert a népet szegény­­nyé tette. A vallástalanság és a szegénység pedig ipso facto anarchiára vezet. (Helyeslés a balközépen.) Ha tehát boldogulni akarunk, ideje volna, hogy sza­kítsunk a liberális rendszerrel és kövessünk olyan politikát, mely üdvösebb és jobb. Különben be fog következni az a borzasztó katasztrófa, amelynek szelével telítve van úgyis az egész levegő, amely fel fogja forgatni az egész világot. Azért jól mondja egy görög bölcs: az államot felforgatni igen könnyű dolog akármilyen embernek, de a rendet helyreállí­tani nagyon nehéz, hacsak az égből nem jön le egy Isten, aki nem áll a dolog élére és nem veszi kezébe a kormány gyeplőit. Minthogy a­­­ jelenlegi kormány is liberális politikára helyezkedik, én pedig ezt ve­szélyesnek tartom úgy erkölcsi, mint gazdasági te­kintetben, azért a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Asbóth János: Nem akar beleszólani abba a polémiába, amely felmerült Molnár János és Mandel Pál között. Más szempontra kívánja a Ház figyel­mét felhívni. A függetlenségi szónokok igyekeztek megtámadni a kormánynak politikáját közgazdasági, közjogi és nemzeti szempontból. A néppártnak szó­nokai ennél tovább mentek és nyilvánvaló, hogy magasabb rekordra törekesznek az oppozícióban. Molnár János az ő vezérbeszédében igyekezett a mi­niszterelnök által inaugurál, parlamenti helyzetet és új alakulást megfosztani minden becsétől és egy, mindenesetre finom, szellemes és elegáns pointban oda redukálta a dolgot, hogy Bánffy Dezső dt. nem hirdette az erőszakot, de gyakorolta, a miniszter­­elnök úr pedig hirdeti a jogot, az igazságot és a törvényt, de nem gyakorolja. Mit jelent ez ? Nyil­ván azt akarta bebizonyítani, hogy az obstruk­­ció — amely lehetett jogosult mindenféle szem­pontból és mindenkire nézve, csak azokra nézve nem lehetett jogosult, akik azt hirdették és azzal a pretenzióval léptek fel, hogy ők konzervatívok — hogy ez az obstrukció a néppárt szempontjából be­szélve, egy teljesen elhibázott, rossz politika volt. (Derültség és mozgás balfelől.) Annyi tény, hogy az Szűtökben legyen a haza és ha kimondani szükség, Tetteitek zengjék nagy, diadalmi nevét. Akkor lesz neve a bűn s baj szörnyeinek elője S nép és Isten előtt becsben az áldozatok. Azonban mindezen verseiből érezzük még, hogy nem tud, vagy nem mer, teljes hittel, erős reménynyel bízni a jobb jövendőben. Mindennél inkább bizonyítja ezt az, hogy Szózatát, a hazafi lelkesedés és lelkesítés e fenséges dalát, az újjá születő Magyarország reményt tápláló énekét, csak évekkel aztán merte megírni, hogy Szé­chényi kimondta a nagy szót: Magyarország nem volt, hanem lesz! És az a bús kép a nagy­szerű temetésről nem ennek bizonyítója-e ? Az ő hazaszeretettől égő lelkét egyre marcangolta még a fájdalom. Ha felébredt is a nemzet szá­zados tespedéséből, ha tettre feszültek is zsib­badt tagjai, hányan voltak még, akik nem akar­tak részt venni e küzdelemben (A színház nem­­tője, A magyartalan hölgyhöz. Elhagyott anya. Az úri hölgyhöz.), vagy nemtörődömséggel nézték a jobbak tevékenységét és összetett kezekkel várták a sors adományait ? (Mit csinálunk ? A sors és a magyar ember. Mi baj?) íme a költő szivének második tragédiája. De ennek még nincs vége. Még nagy szenvedések várnak a hazájáért dobogó szívre, által az a párt a konzervatív elemek támogatást elveszítette s az obstrukcióban tisztára a próbámén szerepét játszotta. (Nagy derültség.) A kormányelnök most egy hatalmas párt élén áll és pacifikálni akar. Szükséges, hogy minden jó hazafi a programai mellé sorakozzék. Ezzel senki múltját meg nem tagadja. Hivatkozik a múlt pártalakulásaira, minden régi párt egyesült egy nagy fúzióban, mert a közös célok elérésében most együtt akarnak munkálkodni. A régi differenciák eltűntek s kik egykor kiváltak a pártból, lassan-lassan mind visszatértek (Lakatos Miklós: A kaméleon! Volt ez már minden párton !) Az erők egyesülésének éljük idejét, meg kell védelmezni Deák Ferenc nagy alkotásait s e munkában elhallgatnak a személyes fájdalmak, kiegyenlítődnek az apróbb elvi eltérések. A vallási harcot, mely tíz évig dúlt az or­szágban, meg kellett szüntetni, (Felkiáltások a szélső­­baloldalon : Ez sikerült!) hogy megcsinálhassuk a valutát, (Felkiáltások a szélsőbaldalon: Ez is sike­rült!) a közigazgatási reformot, (Felkiáltás a szélső­­baloldalon: Ez is sikerült!) az adóreformot, (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Ez is sikerült!) a gaz­dasági fellendülést. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez is sikerült!) Sajnos, hogy még mindig vannak, akik nemzetet tüzelni és nemcsak katholikus oldal­ról a néppárt, hanem a tettekkel tényezővé tenni igyekvő más néppártok is. Ezzel szemben helyes, hogy a kormány a túlzókat hagyja magukra, a túl­zókat jobbról és balról, akár egymást akarják meg­enni, akár, amint azt közelebbről itten fenyegetés­képpen kilátásba helyezték, egyesíteni akarják akció­jukat, szövetségre a mostani kormány ellen. Helyesen teszi tehát az ilyen kormány, ha magasra emelve a mérsékl­t zászlóját, maga körül csoportosítja min­den osztályból és minden felekezetből a mérsékelt elemek nagy többségét, amelyek elérkezettnek látják a felekezeti harcok és viszályok megszüntetésére a 12-ik órát. Mondják a néppárton, hogy vallási béke mindaddig nem lesz, míg a kormány visszautasítja az egyházpolitikai törvények revízióját. Igaz, vannak jelenségek, melyek a néppárt mellett szólnak. Soha olyan egyhangú, olyan folytonos panaszok Thun Leó gróf ideje óta nem hangzottak a protestáns egy­házi és felekezeti gyülekezetekben, mint az egy­áz­­politikai törvények létrejötte óta. Az egyházpolitikai törvények nem ártottak a katholicizmusnak, mert ellenkezőleg a katolicizmust felrázták abból a mély indiferentizmusból, melyben elaludt. Közelebbről történt hogy a fővárosi izraelita hitközségek kerületi elöljárói ülést tartván, egyhangúlag azt konstatálták, hogy az egyházpolitikai törvények egy keresztény felekezetnek sem ártottak annyit, mint éppen a zsidóságnak. És mégis mi lenne akkor, ha a kor­mány — nemcsak ez a kormány, de akárminő kor­mány, akár esetleg a jövő választásoknál többségre kerülhető néppárti, Zichy-kormány ... (Derültség. Justh Gyula: Asbóth-kormány!) a revizió terére akarna lépni. Tegyük fel, hogy uj választások lennének s revizionista többség kerülne a Házba, még akkor sem lenne revizió (Nagy zaj a hál­ós szélsőbaloldalon. Az­­ elnök ismételten csen­get. Zajos felkiáltások: Ő is a revizió programm­­ján jött be!) És ismét felszítaná az ország hazaszeretete volt a forrás, melyből legszebb művei, egész irodalmunkban pá­r­ti­an hazafias ódái fakadtak. Tehetsége rokon vett Petőfiével; érzelmeik is rokonok. De Petőfinek igazibb és változatosabb hangja volt a szere­m bánatának és örömének kifejezésére az egyszerű daltól föl egészen az óda magasztos szá­nyalásáig; a hazaszeretet megrendítő kétségbeesését és uj életre keltő hitét azonban Vörösmarty tudta legigazabban zengeni nemes hévtől áradozó ódáiban (Szózat. Liszt Ferenchez. Hymnus. Jós­lat. Vén cigány.). Ezekben legnagyobb ő. Na­gyobb Berzsenyinél, ki előtte legmagasabbra emelkedett e nemben és nagyobb mindazoknál, kik utána zengtek a hazaszeretetről. A lírai költő kap meg és vonz bennünket Vö­rösmarty epikus műveiben is, melyek közül a Zalán futása, a Cserhalom, és az Eger szintén hazaszeretetéből fakadtak tárgyukkal éppúgy,­ mint felfogásukkal. Mind a három tárgya az ősi dicsőség, mind a három múltúak egy-egy nagyszerű tényét tárja elénk, mégis legnagysze­rűbb a Zalán futásának tárgya, a honfoglalás. Még tolnai tartózkodása idején, Egyed Antal hatásával, fogamzott meg lelkében a gondolat, hogy megénekli Árpád honfoglalását. De éppen Egyed próbálkozásai, meg a maga tehetségében való bizalmatlansága hátráltatták terve meg­valósítását mindaddig, míg hazafias reményte­lensége, olvasmányai, meg költői inspirációra nem adtak neki lelkesedést, hogy az 1823. év derekán megkezdje nagy művét. Valódi eposzi tárgyat énekelt meg a Zalán futásában, kiváló tapintattal tette műve középső pontjává az al­pári ütközetet, mint döntő mozzanatot a hon­foglalás nagy munkájában és szerencsés találó­. '14 E tragédia átkisérte az ifjúkorból a férfikorba is. Az 1825. évvel kezdődik életének második szakasza: a nagy alkotások korszaka, a dicső­ség évei. Epikus művei szerezte meg országos hírnevét. Pedig az a költő, akit fájdalma, szen­vedése tesz költővé, az igazában lírikus. Ilyen volt Vörösmarty is; ő mindig és minden fajta költeményében érzelmeit fejezte ki. Főképpen Szombat, 1900. december 1

Next