Alkotmány, 1904. június (9. évfolyam, 131-155. szám)
1904-06-11 / 140. szám
ALKOTMÁNY 140. szám. A borvám kérdés© és a néppárt. A képviselőház mai ülésének fő érdekessége volt az olasz borvám kérdése, melyhez többen szóltak hozzá, de legtevékenyebb részt vett a vitában a néppárt. Négyen is szólaltak fel a párt részéről, hogy megvédelmezzék a magyar bortermelők érdekeit az olasz behozatallal szemben. Elsőnek érdemlegesen Szederkényi Nándor szólott a kérdéshez, aki a kormány magatartásában közönséges bujkálást lát, amennyiben mindig csak azt ígéri, hogy megvédi az ország érdekeit, de semmi pozitív, semmi konkrét intézkedést nem tesz, álláspontot nem foglal el. Azt a gyanúját is kifejezi, hogy a kormány ezt a kérdést nem mint gazdasági, hanem mint politikai kérdést kezeli s hogy Olaszországot el ne hidegítse a hármasszövetség eszméjétől, kész alárendelni eme fontos gazdasági érdekünket a politikai érdeknek. Hieronymi Károly semmitmondó felelete után Darányi Ferenc szólott a kérdéshez s mindenben hozzájárult Szederkényi fejtegetéseihez, megtoldva azzal, hogy a borkérdésben való sérelmeket nemcsak a hármasszövetségben, hanem a militarizmusban is kell keresnünk. Udvary Ferenc oly magas vámot kér az idegen borokra kivetni, hogy a konkurrencia a hazai borokkal teljesen ki legyen zárva. Kaas Ivor báró Hieronymi miniszternek azt a hivalkodását szállította le kellő értékére, hogy a kormány hozta be ideiglenesen 3 forint 20 krajcár helyett a 20 aranyforintos borvámot. Ez csak üres szemfényvesztés, mert ennek az intézkedésnek életbeléptéig esztendőkre elegendő bormennyiséget engedett szállíttatni az ország területére a régi vámdíj mellett. A vámháborútól nem fél, mert ha kitörne, csak Olaszország vesztene vele. A nagyhatású felszólalást betetőzte Rakovszky István beszéde, ki különösen a kormánypárti agráriusoknak vetette szemére, hogy mig odakint népgyűléseken, ankéteken lármáznak, memorandumoznak, most üresek a padjaik s egy szavuk sincs a szóban forgó kérdéshez. Erősen és méltán kelt ki Golucowszki külügyi politikája ellen, kinek gyámoltalansága fő oka annak, hogy a magyar kormány keze meg van bénítva ebben a kérdésben kifejtendő akciójában. A vitát holnap folytatják s az eddigi felszólalások után remélhető, hogy ha nem is fogadják el az ellenzék határozati javaslatát, a hatvan koronás vámtételt, mégis engedni lesz kénytelen a kormány merev álláspontjából. Frivol játék a vasárnapi munkaszünettel. A félhivatalos M. T. I. «a t. szerkesztőségek figyelmébe» ajánlja, hogy «a kereskedelmi miniszter a Budapesti Újságírók Egyesülete és az Otthonírók és Hírlapírók Köre elnökségének együttes kérelmére junius 12-dikére a szegedi Tisza-szobor leleplezése, a jászberényi beszámoló és a Csáktornyai Zrínyi-emlékünnep miatt a vasárnapi munkaszünetet felfüggesztette s igy a hírlapok nyomtatásával járó összes munkálatok a folyó hó 12-ére eső vasárnapon Budapesten, Szegeden, Jászberényben és Csáktornyán az egész nap folyamán akadálytalanul végezhetők, amit tisztelettel hoz tudomására a szerkesztőségeknek a Budapesti Újságírók Egyesületének elnöksége.» Köszönjük ezt a gyengéd figyelmeztetést, de nem kérünk belőle, nem élünk az engedélylyel. Mi nekünk keresztény katholikus lapnak magasabb fogalmaink vannak a vasárnapi munkaszünetről, úgyis mint isteni parancsról, úgy is mint világi törvényről, semmint holmi csip-csup eseményecskék miatt azt felfüggeszthetőnek, megszeghetnek tartanák. Mi átlátunk a szitán ebben az esetben is. A Csáktornyai Zrínyi-ünnep bármily magasztos legyen is a nemzeti kegyelet szempontjából és a jászberényi beszámoló bármily pikáns is politikai szempontból: egyik sem oly nagyszabású, oly világrendítően rendkívüli esemény, hogy miattuk hatóságilag rúgni keljen egyet a törvényen. Ez a két esemény csak frivol staffage-ul szolgál a szegedi Tisza-szobor leleplezéséhez. Állítjuk, hogy ha ez az utóbbi teljesen felesleges szoborleleplezés nem tűzetik ki június 12-re. Hieronymi urnak esze ágába sem jut a Csáktornyai és a jászberényi események kedvéért felfüggeszteni a vasárnapi munkaszünetet. Hanem annyi frivolitás van benne, azaz a Tiszakormány álszenteskedő kormányzati szellemében, hogy ezzel a két ünneppel fedezi a szegedi cécót, a törvényszegés valódi okát. És ezzel együtt a legélesebben el kell, hogy ítéljük az Otthon és a Budapesti Újságírók Egyesületének eljárását, amelyeknek elnökei odaadták magukat arra, hogy a Tisza-család és a Tisza-klikk kedvéért frivol módon kijátszassék egy törvény. Ha ez a két egyesület az egész magyar sajtót képviselné, valóban szomorúan kellene konstatálnunk, hogy a magyar sajtó szolgalelkűség és frivolság tekintetében versenyen kívül áll, megint hegyibe rontott a kapitánynak, mondja meg, mi lesz már most, mert ha az ő orgonája pünkösdig nem szól Jaffában . . . — Legyen nyugodt — vigasztalta a kapitány emberfölötti önuralommal — most jelezték, hogy az Alexandriából érkező «Kleopatra» szintén segítségünkre jó. Annak 2700 lóereje van, az bizonyára kiszabadít. És a Kleopatra megérkezett, de mélyjárata miatt sokkal távolabb állott meg tőlünk, mint a Montenegro. Újból bogozni kezdték az elszakadt köteleket, a Kleopatra pedig éppen vassodronyt bocsátott rendelkezésére az Urániának. Az ár elérte a legmagasabb állást s most már hatezer lóerő próbált egyszerre indítani. A sodronyt a hajó hosszában elhelyezett kettős üllő forma hatalmas öntöttvas kapcsolókra tekerték. Az időközben Brindisiből révgőzösökön érkezett hatósági képviselők mezőn nézték a pontot, mozdul-e, vagy sem. Mert ha igen, akkor a hajó enged. S a gépek dolgozni kezdtek, az Uránia a másik felére fordult, már azt hittük fölszabadulunk, mikor hirtelen mozsárszerü durranás hallatszott: az öntöttvas üllők egyike három darabra szakadt s a Kleopatra vontatta acélsodrony leszakasztotta hajónk farának jobbik szárnyát. Éles fütty s a gépek abbahagyták a munkát. A három kapitány összegyűlt tanácskozásra. A tanácskozásnak vége pedig az volt — kirakni az Urániáról mindent. A Montenegro fölszedte horgonyait, a Kleopatra úgyszintén, a hajók zászlóikkal üdvözölték egymást s míg az első Brindisi felé, addig a második Triesztbe vette útját. Nehéz szívvel néztünk utánuk, mint a rab madár egy szebb hazába távozó társai után. Az orgonacsináló megint nekirúgtatott a kapitánynak. Megint firtatni kezdte, mi lesz az ő orgonájával. — A tengerbe dobjuk — volt az elkedvetlenedett ember felelete. Pedig dehogy dobatta. A szállító bárkák egész raja érkezett révgőzösöktől vonatra, azok voltak hivatva az Uránia összes rakományát átvenni, mig a szálfákat egyszerűen a tengerbe dobták s ott tutajokat rögtönöztek belőlük. Este nyolc órakor nyüzsögni kezdett a hajó teteje, ahány ember a vidékről jelentkezett, valamennyit megfogadták s az est beálltával villanyos lámpák derűs fénye mellett négy daru dübörgött, röhögött, cserregett, berregett . . . Az volt az utasok altató dala, így tartott az másnap estig s mégis csak a hajó zátonyra futott részét ürítették ki. Öt-hat bárka szinültig tele áruval simult a hajó derekához s ki tudja hányat vontattak már be a parti gőzösök az éj folyamán Brindisibe. Estefelé megjelent az «Amphitrite» a vizvonalig megrakva, hogy annál nagyobb erőt fejthessen ki. Hatalmas kereskedelmi gőzös s ebben volt már minden reményünk. Az elszakadt köteleket újból összekötötték s kezdetét vette az előbbi nap komédiája. Azaz hogy nem. Az «Uránia» recsegett, inogni kezdett s a másik percben a legénység és utasok hatalmas hurrában törtek ki. Az Amphitrite utasai viszhangoztak, a halászbárkák evezősei kalapjukat lengették , s hajónk lassú méltósággal kezdett mozogni a tengeren. A tisztek lerohantak a hajó fenekére. Nem törött be. Félórával később már elhaladtunk a brindisi világitó torony mellett s nemsokára horgonyt vetettünk a tágas kikötőben. Még nem volt nyolc óra s a villamos lámpák kialudtak a hajón: — a halálra fáradt legény- sség hosszú megérdemelt pihenőre hajtotta fejét, hogy új erőt gyűjtsön a másfél napos rakodásra. Lepihentek az utasok is — csak az ég csillagai virrasztanak, meg talán az orgonacsináló. Az osztrák kvóta-bizottság. Az osztrák kvóta-bizottság ma délelőtt ülést tartott Chlumetzky báró elnöklésével. Dipauli báró kivételével a bizottság összes tagjai ott voltak. Az ülés tárgya a magyar kvóta-bizottság nunciumának átvétele volt, amely szerint a kvóta 1909-ig 65*6 , 34*4 arányában állapíttassák meg. Schwegel báró előadó azt ajánlotta, hogy a bizottság tartsa fönn múlt évi határozatát, amely teljesen megegyezik a magyar kvóta-bizottság határozatával. A bizottság 7 silóval 6 ellenében fogadta el az előadó javaslatát A kvótabizottság ülése előtt a bizottságnak a képviselőházhoz tartozó tagjai közül többen értekezletet tartottak. A tanácskozáson az öszszes pártok képviselői kijelentették, hogy a kvóta a jelen körülmények között csak igen rövid időre állapítható meg s mindente el kell követni, hogy a kvóta mostani aránya Ausztriára nézve kedvezőbben állapittassék meg. Az előértekezleten Kaiser német néppárti 50 : 50, Porse dr. 42 : 58 kvótaarányt kívánt, Forst dr. pedig azon az állásponton volt, hogy a fogyasztási adók arányában kell a kvótát felosztani. A német kereskedelmi szerződés. Az osztrák-magyar kiküldötteknek Berlinből való elutazását mindenképpen szépíteni akarják. Illetve úgy magyarázzák e dolgot, mint magától értetődőt. Amennyiben ezúttal csak mindkét fél a maga álláspontjának kifejtésére szorítkozott. Éspedig legelsősorban az állategészségügyi egyezmény képezte a tárgyalás anyagát Mivel pedig a két álláspont között nyilvánvaló a differencia, ezért előbb azoknak mérlegelésére időt kell engedni. Azután még azon források is, melyek igen természetesnek találják a kiküldöttek elutazását s amelyek szintén nem ringatták magukat abban a reményben, hogy a megegyezés könnyű lesz, már most azt kénytelenek bevallani, hogy rendkívüli nehézségek állanak fenn a szerződés megkötését illetőleg. Ez azt hiszszük elég világos beszéd. Pártértekezletek. A Kossuth-párt ma este 6 órakor a párt erzsébet-körúti helyiségében Komjáthy Béla elnöklésével értekezletet tartott, melyen hivatalos híradás szerint az indemnitás meghosszabbításával foglalkozva, kimondották, hogy az indemnitás megszavazását bizalmi kérdésnek tekintik s azért a javaslatot nem szavazzák meg, felkérvén a pártelnökség valamelyik tagját, hogy a párt álláspontját a képviselőházban fejtse ki. A horvát regnikoláris bizottságba újból Barta Ödönt jelölték. Ráth Endre felhívta a párt figyelmét a kecskeméti és kézdivásárhelyi függetlenségi pártkörök átirataira s azt indítványozta, hogy ezeket az átiratokat a legközelebbi értekezlet napirendjére tűzzék ki. A párt az indítványhoz hozzájárult, amivel az értekezlet véget ért. Mint beavatott helyről értesülünk, a pártértekezlet lefolyása nem volt olyan sima, mint azt a hivatalos értesítés feltünteti. Barabás Béla, Szátkay László, Gáll Sándor, Horváth Gyula a legélesebb kifejezésekkel támadták a pártnak s elsősorban a pártvezetőségnek hosszabb idő óta tanúsított politikai magatartását. Rátkay László hivatkozott arra, hogy a párt immár teljesen el fogja veszteni lába alól a talajt az országban, Barabás Béla pedig egyszerűen kijelentette, hogy inkább mondjanak le mindannyian mandátumaikról, semmint hogy ily képtelen politikát űzzenek. A párttagok között a leszerelés óta egyre kiélesedik a pártvezetőséggel szemben való ellentét. A szabadelvű párt Podmaniczky Frigyes báró elnöklete mellett ma szintén értekezletet tartott, melyen Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter vázolta több interpellációra adandó válaszát. Ezek az interpellációk a következők: Wilczek Frigyes a keleti tengeri hajózási társaság ügyében, udvary Ferenc néhány községnek átadójáról, Várady Károly a szabad orvosválasztásra és Bartha Ferenc a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó rendeletek módosítása ügyében. Ezután Münnich Aurél a horvát regnikoláris bizottságban és Trauschenfels Emil a 9. bírálóbizottságban megüresedett helyre jelöltettek. " Szombat, 1904. junius 11."