Alkotmány, 1905. február (10. évfolyam, 28-51. szám)

1905-02-01 / 28. szám

A ALKOTMÁNY. 28. szám, Szerda, 1905. február 1. rosztáskor két malomkő közé kerülne és teljesen megsemmisülne. Ezen malomkövek egyike volna a szabadelvűek kiolthatatlan gyűlölete, amely például most is Privigyén, Galgócon és másutt is oly monstruózus alakban megnyilatkozott; a másik malomkő pedig volna a nép eddigi ro­­konszenvének teljes elvesztése. De ha a néppárt ezen túl is, mint eddig, ön­zetlenül az egyesült ellenzék oldalán fog har­colni, legyen az akár kormánypárti, akár ellen­zéki, a jog, törvény és igazságért és semmiféle föltétel alatt nem koalíciónál a most még szabadelvű párttal, ezáltal eddigi prestige-ét továbbra is fentartotta és ha a válasz­tási törvényt revideálják, illetve a választók számát legalább megkétszerezik, csupán a fel­vidéken játszva még 50—60 kerületet elhódít a megbukott szabadelvű párttól. Ne essék szó tehát most a néppártnál a 67-es alap megmen­téséről, mert ha ez életképtelen, bizony hiába fogják galvanizálni; sem az egyházpolitikai tör­vények revíziójáról, mert ennél most sürgősebb az alkotmány megmentése és az országnak a szabadelvű párttól való megszabadítása. Nemzeti követelmény tehát, hogy a szabad­elvű párt az ő mostani keretében teljesen meg­semmisüljön ! Paska István: Az ország hangulata­ nagy apostolának, Apponyi grófnak politikája érvé­­nyesülni fog és semmitől sem félek inkább, mint attól, hogy a függetlenségi párt a volt szabad­elvűekkel egyesülve kijátszanak esetleg minden más ellenzéket, nem gondolva arra, hogy ezzel önmagukat is kijátszszák, mert a régi rendszer hívei addig nem nyugodnának, míg érvényre nem jutnának ismét és akkor kárba veszett ez a nagy és magasztos munka, melyhez hozzáfogható nem volt még 1867 óta s mely, hogy sikerült, a tisztviselőknek is részben érdeme. Mily őszinte az örömöm, hogy ezt tula­jdonképpen önök érték el, önök csinálták, mert hiszen semmi kétség, a magyar szó (nem érdemes nagy betűvel kiírni) mindig hangoztatta, hogy ez az egész a kleri­kális stb., stb. tábor műve. No, ha így van, akkor Isten éltesse ezt a lelkes tábort, annak minden tag­ját, legkiváltképp pedig ősz vezérét, Szent István bi­rodalmának legmagasztosabb katholikus alakját, Zichy Nándor grófot! Adjon neki és vele a szere­­tetben és a keresztény Magyarország restaurálásában egyesült minden hívének erőt és kitartást nagy és magasztos céljuk elérésére. A nemzetnek minden fia pedig mondjon nekik hálát, hogy az országot a rab­ságból, melyben senyvedt, pusztult, kimentették. Kü­lönösen a tisztviselői kar, amely csak most remélhet jogot és rendet, mely eddig a kormánynak aláren­deltje volt, mely vele kénye-kedve szerint rendelke­zett. A tisztviselő jogairól mit sem tudtak eddig, kö­telessége mindig az volt, amit fent akartak s nem, mit a törvény előír. Most már remélünk pragmatikát, emberséges bá­násmódot és az első fokozatok betöltését, mert hiszen a jog, törvény és igazság legigazibb alakjában készetl közénk térni. Isten velünk! Gy. Gy. Osztrák politikusok a magyar helyzetről. Bécsből jelentik, hogy az osztrák Reichsrath folyosóin tegnap és ma másról sem beszéltek a képviselők, mint a magyarországi választás váratlan eredményéről. Miként a bécsi lapok írják, a magyar­­országi fordulat csaknem általános megelégedést kelt és pedig nemcsak azért, mert Tisza erőszakos politikájának kívánták a vereséget, nehogy Ausz­triában is hasonló erőszakos irányzat juthasson fel­színre, hanem első­sorban azért, mert a birodalom két állama viszonyának tisztázását remélik tőle. Az osztrák Reichsrath csaknem valamennyi pártja meg­egyezik abban, hogy az után, ami Magyarországon történt, a kiegyezés mostani formájában Ausztriában és Magyarországon egyaránt elfogadhatatlan. De éppen oly általános az a nézet is, hogy a két állam viszonya azért nem fog felbomlani, csak módosulni olyformán, hogy a monarchia mindkét államában tartós megelégedésnek lehessen forrásává. A jobb­oldal egy kiváló tagja erről a kérdésről következő­képpen nyilatkozott egy újságíró előtt: A kiegyezésért tudvalevőleg sem Ausztriában, sem Magyarországon nem lelkesednek valami nagyon az emberek. De azért nem tartom lehetetlennek, hogy Magyarország, amelynek közgazdasági viszonyai óva­tosságot tesznek szükségessé, még egyszer lehetsé­gessé teszi a kiegyezés megkötését, föltéve, hogy az elégedetlenek valami nemzeti engedményt nyernek. De minél értékesebbek ezek az engedmények, annál kisebb a remény, hogy a kiegyezést Ausztriában el lehet fogadtatni. Mert itt mindenki tudja, hogy Ma­gyarország gyökeresen meg fogja változtatni Ausz­triához való viszonyát, mihelyt ezt belső állapota lehetségessé teszi. A lakosság tehát azt hiszi, hogy Ausztria érdekében áll az, hogy már most megtegye, amit Magyarország előbb-utóbb úgyis meg fog tenni. Akár helyes ez a nézet, akár nem, a képviselők a maguk részéről nem ignorálhat­­ják. Azt hiszem tehát, hogy Ausztriában még na­gyobb nehézségekbe fog ütközni a kiegyezés meg­kötése, mint Magyarországon. Miután azonban az ellenállás ellenállást szül, előbb-utóbb sem Ausztriá­ban, sem tulnan nem lesz lehetséges a kiegyezésnek többséget biztosítani. Társaim között ez a kérdés élénk megvitatás tárgya. Én azt hiszem, hogy sen­kinek sem fog túl nagy megerőltetésébe kerülni az 1867-es alapot elhagyni s Magyarország és Ausztria viszonyának új alapot teremteni, amelyet 1905-iki, vagy 1904-iki alapnak fognak elnevezni. Arról a kérdésről, hogy miként, ma még alig lehet beszélni, de ha mindkét részről megvan a jóakarat, minden­esetre könnyű volna megfelelő eredményre jutni. Az új pártból. Felkérettünk a következő sorok közlésére: A megválasztott országgyűlési képviselők pártok szerinti csoportosításánál a mai lapok tévedéseit rektifikálandó tudatjuk, hogy úgy a szóbeli, mint írásbeli kijelentések szerint, Barta Ignác és dr. Várady Imre képviselők az új párt tagjai, és így az új párt tagjainak tényleges száma nem 11, hanem 13. A végrehajtó bizottság. A II-ik kerületi új párt tegnap este dr. Krieszhaber Adolf elnöklete alatt értekezletet tartott, amelyen elhatározták, hogy a pártot szélesebb alapon szer­vezik és a legközelebbi választások alkalmával jelöl­Rózsahegyről egy állami tisztviselőtől kaptuk az alábbi lelkes sorokat: Tekintetes szerkesztőség! Örömmámorban úszik az­ ország s bálaimák szállnak millió ajkakról az ég fel­é, hogy a hűn legnagyobb elnyomójától, legvesze­delmesebb ellenségétől, a szabadelvű párttól meg­szabadult. Ünnepelek én is, ki mióta választói jogom van, mindig és nyíltan az önök elveit vallottam s bátran adtam le a néppártra a múltban szavazato­mat, ha pedig lett volna ellenjelölt itt, akkor rásza­­vaz­tam volna. Sz­egény meggyalázott, de most már felszabadult orszá­g, várjon elérted-e már boldogságod csak első korszakát is, avagy még mindig nagy és keserves harc előtt állasz a hitetlenséggel és a mindent meg­ölő zsidó pénzuralommal szemben? Talán soha sem volt nagyobb óvatosságra szük­ség, m­int éppen e pillanatokban. Hányszor támadta meg ,is verte meg sikerrel a győzelemtől mámoros sereget az ellen. Én csak egy boldogságban hiszek, ha a haza ég­­nemcsak a már kész szervek és alakok alkalmazkodnak a szükséghez, hanem a fejlődés is módosul a szükség szerint Ha tűlevelű fákat igen rossz és tápláló anyagban szegény talajban nevelünk, idő előtt fejlesztenek virágot Ha a békaporontyok éheznek, fejlődésük hirtelenül meggyorsul és bámulatos idő alatt kifejlődik a fiatal béka, melynek több kilátása van táplálék­­szerzésre, mint a porontynak. Íme sí célszerűség a szervezetekben! A teleologikus jelenségek klasszikus tere a megújulásbeli tünemények (regeneratio), me­lyek döntő bizonyítékokat szolgáltatnak arra nézve, hogy a szerves lényeket pusztán fizikai és c­émiiai törvényekkel kimagyarázni nem lehet. A regeneratio a szervezetek azon képességén alapul, hogy típusos alkatuk mindennemű meg­zavarását ki tudják egyenlíteni. A gyíkok elve­szett farka újra megnő, rákok és sok más állat elvesztett végtagjai újakkal pótlódnak, hasonló­kép ide tartozik minden seb begyógyulása is. A fő ebben az, hogy a hiányzó testrész teljesen eredeti különállásában pótlódik. E mellett az is kitűnt, hogy az újonnan képzendő testrész és az idegrendszer között bizonyos kapcsolat van, mert azt vették észre, hogy például a rákoknak mes­terségesen eltávolított szeme helyén csáp nőtt, ha a szemideget is kivágták. Nagy bizonyítéka ez annak, hogy a természet csak célszerűen reagál; szemideg nélkül ugyanis az új szem nem működhetnek, míg az új csáp nagy hasznára van az állatnak. Enemi kísérletek alkalmával kitűnt továbbá, ■hogy a regeneráció mindig a legcélszerűbb, azaz a pótlandó szerv legfontosabb részeit alkotja először. Hasonló célszerű módon reagál a növényi­­szervezet. A fák, melyek lombját megrágta a cserebogár, nem egészítik ki a megrágott leve­leket, hanem kihajt a számos alvó rügy, melyek a kéreg alatt éppen szükség esetét várják pihenve. Hogy lehet mindezt megmagyarázni ? Wolff sok ilynemű kísérlete után azt mondja: mecha­nikus módon itt nem lehet semmit sem magya­rázni, az egyedüli, mit tisztán látunk, az egész folyamat bámulatba ejtő célszerűsége. Darwin kiválogatódási elmélete mindezekkel a tények­kel szemben teljesen értéktelen. A negyedik csoportba a tropizmusok tartoz­nak, vagyis a szervezetek érzékenysége és rea­gálása a külső hatásokkal (fény, meleg stb) szemben. PL- a kőfali pintyő (Gymbalaria muralis) virágkocsánya a nap felé fordul, míg virít, a megtermékenyülés után befordul a szikla hasa­­dékába, hogy eredő magvait majdan oda szórja be. Noll berlini botanikus ide sorozza a morphaes­­tesiát is, vagyis azt a megfigyelését, hogy a nö­vények szervei nemcsak külső tényezők hatá­sára, hanem belső erőkből indíttatva is bizonyos helyzetet foglalnak el. Ami nem egyéb, mint a régi természetbölcselet azon tana, hogy a nö­vény alakja irányítja a részek növekedését, me­lyek kezdettől fogva úgy nőnek, hogy bizonyos célt, a habitus megszabta helyzetet elérjék. Ez pedig annyit jelent, hogy a szervezetekben nemcsak célszerűség, hanem — ami Francé figyelmét elkerülte — célratörelmés is talál­ható. Érdekesen mutatta ezt ki Driesch a pete fejlődésén tett kísérletével. A tengeri sün (Echinus) petéjéből fejlődő embriókat szétdarabolta, sejt­jeiket szétrázta, egyeseket kivágott a fejlődő szövetből és mégis mindig azt vette észre, hogy a darabokból, sőt az egyes sejtekből is teljes, habár kisebb lárvák fejlődnek. Íme a célratörek­­vés példája! A pete részei úgy működnek, hogy a végcél elérése minden körülmények között biztosítva legyen; a pete barázdálódását valami olyan irányítja, ami még nincs, csak fejlődni fog, t. i. a lárva. Hogy pedig ezt a tényt mechanikai úton megmagyarázni nem lehet, mondani is fölösleges. Végre az ötödik csoportba sorolja a France a lélektani kutatásokat, az állatok reflex moz­gásait, melyeken a célszerű működés szintén szembetűnő. A mechanikai életmagyarázat ellen felhozott ezen és számos más eset alapján végre bevonja Franco a következtetést, hogy az élő­lények nem lehetnek gépezetek, továbbá hogy a szer­ves élet pusztán fizikai és k­émiai törvényekkel nem magyarázható meg, hanem hogy az élő­lényekben valami külön törvény, külön erő mű­ködik. Mi lehet az? Az életerő, melyet elis­merni ime a tudomány kényszerít? Akik ezek dacára is a mechanikai életmagya­rázathoz ragaszkodnak, úgy vannak vele, mint Bütschli heidelbergi tanár, kiről Hartmann azt mondja, hogy csak azért nem vitalista, mivel attól tart, hogy akkor metafizikusnak (Istenhivő­­nek) is kell lennie. (V. ö. Termtud. Közlöny 1905. 61.1.) A tudósok nem ritkán nagyon el­fogultak és illogikusok. A tudomány azonban világosan megerősíti a keresztény bölcselet felfogását a szervezetlen és a szerves világ közt létező nagy különbségről, amihez a bevezetést megírta Mózes: Mondá Isten: teremjen a föld zöldellő és maghozó fü­vet és gyümölcshozó fát... hozzon elé a föld élő­lényeket nemeik szerint, barmokat és csúszó­mászó állatokat. (Pen. I. 11, 24.) Innen bennek az életerő és a mechanizmustól különböző törvény. Dudek János dr.

Next