Állam és Igazgatás, 1956 (8. évfolyam, 1-9. szám)
1956-01-01 / 1. szám
10 ÉVES A TÁRSADALMI SZEMLE sajt akkor, amikor műveik magyar nyelven még nem, vagy nem elég bőségben álltak rendelkezésre. Cikkei a nagy összefüggéseik feltárásával igazítottak el a nemzetközi helyzetben s megmutatták a Szovjetunió és a népi demokráciák egyre hatványozódó súlyát a nemzetközi politika erőtényezői között. A Szemléből kaptunk szocilista értékelést mind a baráti országok életének alakulásáról, mind a dolgozók helyzetéről a tőkés országokban. Biztos támaszt adott kritikái révén ahhoz is, hogy szocialista műveltségünket milyen művek révén alakítsuk ki és fejlesszük. A magyar állam- és jogtudományok művelői, az államapparátus dolgozói külön is őszinte örömmel és elismeréssel állapíthatják meg, hogy az állam problémái, a magyar államapparátusfejlődése sem estek ki a Társadalmi Szemle horizontjából. A Szemle már első évfolyamának második számában ráirányította a figyelmet a közigazgatási apparátus szervezeti és működési problémáira, hangsúlyozva, hogy a magyar népi demokrácia egyik létfeltétele annak a régi bürokráciának a széttörése, amely beékelődött a vezetés és a nép közé és helyette új államapparátus létrehozása. Amikor pedig napirendre kerülhetett az államigazgatási apparátus szocialista átformálása, a Szemle kiemelte, hogy nem a régi közigazgatási reformtörekvések megvalósításáról van szó, hanem arról, hogy a népi demokrácia új típusú, népi közigazgatását kell megteremteni. Különösen a legutóbbi években foglalkozott a Társadalmi Szemle sokoldalúan a szocialista állam és jog kérdéseivel. A magyar államapparátus, valamint az államjogtudomány és államigazgatási jogtudomány mindendolgozója munkaterületének igen nagy megbecsülését látja abban, hogy pártunk III. kongresszusa óta alig akad a párt vezető elméleti folyóiratának olyan száma, amelyben egy-egy tanulmány ne foglalkoznék az állami élet, a tanácsok, az államigazgatási szervek működésével kapcsolatos alapvető kérdésekkel. Méltán mondhatjuk: aki a magyar államjog és államigazgatási jog tudományáról hű képet akar kapni, nem juthat ehhez anélkül, hogy számba ne vegye a Társadalmi Szemlében megjelent műveket. És hozzátehetjük: az államigazgatás dolgozói semmiképpen nem nélkülözhetik azt a segítséget, amelyet tevékenységükhöz, a dolgozó népért végzett szolgálatukhoz a Társadalmi Szemlének nemcsak az államigazgatással foglalkozó, hanem politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünk problémáit tudományos mélységgel tárgyaló egyéb tanulmányaiból meríthetnek. A magyar állam jog és államigazgatási jogtudomány művelői — ezek között lapunk munkatársai is — büszkék arra, hogy az elmúlt évek folyamán módjuk volt a párt elméleti folyóiratának hasábjain keresztül az elméleti érdeklődésű dolgozók tízezreinek széles nyilvánossága elé tárni munkálkodásuk egyes eredményeit. Valamennyi tudományág művelőivel együtt az államjog és az államigazgatási jogtudomány dolgozói számára is szinte felbecsülhetetlen jelentőségűek azok a pártos, építő és elmélyült bírálatok, amelyek munkájukról, műveikről a Szemlében napvilágot láttak. Az Állam és Igazgatás is hosszú időre szóló értékes útmutatást kapott a Szemlében folyóiratunkról a közelmúltban megjelent kiritikából. Tíz éves létének határkövénél szerkesztőbizottságunk, összes munkatársaink és olvasóink nevében szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük a Társadalmi Szemlét s hasonló eredményekben gazdag további jó munkát kérünk és várunk tőle.