Állam és Igazgatás, 1977. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)

1977-07-01 / 7. szám

1977. JÚLIUS Állam ÉS IGAZGATÁS DR. FONYÓ GYULA Közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok intézése a tanácsoknál I. rész A népszerűen panasztörvénynek nevezett 1977. évi I. törvény és végrehaj­tási rendelkezéseinek­ végrehajtásában a tanácsi szerveknek jelentős szerepük van. Minden valószínűség szerint a tanácsi szervezetben fordul elő a legtöbb közérdekű javaslat, de nem becsülhető le e szervek elé kerülő közérdekű beje­lentések, valamint panaszok száma sem, és viszonylag sok a korábban állam­­igazgatási panasznak minősített, a tárgyalt törvénnyel felülvizsgálati kérelem­nek elnevezett jogorvoslat is. (L. , 1. és 2. táblázatot.) A tanácsi közvélemény ezért is örömmel üdvözölte a törvényt, amelytől szá­mos gyakorlati problémájának megoldását reméli. Nagy volt már az érdeklődés a törvényjavaslat — a Hazafias Népfront bizottságainak szervezésében lefolyt — társadalmi vitájában is, amelyben szép számú tanácsi vezető, tanácstag és tanácsi dolgozó vett részt.­ 2 A tanácsi jogászok a Magyar Jogászszövetség által rendezett, e témával foglalkozó anikéton is kifejtették véleményüket.­ A viták­ban az érdemi részvétel — a téma tanácsi nézőpontú jelentősége mellett — azért is fokozott volt, mert­­a tanácsi szervek évek óta hangoztatott jogszabály­ a A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1971. évi I. törvény és végrehajtási rendelete a 11/1977. (III. 30.) MT sz. rendelet (Tanácsok Közlönye 1977. évi 15. sz.). A közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok elintézésének egyes kérdéseit rendező 3/1977. (V. 7.) MT TH sz. államtitkári rendelkezés (Tanácsok Közlönye, 1977. évi 21. sz.). A vásárlók könyvéről szóló 11/1977. (V. 18.) BKM sz. rendelet (Tanácsok Közlönye, 1977 évi 24. sz.). Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény egyes ren­delkezéseinek értelmezésével kapcsolatos állásfoglalás (Tanácsok Közlönye, 1977. évi 23. sz.). A tanácsi szervek ügyiratkezelésének szabályairól szóló utasítást módosító és kiegészítő 5/1977. (TK. 26.) MT­TH sz. utasítás. 2 A 130 helyen megrendezett társadalmi vitában 4000 résztvevő közül 2500-an szóltak hozzá; nagy hányadban tanácsi vezető, tanácstag és tanácsi dolgozó. 3 H. I. (dr. Hajdú István) : A Magyar Jogász Szövetség államjogi és államigazgatási jogi bizottságának tevékenységéről (Állam és Igazgatás 1977. évi 1. sz. 4. pont 68—69. oldal). 577 a minisztertanács TANÁCSI HIVATALÁNAK ELMÉLETI ÉS SZAKMAI FOLYÓIRATA

Next