Állam és Igazgatás, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)
1984-07-01 / 7. szám
ÖNFINANSZÍROZÁS VAGY RENDELKEZÉS? tozó népgazdasági feltételek körülményei között az utóbbi években visszatérően változtatni kellett a helyi döntések végrehajtásának pénzügyi feltételein. A kényszerű pénzügyi visszavonulás esetenként a korábban jóváhagyott helyi feladatok egy részének módosítását, halasztását, átütemezését jelentette. A feladati eszköz alapállású szabályozás tehát gyakorlatilag visszatérően nyílt ellentmondásba kerül az önkormányzati jelleggel. A tapasztalatok röviden abban összegezhetők, hogy a tanácsi gazdaság az elmúlt évtized közepéig dinamikusan, az időszak egészét alapul véve azonban nem egyenes vonalúan fejlődött. A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának jogi keretei adottak voltak. Az időszak nagyobb részében elsősorban a pénzügyi alapok bővülése és a formális szabályozási tervezési előírások mérséklése révén a tanácsi gazdaság a nagyobb önállóság irányába fejlődött. Az 1970-es évtized utolsó éveiben és jelenleg is, a népgazdaság általános helyzetéből következően, a meghatározottság jegyei erősödtek. A változó népgazdasági körülményekhez a tanácsi gazdaság zárt tervezési, jóváhagyási és sajátos szabályozási rendje nem tudott rugalmasan alkalmazkodni. A gazdaságirányítás általános követelményein túl ez külön is indokolja a tanácsi gazdaság tervezésének, pénzügyi szabályozásának továbbfejlesztését. 3. Előre kell bocsátani, hogy a lakossági életkörülményeket meghatározó infrastruktúra működtetésére, fejlesztésére fordítható pénzeszközök mértékét a jövőben is központilag szükséges meghatározni. Az elsődleges elosztást tehát az önkormányzati jelleget erősítő tervezési és szabályozási módszerek mellett is indokolt fenntartani. Egyértelmű az is, hogy az eszközöknek a jövőben még inkább a feladatokhoz kell kötődniük. Az önkormányzati jelleg szempontjából azonban nem közömbös, hogy a megoldás milyen sorrendben történik. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzati jelleget az erősíti, ha a helyi tanácsok pénzbevételeik ismeretében maguk szabják meg fenntartási, fejlesztési feladataikat, s nem megfordítva: ezek elismertetése esetén részesedhetnek az elosztható pénzeszközökből. A kérdés az, hogy milyen tervezési és pénzügyi szabályozás felelne meg a mainál jobban az önkormányzati jellegnek? Erre a tanácsi irányítás továbbfejlesztését célzó eddigi munka alapján két karakterisztikus irány jelölhető meg. Az egyik: a tanácsi gazdaság legyen önfinanszírozó, azaz a helyi tanácsoknak annyi bevételük legyen, amennyi kiadásaikhoz szükséges. Az önmagában kézenfekvőnek látszó megoldás gyakorlati nehézsége, hogy napjainkban is, hoszszabb távlatban is területenként és településenként szélsőségesen eltérő lehet a jövedelemtermelő képesség. Emellett rendkívül differenciált a lakossági (települési) infrastruktúra fejlettsége, színvonala is. A helyzet röviden úgy jellemezhető, hogy nincs olyan település, amelyben teljes körű lenne az ellátottság, de olyan sincs, amelyben a legalapvetőbb ellátottsági feltételek teljesen hiányoznának. Ebből következik, hogy jelenleg nincs meg a realitása az önfinanszírozásra való teljes körű áttérésnek. A gyakorlatban kivihetetlen olyan általános szabályozás, amely mellett a tehetősebb települések ne fejlődnének még gyorsabban, a gyenge jövedelmi háttérrel bírók pedig ne maradnának le még jobban. Szóba jöhetne a részleges önfinanszírozás lehetősége is. Ez azt jelentené, hogy a helyben képződő bevételekből — tanácsi intézmények működéséből származó bevétel lakossági adók, illetékek stb. — fedezhető feladatoknál