Állam és Igazgatás, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)

1984-07-01 / 7. szám

ÖNFINANSZÍROZÁS VAGY RENDELKEZÉS?­ tozó népgazdasági feltételek körülményei között az utóbbi években visszaté­rően változtatni kellett a helyi döntések végrehajtásának pénzügyi feltételein. A kényszerű pénzügyi visszavonulás esetenként a korábban jóváhagyott helyi feladatok egy részének módosítását, halasztását, átütemezését jelentette. A fel­adat­i eszköz alapállású szabályozás tehát gyakorlatilag visszatérően nyílt ellentmondásba kerül az önkormányzati jelleggel. A tapasztalatok röviden abban összegezhetők, hogy a tanácsi gazdaság az elmúlt évtized közepéig dinamikusan, az időszak egészét alapul véve azonban nem egyenes vonalúan fejlődött. A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságá­nak jogi keretei adottak voltak. Az időszak nagyobb részében elsősorban a pénz­ügyi alapok bővülése és a formális szabályozási tervezési előírások mérséklése révén a tanácsi gazdaság a nagyobb önállóság irányába fejlődött. Az 1970-es évtized utolsó éveiben és jelenleg is, a népgazdaság általános helyzetéből követ­kezően, a meghatározottság jegyei erősödtek. A változó népgazdasági körülmé­nyekhez a tanácsi gazdaság zárt tervezési, jóváhagyási és sajátos szabályozási rendje nem tudott rugalmasan alkalmazkodni. A gazdaságirányítás általános követelményein túl ez külön is indokolja a tanácsi gazdaság tervezésének, pénz­ügyi szabályozásának továbbfejlesztését. 3. Előre kell bocsátani, hogy a lakossági életkörülményeket meghatározó infrastruktúra működtetésére, fejlesztésére fordítható pénzeszközök mértékét a jövőben is központilag szükséges meghatározni. Az elsődleges elosztást te­hát az önkormányzati jelleget erősítő tervezési és szabályozási módszerek mel­lett is indokolt fenntartani. Egyértelmű az is, hogy az eszközöknek a jövőben még inkább a felada­tokhoz kell kötődniük. Az önkormányzati jelleg szempontjából azonban nem közömbös, hogy a megoldás milyen sorrendben történik. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzati jelleget az erősíti, ha a helyi tanácsok pénzbevételeik isme­retében maguk szabják meg fenntartási, fejlesztési feladataikat, s nem meg­fordítva: ezek elismertetése esetén részesedhetnek az elosztható pénzeszkö­zökből. A kérdés az, hogy milyen tervezési és pénzügyi szabályozás felelne meg a mainál jobban az önkormányzati jellegnek? Erre a tanácsi irányítás tovább­fejlesztését célzó eddigi munka alapján két karakterisztikus irány jelölhető meg. Az egyik: a tanácsi gazdaság legyen önfinanszírozó, azaz a helyi tanácsok­nak annyi bevételük legyen, amennyi kiadásaikhoz szükséges. Az önmagában kézenfekvőnek látszó megoldás gyakorlati nehézsége, hogy napjainkban is, hosz­­szabb távlatban is területenként és településenként szélsőségesen eltérő lehet a jövedelemtermelő képesség. Emellett rendkívül differenciált a lakossági (te­lepülési) infrastruktúra fejlettsége, színvonala is. A helyzet röviden úgy jelle­mezhető, hogy nincs olyan település, amelyben teljes körű lenne az ellátott­ság, de olyan sincs, amelyben a legalapvetőbb ellátottsági feltételek teljesen hiányoznának. Ebből következik, hogy jelenleg nincs meg a realitása az önfi­nanszírozásra való teljes körű áttérésnek. A gyakorlatban kivihetetlen olyan általános szabályozás, amely mellett a tehetősebb települések ne fejlődnének még gyorsabban, a gyenge jövedelmi háttérrel bírók pedig ne maradnának le még jobban. Szóba jöhetne a részleges önfinanszírozás lehetősége is. Ez azt je­lentené, hogy a helyben képződő bevételekből — tanácsi intézmények működé­séből származó bevétel lakossági adók, illetékek stb. — fedezhető feladatoknál

Next