Magyar Közigazgatás, 1997 (47. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS azokat a fejlesztési irányokat, amelyeket a már emlí­tett kormányprogram is megfogalmaz és tartalmaz. Az időszerű tennivalók sorában külön kiemelendő a köztisztviselői törvény napirenden levő átfogó mó­dosítása. A fentiekhez kapcsolódóan említendő meg az is, hogy az adott közszolgálati rendszert a fejlett OECD tagállamokban sem 4-5 év alatt építették ki teljes körűen. Közel öt év hazai tapasztalatai ugyanis - amellett, hogy igazolták a törvényalkotói célok he­lyességét - azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a jogi szabályozás részben korrekcióra, részben kiegészítés­re szorul. A korrekciós lépésekkel nem célszerű kés­lekedni, mert a pozitív jogalkotói szándékokat a gyakran tapasztalt jogalkalmazási következetlenségek veszélyeztethetik. E felülvizsgálati munka során azon­ban vigyázni kell arra, hogy a nemzetközileg is elfo­gadott és követésre ajánlott közszolgálati alapértékek - az egyenlőség, a kiszámíthatóság, az érdemeken alapuló előmenetel, illetve a stabilitás-biztonság elve - tovább ne sérüljenek. Az utóbbi követelmény emlí­tése azért emelendő ki, mivel ismeretes, hogy az ún. Gstv .számas nonton eveneítette a közszolgálati rend­b­­l C^Gl­ouijiai. J—P­icivííi m­­i/vn M».. — ményrendszeren belül az ún­­I— 20%-os megoldásra, illetve annak hatásaira utalni. A közszolgálati rendszer jövőjét meghatározó kér­dések között az alábbi témakörök kiemelése indo­kolt: 1. A tervszerű munkaerőgazdálkodás Köztudott, hogy a sorozatos, sok esetben nem kel­lően átgondolt átszervezések kedvező körülményeket teremtenek a bürokrácia növekedéséhez. Költségve­tési, s részben közjogi eszközökkel e jelenségeknek bizonyos mértékig határ szabható ugyan, azonban nagy a veszélye annak, hogy így a jogos ágazati, szer­vezeti igények sem nyernek kielégítést, s ez zavart okozhat a közigazgatás rendeltetésszerű működésé­ben. Ennek elkerülése érdekében a jövőben célszerűvé válik, ha a szervezeti átalakításokról, a feladat- és hatáskörök átrendezéséről, valamint az ezekkel sok esetben együttjáró új létszámigények elbírálásáról ho­zandó kormányzati döntéseket az eddigieknél részle­tesebb funkció- és hatásvizsgálatok előznék meg. Ebben szerepet kaphat a központi közszolgálati nyilvántartás (KÖZIGTAD) is, mely alapadatokat tud szolgáltatni az egyes minisztériumok és országos hatáskörű szervek személyi állományának létszámá­ról, valamint szakmai- és korösszetételéről. E nyil­vántartás segítségével a létszámmozgások a jövőben feladatarányosabbá, s tervezhetővé válnak. Ily módon jelentős költségek takaríthatók meg azáltal, hogy a jogviszony megszüntetések és az új kinevezések he­lyett a feleslegessé váló személyi állomány átirányít­ható azokhoz a közigazgatási szervekhez, ahol foglal­koztatásukra valóban szükség van. Természetes azonban, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete miatt e törekvés még nem lehet napi realitás. Az 1995 elejétől üzemszerű folyamatos működését megkezdő központi közszolgálati nyilvántartás, e fel­adatok végrehajtását igen jótékony hatással segítheti. E kérdésben már rövid távon is előrelépést jelenthet­ne egy olyan megoldás, amelynek keretében a köz­­igazgatási szervek a csoportos létszámleépítést az il­letékes munkaügyi központ mellett egyidejűleg a köz­ponti közszolgálati nyilvántartásnak is jelentenék. E kapcsolatrendszerben a másik oldalról azon szervek is jeleznék igényüket, ahol az igazgatási feladatnöve­kedés miatt létszámbővítést, illetve felvételt tervez­nek. E két oldal igényeinek ismeretében a jelenlegi nyilvántartási rendszer megfelelő szervezéssel alkal­massá tehető arra, hogy a hat hónapos felmentési idő alatt az érintett köztisztviselők megfelelő elhelyezést nyerjenek, s ne kerüljenek ki a közszolgálati rend­szerből. Mindez egyfajta tartalékállományi jelleggel is működtethető s a megoldás költségvetési (megtaka­rilUSlJ oiuala —­­ IVUlliVtvuvuvn Waikv. — lése miatt­­ sem lenne elhanyagolható. Az említett kérdéskör szabályozási tartalma a következő kérdése­ket érinthetné: Csoportos létszámleépítésnek minősülhetne, ha a közigazgatási szerv felmentésre tervezett köztisztvise­lői létszáma a) 20-nál több és 100-nál kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén legalább 10 főt, b) 100 vagy annál több, de 300-nál kevesebb köz­­tisztviselő esetén legalább a köztisztviselők 10%-át, c) 300 vagy annál több köztisztviselő foglalkoztatá­sa esetén legalább 30 főt érint. E körben szabályozási megoldásként felvethető lenne, ha az érintett szervek létszámcsökkentést el­rendelő döntését megelőzően a belügyminiszter a * Ennek fontosságát támasztja alá az, hogy a közigazgatás racio­nalizálása körében már 1936-ban ,A közigazgatási személyzet­­üggyel kapcsolatos tennivalók” körében dr. Magyari Zoltán így írt e kérdésről: ,A közigazgatási személyzetügynek egyik jelentős rész­lete a személyzet megoszlásának kérdése. Folyamatban van a sze­mélyzeti állománytáblázatok elkészítése, azaz olyan természetű adatgyűjtés, mely a közigazgatási személyzet szakonkénti létszámá­ra, a személyzetnek igazgatási áganként, ezeken belül pedig egyes szervenként való megoszlására vonatkozik, hogy ekként lehetővé váljék mind a szakonként, igazgatási áganként, illetve szervenként való összehasonlítás, mind az objektív tanulságok levonása, mind pedig a fennálló helyzet javítása. A jelenlegi létszám pontos megál­lapítása, majd pedig az egyes szervek tényleges munkamennyiségé­nek egymással való szembeállítása lehetővé fogják tenni a jelenlegi személyzet arányos elosztását arra való tekintettel, hogy a tenniva­lók zavartalan ellátását biztosítja, ha az egyes szervek személyzeti létszáma és e létszám szakonkénti megoszlása megfelel a végzendő munka mennyiségének. A létszámszükséglet arányos megállapításá­ra irányuló törekvés — munkaszervezési szempontokon felül - az egyenlő mértékű igazságosság szempontjait is szolgálja, mert tart­hatatlan az a helyzet, hogy mialatt egyes szervek túl nagy munka­teher következtében állandóan súlyos hátralékokkal küzdenek.” (Forrás: Közigazgatásunk racionalizálásának eredményei)

Next