Magyar Közigazgatás, 1997 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS azokat a fejlesztési irányokat, amelyeket a már említett kormányprogram is megfogalmaz és tartalmaz. Az időszerű tennivalók sorában külön kiemelendő a köztisztviselői törvény napirenden levő átfogó módosítása. A fentiekhez kapcsolódóan említendő meg az is, hogy az adott közszolgálati rendszert a fejlett OECD tagállamokban sem 4-5 év alatt építették ki teljes körűen. Közel öt év hazai tapasztalatai ugyanis - amellett, hogy igazolták a törvényalkotói célok helyességét - azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a jogi szabályozás részben korrekcióra, részben kiegészítésre szorul. A korrekciós lépésekkel nem célszerű késlekedni, mert a pozitív jogalkotói szándékokat a gyakran tapasztalt jogalkalmazási következetlenségek veszélyeztethetik. E felülvizsgálati munka során azonban vigyázni kell arra, hogy a nemzetközileg is elfogadott és követésre ajánlott közszolgálati alapértékek - az egyenlőség, a kiszámíthatóság, az érdemeken alapuló előmenetel, illetve a stabilitás-biztonság elve - tovább ne sérüljenek. Az utóbbi követelmény említése azért emelendő ki, mivel ismeretes, hogy az ún. Gstv .számas nonton eveneítette a közszolgálati rendbl C^Glouijiai. J—Picivííi mi/vn M».. — ményrendszeren belül az únI— 20%-os megoldásra, illetve annak hatásaira utalni. A közszolgálati rendszer jövőjét meghatározó kérdések között az alábbi témakörök kiemelése indokolt: 1. A tervszerű munkaerőgazdálkodás Köztudott, hogy a sorozatos, sok esetben nem kellően átgondolt átszervezések kedvező körülményeket teremtenek a bürokrácia növekedéséhez. Költségvetési, s részben közjogi eszközökkel e jelenségeknek bizonyos mértékig határ szabható ugyan, azonban nagy a veszélye annak, hogy így a jogos ágazati, szervezeti igények sem nyernek kielégítést, s ez zavart okozhat a közigazgatás rendeltetésszerű működésében. Ennek elkerülése érdekében a jövőben célszerűvé válik, ha a szervezeti átalakításokról, a feladat- és hatáskörök átrendezéséről, valamint az ezekkel sok esetben együttjáró új létszámigények elbírálásáról hozandó kormányzati döntéseket az eddigieknél részletesebb funkció- és hatásvizsgálatok előznék meg. Ebben szerepet kaphat a központi közszolgálati nyilvántartás (KÖZIGTAD) is, mely alapadatokat tud szolgáltatni az egyes minisztériumok és országos hatáskörű szervek személyi állományának létszámáról, valamint szakmai- és korösszetételéről. E nyilvántartás segítségével a létszámmozgások a jövőben feladatarányosabbá, s tervezhetővé válnak. Ily módon jelentős költségek takaríthatók meg azáltal, hogy a jogviszony megszüntetések és az új kinevezések helyett a feleslegessé váló személyi állomány átirányítható azokhoz a közigazgatási szervekhez, ahol foglalkoztatásukra valóban szükség van. Természetes azonban, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete miatt e törekvés még nem lehet napi realitás. Az 1995 elejétől üzemszerű folyamatos működését megkezdő központi közszolgálati nyilvántartás, e feladatok végrehajtását igen jótékony hatással segítheti. E kérdésben már rövid távon is előrelépést jelenthetne egy olyan megoldás, amelynek keretében a közigazgatási szervek a csoportos létszámleépítést az illetékes munkaügyi központ mellett egyidejűleg a központi közszolgálati nyilvántartásnak is jelentenék. E kapcsolatrendszerben a másik oldalról azon szervek is jeleznék igényüket, ahol az igazgatási feladatnövekedés miatt létszámbővítést, illetve felvételt terveznek. E két oldal igényeinek ismeretében a jelenlegi nyilvántartási rendszer megfelelő szervezéssel alkalmassá tehető arra, hogy a hat hónapos felmentési idő alatt az érintett köztisztviselők megfelelő elhelyezést nyerjenek, s ne kerüljenek ki a közszolgálati rendszerből. Mindez egyfajta tartalékállományi jelleggel is működtethető s a megoldás költségvetési (megtakarilUSlJ oiuala — IVUlliVtvuvuvn Waikv. — lése miatt sem lenne elhanyagolható. Az említett kérdéskör szabályozási tartalma a következő kérdéseket érinthetné: Csoportos létszámleépítésnek minősülhetne, ha a közigazgatási szerv felmentésre tervezett köztisztviselői létszáma a) 20-nál több és 100-nál kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén legalább 10 főt, b) 100 vagy annál több, de 300-nál kevesebb köztisztviselő esetén legalább a köztisztviselők 10%-át, c) 300 vagy annál több köztisztviselő foglalkoztatása esetén legalább 30 főt érint. E körben szabályozási megoldásként felvethető lenne, ha az érintett szervek létszámcsökkentést elrendelő döntését megelőzően a belügyminiszter a * Ennek fontosságát támasztja alá az, hogy a közigazgatás racionalizálása körében már 1936-ban ,A közigazgatási személyzetüggyel kapcsolatos tennivalók” körében dr. Magyari Zoltán így írt e kérdésről: ,A közigazgatási személyzetügynek egyik jelentős részlete a személyzet megoszlásának kérdése. Folyamatban van a személyzeti állománytáblázatok elkészítése, azaz olyan természetű adatgyűjtés, mely a közigazgatási személyzet szakonkénti létszámára, a személyzetnek igazgatási áganként, ezeken belül pedig egyes szervenként való megoszlására vonatkozik, hogy ekként lehetővé váljék mind a szakonként, igazgatási áganként, illetve szervenként való összehasonlítás, mind az objektív tanulságok levonása, mind pedig a fennálló helyzet javítása. A jelenlegi létszám pontos megállapítása, majd pedig az egyes szervek tényleges munkamennyiségének egymással való szembeállítása lehetővé fogják tenni a jelenlegi személyzet arányos elosztását arra való tekintettel, hogy a tennivalók zavartalan ellátását biztosítja, ha az egyes szervek személyzeti létszáma és e létszám szakonkénti megoszlása megfelel a végzendő munka mennyiségének. A létszámszükséglet arányos megállapítására irányuló törekvés — munkaszervezési szempontokon felül - az egyenlő mértékű igazságosság szempontjait is szolgálja, mert tarthatatlan az a helyzet, hogy mialatt egyes szervek túl nagy munkateher következtében állandóan súlyos hátralékokkal küzdenek.” (Forrás: Közigazgatásunk racionalizálásának eredményei)