Magyar Közigazgatás, 2000 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
VADAL ILDIKÓ egyetemi docens Korszerű közigazgatás avagy: kényszer szülte megoldások a közszolgáltatások megszervezésében i s. A kutatás célja Századunk történelmét nemcsak az állami feladatok mennyiségi változása, hanem minőségi átalakulása is végigkísérte. Mindez a közfeladatok ellátásában közreműködő szervezetrendszerben is átalakítást — kevésbé hierarchikus, kevésbé centralizált megoldási módokat - követelt. Kétirányú folyamatnak lehetünk tanúi Nyugat-Európában is: egyrészt miközben állandóan napirenden szerepel az állam szerepének tisztázása, a növekvő pénzügyi, gazdasági és szociális problémák megoldására folyik az állam újrafelfedezése; másrészt a közfeladatok, különösen a közszolgáltatások ellátására egyre több új típusú szervezet, eszköz és módszer jelenik meg, amelyek sem az államigazgatás, sem az önkormányzati igazgatás keretébe és eszközrendszerébe nem sorolhatók. Ez az állami szerepvállalással kapcsolatos ambivalens magatartás nemcsak Nyugat-Európát, hanem térségünket is jellemzi. Sőt, ehhez nálunk még ideológiai és politikai okok is társulnak. A gazdasági szükségszerűség mellett politikai igényként is megfogalmazódott az „államtalanítás” jelszava. Ez azonban sehol sem eredményezte az állami szerepvállalás teljes megszűnését. Egyrészt azért nem, mert a „hatékony állami struktúrák működése paradox módon nélkülözhetetlen volt azok fokozatos lebontásához”, másrészt „a modern szociális piacgazdaságot is... az államnak a gazdaságban betöltött aktív szerepe jellemezte.” Két - látszólag ellentétes - igénnyel állunk tehát szemben: egyrészt csökkenjen az állami szerepvállalás (pontosabban szólva: az állami költségvetés terhe), másrészt maradjon meg az állami felelősségvállalás a közszolgáltatások területén. Olyan szervezeti megoldásokat, intézményi formákat kell tehát keresnünk, amelyek mindkét követelménynek megfelelnek. A nem hagyományos közigazgatási szervek megjelenése, a magánjogias megoldások térnyerése - véleményem szerint - ezeknek az igényeknek próbált eleget tenni. A fejlett polgári demokráciákban a magánszféra szervezetei a központi államigazgatási feladatok ellátásában éppúgy részt vesznek, mint a helyi közszolgáltatások biztosításában. Szerepük rohamos növekedésére reagálva a közjogi irodalom szakmai, igazgatáspolitikai érveket igyekezett felsorakoztatni mellettük: a közfeladatok ellátásának demokratizálása, az érdekeltek bevonása az igazgatási feladatok ellátásába; politikamentesség; kevésbé bürokratikus szervezeti megoldások; flexibilitás; a szolgáltatások piaci megmérettetése; nagyobb hatékonyság, kisebb költségek; stb. Természetesen a hagyományos szervezeti megoldások mellett érvelők is legalább ilyen hosszú listát állítva sorakoztatták fel az ellenérveket. Lehet tehát pro- és contra érveket felhozni, egyet azonban nem lehet: tudomást sem venni a „nem hagyományos” intézményi formákról és a feladatok felosztásánál csak a „hagyományos” szervezeti keretekben és megoldásokban gondolkodni. Az érvek és ellenérvek sorából úgy tűnhet, mintha nem lenne magyarázat a közvetett közigazgatás, a magánjogi szervezetek közfeladatok ellátásában betöltött egyre nagyobb szerepére. Mi az okok mögött, az ideológiát „lehámozva” a jóléti államok pénzügyi krízisét, a központi költségvetési támogatások csökkenését véljük felfedezni. A magánszféra és a civil társadalom erőforrásainak bevonásával úgy tűnik, csökkenthető az állami intézményekre nehezedő nyomás, mérsékelhetők a központi költségvetés kiadásai. Ennyiben nem elvont ideológiai, politikai elveket keresünk az új típusú szervezetek térnyerése mögött, hanem sokkal inkább a pénzügyi, gazdasági helyzet kikényszerítette megoldásokként értékeljük szerepüket. Jelen tanulmány terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy egyaránt számba vegyük a központi és a helyi igazgatás újszerű megoldási formáit is, továbbá külföldi kitekintést is adjunk. Ismétlésbe sem szeretnénk bocsátkozni, ezért csak utalunk arra, hogy a nemzetközi tendenciák rendkívül alapos és igényes bemutatását Horváth M. Tamás egyik tanulmányában már elvégezte. * Készült az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében. Lásd erről részletesen: Vadal Ildikó: Az állami feladatok átalakulóban. Jogtudományi Közlöny 1999/3. száma, 117-126. old. 2 Mádl Ferenc: Állam és gazdaság. Akadémiai Kiadó Budapest, 1997., 77. old. Szerző rámutat többek között, hogy a piacgazdasági filozófiának is szüksége volt az államra: egyrészt azért, hogy védje és támogassa a piacgazdaság működését, másrészt, hogy teljesítse azokat a közfeladatokat, amelyeket a piac nem vállal vagy magától nem lenne képes teljesíteni. E tanulmánynak nem témája a közvetett közigazgatás és az új típusú szervezetek fogalmának definiálása. E kérdésekkel részletesen foglalkozik: Horváth M. Tamás: A nem hagyományos közigazgatási megoldások útján; in: A brit közigazgatás - Magyar szemmel nézve, Közigazgatási füzetek 15., MKI Bp. 1994., 103-105. old., Vadal Ildikó: az indirekt közigazgatási szervekről de lege lata és de lege ferenda. Magyar Közigazgatás, 1997/3-4. szám. 4 Pl.: Korszerű információs technikák birtoklása, állampolgári alapjogok védelme az eljárásban; adatvédelem; adatbiztonság; a közigazgatás átláthatósága; az eljárás jogi szabályozottsága; jogvédelem; parlamenti ellenőrzés stb. Lásd ezekről részletesen: Wilfried Erbauth-Frank Stollmann: Erfüllung öffentlicher Aufgaben durch private Rechtssubjekte? - zu den kriterien bei der Wahl der Rechtsform. DÖV. 1993/789-810. old. (802-800.; 807-810. old.) 5 A francia, az angol, az amerikai modelleket, trendeket és a skandináv országok megoldási módjait elemzi Horváth M. Tamás. hiv. mű, 108-112. old.; Id. a nemzetközi vonatkozásokról még „Horváth M. Tamás: A magánszektor és a decentralizáció szerepe a közszolgáltatások szervezésében” c. tanulmányában; Jogtudományi Közlöny 1999/1. száma, 18-26. old. CIKKEK, TANULMÁNYOK I