Szilády Zoltán (szerk.): Állattani Közlemények 19. (1920)

1920 / 1–4. füzet - DR. HORVÁTH GÉZA: Elnöki megnyitó

ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT ÁLLATTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA XIX. KÖTET. 1920. 1—4. FÜZET Elnöki megnyitó. Az újraalakult állattani szakosztálynak első, 1920. decz. 3-án tartott gyűlésén elmondta: DR. HORVÁTH GÉZA. Midőn a kir. magy. Természettudományi Társulat állattani szakosztályának mai ülését megnyitom és itt megjelent tagtársaimat szeretettel üdvözlöm, mindenekelőtt kedves kötelességemnek tartom, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki azért a megtisztelő bizalomért, amelylyel engem szakosztályunk élére állítani méltóztattak. Mint a magyar tudományosság szerény, de régi munkása és mint hazáját szerető igaz magyar ember, lelkes készséggel vállalom az elém szabott feladatot. A legjobb tehetségemmel arra fogok törekedni, hogy szakosztályunkban a régi, elevenen pezsgő munkásság ismét meginduljon, és hogy tagtársaink, egymást megértve s egymást támogatva, harmonikus egyetértésben ismét a régi szeretettel s a régi buzgalommal foglalkozzanak szaktudományunk mívelésével és fejlesztésével. Sőt most még az eddiginél is nagyobb odaadással kell tudományos munkásságunk megszakadt fonalát újból felvennünk és még nagyobb szorgalommal kell dolgoznunk,­­ most, amikor a balsors oly súlyos csapásokkal sújtotta szegény hazánkat és nemzetünket. Tisztelt szakosztály! Ha valaha, úgy most igazán elmondhatjuk, hogy megnehezült az idők járása felettünk. Ezeréves országunk borzalmasan megcsonkítva, nemzetünk kegyetlenül kirabolva és megalázva, iparában és kereskedelmében megbénítva, anyagi erő­forrásainak javarészétől megfosztva, itt áll most árván és szegényen, mint a világháború kataklizmájának s az utána következett két piszkos forradalomnak legszánandóbb áldozata, melyet hitvány martalócz szomszédai immár kultúrájában is tönkretenni és saját alacsony kulturájuk balkáni színvonalára sülyeszteni törekednek. Állattani Közlemények, XIX. 1920.

Next