Andrássy István (szerk.): Állattani Közlemények 72. (1985)
HOLDAS SÁNDOR: Konrad Lorenz életútja
LORENZ 1935—38 között Altenbergben dolgozott. Főként ludakkal végezte megfigyeléseit, egyre többet publikált, neve fokozatosan ismertté vált hazájában és külföldön egyaránt. Jól illusztrálja ezt DR. FARAGÓ SÁNDOR levélbeni közlése, aki a Soproni Hírlap 1936. március 29-i számában a következő hírt találta: „A Magyar Ornitológusok Szövetségének felsődunántúli kerülete tegnap este 8 órakor tartotta rendes havi összejövetelét a Pannónia különtermében. Egy kiváló külföldi ornitológus, DR. KONRAD LORENZ vetítettképes előadása állott a nagy érdeklődés középpontjában. Kutatásairól az állatlélektan terén és az ornitológia új irányának fejlődéséről beszélt érdekesen." Már ezekben az években az állatok viselkedése állott érdeklődésének homlokterében. Nem volt tehát véletlen, hogy 1940-ben meghívták Königsbergbe, ahol a pszichológia professzora lett. Itt egy szellemóriást követett, hiszen egy korábbi elődje ezen a tanszéken IMMANUEL KANT volt. Mint mindenkinek Európában, úgy LORENZ életét is megzavarta a második világháború kitörése. Orvosi foglalkozásának kellett előtérbe kerülnie, ezért katonai szolgálatra vonult be. Mint szakorvos, egy katonai elmekórház vezetésére kapott parancsot, és ott dolgozott 1944-ig. Ekkor érkezett el hozzá a front. LORENZ megsebesült és fogságba került. A szovjet parancsnokság egy Kazahsztánban felállított fogolytáborba irányította, ahol orvosként, elsősorban sebészként dolgozott. Nem volt könnyű a fogság számára, de megtalálta a módot arra, hogy ilyen körülmények között is alkotó tevékenységet tudjon kifejteni. A csaknem négyéves fogolytábori tartózkodás alatt könyvet írt, amelyben számos addigi megfigyelését és elképzelését rögzítette. A vaskos kéziratcsomó és a hozzátartozó feljegyzéstömeg nem kerülte el a táborparacsnokság figyelmét sem, hiszen látták és tudták, hogy LORENZ professzor a napi orvosi munka mellett mivel foglalkozik. LORENZ kérte, hogy engedjék ki ezt a számára rendkívül értékes és katonai titkokat nem tartalmazó kéziratcsomagot, és a megértő táborparancsnok meg is adta a kihozatali engedélyt a hadifogolynak. LORENZ és felesége újra összekerültek, hazatértek és a háború után szinte új életet kezdtek. LORENZ előszeretettel foglalkozott kertészettel, és ez a tőle távoleső stúdium is lekötötte figyelmét, fantáziáját. Mint akkor már nagynevű tudóst, 1950-ben meghívták a Max Planck Institut igazgatói székébe. Itteni munkája mellett LORENZ A münsteri egyetemen tanított. Ezekben az években került össze egy mecénással, akit lekötött, valósággal lenyűgözött a LORENZ egyéniségéből áradó akarat és tennivágyás. Egy régi kastélyt bocsátott a nagy tudós rendelkezésére, ahová LORENZ számos fiatal kutatót hívott meg rövidebb-hosszabb tartózkodásra. Ezek főként ludakkal, kacsákkal, nyestekkel és más állatokkal foglalkoztak, és LORENZ körül valóságos iskolát alakítottak ki. Sajnálatos, hogy a mecénás halála után az örökösök a kastélyt visszavették, és a különleges intézet megszűnt. Maga LORENZ egy München melletti intézetbe költözött át. Itt folytatta munkásságát, amelyre akkor már világszerte felfigyeltek. A nagy aktivitással folytatott kutatómunka, a széleskörű publikációs tevékenység, az egyre növekvő tanítványtábor újabb és újabb eredményei megérlelték a Nobel-díj Bizottság 1973. évi döntését. KONRAD LORENZ, NIKO TINBERGEN és KARL VON FRISCH megosztott Nobel-díjat kaptak. Orvosi, élettani Nobel-díj volt ez, de Lorenz természetesen nem mint orvos, hanem mint zoológus kapta, az állattanban, valamint az állat és az ember közötti kapcsolat