Állatorvosi Lapok, 1920 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1920-05-30 / 9-10. szám
58 ÁLLATORVOSI LAPOK A mérgezésre gyanús hulla összes szükséges szerveit (esetleg az egész hullát) lehetőleg küldjék fel a kórboncztani intézetnek, hogy az megállapítsa, minő kóros folyamat idézte elő az elhullást. Chemiai vizsgálatot csak akkor végeztessenek, ha azt ez az intézet javasolja. Ha erre kerül a sor, ne takarékoskodjanak sem a körülmények ismertetésével, sem a szükséges anyagokkal. Közöljék elsősorban, hogy milyen jelekből következtetnek a mérgezésre s milyen mérgekre lehet gyanú (só, keserűsó, gyógyszer, takarmány, patkányméreg, festék, stb.). A gyanúsított anyagból bocsássanak rendelkezésre megfelelő mennyiséget. Ne feledjék u. i., hogy sokkal könnyebben és biztosabban lehet valamely mérget kimutatni, ha az eredeti állapotában kerül vizsgálatra, mint ha azt a gyomor-, vagy béltartalomban kell a chemikusnak mintegy felfedezni. Ne takarékoskodjanak azonban az utóbbi anyagokkal sem. Lehetőleg az egész gyomrot és belet, nagy állatokból azok tetemes részét (tartalmukkal együtt) küldjék be. Ha az állatok hánytak, a hányadék — melyben a bevett méregnek nyilván a zöme foglaltatik — okvetlenül rendelkezésre bocsátandó. Általában iparkodjanak megfelelő kép segítségére állani a vizsgálónak, mert ellenkező esetben — ha közelebbi adatok nélkül kérik a vizsgálatot — a lehetséges nagyon nagyszámú méreg között nemcsak a rendelkezésre álló anyag, hanem a chemikus figyelme is megoszlik. 1920. 9.—10. szám Közlemény az Állatorvosi Főiskola kórboncztani intézetéből. Májszövet pótló túltengése idült májgyulladás esetén. írta: Dr. Jármai Károly, főiskolai segédtanár. A máj a szervezetnek olyan szerve, mely physiologiás működése közben aránylag gyakran van káros befolyásoknak kitéve akkor is, midőn más szerv egyidejű megbetegedése nem jön létre. Ez a viszony a máj vérszűrő szerepéből származik, mit a vena portae vérének feldolgozása közben fejt ki, mikor a májba a legkülönbözőbb toxinok és élő kórokozók juthatnak. Az organizált kórokozók közül főleg élősködők kerülnek gyakran a májba s részben passive, részben aktive károsítják az érzékeny májsejteket, sőt azok tömeges pusztulását is okozhatják. A májsejtekben keletkezett hiányokat a szervezet kötőszövet termelése által pótolja, mely folyamat az ártalom tartós fennállása esetén oly fokot érhet el, hogy a kötőszövet tömeges termelése által a szerv belső szerkezete is jelentékenyen megváltozik. Ezen átalakulás szabad szemmel is jól észrevehető jelekben jut kifejezésre s az az elváltozás jön létre, melyet hepatitis interstitialis chronicanak szokás nevezni s melynél a máj terjedelme és súlya megkisebbedhetik — cirrhosis hepatis atrophica — vagy ellenkezőleg meggyarapszik — cirrhosis hepatis hypertrophica — aszerint, hogy a termelt kötőszövet az elpusztult májszövetnek megfelelő vagy azt túlhaladó mennyiségben fejlődött. A szövetközi májgyulladás valamennyi háziállatnál előfordul, leggyakrabban a sertésben kerül észlelés alá, mely állatfajnál e betegséget Joest és Felber tanulmányozták behatóbban s rtf-tel összhangzásban annak a feltevésüknek adtak kifejezést, hogy az általuk hepatitis interstitialis chronica multiplex-nek elnevezett bántalom, tekintettel az azt kísérő súlyos helybeli eosinophiliara, valószerűleg parazitás eredetű, jóllehet magát az élősködőt kimutatniuk nem sikerült. Feltevésük helyességét beigazolta Trattner, ki a múlt évben a hasonlóan beteg sertésmájakból a Gnathostoma hispidum nevű fonalféreg áleráit mutatta ki, miáltal valóban megerősítést nyert azon általánosan vallott nézet, hogy a sertésekben oly gyakran előforduló idült májgyulladás csakugyan parazitás eredetű, illetve, hogy azon májgyulladások, melyekben eosinophilia állapítható meg, parazitás eredetűek. A közelmúltban a kórboncztani intézetben bonczolt sertésnél az idült májgyulladás olyan alakja fordult elő, mely bár valószerűleg szintén parazitás eredetű, mégis jelentékenyen különbözik a Joest és Felber, továbbá Trattner által leírt májelváltozásoktól s azért ezen esetet ismertetésre érdemesnek tartom. Vidékről beküldött és sertéspestisben elhullott körülbelül 6 hónapos sertés máj a következő makroszkópos elváltozásokat mutatta : A minden méretében megkisebbedett máj feltűnően lapos, szélei élesek s mély behúzódásokat tüntetnek fel. A máj burka egész terjedelmében elhomályosodott szürkés-fehér, rajta helyenként szívós, fonalszerű, egy-két milliméternyi hosszú növedékek vannak, mitől felülete hellyel-közzel bolyhossá vált. A máj rekeszi felülete egyenetlen és tarka, mert rajta borsónyi-mogyorónyi élesen körülírt félgömbszerűen kidomborodó vagy laposan elterülő s daganatra emlékeztető sárgás-barna szigetek emelkednek ki a sötétebb színű barnavörös májállományból. A dudorok a máj közepén izoláltan helyezkednek el, a perifériás részeken ellenben egymással összefolyva a lebenyek peremszerű megduzzadását okozzák. A máj alsó felületén hasonló kiemelkedések csak elvétve s kisebb nagyságban találhatók. A dudorokat a máj burka simán vonja be s habár egyeseket a burok fent említett elhomályosodott és bolyhos részei borítják, a kiemelkedések legnagyobb részén a burkon át azok mezőkre osztott rajzolata jól látható s feltűnő, hogy e rajzolatot nagy s szabálytalan acinusok okozzák, míg a dudorok közti területen az eredeti májszövet a szokottnál is kisebb acinusmezőkre van osztva. A máj tapintata általában véve tömött, a dudoroknak megfelelőleg kissé puhább. A metszéslap a máj felületéhez hasonlóan tarka, mert a kiemelkedő részletek világos sárgás-barna állománya mélyen a máj szövetébe is terjed és élesen elüt a sötétebb barnavörös részletektől, de az egymásba való átmenet a metszéslapon korántsem oly körülírt határú, mint ahogy a felületen a kétféle májállomány elkülönülése látható. Az állomány legnagyobbrészt szívós, ujjal alig szakítható, a sárgás-barna dudorokban kevésbé ellentálló. A metszéslap bővérű, rajta rendkívül sok vérrel teli vérér s azonkívül sok tűszúrásnyi vérzés is látható. Az epeerek üresek, az epehólyag zöldes-sárga, sűrű, zavaros epével félig telt, nyálkahártyája megvékonyodott és az epéhez hasonló színű zavaros, nyúlós váladékkal borított. Az epevezeték kötötti vékonyságú s átjárható. E lelet súlyos idült szövetközi májgyulladásra utal s kétség csak abban a tekintetben lehetséges, hogy a kiemelkedő dudorok milyen eredetűek. Külsejük s felületük acinosus szerkezete igazolja, hogy májszövetből állanak, mit megerősít sárgás színük is, mely epetermelésből ered. Tulajdonképen tisztázásra szoruló kérdés csak az, hogy váljon régi, illetve eredeti s kötőszöveti sarjadzástól megkímélt májállományból vagy pedig újonnan keletkezett máj parenchymából állnak-e a dudorok. E kérdésre a szövettani vizsgálat alábbi eredménye adja meg a felvilágosítást: A máj alapállományának dudorok közti részeiből készített fagyasztott metszetekről megállapítható, hogy az eredeti májállományt legnagyobb részben kötőszövet helyettesíti, mely magvakban szegény vastag rostokból áll, ezek hullámos lefutású kötegekben vagy reezes elrendeződésben elhelyezettek s a látótér legnagyobb részét foglalják el. Normális alakú s nagyságú májacinusok egyáltalában nem láthatók, ellenben ilyenek maradványaiból származó kisebb májsejtcsoportok, mint élesen elhatárolt szigetek nagy számban foglalnak helyet a kötőszöveti alapállományban. Némely sejtcsoport csak 5—6 májsejtből áll, sőt vannak teljesen egyedül álló elszakadt és kötőszövettől körülvett májsejtek is. E májsejtek változatos sokszögletű alakúak s a szerint, a mint a rájuk gyakorolt nyomásnak hogyan álltak ellen, kerek vagy szögletes formát nyertek. Protoplazmájuk sötétre festődő, erősen rögös, egyes sejtek apró zsírcseppecskékkel teltek, mások kicsapódott epefesték halmazokat foglalnak magukban. Sok sejtben a sejtmag nem látszik s ezeknél a protoplazma is rosszul festődő, zavaros. A kötőszövetben sok vérrel teli vérér van s ezeken kívül elszórva kisebb-nagyobb vérsejttömegek láthatók. Az epeerek összenyomottak, faluk megvastagodott, hámjuk leválófélben van, kisebb epekapillarisok kevés számban találhatók. A kötőszöveti állományban általában véve sok fehér vérsejt van, melyek különösen a nagyobb vérerek közelében nagyobb csoportokban is találhatók. E kereksejtes góczokban, továbbá az egész szövetben elszórva, sőt helyenkint csoportosan is eosinophilsejtek vannak jelen, melyek főleg Ehrlich-féle triacidoldattal festett készítményekben jutnak szemcsés protoplasmájuk által jól érvényre. A máj dudoros részéből készített preparátumok az előzőktől merően elütő szerkezetet mutatnak, mert ezek főállománya maga a májszövet. A májsejtek, bár jól felismerhető acinosus szerkezetben helyezkednek el, a megszokott képtől mégis eltérően viselkednek. Elsősorban is a májsejtek alakjában van feltűnő különbség, amennyiben ezek legnagyobbrészt kétszer-háromszor oly nagyok, mint a normális májsejtek. Protoplazmájuk világosan festődő, finoman szemecskés és sok zsírszemcsét tartalmaz. Sok májsejtben kisebb-nagyobb sárgás amorph rögök halmozódtak fel, melyek a sejtközökben is találhatók s kicsapódott epefestéknek bizonyultak, mert festetlen készítményekben is hasonló színben mutatkoznak. A májsejtek általában véve sokszögűek, alakjuk rendkívül változatos. Magvaik mind jól látszanak, egyesek chromatindusak, mások két nucleolussal bírnak és van számos olyan májsejt, melynek teljesen kifejlett két magva van. A májsejtek egymással való összefüggése laza, szabályos sejtoszlopokat nem látni, hanem szabálytalanul egymás mellett rendezkednek el az acinusban. A májlebenykéket jól fejlett, sőt megszaporodott interstitialis kötőszövet határolja el s feltűnő egyes acinusok szabálytalan alakja és nagysága is. Míg például normális sertésmájnál a Reichert-féle mikroszkóp alatt 4-es szemlencsén és 3-as tárgylencsén egy-egy látótérben három-négy acinus is látható, addig a vizsgált esetben a májlebenykék egyik-másika oly nagy, hogy a látótérbe egészen be sem állítható. Másik eltérés az, hogy a vena centralis csak kevés acinusban helyezkedik a lebenyke közepében, hanem legtöbbnél a szélek felé eltolódott, sőt egyes acinusokban ilyen egyáltalában nincs is, hanem két-három lebenyke között levő nagyobb vonalát-