Állatorvosi Lapok, 1920 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1920-05-30 / 9-10. szám

58 ÁLLATORVOSI LAPOK A mérgezésre gyanús hulla összes szükséges szerveit (esetleg az egész hullát) lehetőleg küldjék fel a kórboncztani intézetnek, hogy az megállapítsa, minő kóros folyamat idézte elő az elhullást. Chemiai vizsgálatot csak akkor végeztessenek, ha azt ez az intézet javasolja. Ha erre kerül a sor, ne takarékoskodjanak sem a körül­mények ismertetésével, sem a szükséges anyagokkal. Közöljék első­sorban, hogy milyen jelekből következtetnek­ a mérgezésre s milyen mérgekre lehet gyanú (só, keserűsó, gyógyszer, takarmány, pat­kányméreg, festék, stb.). A gyanúsított anyagból bocsássanak ren­delkezésre megfelelő mennyiséget. Ne feledjék u. i., hogy sokkal könnyebben és biztosabban lehet valamely mérget kimutatni, ha az eredeti állapotában kerül vizsgálatra, mint ha azt a gyomor-, vagy béltartalomban kell a chemikusnak mintegy felfedezni. Ne takarékoskodjanak azonban az utóbbi anyagokkal sem. Lehetőleg az egész gyomrot és belet, nagy állatokból azok tetemes részét (tartalmukkal együtt) küldjék be. Ha az állatok hánytak, a hánya­dék — melyben a bevett méregnek nyilván a zöme foglaltatik — okvetlenül rendelkezésre bocsátandó. Általában iparkodjanak megfelelő kép segítségére állani a vizsgáló­nak, mert ellenkező esetben — ha közelebbi adatok nélkül kérik a vizsgálatot — a lehetséges nagyon nagyszámú méreg között nemcsak a rendelkezésre álló anyag, hanem a chemikus figyelme is megoszlik. 1920. 9.—10. szám Közlemény az Állatorvosi Főiskola kórboncztani intézetéből. Májszövet pótló túltengése idült májgyulladás esetén. írta: Dr. Jármai Károly, főiskolai segédtanár. A máj a szervezetnek olyan szerve, mely physiologiás működése közben aránylag gyakran van káros befolyásoknak kitéve akkor is, midőn más szerv egyidejű megbetegedése nem jön létre. Ez a viszony a máj vérszűrő szerepéből származik, mit a vena portae vérének feldolgozása közben fejt ki, mikor a májba a legkülönbözőbb toxinok és élő kórokozók juthatnak. Az organizált kórokozók közül főleg élősködők kerülnek gyakran a májba s részben passive, rész­ben aktive károsítják az érzékeny májsejteket, sőt azok tömeges pusztulását is okozhatják.­­ A májsejtekben keletkezett hiányokat a szervezet kötőszövet ter­melése által pótolja, mely folyamat az ártalom tartós fennállása esetén oly fokot érhet el, hogy a kötőszövet tömeges termelése által a szerv belső szerkezete is jelentékenyen megváltozik. Ezen át­alakulás szabad szemmel is jól észrevehető jelekben jut kifejezésre s az az elváltozás jön létre, melyet hepatitis interstitialis chronica­­nak szokás nevezni s melynél a máj terjedelme és súlya meg­­kisebbedhetik — cirrhosis hepatis atrophica — vagy ellenkezőleg meggyarapszik — cirrhosis hepatis hypertrophica — aszerint, hogy a termelt kötőszövet az elpusztult májszövetnek megfelelő vagy azt túlhaladó mennyiségben fejlődött. A szövetközi májgyulladás valamennyi háziállatnál előfordul, leg­gyakrabban a sertésben kerül észlelés alá, mely állatfajnál e beteg­séget Joest és Felber tanulmányozták behatóbban s­­­ rtf-tel össz­hangzásban annak a feltevésüknek adtak kifejezést, hogy az általuk hepatitis interstitialis chronica multiplex-nek elnevezett bántalom, tekintettel az azt kísérő súlyos helybeli eosinophiliara, valószerűleg parazitás eredetű, jóllehet magát az élősködőt kimutatniuk nem sikerült. Feltevésük helyességét beigazolta Trattner, ki a múlt évben a hasonlóan beteg sertésmájakból a Gnathostoma hispidum nevű fonalféreg áleráit mutatta ki, miáltal valóban megerősítést nyert azon általánosan vallott nézet, hogy a sertésekben oly gyakran előforduló idült májgyulladás csakugyan parazitás eredetű, illetve, hogy azon májgyulladások, melyekben eosinophilia állapítható meg, parazitás eredetűek. A közelmúltban a kórboncztani intézetben bonczolt sertésnél az idült májgyulladás olyan alakja fordult elő, mely bár valószerűleg szintén parazitás eredetű, mégis jelentékenyen különbözik a Joest és Felber, továbbá Trattner által leírt májelváltozásoktól s azért ezen esetet ismertetésre érdemesnek tartom. Vidékről beküldött és sertéspestisben elhullott körülbelül 6 hónapos sertés máj a következő makroszkópos elváltozásokat mutatta : A min­den méretében megkisebbedett máj feltűnően lapos, szélei élesek s mély behúzódásokat tüntetnek fel. A máj burka egész terjedelmé­ben elhomályosodott szürkés-fehér, rajta helyenként szívós, fonal­szerű, egy-két milliméternyi hosszú növedékek vannak, mitől felülete hel­lyel-közzel bolyhossá vált. A máj rekeszi felülete egyenetlen és tarka, mert rajta borsónyi-mogyorónyi élesen körülírt félgömb­­szerűen kidomborodó vagy laposan elterülő s daganatra emlékez­tető sárgás-barna szigetek emelkednek ki a sötétebb színű barna­vörös májállományból. A dudorok a máj közepén izoláltan helyez­kednek el, a perifériás részeken ellenben egymással összefolyva a lebenyek peremszerű megduzzadását okozzák. A máj alsó felületén hasonló kiemelkedések csak elvétve s kisebb nagyságban találhatók. A dudorokat a máj burka simán vonja be s habár egyeseket a burok fent említett elhomályosodott és bolyhos részei borítják, a ki­emelkedések legnagyobb részén a burkon át azok mezőkre osztott rajzolata jól látható s feltűnő, hogy e rajzolatot nagy s szabálytalan acinusok okozzák, míg a dudorok közti területen az eredeti máj­szövet a szokottnál is kisebb acinusmezőkre van osztva. A máj tapintata általában véve tömött, a dudoroknak m­egfelelőleg kissé puhább. A metszéslap a máj felületéhez hasonlóan tarka, mert a kiemelkedő részletek világos sárgás-barna állománya mélyen a máj szövetébe is terjed és élesen elüt a sötétebb barnavörös részletek­től, de az egymásba való átmenet a metszéslapon korántsem oly körülírt határú, mint ahogy a felületen a kétféle májállomány el­különülése látható. Az állomány legnagyobbrészt szívós, ujjal alig szakítható, a sárgás-barna dudorokban kevésbé ellentálló. A metszés­lap bővérű, rajta rendkívül sok vérrel teli vérér s azonkívül sok tűszúrásnyi vérzés is látható. Az epeerek üresek, az epehólyag zöldes-sárga, sűrű, zavaros epével félig telt, nyálkahártyája meg­vékonyodott és az epéhez hasonló színű zavaros, nyúlós váladékkal borított. Az epevezeték kötötti vékonyságú s átjárható. E lelet súlyos idült szövetközi májgyulladásra utal s kétség csak abban a tekintetben lehetséges, hogy a kiemelkedő dudorok milyen eredetűek. Külsejük s felületük acinosus szerkezete igazolja, hogy májszövetből állanak, mit megerősít sárgás színük is, mely epeter­melésből ered. Tulajdonképen tisztázásra szoruló kérdés csak az, hogy váljon régi, illetve eredeti s kötőszöveti sarjadzástól meg­kímélt májállományból vagy pedig újonnan keletkezett máj paren­­chymából állnak-e a dudorok. E kérdésre a szövettani vizsgálat alábbi eredménye adja meg a felvilágosítást: A máj alapállományának dudorok közti részeiből készített fagyasz­tott metszetekről megállapítható, hogy az eredeti májállományt leg­nagyobb részben kötőszövet helyettesíti, mely magvakban szegény vastag rostokból áll, ezek hullámos lefutású kötegekben vagy reezes elrendeződésben elhelyezettek s a látótér legnagyobb részét fog­lalják el. Normális alakú s nagyságú májacinusok egyáltalában nem láthatók, ellenben ilyenek maradványaiból származó kisebb májsejt­­csoportok, mint élesen elhatárolt szigetek nagy számban foglal­nak helyet a kötőszöveti alapállományban. Némely sejtcsoport csak 5—6 májsejtből áll, sőt vannak teljesen egyedül álló elszakadt és kötőszövettől­­ körülvett májsejtek is. E májsejtek változatos sok­szögletű alakúak s a szerint, a mint a rájuk gyakorolt nyomásnak hogyan álltak ellen, kerek vagy szögletes formát nyertek. Proto­plazmájuk sötétre festődő, erősen rögös, egyes sejtek apró zsír­cseppecskékkel teltek, mások kicsapódott epefesték halmazokat fog­lalnak magukban. Sok sejtben a sejtmag nem látszik s ezeknél a protoplazma is rosszul festődő, zavaros. A kötőszövetben sok vér­rel teli vérér van s ezeken kívül elszórva kisebb-nagyobb vérsejt­­tömegek láthatók. Az epeerek összenyomottak, faluk megvastago­dott, hámjuk leválófélben van, kisebb epekapillarisok kevés szám­ban találhatók. A kötőszöveti állományban általában véve sok fehér vérsejt van, melyek különösen a nagyobb vérerek közelében nagyobb csoportokban is találhatók. E kereksejtes góczokban, továbbá az egész szövetben elszórva, sőt helyenkint csoportosan is eosinophilsejtek vannak jelen, melyek főleg Ehrlich-féle triacid­­oldattal festett készítményekben jutnak szemcsés protoplasmájuk által jól érvényre. A máj dudoros részéből készített preparátumok az előzőktől merően elütő szerkezetet mutatnak, mert ezek főállománya maga a májszövet. A májsejtek, bár jól felismerhető acinosus szerkezet­ben helyezkednek el, a megszokott képtől mégis eltérően viselked­nek. Elsősorban is a májsejtek alakjában van feltűnő különbség, a­mennyiben ezek legnagyobbrészt kétszer-háromszor oly nagyok, mint a normális májsejtek. Protoplazmájuk világosan festődő, fino­man szemecskés és sok zsírszemcsét tartalmaz. Sok májsejtben kisebb-nagyobb sárgás amorph rögök halmozódtak fel, melyek a sejtközökben is találhatók s kicsapódott epefestéknek bizonyultak, mert festetlen készítményekben is hasonló színben mutatkoznak. A májsejtek általában véve sokszögűek, alakjuk rendkívül változatos. Magvaik mind jól látszanak, egyesek chromatindusak, mások két nucleolussal bírnak és van számos olyan májsejt, melynek teljesen kifejlett két magva van. A májsejtek egymással való összefüggése laza, szabályos sejtoszlopokat nem látni, hanem szabálytalanul egymás mellett rendezkednek el az acinusban. A májlebenykéket jól fejlett, sőt megszaporodott interstitialis kötőszövet határolja el s feltűnő egyes acinusok szabálytalan alakja és nagysága is. Míg például normális sertésmájnál a Reichert-féle mikroszkóp alatt 4-es szemlencsén és 3-as tárgylencsén egy-egy látótérben három-négy acinus is látható, addig a vizsgált esetben a máj­­lebenykék egyik-másika oly nagy, hogy a látótérbe egészen be sem állítható. Másik eltérés az, hogy a vena centralis csak kevés aci­nusban helyezkedik a lebenyke közepében, hanem legtöbbnél a szélek felé eltolódott, sőt egyes acinusokban ilyen egyáltalában nincs is, hanem két-három lebenyke között levő nagyobb vona­lát-

Next