Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 1997. január-június (107. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-13 / 24. szám

1997. június 13., péntek AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG Egy magas, szemüveges fiatalember nyújtja a kezét: „Bulai Márton" - mondja. „Milyen nemzetiségű maga Márton?" - kérdezem. „Katolikusz vagyok." „De milyen nyelven beszél otthon?" „Csángóul." „Megmutatná nekünk, hogy hol lakik Istók György, a szenátor-jelölt?" „Hát azt meg!" Miközben döcögünk az Istók-ház felé, megdicsérem Mártont, hogy milyen szépen beszél magyarul. Felcsillan a szeme, büszke, meleg mosoly fut át az arcán és valami ilyesmit válaszol: „Ha nem szólanék isz, onnan isz világosz volna, hogy a nyelvhez buzgó ragaszkodásszal lennénk, merthogy annyi szak viszonyok és a változászok között, századok elmúltával isz, habár hibászan, de be­széljük eszeink nyelvét." Istók György szenátor-jelölt Fekete mellényű, vékony, bajuszos ember. Itt dolgo­zik a klézsai postán, „telefonista." Azon, alig tucatnyi klézsai férfi közül való, kit még nem kényszerített „ingá­zásra," Bákóba való bejárásra a megélhetés. „Ameri­­káába!!?? - kérdezi álmélkodva és már szalasztja is az asszonyt, hogy hívja csak át a Moldvai Csángó Magyarok Szervezetének többi vezetőit. „Még a száját elnökjelöl­tünk a Frunda úr szem jött ide Klézsára, nem hogy Amerikába!" - ismételgeti hitetlenkedve, aztán lassan áttérünk az ő sorsukra, meg arra, hogy mi mit, hogyan is tudnánk segíteni? Fogja szegény Istók György a fejét, azt sem tudja hol kezdje a gondok, baj­ok sorolását? Így sorolhatta valamikor Tiborc a nép szenvedéseit, csak hát én nem vagyok Bánk bán, mit tudok én mondani vagy segíteni? „Akko mostanta fogunk lesz más pénztárosunk es!" - mondja nevetve, amikor zsebbenyúlással kezdem a beszélgetést. Hosszan forgatja, nézegeti az idegen pénzt. Látszik az arcukon, hogy ilyen még itt nem fordult elő, nekik még senki semmit nem adott eddig. Pedig mennyire rájuk férne, mennyire megér­demelnék a támogatást, (amit postán is megkapnak, ha akad aki küldje: Istók György, Com: Cleja, Code: 5529, Jud: Bacau, Romania) Meséli, hogy két csángó szenátor­ jelölt is elindult a moldvai választáson, Ő meg a Pusztina­i Erőss Jóska. Elmondja azt is, hogy ő 8-9.000 szavazatra számít, ami nem elég arra, hogy győzzön, de azért mutatja majd, hogy „van aki szeret.” És érdemli is, hogy szeressék, mert Istók Györgynek minden gondja az ő népe, annak jövője, megmaradása. Gyújts egy gyufaszálat Mikor újból kérdezem, hogy miként segíthetne nekik a magyarság, így válaszol: „Minden magyar gyújtszon egy fufaszálat ész amíg az ég, gondolkodjon velünk és­ értünk, akko együtt majd okoszabbak leszünk." Aztán, amikor látja, hogy kicsit megfoghatóbb tanácsra vártam, akkor arról kezd beszélni, hogy leginkább a megbecsülést hiányolják a csángók: „Erdélyben isz, Budapeszten isz aszongyák. Miféle nyelven beszéltek ti? Nem tudtok magyarul? Ezér aztán inkább oláhul szólunk, csakhogy ne csúfoljanak." Egyszerre többen is folytatják. „Nekem aszonták Erdélybe, hogy a nagykalapé csángó a puliszkát nyomja a halhoz!" - mondja az egyik és én azt sem értem, hogy ez mit jelent. Talán a „nyomja" azt jelenti, hogy eszi? Na és ez gúnyolódás lenne? „Nekem aszonták, hogy a csángó hagymával veri a tehenet!" „Nekem azt, hogy só van a kalapomon!" sorolják székelyföldi sérelmeiket, s ugyan én mindebből egy szót sem értek, mégis valahol mélyen azért mégis érzem, hogy őket lenézik, hogy ez nekik fáj, hogy ők úgy szeretnének elfogadtatni ahogy vannak. Mikor ki kell mennem, elmegyek az asszony mellett aki dúdolva teszi a dolgát a konyhában. Rámosolyodok, ő meg rákezd egy magyarázatra valahogy így: „Sze nem és hallgatok soha, örökké düm­ögök valamit. Amíg el­­alitom e babát és örökké iénekelni fogok. Met ha nem tudnnék iénekelni, nem es tudom, mi lenne velem." Folytatás a következő számban Sok a gond, fogja a fejét a szenátor­jelölt: Istók György - És tartózkodjon egy ideig a nyilvános politikai szerepléstől. Kedves Barátaink! Önökhöz fordulok segítségért a budapesti Tóth Aladár Gyermekkórus/ Aladár ’tóth Children’s Choir nevében. A kanadai Torontóban születtem, magyar származású vagyok. Most Budapesten élek és a kórust segítem tolmácsolással. Ezt azért említem, mert ismerem az észak-amerikai magyarok helyzetét és a valódi magyarországi helyzetet. Nehéz időket élünk, tudom hogy a pénz nem nő a fákon és tudom, hogy sok hasonló kérvény érkezik. Nem azt mondom, hogy a mi törekvésünk jobban megérdemli a támogatást mint másoké, inkább rámutatnék arra, hogy miért támogassanak most minket. Az a megtiszteltetés érte a budapesti Tóth Aladár Gyermekkart (43 gyermek 12-16 éves­­ korig), hogy meghívták az V. Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválra és az előtte tartott konferenciára Arizonába (Phoenix, Safford) 1997. július 23-augusztus 4. között. Ez a kórus az , egyetlen meghívott Magyarországról­­, illetve Közép-Európából. Az arizonai tartózkodásunkat a szervezők biztosítják, nekünk az útiköltséget kell fizetni. Sajnos számunkra még ez is megfizethetetlen összeg, ezért kérjük az önök segítségét. A kórusunknak egy különleges feladata is lenne a fesztiválon. A fesztivál részeként Gábor Lilla karnagy a Kodály-módszerről előadássorozatot tart, amelynek zenei illusztrálására a Tóth Aladár Gyermekkart kérték fel. Emellett hat lányt is kiválasztottak a Nemzetközi Fesztivál Kórusba, amely azért is figyelemre méltó, mert a szereplő kórusokból csak 3 gyermeket szoktak kérni. Függetlenül attól milyen hírek terjednek, a legtöbb magyar család nehéz anyagi helyzetben van és a körülmények napról-napra romlanak. A kórus tagjai az egyre szegényedő középosztályhoz tartozó gyerekek. A tehetségük és a zeneszeretetük kapcsolja egymáshoz őket. Szomorú, de igaz, hogy a legtöbb gyermek számára ez az egyetlen lehetőség egy tengeren túli útra. A szülők ezért anyagilag is támogatják az utazást de ennél többet már nem tudnak kifizetni. A különböző minisztériumok, önkormányzatok és cégek sorra visszautasítják a támogatási kérelmünket, anyagi nehézségekre hivatkozva. Az a néhány adomány amit kaptunk még kevés ahhoz, hogy a re­pülőjegyek árát kifizessük, pedig a kórus karnagya Gede Éva fáradságot nem kímélve minden lehetséges szponzort felkeresett. Az idő nagyon sürget, csak a pénzhiány tart vissza bennünket. Kérj­ük segítsenek minket, hogy Kodály Zoltán halálának 30. évfordulóján ma­gyar kórus szólaltathassa meg Kodály műveit. Arizonában tanítványai képviselhessék Kodály Zoltán szellemiségét, és a magyar zenei kultúrát a tengeren túl. Ha mi bármit tehetünk, hogy megnyerjük az Önök támogatását, kérjük jelezzék. Az esetleges kérdéseket faxon is elküldhetik (36-1) 351-6888. Tisztelettel és üdvözlettel: Mile András - adminisztrátor 15. OLDAL

Next