Amerikai Magyar Világ, 1967. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1967-07-02 / 27. szám

HIRES bűnügyek A szakállas festő izzó csókjának lángja a feleségk halálát okozta A Federal Bureau of Investigation “Ten Most Wanted Fugitives” listájának élén öt esztendő óta Edward Howard Maps, fes­tő és szobrászművész áll. Meglehetően szép eredmény ez a művész részéről, tekintettel arra, hogy azok, akik az FBI-nak erre a listájára kerülnek, átla­gosan csupán 135 napon keresztül tudnak elrejtőzni az igazságszolgáltatás keze elől. Az FBI-nak ez a listája, J. Edward Hoover igazgató személyes kezdeményezésére, 1950- ben kezdődött. Ezen a listán azóta össze­sen 242 “nehézsúlyú” bűnöző került. Ezek közül 224 keresett bűnözőt elfogtak, nyolc bűnöző ellen különböző okok következté­ben­­ megszünteték az eljárást, jelenleg pedig tíz bűnöző szerepel a Federal Bureau of Investigation listáján, ezek közül a “sze­­nioritás” kétségtelenül, az öt év óta sikere­sen rejtőzködő Edward Howard Maps, festő és szobrászművészet illeti meg. Az FBI ügynökeinek fogalmuk sincs ar­ról, hol rejtőzködhet jelenleg Maps, aki egyike volt Amerikában a “beatnik művé­szet” úttörőinek és ehhez mérten, stílsze­­rű­en... beatnik szakállt viselt. Hol rejtőzködik Edward Howard Maps? Lehetséges, hogy valahol, egy hegyi falucs­kában él, békésen meghúzódva, szakálltala­­nul, talán Greenwich Village “művészi kö­reihez” tartozik .­. . bárhol élhet álnéven, öt év óta folytatva macska-egér búj­ócskáját a Federal Bureau of Investigation nyomo­zóival. A szakállas festő és szobrászművész tör­ténete röviden a következő: Amikor a történet kezdődik, 1962-ben, az akkor 39 esztendős Edward Howard Maps, Stroudsburgban (Pa.) élt huszonkétéves fe­leségével, Christinevel és 4 hónapos kislá­nyukkal együtt. Maps édesapja jólkereső sebészorvos volt és a férfi jelentős összeget örökölt apja ha­lála után. Ezenkívül, beatnik és nem-beat­­isik művészeti körökben népszerű volt és meglehetősen szép összegeket keresett ex­centrikus festményeivel és szobraival. A hat láb n­incs magasságú, izmos, beat­nik szakállú Maps, békésen éldegélt feleségé­vel és kislányukkal. A beatnik művészt min­denki szelíd, jámbor, jóindulatú embernek ismerte. Maps időnkint megivott néhány üveg sört és ilyenkor a szokottnál is jobbked­­vű lett, ennyi volt az egész. Házassága boldog volt, mindenki tudta ezt. Sokkal fiatalabb felesége mindig bol­dogan és dicsekedve hangoztatta barátnői előtt: férje nemcsak jó férj és elsőrangú apa, hanem ezenkívül nagyszerű férfi is, nagyszerű szerető.­­— Időnkint úgy felgyújt izzó csókjaival, hogy alig bírok magammal! — mondogat­ta barátnőinek ragyogó szemekkel a csinos Christine. S egy vasánap estén, 1962 január 21-ikén, Maps, Christine és kislányuk együttes láto­gatást tett szomszédjuknál és régi barát­juknál, Mrs. Margaret Mutchlernél. Körülbelül este 9 óra lehetett, amikor Maps kedélyesen és jó családapa módjára megszólalt: — Well, gondolom ideje, hogy hazamen­jünk. A babynek aludnia kell. A Maps házaspár ezután, a kislánnyal együtt, hazahajtott, alig két épülettömb­­nyire levő otthonukba. Ezt a kétemeletes faházat az elmúlt novemberben vásárolta Maps, a hozzátartozó garázzsal együtt, Christine huszonkettedik születésnapjára, születésnapi ajándékul. S amikor beléptek a ház kapuján, ez volt, az utolsó eset, hogy bárki is látta Edward Howard Mapst. Tíz óra 48 perc volt, amikor egyik szom­szédjuk, Mrs. Mae Young, észrevette, hogy a Maps házaspár otthonának ablakaiból füst tódul ki és lángnyelvek csapnak elő. Mrs. Young nyomban értesítette a vá­rosi tűzoltókat, akik alig néhány perc elmúl­tával a helyszínre érkeztek. A tűzoltók be­hatoltak a házba, a füst azonban ekkor már olyan sűrű volt, hogy különleges reflektoro­kat kellett igénybe venniük. A konyhában a­űzoltók megtalálták Chris­­tinet, amint eszméletlenül hevert a konyha kövezetén. A baby anyaszült meztelenül fe­küdt a­z ebédlőszoba díványán, ugyancsak eszméletlenül. Christinet és a babyt is nyomban beszál­lították a Monroe General Hospitalba, ahol nyomban oxigén­kezelésnek vetették alá mindkettejüket. A baby néhány perc múl­va már meghalt, az anya még körülbelül másfél óráig élt a kórházba­ szállítás után, eszméletét azonban egyetlen pillanatra sem nyerte vissza. A dologban a legrejtélyesebb az volt, hogy Edward Howard Maps viszont olyan nyom­talanul eltűnt, akárcsak a föld nyelte vol­na el.­­ A boncolás később a következőket derítet­te ki: Christine és a baby is másodfokú égé­si sebeket szenvedett, azonban egyikük tes­tének sem égett el tíz százaléka. A baby halálát kétségkívül mégis az égési sebek és az oxigén­hiány okozták, Christine azonban nem az égési sebekbe halt bele. Az asszony koponyáját egy nehéz, tompa tárgy­­gyal felhasították és ez a sérülés okozta ha­lálát. A gyilkos — a rendőrorvos megállapítása szerint — szokatlanul erős ember lehetett a­kadt az ebédlőszoba díványán, ugyancsak történt. Christine jobbkeze és jobbkarja egyéb­ként szintén majdnem teljesen összezúzott állapotban volt, az asszony nyilvánvalóan védekezően maga elé tartotta jobbkarját, miközben a gyilkos ütötte őt. Az orvosi vizsgálat azt is kiderítette, hogy közvetlenül a gyilkosság előtt, Chris­tine szexuális életet élt. Minden jel kétségtelenül Edward Howard Mapsra mutatott. Maps szokatlanul izmos férfi volt, aki képes lehetett az irtózatos ere­jű ütésre, mi sem természetesebb, minthogy feleségével házastársi érintkezést folyta­tott hazaérkezésük után ... és mindezen felül, Maps nyomtalanul eltűnt. Később megállapítást nyert, hogy a tűz körülbelül 40 perccel azelőtt kezdődött, mi­előtt a tűzoltók a helyszínre érkeztek. A gyilkos a konyhában 460 fokos hőmérsék­letre fordította a gázcsapokat — nyilván­valóan, a ház teljes megsemmisülésére szá­mított és ilyen módon akarta eltüntetni bes­tiális tette nyomait. Edward Howard Maps, szakállas fe­stő és szobrászművész után azóta is nyomoz az FBI és az egész rendőrsége­t hasztalanul és eredménytelenül. Lehetséges, hogy Maps jelenleg valahol tisztességes és megbecsült polgárként él, szakáll nélkül és talán sírba viszi majd magával a szörnyű és érthetetlen kettős gyilkosság titkát. FELHÍVÁS! A TAKARÉKBETÉTEK, MELYEKET JÚLIUS 10-IG KAPUNK ÉS A NE­GYEDÉVRE NÁLUNK MARADNAK, JÚLIUS 1-TŐL KAMATOZNAK. A KAMATOT FÉLÉVENKÉNT SZÁMÍT­JUK. . „ NATIONAL BANK Egy Teljes Szolgálatú Bank MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION AMERIKAI MAGYAR VILÁG Fényszóró CAIRO, Egyiptom — A United Press International nevű amerikai hírügynökség itteni munkatársa jelentette. A jelek arra mutatnak, hogy Egyiptom arra készül, egy nap majd újra kezdi a hábo­rút Izrael ellen. Egyiptom fe­lett új szovjet gyártmányú MiG harci repülőgépek kerin­genek, Cairo peremén pedig légvédelmi árkokat ásnak. * * * PRETORIA, South Africa _ Egy 25 tonnás teherautó felett a soffőr elvesztette az uralmat és a teherautó bele­rohant egy házba, előzőleg azonban tizenhét magánautót “elgázolt.” Hét személy meg­halt. S*S Hs HOLLYWOOD — Ray­mond Burr, aki­ éveken ke­resztül a televíziós sorozat le­gendás Perry Masonjának szerepét játszotta, ősztől kezdve pedig egy új TV so­rozat főszereplője lesz, két súlyos egészségügyi problé­mával küzd: Burr testsúlya 320 font és orvosai szerint legalább 60 fontot fogynia kell, ezenkívül pedig, kide­rült, hogy vesekövei vannak. JACKSON. Miss. — Az NAACP nevű négerszervezet itteni ügyvezető igazgatója, Charles Evers, azon fárado­zik, hogy a legközelebbi vá­lasztások alkalmával Missis­sippi állam legtöbb városá­ban néger sheriffet válasz­­szanak. Evers különösképpen három olyan megyében szá­mít sikerre, ahol a néger vá­lasztók száma jelentősen meghaladja a fehér választók számát. KOPENHÁGA, Dánia — A kopenhágai serdülőkorú beatnikek és hippyk, akik itt provoknak nevezik magukat (a “provokátor’ ’szót rövidít­­ve) új kampányt indítottak, amelynek ezt a nevet adták: Szeresd Amerikát! A provok ezentúl minden Kopenhágába látogató amerikai férfi turis­tának egy füzetet adnak ajándékba, amely azokat a módszereket ismerteti, aho­gyan udvarolni kell egy dán leánynak. i j S*I 2*S |*C MOSZKVA — Amikor Andrei Voznesensky, szovjet költő, néhány héttel ezelőtt New Yorkban tartózkodott, személyesen találkozott és hosszasan beszélgetett Mrs. Jacqueline Kennedyvel. A be­szélgetés nyilvánvalóan meg­ihlette a költőt, mert Vozne­sensky, visszaérkezve Moszk­vába, most új elbeszélő költe­ményen dolgozik, amelynek címe ez lesz: Jacqueline. * * ❖ SYDNEY, Ausztrália — Innen érkezett jelentés köz­li: szeptember­től kezdve minden hónapban hatezer Vi­etnamban harcoló amerikai katona érkezik ide, rövid sza­badságra. Az amerikai kato­nákat a leglelkesebben az ausztráliai lányok várják. HÁZASSÁGOT ____közvetít • családi élet minden problé­májában tanácsot ad, budapes­ti jogügyi irodája útján válá­sát és jogügyeit elintézi, ok­mányait beszerezni, a hazai sí­rok gondozását vállalja, gyor­san, diszkréten és utólagos dí­jazással a:­­ FAMILY SERVICE CO. P. O. Box 6721 Cleveland 1. O. U.S.A. — Telefon: 251-4393 HÁZASSÁGOT KÖTNÉNEK: Titkárnő 19 — Budapesti lá­nyok 29, 21, 38—Párisi magyar lány 31 — Tisztviselőnő 34 — Volt titkárnő 43 — Magyar mérnök Brazíliában 37 — — Orvos 53 — tisztviselőnő 45 — Özvegyek 48, 57, 63 — Vizs­gázott szakácsnő 36 — Dol­gozó nő 46 — Mérnökök 37, 41 — Nyugdíjasok 66, 67, 73 — Gyári munkás 30 —­ Fiatal nők az óhazából — Tanárnő 27 — Szakmunkások, özvegyek, el­váltak több százan. Mindent egy helyen, saját nyelvén • Idegennyelvű okmányok • Óhazai vagyoni ügyek • Rokonkihozatal, áttelepülés • Útlevél, vízum polgárosodás • Személyi kölcsön, befektetés és egyéb bizalmas problé­máival keresse fel Valley Géza (Szentgyörgyvölgyi) KÖZJEGYZŐT S10 Berger Building volt Szopóliga iroda) Pittsburgh-Downtown 15219 IKEA - TUZEX átutalás 500 és $1­ 00 Csoportos és egyéni utazások Budapestre és vissza (New Yorkig) 335 és 426 dollár Telefonok: 261-2480 vagy 241-8920 A legfinomabb hentesáru Mindenféle kolbász, ló hurka, szalámi, friss hús, stb. Igazi hazai sonka, hazai módra készítve, kapható. MERTL JÓZSEF 1508 Second Av»„ 78-79 Sír. között. New York, N. Y. — Tel.: HH «-8292 EXPO LAKÁS (2V2) szoba, konyha, fürdő, kü­lön bejárattal 2 személynek napi $10. Reserválunk. Vadász, 2325-V. Bonair, Montrael, Can. 721-8838 Magyarországon kötött HÁZASSÁGÁT 4 hét alatt felbontja a FAMILY SERVICE CO. Budapesti jogügyi irodája. P.O. Box 6721 Cleveland, Ohio 44101 U.S.A. Telefons 251-4393 OAK HILL, W. VA. Kellemes Fourth of July ünnepeket kivánunk a környék magyarságának! 60-IK ÉVÜNK! Merchants and Miners National Bank C. R. HILL, JR. President Oak Hill. W. Va. Member Federal Reserve System — City, State and Federal Depository, Member Federal Deposit Insurance Corporation. WELCH, W. VA. Kellemes Fourth of July ünnepeket Welch és környéke magyarságának SAM JONES RADIO & TV., Inc. SALES AND SERVICE BÁRMILYEN GYÁRTMÁNYÚ Specializing in Color TV Service 154 McDowell St., Welch, W. Va. — Tel.: 436-2311 KISHIRDETÉSEK ÁRSZABÁSA SORONKINT egyszeri közlésnél 50c, háromszori közlésnél 45c, hat vagy többszöri közlésnél 40c. A hirdetés szövegéből általában 5 szót kell­ szá­mítani minden egyes sorhoz. Egyszeri megjelentetésnél a legkisebb hirdetés ára $3.50. Jeligés hirdetések esetében két külön sort kell számítani újságunk neve és címe részére, továbbá az összeghez 1 dollárt kell hozzáadni kezelési és postaköltség fejében. MINDEN KISHIRDETÉS DÍJA A MEGRENDE­LÉSKOR ELŐRE FIZETENDŐ CSAK EGY TÉVES KÖZLÉSÉRT FELELÜNK. AMERIKAI MAGYAR VILÁG KIADÓHIVATALA 1736 East 22nd St. Cleveland, O. 44114 Telefon: 241-5905 242 East 81st Street, New York, N. Y. 10028 Telefon: RE 7-9370 Lapunk nem fogad el tudva olyan hirdetést, amelyben a munkaadó a szövetségi munkabér és munkaidő törvény rendelkezése ellenére $1.40 órabérnél és túlórázásért másfélszeres bérnél kevesebbet ajánl. 21—Üzleti alkalom (Businas* Opportunity! ITALÜZLET"—C-2 engedéllyel. Jó West oldali hellyen van. Kitűnő alkalom egy házaspár ré­szére. A jelenlegi tulajdonos beteg. Hivja Mr. Wolffot: 331-5058. BEHRENS-VERBICK 15901 Hilliard Rd . Lakewood 7. Ohio 226-7344 TERJESSZE LAPUNKAT IIIMMCÜIYCC KÁVÉ, KAKAÓ, TEA, SZÖVET, VÁSZON, I WHÍVNIVSÜK­ 9 ELd gyapjúfonal, cipő, automobil, I KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI és IPARCIKKEK megrendelhetők a MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA­­ területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TÜZEX csomagok teljesen különböznek a magyar IKEA csomagoktól MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK FŐÜGYNÖKSÉG AMERIKA TERÜLETÉRE U. S. RELIEF PARCEL SERVICE, Inc. 245 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N, Y. — Telefon: LE 5-3535 I | BRACK MIKLÓS igazgató Bejárat a 2nd Ave.-ről Éj Jobb csokra serkenti a nőt — a fogamzást gátló pilula ATLANTIC CITY, N. J. — Az “American Medical As­sociation” kijelölt orvoscso­portja a közelmúltban fejez­te be négy esztendeig tartott kutatásait és vizsgálatát a fogamzást gátló pilulákra vo­natkozóan. Az orvoscsoport erről ki­adott jelentése — többek kö­zött — megállapítja: Azok a feleségek, akik fo­lyamatosan­ és állandóan szed­nek fogamzást gátló pilulákat, általában növekvő érdeklődést mutatnak a szexuális élet iránt, míg azoknak az asszo­nyoknak, akik abbahagyják a fogamzást gátló pilulák sze­dését, a szexuális élet iránti érdeklődése általában csök­ken. Azok a feleségek, akik rendszeresen és állandóan szednek formázást gátló pi­lulákat, általában jobbkedé­­lyűekké válnak, gátlástala­nabbá élnek szexuális éle­tet, mint azelőtt és ennek kö­vetkeztében — habár köz­vetve — férjüknek is pszi­chológiai előnye származik a fogamzást gátló pilulákból. Azok a feleségek viszont, akik abbahagyják a fogam­zást gátló pilulák szedését ál­talában megtorlásképpen te­szik ezt túlságosan uralkodni vágyó férjükkel szemben és ez a körülmény — habár köz­vetve — ingerültté teszi az ilyen férjet a feleséggel szemben. Az orvoscsoport négy esz­­tendő leforgása alatt összesen, 24 házaspárt tanulmányo­zott. Ezek közül 15 feleség mindvégig folyamatosan és állandóan szedte a fogamzást­gátló pilulákat, míg kilenc fe­leség időközben megszakítot­ta a pilulák használatát. A feleségek mindegyike a fogamzást gátló pilula szedé­se következtében gyakran je­lentkező fejfájást és émely­gést tapasztalt önmagán. Azok a feleségek, akik mindvégig folyamatosan és­ megszakítás nélkül szedték a pilulákat, könnyebben és szí­vesen viselték el ezeket a kel­lemetlen mellékjelenségeket, mivel terhességtől nem­­kel­­lett tartaniuk és szexuális életük kielégítő volt. Ezek a nők úgy találták, hogy ők maguk többször kívánják a házastársi érintkezést, mint amennyiszer férjük kívánja. A pirulák szedését megsza­kított feleségek viszont úgy vélekedtek: férjük legalább 50 százalékkal több alkalom­mal kíván házastársi érint­kezést, mint ők maguk. 3-m OLDAL WILLIAM PENN­Eis életbiztosítási kötvényei a következő előnyös feltételeket tartalmazzák: 1. —Nőknél 3 évi kedvezményes dij 2. —Kétszeres haláleseti dij, balesetből kifolyólagos elha­lálozás esetén. 3. —Öt különböző osztalék­fizetés közül választhat a biz­tosított. 4. —Orvosi vizsgálat nélküli felvétel, 0-45 éves korig. 5. —Biztosítást adunk 80 éves korig. 6. —Az egész család biztosítása egy kötvényben. 7. — Takarék-biztosítás olyanok számára, akik öreg, nyug­díjas éveikről idejében és kellően gondoskodni akarnak. 8. —Biztosíték arra nézve, hogy a tag bizonyos meghatáro­zott időszakokban további biztosítást is vásárolhat, egészségi mivolta igazolása nélkül. ÁLLAMI ELLENŐRZÉS BIZTONSÁGOT JELENT AZ ÖN ÉS CSALÁDJA RÉSZÉRE! OKVETLENÜL ÉRDEKLŐDJÖN MÉG MA HELYI KÉP­VISELŐINKNÉL, VAGY PEDIG KÖZVETLENÜL A KÖZPONTI HIVATALNÁL WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 429 Forbes Avenue Pittsburgh, Pa. 15219

Next