Amerikai Magyar Világ, 1969. november (6. évfolyam, 46. szám)

1969-11-16 / 46. szám

AMERIKAI MAGYAR VILÁG [híres bűnügyek 1—1^^——awMBBBBeBaaMaaganüiiJwuriAiiii——^—h— "ZODIAC", A KÜLÖNLEGES GYILKOS - AKINÉL A VÉR A CSÓKOT PÓTOLJA Éjszaka volt és a Hold fa­gyos fényt vetett a fagyos jégréteggel bontott Califor­nia­ hegyekre. California ál­lam juhtenyésztő területe volt ez, amely éjszakánkint mindig magányos és kihalt. A Lake Herman Roadon egy station wagon állt: a ko­csiban a 17 éves David Fara­­dy és a 16 esztendős Betti­­lou Jensen ült. Hangverseny­ről tartottak hazafelé és út­közben a mellékösvényre tér­tek, nyilvánvalóan, néhány­­perces románc céljából. Ez volt az első eset, hogy ran­­devúztak egymással. Néhány perc múlva egy se­dan automobil parkolt, köz­vetlenül a közelükben. A se­­danból kilépet egy férfi. Las­sú léptekkel indult a station magán felé . . . revolverének csövéhez apró cédula alakú zsebl­ámpa volt erősítve, ra­gasztó­szalaggal. A férfi a station wagonhoz lépett: felvillantotta a revol­ver csövére erősített apró zseblámpát. A zseblámpa fé­nye éles, fényes kört rajzolt Dávid tarkójára. A férfi el­sütötte a revolvert és a golyó közvelenül a jobb füle alatt találta a fiút. A lövés mesteri volt: Da­vid, halk nyögéssel hanyatlott hátra az ülésen, a lány ki­nyitotta a kocsi ajtaját és éles sikoltással, futva igyeke­zett menekülni. A revolverhez erősített ap­ró zseblámpa fénye megvil­lant . . . éles kört rajzolt a lány hátára ... a revolver ötször egymásután eldördült... !Bettilou Jensen, szétvetett karokkal zuhant a földre, mint sebzett madár . .. ... a férfi nyugodtan vis­­­szament a sedanhoz, a kor­mánykerék mellé ült és elhaj­tott. Ez volt a nyitványa egy különös gyilkosság - sorozatá­nak. Amióta Hasfelmetsző Jack terror alatt tartotta Londont, nem volt példa ilyen különös gyilkosságra: a különös gyil­kos éppúgy rémületben tart­ja azóta is San Franciscot, mint ahogyan Hasfelmetsző Jack annak idején terror alatt tartotta Londont. A friscoi rendőrség hónapo­kon keresztül nyomozott a kü­lönös gyilkos után, a legtel­jesebb mértékben eredmény­telenül. Az első gyilkosság 1988 december 20-án, éjszaka 11 óra 15 perckor történt és a detektívek képtelenek vol­tak bármilyen motívumot is felfedezni a kettős gyilkos­ságra vonatkozóan. Közvetlenül a gyilkosságot megelőzően, egy férfi látta a station wagon közelében par sedant. Ekkor a gyilkos még nyilvánvalóan a ko­csiban volt. Ez a szemtanú egyszerűen tovább hajtott. Néhány perccel később egy másik szemtanú hajtott arra és ez a szemtanú fedezte fel a kettős gyilkosságot: ő lát­ta meg a lány hulláját, a sta­tion wagontól néhány yard­­nyi távolságra és ő vette ész­re a fiú meredt testét, a sta­tion wagon ablakán keresz­tül. Ez a tanú nyomban Fris­­coba hajtott és értesítette a rendőrséget. Pierre Bidou, rendőrőrmester, nem sokkal később a helyszínre érkezett. Ekkor már mindkét áldozat halott volt. Bidou a friscos detektíve­­kért telefonált. A detektívek megállapították, hogy a gyil­kos lövések mindegyikét 22 kaliberű revolverből adták le. Kétségtelen, hogy a sedan automobil engedélyszáma lett volna a gyilkos személyazo­­nossága megállapításának egyedüli lehetséges módja. A Sedan engedélyszámát azon­ban az egyetlen autóvezető, aki a kérdéses időpontban a közelben elhajtott, nem je­gyezte fel, nem is gondolt ar­ra, hogy ezt megtegye. S néhány hónappal később sor került a különös gyilkos második gyilkosságára is. Ez alkalommal a 22 esztendős Darleen Ferrin, egy vallejoi pincérnő és egyik vendége, egy Michael Mageau nevű 19 éves fiú, éjféltájban, a nő au­tóján, egy közeli golf­pálya mellett hajtott el. Darleen és Michael között — állítólag — nem volt ro­máncról szó: a fiúnak állító­lag­ “különböző szerelmi prob­lémái” volta­k és a problémá­kat az ismerős pincérnővel, mint “lelki tanácsadóval”, meg akarta beszélni. A valóságban azonban, a történtek szempontjából lé­nyegtelen az, hogy Darleen és Michael között románcról volt-e szó, vagy sem. Érdekes és tragikus módon, Darleen és Michael ugyan­csak a Lake Herman Roadon parkolt a kocsival, valamivel éjfél után. Alighogy autójuk lepar­kolt a néptelen uton, közvet­lenül mögöttük egy sedan au­tomobil állt meg. A kocsiból egy férfi lépett ki és a másik autóhoz lépett. Kezében re­volver volt, amelynek csövé­hez egy apró villanylámpa volt erősítve ... a férfi a kezében felvillant az apró zseblámpa fénye ... a fény­nyaláb halvány kört rajzolt Darleen mellére ... a pin­cérnő sikoltani akart, de már nem volt ideje ... 10 revol­vergolyó fúrta át a mellét.. . Michaelt vállán, nyakán, jobb­könyökén és lábán találták a golyók . . . A férfi ezután, egyetlen szó nélkül visszament az autójá­hoz, a sedanhoz, beült és el­hajtott. Michaelt és Darleent, körül­belül félórával később, egy másik autó fedezte fel: a ko­csiban két serdülőkorú és egy serdülőkorú lány ült. A há­rom fiatal hallotta Michael nyögéseit és amikor az autó­hoz ment, rémülten látta a valósággal patakzó vért . . . A fiatalok hazahajtottak és nem sok­kal azután, szüleik te­lefonáltak a rendőrségre. A rendőrök a helyszínre ér­keztek és mindkét áldozatot a közeli kórházba szállították. Darleen azonban útközben be­lehalt sérüléseibe. Ezzel egy­idejűleg, Valerio város rend­őrkapitányságát egy férfi­hang hívta fel telefonon. A férfihang, rendkívül nyugod­­­­tan, ezeket mondotta: — Én vagyok a gyilkosa a két fiatalnak, akiket most szállítanak a kórházba. De hiába: mindketten halottak. Egyébként, én gyilkoltam meg a másik két fiatalt is, közvetlenül karácsony előtt— az ismeretlen férfi ezután le­tette a kagylót. Később kide­rült: egy vallejoi nyilvános utcai telefonfülkéből beszélt. A gyilkos azonban egyetlen dologban tévedett: csak Dar­leen halt bele sérüléseibe, Mi­chael életben maradt. S nem sokkal később, a má­niákus gyilkos, jelentkezett, mert azt akarta, hogy tudjon felőle a világ, azt akarta, hogy nyilvánosságot kapjon. (Folytatjuk) 3. oldal II. Erzsébet ango­l királynő a Buckingham palotából a parlamentbe indult trónbeszéde megtartására, Londonba. Vele volt fia, a Walesi Herceg is. , ; • Kürthy Miklós: KRÓNIKA Nemrégiben érkezett a hí­re annak, hogy egy 11 tagú angol alpinista csoport április elején megpró­bálkozik az An­napurna I. ne­vű hegység (a Himalaya Kö­zép Nepál-i ré­sze) déli csú­csának a meg­mászásával. A Kürthy Miklós 26>504 láb ma­­gasságú hegycsúcsot eddig még senki sem m­ászta meg és a csúcsot, alpinista kö­rökben, rendkívül veszélyes akadályai miatt, így nevezik: A Gyilkos Csúcs. Valahányszor ilyesmit hal­lok, mindig eltűnődöm azon: vájjon azok az emberek, akik ilyesmire vetemednek, hősök­­e, vagy bolondok ? A dolgot nem könnyű el­dönteni, tekintettel arra, hogy a két meghatározás kö­zött csupán árnyalatnyi kü­lönbség van — amennyiben egyáltalában van különbség. Érdekes egyébként felfi­gyelni arra: az alpinisták mindig jómódúak, nagyrészük arisztokrata, a “legszeré­nyebbek” is közöttük a kö­zéposztály felső rétegéhez tartoznak. Gondolom, ez a körülmény mindenképpen jelentős. Sen­ki sem hallott még olyan al­pinistáról, aki polgári foglal­kozását tekintve például gyá­ri, vagy mezőgazdasági mun­kás, vagy bádogos és szere­lő. Nem látszik valószínűnek, hogy a gyári munkás számá­ra különlegesen fontos volna az, hogy saját létezésének je­lentőségét és értelmét hegy­mászással indokolja. A gyári munkásnak nincs ideje ahhoz, hogy tulajdon élete célját és értelmét az ég­bevesző hegycsúcsokon keres­se. A gyári munkásnak­­ dol­goznia kell, keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy család­ját eltarthassa. A bádogos és szerelő, két vízlefolyó össze­hegesztése közben ne­m ál­modhat az Annapurna I. meg­hódításáról. A bádogos és sze­relőt az élet gyakorlati­ való­sága köti le, a vizlefolyók­­ és az öblítendő toiletek jelentik életének fő­ problémáj­át. Az arisztokrácia és a felső középosztály álmodozik csak a veszélyes hegycsúcsok meg­mászásáról, mert valamikép­pen célt és értelmet kell­ maga elé tűznie, valamiképpen in­dokolnia kell saját létét. Gondtalanul kell élnünk ah­hoz, hogy a felhőkbe vesző hegycsúcsok felől tudjunk­­— és akarjunk—álmodni. Gond­talanul kell élnünk ahhoz, hogy életünk célját és tartal­mát az Annapurna I. életve­szélyes lejtőin keressük. Gondtalanul kell élnünk ah­hoz, hogy létezésünk megta­lálása érdekében még meg­halni is hajlandók legyünk a magas hegycsúcsokon. Az átlagember álmai ennél sokkal kisszerűbbek. Az át­lagembert annyira elfoglalja maga az élet, hogy nincs ide­je és nincs ereje az élet értel­mével törődni. Az átlagember álmai kisszerű, kicsinyes, ron­da álmok: az átlagember ál­mai: földi álmok. ~

Next