Amerikai Magyar Világ, 1974. október (11. évfolyam, 40-43. szám)

1974-10-06 / 40. szám

4. oldal RIO, AHOL A VILÁG SZÖKEVÉNYEI TALÁLKOZNAK RIO DE JANEIRO­­ Sok nemzetközi főbűnös talál végső menedéket Rio de Janeiro-ban, melyet lakóinál fogva a szöke­vények világvárosának is nevez­nek. Mit csinálnak ezek itt? Ronald Biggs, a híres angliai vonatrabló, a pop­zene felé irá­nyította figyelmét, hogy mint azt elnevezte, „Mail Bag Blues” („Kéklő Postaláda”) címen fel­vételeket készítsen életének ese­ményeiről, kezdve azt az 1963-as vonatrablásnál és folytatva szö­késével a börtönből, az Auszt­ráliába való repüléssel, egészen r­ai megérkezéséig. Az amerikai Mike Chunn, ál­lítólagos kokain-csempész, akit nemrégen adtak ki az Egyesült Államoknak, különböző helyi televízió-adásokon lépett fel, bagóért. A híres szökevények m­ai élete csakúgy mint újonnan vállalt foglalkozásuk, igen kü­lönböző. Életviszonyaik is külön­bözőek. Élnek kis bérlakások­ban és tengerparti, luxus ma­gán-villákban. Fernand Legros, a gazdag műkereskedő, U.S. állampolgár, akit Franciaországban köröznek annak vádjával, hogy hamis festményeket árult egy texasi milliomosnak, ott tartózkodása alatt Biggs szomszédja volt. Raimunda de Nascimento Castro, Biggs állandó barátnője szerint, Legros barátságot kötött a vonatrablóval, felajánlotta neki, hogy segíti kifizetni költsé­geit, s kérte, hogy születendő gyermekének keresztapja legyen; végül is áprilisban kiadták Franciaországnak. Általában nem barátkozó emberek, bár összejöhetnek Brazília úgynevezett „foreigners’Hilton”-jában, a­mely a főváros külső övezetében van. Akik ebben a „külföldi bör­tönben” élnek, azt mondják, hogy a szigorú biztonsági őrizet ellenére is, a légkör jó. Egy zárt, kis belső udvarban minden nap a kijelölt időben napfürdőzhetnek, sakkozhatnak is, de kártyázni tilos. Biggs foglalkoztatja leg­ PÁRIZS — 1946-ban egy csontsovány lány, Helene de Creyssac, akinek kezét a tégla­­hordás eldurvította, de akinek csinos mellei voltak, vetkőző manekenként heti 37 dollárt ke­resett a Folies Bergere előadása­in, amely most Párizs leghíre­sebb zenés szórakozóhelye. Ugyanez a nő, a ragyogó, 45 körüli, telt asszony, most már jól manikűrözött kezekkel, az el­múlt hónapban a Folies kizáró­lagos tulajdonosa lett, sőt új nevet is hitelezett neki: „Az éj­szakai Párizs császárnője.” He­lene Martini (neve 10 éves házas­ságából adódik) öt éjszakai mulató és két nagyobb színház szerencsés tulajdonosa, de biro­dalmának ékköve: a Folies. A Folies előadásai időtállóak. A siker Gyarmathy Mihálynak, a Folies régi, jól ismert művészeti vezetőjének köszönhető, aki 1946-ban lépett kapcsolatba Paul Derval akkori tulajdonos­sal. Most az új tulajdonos is szerződteti őt, mint aki tudja és tartja is a régi Broadway-mon­­dást: „Sose írj át egy slágert!” Az 1,770 férőhelyes színház­ban mindig teltház van. A Folies 500 főnyi alkalmazottja közül 110 a „művész”, 120 a műszaki alkalmazott, a fennmaradó töb­bi varrónő, akik az előadások márkás kosztümjeit állítják ösz­­sze. Egy-egy előadás költsége 1 millió dollár. Egyszer kiszámí­tották, hogy a mutatványoknál használt ruhákból 300 mérföld hosszúságú szőnyeget lehetne készíteni. Nevezetes Folies védjegy a lép­csőház is. Gyarmathy a Folies-showknál törölte a sztár­ rendszert. „A sztár maga a Folies.” — mondta egyszerűen. „Emellett az még olcsóbb is.” Nem mindig ez volt a helyzet. A II. világháború előtt világhí­­rességek jártak föl és alá azokon a lépcsőkön, mint például Josep­­hine Baker, St. Louis fekete szépsége, aki az egykorú feljegy­zések­­szerint citrommal szokta jobban az itteniek fantáziáját. Ő tavaly februárban, a híres Copacabana-beachen tette be lábát Rióba, miután Ausztrá­liában töltött öt évet. Biggs, Legros és Chunn (aki Garry Lee Warren néven isme­retes) csak néhány azok közül, akik hazájuk igazságszolgálta­tása elől menekülve, fokozatosan felbukkantak a riói dolce vitá­ban, az által a tény által, hogy több országnak nincs kiadatási szerződése Brazíliával, dörzsölni magát, mert fehér akart lenni. Járt itt Maurice Chevalier, sőt 14 éves korában, egy pantomim-társasággal Charlie Chaplin is. Nagy mű­vésznők — mint Cleo de Mérodé — játszottak a Folies színpadán a kezdeti időben. Cleonak cso­­dálója akadt: Leopold belga király, akit ezért „Cleopold”nak mondtak. Azt is mondják, hogy a Folies híresebb manöken­­jei között volt egy lány, aki „jó családból” származott, s mert férje és szülei szerették az előa­dásokat és látni akarták őt, gyakran akadályoztatva volt abban, hogy csinos testét fitog­tassa. A megoldás az lett, hogy rojt­fü­ggönykét erősítettek az alj nélküli kosztümre, s amikor a hozzátartozók jelen voltak, lee­resztette azt. Madame Martini Madame Paul Dervaltól vette át a Foliest, aki viszont férjétől örökölte azt, de a 80 éves hölgy már nem mutatkozott biztoskezű vezető­nek. Martini asszony irányítása mellett nemzeti nevezetességgé válik a Folies, mint a Louvre vagy az Eiffel-torony: előadásait félmillió ember látogatja évente. Előadás, amely el nem avul, sőt nevezetesebbé válik Fernand Legros 1973-ban Rio-ban készült fotója. AMERIKAI MAGYAR VILÁG Pénz helyett csak egy szendvics NANTES — Nyolc évi börtönre ítéltek két francia polgárt, mert­­ elloptak egy szendvicset. Bármilyen hihetetlennek is tű­nik, a súlyos büntetés indokolt, mert ez a bizonyos „szendvics­lopás” nem volt valami ártatlan dolog: Roger Hendre és Claude Querrel ugyanis betört a cola­­mari bankba. Fegyverrel a kezükben a napi bevételt tartal­mazó táska átadására kényszerí­­tették a tisztviselőket, majd elmenekültek. Nagy volt a meg­lepetésük, amikor később kinyi­tották a táskát, hogy elosszák a pénzt. Nem volt benne más, csak egy szendvics. A rendőrség később elfogta őket, és bankrablás vádjával bí­róság elé kerültek. A KARIB-SZIGETEK „GYÖNGYE” "BARBADOS AZ EL NEM ÁTKOZOTT PARADICSOM!" BRIDGETOWN­­ Bridge­­townban, Barbados, az amerikai függetlenségi nap évfordulójá­nak ünnepén, jóvágása fekete barbadosiak, fehér trikókban karizmáikat mutogatva kiáltoz­zák: „Barbados, az el nem át­kozott paradicsom!” A főutcán divatszőke amerikai nő meséli társainak, hogy milyen rossz a barbadosi közbiztonság, s hogy az amerikaiak otthonába betör­nek. Barátai télre nem is akarnak visszamenni Barbados­­ra, inkább Haitin vásárolnak in­gatlant, mert ott biztonságo­sabban mennek a dolgok. Ha Woodrow Wilson, demok­ratizmusával erőfeszítéseket tett a világ biztonságáért, úgy az amerikai külpolitika feladatá­nak kellene hogy tekintse: biz­tonságot nyújtani, divatszőke hölgyek számára. Nap mint nap egyre világosabbá válik azonban, hogy ez lehetetlen. Jamaica: katonai tábor; Grenada-ban zavargások vannak. Trinidad: időzített bombái és Barbados, a gyönyörű Barbados, a Karib­­tenger gyöngye, képtelen arra, hogy háta mögé vesse gyarmati múltját, s belépjen a neokolo­­nista jelenbe. Dr. Ronald Graham, egy skót pszichiáter, aki konzultáló és praktizáló orvosként a barbadosi Mental Hospital-ban dolgozott, észrevételezte, hogy a Barba­­dosban uralkodó rossz egészség­­ügyi viszonyok híven tükrözik annak a törekvésnek a kudarcát, amely — reménytelenül stagnáló gazdasági keretek között — megkísérli a középosztállyá fej­lődést. Különös fajta kormányzatot alkotnak Barbadosban az erélyes és ügyes fekete politikusok, akik óvatos egyensúly-politikával megpróbálják a helyi feketéket lent, a külföldi fehéreket pedig távoltartani. A Barrow-kormány a faji kérdés és a reakció, az antikolonializmus és célszerűség között vezető keskeny ösvényen halad. A kubai delegációt melegen köszöntik, s korai dip­lomáciai kapcsolatokat terem­tettek a Castro-rezsimmel — Seawell és Havanna között közvetlen légijárat van, mégis, a legnagyobb külképviselete a kommunista Kínának van ná­luk. A mély társadalmi ellentmon­dások részben a professzionista és bürokrata új barbadosi kö­zéposztály sikereiből, illetve a fekete többség kis pártjából adódnak, amely a gazdasági életet irányító barbadosi fehérek és a külföldiek érdekeit védi; a gazdasági élet alapja pedig a cukor, a turizmus, és a túlbecsült spekuláció. Szerkesztői üzenetek E.K. JELIGÉRE: 1/ A község államigazgatási önkormányzattal felruházott vi­déki, főleg mezőgazdasági jelle­gű, kisebb település, illetve falu. 2/ A nagyközség az olyan köz­ség régi elnevezése, amely lako­sainak nagyobb számánál, fej­lettebb művelődési állapotánál és anyagi erejénél fogva képes volt egyedül teljesíteni a törvény által a községekre kötelezővé tett feladatokat. 3/ A város a falunál általában nagyobb, zártabb település, amely többnyire nagy épületek­ből áll, s rendszerint közművei, közlekedési hálózata, középüle­tei, művelődési intézményei is vannak, lakói elsősorban iparral és kereskedelemmel foglalkoz­nak. 4/ A rendezett tanácsú város a járási hatóság alól kiemelt, csak a megye joghatósága alá tartozó város. 5/ A törvényhatósági joggal fel­ruházott város a vármegyei ható­ságok jogköre alá nem tartozó nagyobb város, amelynek igaz­gatását a helyi közigazgatás önkormányzati szervei intézték, látták el. 6/ A szabad királyi városon a vármegyei hatóság alól kivett, közvetlen a király alá rendelt várost értették. INNEN-ONNAN - o -Ugandában, a dél felé vezető országos főútvonalon a követke­ző táblát szögezték ki: „Autó­sok, figyelem, ha az után szemben vagy keresztben ele­fántcsorda jön, az előny az ele­fántoké.” Jó, hogy szóltak. - o -..Istenem, hol maradnak az idén a turisták?" így sóhajtanak fel a velenceiek, legalábbis a szállodások és a vendéglősök, mert üres maradt a város. A külföldieknek már elegük van a piszkos strandokból, az emel­kedő árakból — írta a Stern. Sok olasz örül, hogy otthonában végre egyedül maradhat, anél­kül, hogy az idegenek áradata megzavarná.

Next