Anyagi Érdekeink, 1869 (2. évfolyam, 16-62. szám)

1869-08-01 / 44. szám

346 „A török kormány az építendő hálózatot egy társaságnak adja át (melyet Hirsch báró képvisel), s e társaság egyúttal átruházza a vasút kizsákmányolását a mi társaságunknak (déli vasúttársaságnak) mely egyidejűleg a munkák átvételének ellenőrzésével is megbizatik. A haszonbérleti összeg kilométerenkint 8000 frankra van szabva, s a vonalaknak teljes megnyitása után 3 év múlva a török kormány kötelezve lesz az ezen vonalakon leendő üzletforgalomhoz a szükséges eszközöket szolgáltatni. Az ezen időpontig terjedő első üzleti időszak alatt az üzletvezető társaság a bevételből kilométerenként 12,000 frankot, s amennyiben a bevétel ezen összeget túlhaladná, a többletből 15-öt tarthat meg, a következő üzleti időszakban azonban 22,000 frankot, s az azon fölül bejövő összeg felét. Az üzletből származó deficitek az első időszakban ép úgy mint a másodikban a következő évek bevételeiből fedeztetnek, mielőtt megosztásra kerülne a sor.“ Hogy ezen megállapodással a déli vasút jó üzletet csinál-e vagy sem, az kevéssé érdekel bennünket, de mindenesetre jellemző, hogy a déli vasút az egész üzletet képes volt kézre keríteni, anélkül, hogy komoly riskát vállalt volna. Az államvasúttal kezdett alkudozásokról is megemlékszik a jelentés, és pedig következő szavakkal : „Meg kell említenünk, hogy legújabb időben alkudozás kezdetett Ausztria egyik fő vasúti társulatával, mely a török vasutakkal szemben a mienkhez hasonló helyzetben van, s melynek szintén érdekében áll a vállalat szerencsés vezetése. Valószínű, hogy az alkudozás — amint kívánatos — teljes egyességre vezetend, és eredményt remélve, kérjük a szükséges meghatalmazásokat, hogy összeköttetésbe léphessünk, mely tagadhatlan fontossággal fog birni s a vállalat szilárdságának és biztosságának uj záloga leend.“ Mindezekből az derül ki, hogy a déli vasút sem ellenzi a szerbiai összeköttetést (mert ez képezi az államvasút törekvési czélját), s ezért annál megfoghatatlanabb, miért nem történik mégis ez összeköttetés érdekében valami. Mi nem mondunk le azon reményről, hogy az államvasút saját érdekében mindent el fog követni arra nézve, hogy hazánknak is jusson egy másik mellékes összeköttetés a török vasutakkal, de rendben van-e az, hogy ilyen fontos hazai ügyben egy idegen magántársaság kezdeménnyezésétől várjunk minden üdvöt ? Általában véve, úgy látszik, nagyon ferde fogalmak uralkodnak még az irányadó körökben arról, hogy mi képezi az állam és mi a magántevékenység feladatát. Oly ügyekben, melyekben az egyének öntevékenységének a legszabadabb tért kellene nyitni, az állam nagyon gyakran hajlandó a gyámkodó beavatkozásra, ellenben ahol az interventio hivatásához tartoznék, ott az állam erélyes magatartásának se hite se hamva. MUDRONY SOMA: Francziaország prud’homme-jai. Legközelebb vázlatilag kifejtettük az iparbirák intézményét, melyet Ausztriában az utolsó birodalmi tanács meghonosítani czélszerűnek látott. Az iparbirákkal lényegben tökéletesen megegyeznek a Francziaországban már régóta honos „bölcs férfiak“ „prudhommes“ intézménye, amennyiben a prudhomme-ok is iparügyekben részint békebiróság, részint szaktestület. Ezúttal a prudhomme-okról fogunk egypár szót közleni. Francziaországban 1789 előtt a czéhrendszer uralkodott, akkor tehát iparbirákról szó sem lehetett, mert az iparbírák tulajdonképi tiszte a munkások és a munkaadók közt fenforgó egyenetlenségek kielégítése, ezt pedig a czéhrendszer uralma alatt maga a czéh eszközli. Csak Lyon városában látunk e részben kivételt. Lyon városában már akkor is a selyemipar felette virágzó volt.A selyemiparosok közt már azon időben a munkaadók két faját lehetett megkülönböztetni. Voltak munkaadók, kik a nyersanyagot bevásárolták, megrendeléseket tettek és eladták a kész iparczikket, de felette ritkán dolgoztattak saját műhelyeikben. Voltak ismét mások, kik az előbbiek megrendelése folytán selyemárukat készíttettek s akiket jelenleg munkavezetőknek (chef d’atelier) lehetne nevezni. Az iparnál mutatkozó ezen különbözőség folytán a lyoni selyemszövő-czéh (az u. n. grande fabrique) a munkaadó iparosok és a munkát teljesítő iparosok közt netán fenforgó egyenetlenségek elhárítására a bíróság bizonyos nemét állapította meg, melynek tagjai ugyan csak czéhbeliek voltak, de mely bíróság mégis az iparbiróság csiráját képezé. Az 1789. év a czéhrendszert Francziaországban megszüntette, a munkások és munkaadók közti viszony, melyet előbb az egyes czéhek szabályoztak, most úgyszólván felsőbbség nélkül áll. A XI. év germináljában hozott törvény az efféle ügyeknek eldöntésére Párisban a rendőrfőnököt, egyéb városokban a maire-t, a polgármestert bízta meg. E rendelkezés felette hiányos volt; a rendőrfőnök, a polgármester ügyes lehet rendőri ügyek elintézésénél, de gyakran nem igen ért az iparügyekhez s igy nem fog ítélni tudni oly dolgokban, hol épen az iparban jártasság szükségeltetik. így maradtak az ügyek 1803- illetőleg 1806-ig. Napóleon, már akkor császár, az austerlitzi ütközet után Olaszországba ment és Lyon városán utazott keresztül. Itt hallotta leginkább azon sok panaszt, melyre a germinali törvény okot adott, s itt hallott egyszersmind valamit a család bíróságáról (tribunal de famille) is, amint az előbb említett lyoni iparbiróságot nevezték. Ez intézmény vezéreszméje megtetszett a császárnak, törvényjavaslatot készíttetett, és létrejött az 1806. márcz. 18. törvény, mely az előbb Lyonban honos volt iparbírósági intézményt Francziaországban is általánosította. Az iparbírák prudhomme-oknak neveztettek, ezeket a munkások és a munkaadók külön-külön választották; a munkásviszonyból származó ügyek e prudhomme-ok elé terjesztettek, hol mindenek előtt egy munkás és egy munkaadóból álló békebíróság a felek békés kiegyenlítését kísérlette meg, és csak azután, ha a kiegyeztetés nem sikerült, jött az ügy a prudhomme bírósága elé. A prudhomme tanács rendőrfenyítő hatalmat is gyakorolt, de csak a sértett fél kívánalmára, és a sértőt három napi fogságra marasztalhatta. Az intézménynek bizonyos tekintetben káros hatása volt. A törvény ugyanis a prudhomme-tanácsban a munkaadóknak bizonyos előnyt adott, s a munkások közé azokat is felvette, kik, mint az üzletvezetők s egyéb ezekhez hasonlók, a tulajdonképi munkásokhoz nem voltak sorolhatók s kik inkább a munkaadók érdekeit védték. Későbbi törvények megengedték, hogy mindazon helyeken, hol a kereskedelmi kamrák szükségét látják, iparbiróságok alakulhatnak. Így történt, hogy 1814 körül Francziaországban körülbelül huszonhat ily prudhommetanács működött. És ez intézmény ily szervezetben megmaradt a restauratio és Fülöp Lajos uralkodása alatt is. A hosszabb gyakorlat megismertette az intézmény előnyeit és 1847. évben már hetvenkilencz iparbiróság működött Francziaországban. Sokáig késtek a prudhomme-tanácsot Párisban is meghonosítni; némelyek attól tartottak, hogy a nagy összecsődülés a munkások részéről zavarokat támaszt; mások ismét a régi czéhrendszernek meghonosítását látták a tanácsokban ; ismét mások lehetetlennek hitték az iparbíró-