Anyagi Érdekeink, 1869 (2. évfolyam, 16-62. szám)

1869-02-14 / 20. szám

155 tanságáról és bölcsességéről annyira meg van győződve, hogy a ki a tapasztalás aranyigazságainak tudatában némi kételyt támaszt amazoknak „egyedül idvezítő“ tanai felett, okvetlenül anathemát von fejére. S ez anathemát a „csal­hatatlanok“ minden tétovázás nélkül mondják ki, a leg­súlyosabb ellenvetéseket meg sem hallgatva, s a legkézzel­foghatóbb tényeket makacsan ignorálva. Az igazi nemzetgazdák nevelik e gyermekbölcsessé­get, mivel igen jól tudják, hogy azon egyenes elviség, melyre itt-ott hivatkozás történik, tulajdonképen csak „fe­lületesség“, mely az életbe mélyebben bepillantani nem akar, vagy nem képes. Minthogy nálunk is nem épen szokatlanok az érintett fajú nemzetgazdasági nézetek, egy sajátságosnak látszó jelenséget akarunk megvilágítani. Ha az ember tisztán csak a nemzetgazdasági elvi kö­vetkeztetéseket veszi szemügyre, azt képzelhetni, hogy valamely iparág annál jövedelmezőbb lehet, minél korlát­lanabbá uralkodik a piac­ felett, mert hisz annál nagyobb ezen iparág termelvényeinek keresete és a­­nnál kisebb a kínálat, tehát annál nagyobbnak kellene lenni a gyártmány árának és az abból eredő jövedelmezőségnek. A dolog azonban a valóságban épen megfordítva áll. Csak egy példát hozunk fel: a hazai malomipart. Mindenki tudja, hogy midőn hazánkban az első műmalom keletkezett, ennek jövedelmezősége és virágzása távolról sem volt olyan, mint midőn a második, harmadik — tize­dik malom csoportosult körülre, melyek pedig mind meg­annyi versenytársul tekinthetők. E jelenség okait alább ki fogjuk deríteni, most csupán annyit jegyzünk meg, hogy az egyszerű egyenes nemzet­­gazdasági törvények csak annyiban lehetnek valamely tény megítélésénél irányadók, a­mennyiben más ellenkező hatású törvények által el nem hajlíttatnak. És e megjegyzés folytán eléggé indokoltnak tűnhetik fel, ha a len- és kenderipar kezdeményeinek vizsgálatánál a részletekbe is bocsátkozunk és nem elégszünk meg egy­két felületes megjegyzéssel, melyek a fogalmakat inkább összezavarják, mint tisztázzák. Hazánkban a len- és kenderipar meghonosítása attól függ, vájjon az első gyárak képesek lesznek-e magukat úgy felszerelni és berendezni, hogy a külföldi gyárakkal a versenyt kiállhassák, s hogy képesek lesznek-e az üzlet­­vezetést úgy vinni, a­mint a versenyezhetés érdeke kívánja. Kétségtelen, hogy az első gyár helyzete a legnehe­zebb lesz, mert a nyomában keletkező többi gyárak már megtörött úton haladnak. Ennélfogva az első gyárnak oly helyen kellett kelet­kezni, mely a legnagyobb természeti előnyökkel bír. A­mennyiben Magyarország különböző vidékeinek természeti, gazdasági és társadalmi viszonyait ismerjük, azt mernék állítani, hogy a leniparra nézve a Poprád völ­gyénél, nérszerint Késmárk városánál kedvezőbb viszonyú hely nem létezik. A föld a nyersanyag termelésére nem­csak alkalmas, hanem e termelési ág ősidők óta felette terjedt és úgyszólván a nép természetévé vált. A népesség sűrű, értelmes és hasonlíthatlan szorgalmú. Ezzel össze­függésben a gazdaságnak egyébb „természetes növésű­ ágai a kellő tőkével jóformán telitve vannak. Maga a vidék a gyártmánynak jó fogyasztója lehet, de ezen túl egész Magyarország és Galiczia közel fekvő részei innen könynyebben fedezhetnék szükségleteiket mint a csehor­szági, belgiumi vagy izlandi gyárakból. Ezen előnyök mellett a vidék gazdasági múltjában is igen figyelemre méltó kiindulási pontok lelhetők fel, melyekhez a jelen fejleményeket csatolni lehet. Ilyen pél­dául azon tény, hogy Késmárknak és vidékének lenipara és vászonkereskedése régebben a legmagasabb fokon állt Magyarországban; ilyen azon körülmény, hogy már két évtizeddel ezelőtt is megvolt a törekvés egy nagyobbszerű lenfonoda létesítésére, s e törekvés akkorában csak az illetőktől nem függő okok miatt estetett el. Ha tehát valahol, úgy legelébb itt lehet remélni, hogy a lenipar meghonosítása sikerülni fog. Olvasóink bizonyosan tudják, hogy a késmárki len­fonoda néhány hónap előtt mégis kezdte működését. Minő nehézségek közt és minő sikerrel, arról jövőre szólunk. MADKONY SOMA: Börze és árfolyam. II. Nem tagadhatni, hogy néhány nagy börzei matador, fejedelmi bankházak s némely uralkodói hatalmassággal versenyző hatalmas pénzemberek gyakorolhatnak befolyást az üzletmenetre, az értékek árára, s így az árfolyamra is. Nem tagadhatni, hogy számos apróbb hatalmasság, a börze színpadjára úgyszólván ki sem lépő coulissier apró kis mesterfogásokkal, hirek költésével, koholmányos ferdítések­kel stb. itt-ott yi0—% °/0 erejéig lendít egyszer-másszor egyet e látatlan árfokozati lajtorján; — de árfolyamot sem a hatalmas tőzsér,sem a gyönge kis zugbankár nem csinál, mindkettő csak lejt vele, vagy küzködik ellene, bukik, el­merül, vagy nyer és gyarapodik; a sok hírlapi referens meg interpretálja a posteriort, mert az az ember még nem született, ki bizton előre tudta volna megmondani. Ha pe­dig tudná, nem volna üzérkedés. Mindnyája csak jó­hi­­szemben speculál hausse-ra, baisse-ra, ki milliókkal, ki szá­­zacskákkal, ki több, ki kevesebb szerencsével, de részben vakon mindegyikök. Itt tehát láthatatlan felső hatalmasság befolyása alatt tesz és vesz, nyüzsög és mozog a nagyszerű emissiók milliomos bajnoka s apró differencz-üzlet nyerészkedő napszámosa. Mégis nagyszerű intézmény a börze s a társadalmi haladás neki, legalább követítésének köszöni legnagyobb­­szerű­ vívmányait. Minden nagy, milliókba kerülő vasút, csatorna, a legtöbb nagy gyár, a világhajózás és a hitel kifejtése, mindaz, mi csudául tűnik fel csak nemrég lefolyt századok szempontjából, mind az vagy legalább nagyrész­ben e börze közvetítése, tőzsérei közbenjárása folytán tör­tént. De ne felejtsük el és azon tőzsérei közbenjárása folytán, kik nagyobb látkörre emelkedve, mintegy szellemi magaslatról tekintenek szét és le az üzletvilágban­"), s a­hol hiányt látnak az emberiség fejlődésében, oda milliókkal fordulnak, a­hol hézagot látnak az anyagi vállalatok nagy­­szerű lánczolatában, ott millióikkal töltik be a rést, új lánczszemet alkotva, mely kiindulása lesz újabb nagyszerű eszme valósulásának. És nem is egymagukban cselekszik ezt, mert arra a leghatalmasabb tőzsérek sem elegendők. 20* *) Csakhogy az ilyen tőzsérek neve: nemzetgazdák, és a pénztőzsérek rendesen csak „üres álarcznak“ tekinthetők, melybe az agyvelőt mások kölcsönzik. (Szerk.)

Next