Anyagi Érdekeink, 1876 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1876-06-30 / 6. szám

— 82 — ) A borkóstoló-csarnok rendezése érdekében Fromm Antal Budapestről és az erdélyi pinczeegylet föl­kérettek véleményes jelentéseik beterjesztésére, melyek alapján az izlelő-csarnok tervezve és rendezve leend. Úgy látszik, nem marad viszhang nélkül azon kiröpített eszme, miszerint közgazdaságunk jelen hely­zetében életkérdés, hogy szükségleteinket lehetőleg hazai iparczikkek által fedezzük.­­ Egyik-másik alakban mindenütt foglalkoznak vele és többnyire ugyanazon eredménynyel. Egy tisztelt tagtársunktól Erdélyből azon értesítést veszszük, hogy ott több birtokostársával értekezve, azon meggyőződésre ju­tottak, hogy a 40-es években fennállt védegylet mintájára rendezett egylettel ezért nem lehet élni, ellenben kívánatosnak találták, hogy maguk közt a lehető legnagyobb takarékosságot ter­­jeszszék. Kétségtelenül ez irányban fekszik a dolog helyes megoldása. — Olvasóink talán emlékezhetnek, hogy mi már évek óta hirdettük ezt,... Így neveze­tesen épen három évvel ezelőtt, közvetlenül az 1873-as börzeválság kitörése után a leghatározottabban utal­tunk arra, hogy nem közönséges válsággal állunk szemben, hanem megrögzött közgazdasági betegséggel. A helyzet jellemzése után többi közt ezt mondtuk: „Ezen helyzetnek egy nagy horderejű oka és okozata van: azon tény, hogy a társadalom minden osztálya többet fogyaszt, mint kellene. Ha hazánk helyzetén tartósan és gyökeresen javítani akarunk, a társadalom minden rétegében meg kell szorítani a fo­gyasztást, hogy maradjon anyag a nemzeti tőkeképződésre. A nyers­anyagok, főleg élelmi­szerek fogyasztásának csökkentése a kivitelképességet növeli. Az iparczikkek fogyasztásában való megszorítás,— miután ezek többnyire külföldről hozatnak be, — a pénz kiszivárgását csökken­tené, s eredményében e kétnemű megtakarítás tőkekép­ződést hozna létre. Már­pedig tőkeképződés az, mire Magyarországnak szüksége van : csak azáltal lesz erős a nemzet, csak azáltal nyerhet pénzügyi függetlenséget és önrendelkezést. A társadalomra tehát azon feladat vár, minden kitelhető módon oda hatni, hogy az esztelen pazarlás, mely nemzetünket tetőtől talpig áthatja, meg­szüntessék. Nem értjük ez alatt a művelődési eszközökben való fukarkodást, hanem értjük az úgynevezett barbár­­luxusban való mérséklést, a túlságos eszem-iszom meg­szorítását, a nevetséges czifra rongyokra való pazarko­dásnak mellőzését. A jelen pillanatban, midőn nemzetünk vagyoni függetlensége és jövője áll koc­kán, minden ember tegye hazafiai kötelességévé, a fölösleges pazarlást első­sorban önmagánál megszüntetni s annak megszüntetésére másokat is ösztönözni, s az eredmény az lesz, hogy néhány év alatt Magyarország kivergődik siralmas helyzetéből.“ Ezt mondtuk három év előtt, és ezt mondjuk ma is. Nincs más mód a megrögzött nemzetgazda­sági betegségből kilábadni, mint megszorítani minden felesleges luxust — különösen a külföldi iparczikkek luxuriosus fogyasztását. Németországban meglehetős következetes agitatio kezd fejlődni azon érdekben, hogy az iparosok és kereskedők által nyújtani szokott hitelek rövidebbre szoríttassanak.­­ Száz meg száz baj és kellemetlenség származik azon átalánosan bevett szokásból, hogy az iparosok és kereskedők hetekre, hónapokra, sőt egész évre hite­leznek. Oly ferdeségek keletkeznek ez állapotból, hogy van eset, midőn németországi városokban né­metországi czikkeket olcsóbban lehet kapni párisi, franczia házaktól, mint előállításuk helyén levő kereskedőktől. A franczia házak ugyanis készfizetésre adnak és készfizetés mellett vesznek, tehát a gyá­rostól sokkal olcsóbban kapják az árut, mint a német kereskedő, ki hosszú hitelt vesz igénybe, de azon­kívül a franczia tőkéjét sokkal többször megforgat­hatja s ezért sokkal kisebb nyereséggel megeléged­hetik, mint a hosszú időre hitelező német kereskedő. Ezen bajt a németek felismervén, erélyesen kezdenek annak kiirtásán dolgozni... Érdekes a­mit a hamburgi kamara e tárgyra nézve mond: „A gyárosok és közvetítő kereskedők a hosszú hitelezés által nemcsak működési képességüket bénítják meg, hanem egyszersmind sok problematikus existentia létrejövetelét és mesterséges nagggyá növelését teszik lehetővé, melyek az első alkalmasnak mutatkozó pillanat­ban letűnnek, úgy hogy a hitelező a vagyonnak csak hűlt helyét találja. A kézműáruk és apróáruk ágában mutat­kozó bukásoknak nagy része csak azáltal idéztetik elő, hogy új üzleteknek oktalanul nagy és hosszú hitel nyút­­tatik, minek következtében túlságosan nagy mennyiségű és nem kelendő minőségű áru kerül raktárába. Az adós boltja nemsokára tele van nem értékesíthető árukkal, és gyakran kényszerül fizetéseit megszüntetni, mi mellett, az árak törvényes uton való kényszereladása által, még mel­lesleg a fizetésképes versenytárs is károsíttatik.­­ A kéz­műves szállítójától évre-napra terjedő hitelt igényel, mivel maga is annyi időre kénytelen megrendelőinek hitelezni, s igy az egész német forgalmi élet inproductív kölcsönzés lánczolatát képezi, mi mellett sokan egy évben egyszer sem forgatják meg tőkéjüket. Kézművesünk a jó fizetőnek ép oly drágán és ép oly lassan dolgozik, mint az olyan megrendelőnek, ki évekig váratja a fizetéssel. — Alig lehet a számlát még kívánatra is előbb megkapni, mint az év végén, mivel a korábbi fizetés majdnem hallatlan. Ha egészséges forgalmat akarunk teremteni, akkor a nagy­­kereskedőnek csak készpénzért vagy rövid hitelre szabad eladni, s ezáltal kényszerítenie kell a közvetítő kereske­dőket és kézműveseket, hogy vagy átalában nem, vagy csak rövid időre hitelezzenek. Csak így lehet majd a kész tőkét kellően kihasználni. A kis tőkével bíró üzletek életképesebbek, s a veszteségek sokkal csekélyebbek lesznek. Nagy okunk van Francziaországtól ez irányban tanulni.“ Azért idéztük ezt, mert e jellemzés tökéletesen illik a mi viszonyainkra is, s a baj nálunk is ép úgy érezhető, mint Németországban. Az idézett czikk — és átalában a német agi­tatio — Francziaországra hivatkozik, mint követendő példára, de meg kell jegyeznünk, hogy Angliában ezen viszonyok még jobban vannak rendezve, a

Next