Királyi főgimnázium, Arad, 1880
. Az újabb kor különös előszeretettel karolta föl a számok történetét, főkép mióta jobban megnyílt a láthatár úgy a múltra, mint a jelenre nézve. Ugyanis e század elején a franczia Jomard, de különösen Champollion érthetőkké tette Egyptom hieroglypháit, ugyancsak a század elején a német Grotefend megfejtette a persepolisi okiratokat, az angol Prinsep nyilvánosságra hozta Indiának ősi feliratait, 1845-ben pedig az angol Layardnak ninivei ásatásai alkalmával megtalálták a kulcsot az assyr-babyloni és akkád ékirások olvasásához. Ezen szerencsés kutatások és felfedezések természetesen világot vetettek a számok történetére is. Az újabbkori utazások pedig, melyekkel a tudós vagy kereskedő utazók és hittérítők az öt világrész majdnem minden zugát fölkutatták, lehetővé tették, hogy a föld legtöbb népének számnevei és számjegyei rendelkezésünkre álljanak tudományos feldolgozásra. Ilyen viszonyok közt kezdtek napvilágot látni olyan munkák, mint Pott-é, aki egybeállította a föld mindazon népeinek számneveit, melyek ötös vagy huszas rendszer szerint számlálnak; a franczia Pihan-é, aki egybegyűjté egész keleti- és újkori népeinek számjegyeit ; majd a legújabb időben a bécsi Faulmann-é, a ki az összes ismert írásnemeket mutatta be s adatokat közöl a számjegyekre nézve is. Kiváló szellemeknek kedvencz eszméjét képezte az összehalmozott adatoknak összehasonlításából az ember nem egységes eredetének elméletéhez keresni támpontokat s ha ez az egészre nem is, de a nagyobb csoportokra mégis sikerült, az összehasonlító nyelvészet bőven arathatott belőle; másrészt az általános áttekintésből oly vezéreszmék szűrődtek le, melyeknek segítségével úgy a számrendszerek, mint a számnevek tekintetében biztosan lehet következtetnünk a fejlődés oly fokozataira is, melyekre nézve történeti adataink nincsenek. Voltak ismét, kik a természetes számsor fölépítésének egyrészt módját, másrészt annak mértékét az emberi nem szellemi fejlődésével szorosabb kapcsolatba hozták zsinór mértéket keresve abban az egyes népek szellemi tehetségeinek megítéléséhez. Tény ugyanis, hogy alig van szellemi tárgy, melyre nagyobb szükséggel, sőt kényszerűséggel lett volna utalva az ember gondolkozása, mint éppen a számsor fölépítése. S ha látjuk, hogy egyrészről vannak népek, melyek még most sem emelkedtek a legprimitívabb számrendszer fogalmáig, s másrészről már a ködös ókorban találunk népet, mely szédítő számsorával az isten véghetlenségét törekedett megközelíteni: joggal következtethetünk e jelenségekből az illető népek szellemi tehetségeinek fokára. Ilyen magasabb eszméken kívül maga a történeti érdek, kivált