Királyi főgimnázium, Arad, 1915

I. Iskolánk és a háború. Az 1915-16. iskolai év sem hozta meg a mindnyájunk által óhajtott és várva-várt békét; elmúlt tanévünk is a világháború je­gyében indult meg és annak zajában folyt le, nagy és nehéz felada­tok elé állítva a tagjaiban erősen megfogyatkozott tanártestületet nevelő és tanító munkájában, megfosztva a tanuló ifjúságot sok te­kintetben mindazon eszközöktől és módoktól, melyek tanulmányi előmeneteléhez szükségesek, meglazítva a szorosabb kapcsot a szü­lői ház és iskola között. I. Az intézeti épület. Intézeti épületünket — úgyszólván — minden részében mindjárt a háború kitörése után (1914. augusztus 3.) katonai tar­talékkórház céljaira foglalták le, csak a tanári tanácskozó, a tanári és Orczy—Vásárhelyi könyvtárak, a fizikai és természetrajzi szer­tárak, egyelőre a díszterem is és az igazgatói iroda és lakás marad­­­tak meg rendelkezésünkre. A katonai parancsnokság termeinket, az átvétel után, csak­hamar berendezte saját céljaira. Nagyobb átalakítások magán az épület testén nem történtek; legnagyobb változáson azon helyiségeink mentek keresztül, melyek­be a műtőszoba, fürdőszoba, a kórházi konyha és éléskamra kerül­tek. Az egész tornaépület összes mellékhelyiségeivel együtt, részben katonai raktár, részben kórházi éléstár céljaira rendeztetek be. (Az intézeti épületre vonatkozólag v. ö. 1914-15. évi Értesitő 81-84. 1.) A katonai kórház berendezésével az intézet 12 osztályából 1

Next