Templom utczai Leánytanoda, Arad, 1886
, — mint szintén kimondottuk már, csakis a sokszoros és igen korai gyakorlás útján tulajdoníthatja el a nő. Az iskola, mint a szülői ház segédje, ennek okáért igen helyesen cselekszi, hogy a lánykákat már az iskoláztatás első éveiben kényszeríti a női kézimunkákban való gyakorlásra. És a szülői ház soha okosabbat nem tesz, mintha a leánykák kiművelését a kézi ügyességekben minél hathatósabban támogatja. Az iskola, kivált az aradi lányiskolák már a második osztályt látogató hét éves lánykákat kényszerüek heti négy órán át kézimunkákat végezni. Később midőn a lánykák tíz és több évesek, t. i. a felsőbb osztályokban, meg éppen hat-nyolcz órát szentelnek iskoláink a kézimunkának, illetőleg a kézügyesség fejlesztésének. Igen, inkább ez utóbbi kifejezés felel meg az iskola feladatának,és tévesnek kell kijelentenünk azon közönséges felfogást, mintha az iskola az értelemfejlesztés mellett kész varrónőket tartozik a családnak nevelni. Ez oly feladat, mely az iskoláztatási koron túl esik és külön szakiskolák körébe tartozik, minő — sajnos — Aradon még nincs. Tehát, hogy visszatérjünk az iskola feladatához, a kézügyesség fejlesztésére iskoláink elég sok időt szentelnek nevelési szempontból és czélból. Azonban a szülőknek egy tekintélyes része, igyekszik gyermekét e gyakorlás alól kivonni. Méltóztassék csak megnézni a kimutatási táblázatokat és látni fogják, hogy kivált az alsóbb osztályokban mennyien mentetik fel gyermekeiket a kézimunka alól! Ez nem szolgál sem a gyermekek jövőjének, sem a társadalmi életnek javára. Vannak lánykák, kiknek kézizülete annyira merev, hogy a kézimunkákra előszabott anyagot sehogysem képesek elvégezni. Némely szülő ezért aztán az iskolát és tanítási rendszerét okozza. Nem helyes felfogás az olyan. Sokkal nagyobb joggal okozhatná az iskola a szülőket, amiért otthon semminemű munkát nem adnak gyermekük kezébe, hogy otthon is gyakorolván magukat, legyőzzék a kéz merevségét és hajlékonynyá, mozgékonynyá tegyék azt, tehát alkalmassá arra, hogy később otthonjukat paradicsommá varázsolják. Igen helyes eljárás lenne, ha az iskolai dolgozat mellett, talán teljesen hasonlót otthon is kezdenének és végeznének az iskolás lányok. Nem azért, hogy belőlök megannyi varrónő váljék, (van elég a városban), hanem azért, hogy szorgalmas, ügyes, mindig tevékeny, soha az unalomtól nem gyötört, önmaguk és a hozzájuk tartozók életét kellemessé s a családi életet áldásossá tevő nők neveltessenek a társadalomnak. Mennyi öröme van a lánykának, ha hosszú idő és sok fáradság után elkészült kézimunkájával? azt jól tudják a mamák, és jól tudjuk mi tanítók is. Továbbá mennyi öröme van a családfőnek, ha környezete neje és gyermekei kézügyességét hirdető számos kézimunkával van megrakva ? azt is jól tudjuk mindnyájan. És minél több örömünk van, annál szebb az életünk , tehát a nők kézügyessége egyenlő az életörömök szaporításával. A női kézimunka-tanítás igen fontos ága az iskolai nevelésnek, már akkor is, ha eltekintünk annak gazdasági oldaláról, melyet e helyen fejtegetni szükségtelennek tartjuk, mivel leginkább jobb módú szülők.