Aradi Friss Ujság, 1923. június (5. évfolyam, 124-144. szám)

1923-06-05 / 124. szám

L I­a 2 ARADI FRISS ÚJSÁG 1923 Junius 5. , f­­f­i N­ p­h­l­* tv. Czernin bizonyítékot adott Renner elleni vádjáról. Stratt angol tábornok szerint a volt kancellár csak­ugyan kérte Bécs megszállását. Bécsből jelentik: A nemzeti ta­nács szombati ü­lésén dr. Bauer Ottó nyílt ülésen, ugyanaznap pe­dig dr.­Renner volt kancellár nyi­latkozatban­­ cáfolta gróf Czernin Ottokár egykori közös külügymi­niszternek azt az állítását, hogy Renner anna­k idején mint kacellár kérve­ kérte Strat angol vezérőr­nagyot, a néhai Károly császár mellé rendelt díszkísérőt, aki az uralkodót Echartsauból a határon át Svájcba kísérte, hasson közre kormányánál, h­ogy angol csapatok szállják meg Bécset és egész Ausztriát. A volt külügyminiszter most válasz gyanánt egyszerűen közreadja Stratt tábornok levelét, amely így hangzik: — Igenis. Renner kért, sőt kö­­nyörgött, hogy csapatokat küld­jünk Ausztriába. F. szavakkal vá­laszoltam neki: ön a csapatokat csak önmaga számára kéri, mert félti a saját és barátainak életét. Az ön szemében az ország semmit sem számit. Az 1919 március 22-én utols beszélgetésünk végef­elé tör­tén­t. A fiintelen megjegyzéssel vál­tam el tőle és sohasem láttam új­ból. Természetesen nyilvánosságra hozhatja, hogy csapatokat kért tő­lem és azt is, amit kérésére vála­szoltam. Gróf Czernin Ottokár azt a meg­jegyzést fűzi az angol tábornok leveréséhez, hogy Renner kancellár valahogy ne próbáljon Strattnak hibás németségével mentegetőzni, mert az angol tábornok folyéko­nyan és szépen beszél németül. Vázsonyi és Rassay az egyenlő jog politikájáról. A liberális ellenzék újpesti gyűlése. Újpest. Ünnepi diszben fogadta vasárnap délelőtt Újpest városa a liberális ellenzék vezéreit, akik Fábián Bélát kísérték el beszámoló útjára. Általános figyelem közepette emelkedett szólásra Vázsonyi Vil­mos. Bethlen európai körútjával foglakozott, majd rámutatott arra, hogy, nem volt még példa a ma­gyar politikában, hogy egy párt­nak ügyvezető alelnöke nyilatkoz­zon a saját vezére ellen. A földbir­tokreform novellát a régi királyok donációs jogához hasonlította, majd így folytatta beszédét: — Az országot nem lehet a mai tétovázó politikával előre vinni, ha­nem bátran és egyenesen kell a megadott uton előrehaladni. Azon az uton, amely az emberekbe vis­­szaállítja a munkakedvet, hogy megteremthessük az összetartó, egymást szerető Magyarország törhetetlen falát. Aki felekezetek és osztályok szerint különböztet, a­ki a proletárokból és a zsidókból másodrendű polgárokat akar csi­nálni, az nem jó magyar. A mi­niszterelnöknek választania kell a között, hogy ő üsse le ellenfeleit, vagy azok ütik le őt. Nem a faj­védelem a ma politikája, hanem az egyenlő jog, a szeretet és az igaz­ság. Ezt követeljük magunknak és elnyomott magyar testvéreinknek. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után Rassay Károly kriti­zálta a kormány működését és Nagyatádi Szabó István politikai szereplésével foglalkozva kijelen­tette, hogy Nagyatádi akkor árulta el a földreformot, amikor elárulta az általános választójogot. Arad és Oradea-Marte üdvözlő feliratai a közlekedésügyi miniszterhez. Közös hálamegnyilvánulás az Arad—Oradea-Mare közötti vasútvonal megnyitása alkalmából A május 27-én végbement ü­n­­nepies vasútmegnyitás után Mosoiu tábornok, közlekedésügyi miniszter meleghangú táviratot intézett Arad város prefektusához és a város tanácsához, amelyben köszönetet mond azért a díszes és meleg fo­gadtatásért, amelyben az arad— nagyváradi vasútvonal megnyitá­sa alkalmával a kormány elnökét, minisztertársait és őt részesítették. A városi tanács legutóbbi ülésén tárgyalta Mosoiu tábornok, közle­kedésügyi miniszter köszönő leve­lét és elhatározta, hogy feliratot intéz a közlekedésügyi miniszter­hez, ameyben Arad város polgár­sága nevében megköszöni a kor­mánynak és a közlekedésügyi mi­niszternek azt a készségét, hogy Arad és Nagy­­vár­ad városokat közelebb hozták egymáshoz azza­l hogy közvetlen vasútvonallal kö­tötték össze a két várost. Oradea-Mare város vezetősége is hasonló szellemű feliratot inté­zett Mosoiu Trajan tábornok, köz­lakadásügyi miniszterhez. Az üd­vözlő f­ő­i­rat a következőképpen hangzik: Miniszter Úr! Oradea-Mare vári tanácsa 1. évi május hó 30-án tartott ü­lsében dr. Buci­o Coriolan polgármester indit­ványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy önnek ez után hozza tudomására a város közön­sége nevében tiszteletel­je­s köszö­netét és háláját azon alkalomból, hogy a régóta óhajtva várt salánta —kisjenői vasútvonal megnyitása foly évi május hó 27-én a környék­ből összese­reglett lakosság leírha­tatlan öröme mellett a miniszterel­nök úr, a kormány több tagja és a miniszter úr jelenlétében megtör­tént. Fogadja hálás köszönetünket azon ügybuzgalomért, amellyel megvalósította a város közönségé­nek egyik legégetőb vágy­t s a melyért a város tanácsa önt örök hálájáról biztosítja, mely hálát Excellenciád kiérdemelte a Nagy- Románia nyugati határon eszkö­zölt eme nagy munka létrehozása árán. Oradea-Mare városa, amely egy időre m­eg volt bénítva fejlődése­­a trianoni béke által, amelynek foly­tán hiányzot az összeköttetése az aradi és temesvári vasúti vonna­l­­lal, ismét abba a helyzetbe került, h­ogy, a gazdasági haladásnak és HÍREK. — Az Aradi Közgazdasági Bank Részvénytársaság most tette köz­zé mérlegét az elmúlt évről. A mérlegből kitűnt, h­ogy az intézet­­«ép és eredményes munkát fej­tet­t ki, azonban tő­kéi nem állanak arányban, a fejlődéssel és azokkal a követelményekkel, amelyeket a jelen viszonyok támasztanak. Az i­ntézetn­e­k ma is csak egymillió az alaptőkéje, aminő évek előtt volt. Az intézet vezetősége a köz­­gyűlés elé azzal az indít­ván­nyal lép, hogy az alaptőkét ötmillió lejre emeljék fel, amit előrelátha­tólag el i­s fognak határozni. A mérleg adatai szerint az 1 millió alaptőke mellett a különféle tarta­lékok meghaladják a 353.000 lejt. Betétiek könyvecskékre és folyó­számlákra 3.500.147 lej. A hitele­­­zők 7.528.357-tel szerepelnek. Olvadékok és letétek 51.850, fel nem vett osztalékok 21.971, át­meneti­ tételek 7745. A „vagyon“ oldalon a pénzitárkészlet 292.593, más pénzintézeteknél elhelyezett tőkék 438.247. Folyószámla adó­sok fedezet mellett 10.250.320, ér­tékipapí­rok 1.368.892. Alakítandó tisztviselői nyugdíjalap értékei 5927, befizetések szindikátusokba 52.500. A tiszta nyereség a múlt évi 2250 lej átvezetéssel együtt 103.313 lej. A mérleget Székely Albert vezér­igazgató és Mesehini Géza könyvelő, valamint az igaz­gatóság: Berger Mór, Shavanne Miksa, Qutzjaihr Mihály, dr­­­ Jesie­ti Károly, Lenk Ferenc és Szab­ó Albert, úgyszintén a felügyelő bi­zottság. Dr. Hemmen János, Dó­zsa Dezső, Hajós Árpád és Schartz Gyula írták alá,. LEGJOBBAN étkezhet a V­a­d­­ász­kürt é­tter­em­ben . A magyar film­játszás egyik leggyönyörűbb alkotása, a buda­pesti Starr-filmgyár csodás pro­duktuma, a Siüigárka kerül bemu­tatóra az Apollóban. Ez a bájos történet a valóság és a költésztett, a fantázia n­agyszerű, leheletsze­rű összevegyítésével megkapóan­ mutatja, mi­ként varázsolhatja egy aramsizm­­i fiatal teremtés nagysu­garas, ártatlan lénye boldoggá és derűssé a legridegebb otthont, kedvessé és vidámmá a robotos nehéz életet. A Sugárka Lmszere­­pét a maga bájos egyéniségének mindent lebilincselő b­arázsával a legkitűnőbb magyar íiniprima­donna. Lóth Ila játsza, m­íg part­nerét Vándory Gusztáv személye­síti A többi szerepeket Szarv­assy László, M­­id Anna és Mészáros Dvina játsza a Sugárrkában, amely szerdáig látható az Apollóban. AZ ÖSSZES létező sorsje­gyek húzásairól, fel nem vett nye­reményekről darabonként egy lenért azonnal kimerítő felvilágo­sítást küld Bérczi Károly Arad. Strada Eminescu (Beák Ferenc­­utca) 10. fejlődésnek útjára léphet. A felirat ezután fejtegeti azt az értékes működést, amelyet a mi­niszter e vasútvonal lérehozá­sa érdekében kifejtett­­, amellyel e várost és az egész Körösvölgy­i­ ll­koss­ág­át mulhatalan hálára köte­lezte. . * Végül a felira a következőleg zárul: A városi anölcs midőn ez alka­lommal az Excellenciád telegramja alapján hála érzelmeit kifejezésre juttatja, elhatározta, hogy minisz­ter úr táviratának tartalmát a vá­ros egész lakosságának tudomá­sára hozza. A városi tanács. Apró hirdetések. Haldttok figyelmébe! Halászbot, műlégy, angol horgok kapható Kódánál. Fiatalabb szolga azonnal felvéte­tik a Corvin-nyomdában, Strada Eminescu 20—22. Női és férfi fürdőruhák ízléses ki­vitelben, Reiner Györgynél, Str Eminescu (Deák Ferenc­ utca). PAPIRSZALVETTA kapható Pich­ler papirkereskedésében, Bohus­­palota. Pincértanulónak két jóerkölcsü fiú magas fizetéssel felvétetik Mayer étterem, Strada Bucur (Eötvös­­utca) 3. Munkásnők állandó munkára fel­vétetnek Sárosy dobozgyárban, Strada 29. Decemvrie (Hasszin­­ger­ utca) 1. Mindenes felvétetik Strada Ioan Calvin 12. I. emelet. TAKARÉKPÉNZTÁRAK, részvénytársaságok és nagyválla­latok figyelmébe! Aradi elsőrendű intézetnél 14 év óta alkalmazás­ban levő tisztviselőnő (könyvelő román fogalmazó) állását változ­tatni óhajtja. Szives érdeklődök adják le címüket a kiadóhivatal­ban. Telefon 503. Bútorozott szobát keresek. Cím a kiadóban. Perzsaszőnyeg, festmények, ze­nélő óra, gramofon, majolika áll­ványok, tea és kávéfőzők, nagy Mikor antik­ trumeau 5—6 méter, szmirnaszőnyeg, férfi ütő- és női aranyórák, boternyő, háló- és úri szobák, szalon garnitúra eladóik Comissio bizományi üzlet. Bulev. Reg. M­Tana (Ambrasy-tér) 20. sz. MŰTÁRGYAKAT, antik és mo­dern porcellánokat, miniatűröket, antik bíborokat, bronzokat, japán és kínai tárgyakat, figurákat, vá­zákat, vitrineket, perzsa és szalr­­naszőnyegeket, gobelineket, régi órákat és poharakat, ékszereket, festményeket, antik és modern ezüsttárgyakat, egész m­ű­gyű­jte­­ményeket a legmagasabb árban veszünk egész Erdélyben. Műtár­gyakat előnyös feltételek mellett bizományba veszünk. Salon Ar­­tistique, Arad. Bul. Regina Maria 20. (Fischer Eltz-palota.) NYILT-TÉR. *) Az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk felelősséget. Értesítés: Értesítjük f. üzle­teh­inket, hogy ez Aredon Str. Eminescu (Deák Ferencz­ u) 41 szám alatt létezett „Nagy La­jos és Társa nemzetközi szállítási és vámolási vál­la­lat" mint aradi cég megszűnt és No. V. F. sec. 197­2/923. sz. végzéssel 1923 május 20-ik na­pjával cégjegyzékből töröltetett. E naptól fogva tehát semk nem jogosított a céget je­gyezni, sem annak nyomtatványait, bélyegzőit vagy cégtábláit használni. A cég függőben levő ügyeinek ki­zárólag saját nevében leendő lebo­nyolítását Hertz Vilmos úr aradi lakos volt cégtárs, vállalta magára. NAGY LAJOS és Tsa, Arad. Közöljük t. üzletfeleinkkel, hogy kétegyházai házunk változatlanul tovább fennáll. NAGY LAJOS és Társa, Kétegyháza. AJÁNDÉKTÁRGYAKAT a leg­előnyösebben a Salon Artistique­ben (Fischer Eltz-palota) vásárol­hat. Nagy raktár régiségekben, és modern műtárgyakban Állandó nyükiállítás. Fordítható billiárdasiztal teljes fel­­szereléssel olcsón eladó. Cím a kiadóhivatalban. Bejárónő vagy mindenes leány azonnal felvthetik. Calea Laguna (Varjas­sy Lajos­ utca) 34. Alkalmi eladások. Magánház 3 szobás lakással 120 ezer Lei­ért. Nagy kertes magánház 3 szobás la­kással, 190 ezer Leiért, kamatmentes köl­csönnel terhelve. — A város központján bérhá­z 4 üzlettel, iparvállalatnak alkalmas nagy pincével — Üzlethvak 140 ezer Lejtő! 300 ezer Lei”, — Tőkebefektetésre alkamas bérházak. — Főtér közelében bármilyen üzletnek a'ka'mas üzletek. — Fűszerüzletek, vendéglők — Szőlők a hegyalján 2 holdtól 20 holdig eladók. HAÁSZ ALBERT ingatlanforgalmi irodája Str. Romanului (Zrinyi­ u ) 6. Magyari ház, ahol az eladó ioga­lanok és üzletek elő­jegyzése díjtalan. A régi, jóhirnevü „Vas“ Kádfürdő (az izr. templom átellenében) tel­jesen újonnan, modernül beredezve reggel 6 órától este 9 óráig áll a n. é.­közönség rendelkezésére. Hideg és meleg, fürdők. Pihenők Tapulók fizetési és felvételnek MARIK ISTVÁN bádogos és vízvezeték szerelőnél. ARAD, Bul, Reg. Ferdinand 37. (Boros Béni-tér.) S­zámtalan köszönőlevél igazolja, hogy a valódi Msi-JÉ JH“-!ÉÉn­ji! minden más arcszépitőt felülmúl Egy tégely ára 12 lej. Kapható a készítőnél Vojteks gyógyszertár, továbbá Hartz«, V»s «f* Wt*1517 c*­f Láver Puha ólmot veszünk. CORVIN könyvnyomdai minitáus, Arad Str. Eminescu (Deák F.­u.) Adolf Lusztbader ingatlanforgalmi Iroda ARAD, Str. Ce8seanu (Révay­ u.) 2. Elfogad megbízásokat házak, sző­lők és birtokok eladására Előjegyzésben több kisebb-nagyobb bér- és magánház elfoglalható lakással Házakat, szülőket megvételre keres, azonnali átvevőkkel rendelkezik! HALMAI forgalmi irodája Strada Emi nascu (Deák Ferenc-utca) 5 Josif Gartner órás és ékszerész Aradon, Strada 1. Bratianu (Minorita-palota­) era Aj­ánlja mindenben dúsan felszerelt raktárát, era Nagy órajavitómübe!v. Béig m­os. Kezdete IQ órakor ^galMCl ä lÖZPllti­tetMyiSépl­8Il, Barossia Björnson mexicoi cow­boy csoport, Leontinoff orosz fáneduo Női férfi és gyermek a n­ő trikó ruha köpeny sapka cipo Matróz ingi Apache trikó gyermek és férfi nagyságban. Harisnya Gyermek az összes létező cipő és ruha színekben férfi Zocken Bársonynál Piata Avram Jancu (Szabadság-tér) 18. szám. FED OL BORA X-SZAPPAN A LEGJOBB. CORVIN könyvnyo­mdai m&intézetben. Lányi si Rich lennéi. Arad* Ny cuiva :o X 03 P? a a* rá ft e­ft fa 1

Next