Aradi Közlöny, 1923. május (38. évfolyam, 96-116. szám)
1923-05-01 / 96. szám
1923. május 1. Kedd, Arad, XXXVIII. évf. 90. szám. jzig 2 lej. Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: Bulv. Regele Ferdinand 22. (József főherceg ut.) (Aradi Nyomda Vállalat.) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN. Egész évre Ml ••• ••• 432 Lei. Fél évre ... ... ... ... 216 Lei. Negyed évre............. 108 Lei. Havonta ... .. ... 30 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. Kultúrközeledés. Arad legközelebbi irodalmi és művészeti élményei olyan szellem jegyében alakulnak, amely mellett a magyarság szempontjából szótlanul vagy kritikátlanul elhaladni nem lehet. A szellem: a román-magyar közeledés megvalósulása, amelynek első e lappjaként a kultúrpalota szerdai román-magyar irodalmi és művészeti estje figurái és második etappja lesz a május ötödikei irodalmi matiné, amelyen a Bucurestiből érkező ma élő legkiválóbb román írók és poéták vesznek részt. Mióta Trianon pecsétet ütött az országhatárokra és mióta elmúlt államok nemzetiségi politikája fölött csőd jelentkezett, azóta minden utódállamban feltűntek olyan közeledő momentumok, amelyek a nemzetiségek fekét a megértés Noé bárkájába akarnak terelni. Romániában legutóbb Károly trónörökös kezdetél?«két .1 testvériség jelszavával egy olyan akciót, amely a közéletben, a politikában, az irodalomban és a művészetben egyaránt testvér jobbot nyújt a népi kisebbségek felé. Ennek a testvéri kéznek legmagasabb helyről jövő gesztusát szereté megvalósítani, — az irodalom és művészet mezején — az a két kulturális jelentőségű ünnep, amely ezen a héten zajlik le Aradon. Kétségtelen, hogy azon a hídon, amelyen át a nemzetiségek a közeledés pillérei fölött megérthetik egymást, vezető szerepe van az irodalomnak és a művészetnek. Ez az a mindentől immunis terület, ahova nem hullhat el a gyűlölködés infekciója, ahol barát megtalálja a barátot és ahol intellektus intellektusra ismerhet. Barbussete! Qoga' Oktaviánig és Anatole Francétól Take Jonesouig minden nemzetnek vannak, voltak és lesznek olyan ■kulturális vezéralakjai, akiknek az egyetlen elismert fegyvernem a belül emelkedhetnek. S annak a nemzedéknek, amely keresztülélte a leviharzott háborúk és forradalmak gazdasági és politikai kríziseit, csak egyetlenegy feladat lehet a szemei előtt: a kultúra eszközeivel felépíteni mindazt, amit a kultúra nevében romboltak össze. Nem lehet, hogy a pesszimisztikus H. G. Wellsnek legyen igaza, aki azt állítja, egy ujj regényében, hogy "ez a ma élő generáció az utolsó nemzedék. Nem. A ma élő generáció az első, amelynek le kell raknia egy európai nemzetiségi megértés vasbetonjait. A magyar nép lelkét épenúgy meg lehet ismerni Goga Petőfi fordításaiból, vagy Madách Ember tragédiájának hatalmas szellemiségéből, gaink megvalósulhatnak. Zengő és szentmagyar nyelvünk, ezen a nyelven kultúrát terjeszt-e iskoláink, sajtónk, amelynek nívója elvitázhatatlan, az állam képviseletébe való beolvadásunk, amely a romániai magyarság számarányához méltó, mind olyan momentumok, hogy értük a kulturális barátság, az irodalmi és művészi megértés közeledő kezdeményezését szívesen látjuk. Addig, amíg ez a közeledés ,a mi tiszta és nyílt céljainkkal harmonizál, addig„amíg nem téved el mellékutakra és nem gyújt fel új ellentéteket, a romániai magyarság megnyilatkozó lelke nem zárkózik el a t estvéri ■kéz elől. Oszlopai, pillérei és bázisai lehetünk egy fiatal állam egyre izmosodó jövőjének, ha szerepünk nem a statisztikáé, de az aktív résztvevőé. Ennek a szűkebb világnak boldogsága és jövendője függ egyaránt az egymást megértés sikerétől és a történeti példák azt bizonyítják, hogy csak az a nemzet lehet nagy és erős, amelynek nemzetiségei szabadon szívhatják a maguk kultúrájának levegőjét. Ez az a szempont, amelynek látószögéből nézve a kulturkazele i'wi—i'iwv TMMiiiivisti» iw Kitépett lapok. (Mimóza naplójából.) Szöszi, böszi — 13 éves — leányka voltam. Battonyára származtattak a körülmények (Erdély legszebb nagyvárosából) az apám székely lófő, az anyám régi patriciózus. 500 évig visszamenőleg mindig főpapi, szerb papi családból, mikor özvegy lett, Erdélyből rögtön visszaköltözött szülővárosába, ott a szerb templom oldalában eltemetve van nagyapám, márványtáblán, arany betűkkel áll : „Nicolaus Bozsidárius“, ha arra vitt az utam, merengve elnézegettem, sőt, ha senki nem járt, akkor arra a regényes cinterem kertben alul lassú árvize folydogált, forgatós vasajtós hidacska vezetett fákkal elárnyékolt utakon keresztül, mindig letérdeltem, — megcsókoltam pap nagyapám emléktábláit — imádkoztam pár naiv motyogó szót a „Nicolaus Bozsidárius“ lelki üdvéért . . . Aztán dalolva tovább lebegtem a lehajtó lombok alatt, úgy érezve : gazdag, boldog lelkem van, hiszen „Dárius“ volt a nagyapám. „Bozsidárius", úgy fogtam fel gyermek ésszel, Bozse szerbül Isten, Dárius — magyarul: „gazdag", tehát gazdag isten toll, és akik számára csak egyetlen fölény és csak egyetlen politika létezik: a szellem fölényének politikája. A megváltozott országhatárok között nemes és súlyos feladatok várnak a szellemek kiváló képviselőire.'-ckner'’ módhídban áll a világosságnak és a tiszta eseménynek legragyogóbb eszközeivel nemcsak azokat az ellentéteket elsimítani, amelyek országhatárokon átterjednek, hanem azokat is, amelyek esetleg e határokon az én nagyapám ! Milyen gazdag kicsi leányka vagyok én ! Senki nem sejti . . . Akkoriban felhagytam az erdélyies tájszólással — „fuszujkának“ nem neveztem a zöld paszulyt többé, mert Tetánáék, Zimáék kinevettek (a jeles képviselő Tibornak ősi családja, az édesanyám nővére volt) —hát pár hét alatt mondom, én, a gőgös rabonban ivadék, tudtam pompásan énekelni is rácul : (Na te miszlim kad a zora szvetye — Na te miszlim kadsze szvezsidan...) Legszebb ábrándos dal volt. „Rád gondolok, ha a hajnal varad“. Szerettem a nemzeti szokásaikat, a lovon hívogató vőfélyt, aki kulaccsal bekiáltott a kapunkon: „gazdarica haj !“ Színes szallagerdő lobogott a szerb szőttes patyolat ingén, háta közepéig kikanyarítva a mellény ujjának a kivágása, a kulacsot benyújtották a kapukon át, elbámultam, hogy mindenki jót húzott a saját garatja mértéke szerint belőle, azt hittem „csoda kulacs“, soha sem fogy ki, Tetána magyarázta meg, haza viszik gyakran, újra töltik. Battonyán kezdődött az irodalmi hajlamom, az első tárcámat az .Arad és Vdéké“-nek eerv nyurga, baijjUL-ideáls ügyvedbőlmint ahogy meg kell értenünk Eftimiu Prometheusulból, vagy Caragiale írásaiból a román népet. Mi jelentős momentumnak tartjuk az Aradon megindult közeledési akciót magyar szempontból ■« azt a testvérrabblet, amelyet a Károly trónörökös által szignált mozgalom felénk, magyar népi kisebbség felé nyújt, önérzetes becsülettel szorítjuk meg, ha azt érezzük, hogy az alkotmány szellemében teljesülésre érett kívánságát vitte be, — ma Arad legtiszteltebb nyugalomba vonult világhírű politikusa — a tárcát meg lehet keresni az ősrégi, porlepte múzeumban, úgy végződött : — „oly csillagok vagyunk, kik egymást kergetik — és nem fogjuk sohsem egymást beérni nem! ... minek is a szíve a szívben —• sze-re-lem ? . . . Kacagni, vagy sírni tudnék", ha ma a kezembe venném ezt az előre megjövendölt sorsot, ezt a tárcát 13 éves koromban irtam, abban az évben 2 regényt is kitermeltem — hosszú hajam volt !.... (aranyszőke), mondanom sem kell ugye, hogy mi volt mellette rövid .. . Mégis akceptálva lett. Az Arad és Vidéke szerkesztője azonnal kizónázott az „írónő“ lakhelyére, terepszemlét tartott, — külsőleg a négy ablakos, virágos, kertben épült fehér spalettás, verandás kis uriház tetszett neki — bensőleg is meg akarta ismerni — bekopogtatott . . . Szegény, szép, szomorú, kisirt szemű özvegy anyuskám, özvegyi tiszti csekély nyugdíjából három csintalan leánykát nevelt (én a közbelső), nagyot nézett az elegáns, fővárosi dandy látogatóra. Pestről éppen „Dandy krach" című könyve megjelenésekor került Aradra szerkesztőnek M. H. Károly urfi, ő jött" ki gratulálni édesanyámnak" ahhoz, hogy térdig érő szoknyás kisasszony az „Alföld“ nagy hasábos napilapjában már önálló regényt ír „Marie“ címmel. Faggatott engem, honnan vettem a regény „szüzséjét“, igen érdekes. „Mi az szüzsé?" kérdeztem elpirulva a nehezen kiejtett szótól, közben a cipőm spongenjét csatoltam, mert édesanyám „húros penzsinek“ nevezett (intim club, entre nos) családi körben, lógott a fonatlan copfom, harisnyakötő ellenszenv miatt fuszekliben jártam, oszlopos lábaimat nem reszelve, csak azt szörnyen szégyenlettem, hogy fogalmam sincs a „szüzséről“, pedig jó édes atyánk életében Madame Donlienné francia intézetében „kitűnőmb volt, egyetlen kitűnőm az osztályzatokban éppen a Racine nyelvén szerettem legjobban csevegni. Hiába, sorsom volt, hogy a „Primitívek“ osztályzatában maradjak... ott is legalul... A nyomdafesték illatát igen korán megszerettem. Egészen mindegy volt nekem, ha Vörös Vidor, Kacziányi Géza, M. H. Károly, vagy bármelyik kedves szerkesztő udvarolt levélben a bőséges szellemmel buzgó talentumomnak. Képviselő választások alkal- Lapunk mai száma 10 oldal mrFO