Ars Hungarica, 2005 (33. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tájékozódás - A művészettörténet professzionális kérdései
l gozatoknak a személyes állásfoglalásoktól kezdve a tárgyi információkon keresztül egészen az élménybeszámolókig terjedő skálájával olyan gondolatébresztő megfontolásokat próbáltunk meg különböző témákra és foglalkozási csoportokra vonatkozóan összegyűjteni, melyek reprezentatív jellegre talán nem tarthatnak igényt, de a vélemények és tapasztalatok tükrét nyújthatják, további vitára ösztönözve. Rohamos tempóban változik a „művészettörténész" hivatásról kialakult kép. A közszolgálatban - a műemlékvédelemben, múzeumokban vagy egyetemeken betöltött, néhány évtizeddel ezelőtt még biztos pozíciók megszűnnek, és olybá tűnik, hogy jövőjük sem igen mondható biztatónak, tekintettel a költségvetés megszorításaira. Manapság a bachelorként vagy magiszterként végzett pályakezdőket, csakúgy, mint egyetemi doktorátussal rendelkező vagy éppen habilitált művészettörténészeket egyaránt az a veszély fenyegeti, hogy a magasan kvalifikált, ám munkanélküli humán értelmiségiek folyamatosan növekvő csoportjában találják magukat. Sokan ilyenkor döntenek úgy, hogy a szabadfoglalkozású lét egyelőre ingoványos terepére lépnek, egy-egy adott munka elvégzésére vagy határozott időre szóló munkaszerződéseket kötnek, gyakornokoskodást, szakmai vezetéseket, előadásokat, szakértői vagy oktatói megbízásokat vállalnak. Ez ugyan nem biztos útja az egzisztencia fenntartásának, viszont gyakran az egyetlen járható út, ha valaki a szakterületén hivatását gyakorolva meg szeretne maradni. Willibald Sauerländer a „nyugdíjas" szemszögéből veszi számba hivatásunknak azokat a múltbeli mulasztásait, melyeken többek között a szakterület mai rossz helyzete alapul. Lioba Schollmeyer arról számol be glosszájában, hogy milyen órabérre számíthat egy doktorátussal rendelkező művészettörténésznő, ha galériában helyezkedik el. A VDK (Verband Deutscher Kunsthistoriker - Német Művészettörténészek Szövetsége) elnökségében végzett tanácsadó tevékenységének poentírozott benyomásait osztja meg velünk Sibylle Ehringhaus. Susanna Partsch azt meséli el, hogy mit jelent szabadúszó szerzőnek lenni. Korszerű-e még egyáltalán a gyakornokság intézménye, teszi fel a kérdést Donatella Cacciola. Azt, hogy egy adott munka elvégzésére vonatkozó szerződés megkötésekor mire kell odafigyelni, azt egy névtelen világítja meg. Brigitte Raschke arról ad hírt, hogy mit élhet át egy művészettörténész, amikor felkeresi a munkaügyi hivatalt, végül Claudia Denk amellett érvel, hogy minden művészettörténészt meg kellene, hogy illessen a felvétel lehetősége a művészek társadalombiztosítási pénztárába (Künstlersozialkasse - KSK). A jogász Stefan Haupt szerzőijogi kérdéseket világít meg: ez a téma mindazokat a művészettörténészeket érinti, akik írnak és publikálnak. További dolgozatok foglalkoznak a felsőfokú tanulmányok és a hivatás gyakorlásának keretfeltételeiben végbement mélyreható változásokkal. A felsőoktatási tanulmányi rend előírt átalakítása kihatással lesz a munkaerőpiacra, mint ahogy a munkaerőpiac adottságait is óhatatlanul tekintetbe kell venni a tantervek készítésekor. Ez a kölcsönviszony elég bonyolult, és valószínűleg nincs is, aki azt gondolná magáról, hogy nála van a bölcsek köve. A bravúr aligha teljesíthető, az egyetem nem tud mindenkinek a kedvére tenni, és nyilvánvalóan megteheti, hogy alapkompetenciáira hivatkozik. A felsőbb tanulmányok rendeltetése, hogy a hallgatót alkalmassá tegyék a szakma gyakorlására, de szakmai rutint soha nem adhatnak - ez így volt mindig, és mindig is így lesz. A BA-diplomára vonatkozó írások, melyeket összegyűjtöttünk, felvetnek néhány olyan, megfontolásra érdemes szempontot, amelyek alapul szolgálhatnak a szekcióban folyó vitához. (Gondolok itt Roland Kanz, Antje Allroggen, Bettina Uppenkamp és Dorothea Ley írásaira.) A habilitáció státusa és - közvetve ezzel összefüggésben - a juni-