Athenaeum, 1873/3. kötet
1873-09-11 / 37. szám
2325 Athenaeum, 2326 mert a zágrábi érsek a kiegyezést dűlőre vitt párt élén áll.Ez a legközelebbi indok, annál inkább ezt kell hinnünk, mivel a délszláv politika többi s még nem rég legkitűnőbb hivei hazájuk égető szükségei által sarkalva s a gyakorlati állambölcseség kívánalmait felismerve lemondtak utópiáikról s lobogó zászlókkal, leeresztett fegyverekkel a Magyar-s Horvátország uniójáért küzdő párt soraiba tértek át. Igaz, hogy míg ez új kiegyezés létre nem jött, maga a diakovári sphynx is ezek soraiba tartozott, sőt a regnikoláris deputációk munkavégzésekor a lapok igen megindító módon tudták elbeszélni, hogy strossmayer mily főpásztori lelkes hangon küldé atyai áldását a béke áldásos művére. De hát mit jelent akkor mostani magatartása ? Az egykori délszláv párt Janus-fejének őz azon egyik arca, mely barátságosan mosolyog a pánszlávizmus felé, mig a másik hitegetőleg csalja az unió s a magyar államkapocs hiveit ? Ki tudná ezt megmondani ? De jobb, hogy ne ereszkedjünk be a gyanitgatások, sötétlátások e szövevényei közé s ismét csak elégedjünk meg az örvendetes tény konstatálásával, hogy e szélső párt elenyésző kicsi minoritást képez a horvát tartománygyűlésen, s ha a dolgok jól fognak menni, amint Magyar-,ország akaratából s Horvátország érdekéből folyólag menniük kell,,nem sokára el fogják minden tartalékukat veszteni a nép között is. Elégedjünk meg azon föltevéssel, hogy strossmayer ur vezérségre vágyik s igy a szélsők élére áll, még a nevetségesség veszélyének is kitéve magát, ma KANECz-cel való szövetsége által a diakovári püspök ur haláldöfést adott saját államférfiul reputációjának : egyszerű agitátorrá sülyedt le. Kemény szó ez, mert sttossmayer úr tehetségei jobb sorsot érdemeltek vona makanecz szövetségénél, s nagyobb díszére s hasznára válhattak volna hazájának. De ő agitátorrá lett, s mint ilyenre szemügygyel kell lenni a kormánynak. A kiegyezés tehát el van fogadva, a horvát pártok egyesültek s az ellenzék számbavehetlen csekély. Most a magyar kormányon van a sor, hogy államférfiúi tapintattal s bölcs belátással megoldja a még hátralevő nagy kérdést melyen sokak véleménye szerint az unió egész jövője sarkallik. E kérdés a személyi kérdés, a horvátországi főhivatalok betöltésének kérdése. Eő dolog a megbízható alkalmas egyének megválasztása s pedig akkép, hogy egyik párt se legyen megsértve s mindegyik méltányolva. Nem könnyű dolog ez,sehol sem sérteni, mindegyiknek eleget tenni, az adományokat úgy elosztani, hogy mindegyik rész a neki jutottal meg legyen elégedve, azonban egy ügyes kéz létrehozhatja még e lehetlennek látszó dolgot is. Főfeladat a személykérdés megoldása, ennek sikerétől függ a mi véleményünk szerint is a mostani kedvező pártalakulás maradandósága. Mert a legjobb akarat mellett sem tagadható, hogy bármily nyomatékosan igényelte a fúziót a szükség, bármennyire sarkalhatta a pártokat a hazafiság, azért mindegyik rész jutalmát várja. A kormánynak óvakodni kell, nehogy csak egy párttal paktáljon ; minden pártot figyelembe kell vennie, tekintet nélkül eddigi politikai állásukra. A fúzió erre nézve a legjobb útmutató : az egyének, kik itt előtérben álltak, az irányadó tényezők s azok a helyzet urai. Nekik kell kezökbe adni a kormányt, hogy szilárdítsák meg, s biztosítsák az általuk teremtett helyzetet. Még rauch báróról s külön állásában megmaradt pártjáról nem is beszéltünk. Ők Magyarország kipróbált hűségű barátjai. S ha ilyenek, pedig az egész haza tudja, hogy ilyenek, egyelőre a várakozó helyzettel meg kell elégedniük. Ha tisztulnak szilárdulnak a viszonyok, ha a két testvérország közti kapocs megerősödik az uj emberek közremüdése által: az ő céljuk el van érve s érdemeik feledhetlenek, mert e helyzetet kétségkívül ők idézték elő s Magyarország méltányolni fogja barátait. Ha pedig valósulni fog az ő bizalmatlanságuk ezuj emberek iránt, nos, akkor az idő tanácsolni fog; Magyarország él még akkor.