Athenaeum, 1874/6. kötet
1874-04-08 / 15. szám
A legújabb párizsi szerződés, melyet Belgium, Franciaország, Olaszország és Svájc felhatalmazottjai írtak alá, a következő pontokból áll: 1874-ben a szerződő felek 5 frankos ezüstöt (az 1865. dec. 33-iki határozat értelmében) csakis a következő összegekben fognak verni: Belgium 12 milliót, Franciaország 60 milliót, Olaszország 40 milliót és Svájc 8 millió frankot. De ez összegbe beszámíttatik az 1873. december 31-iki készletből : Belgiumban 5.900.000 frank, Franciaországban 34 millió 964 ezer frank, Olaszországban 9 millió frank. Azonban az olasz kormány az olasz nemzeti bank alapja számára még verethet 20 millió frank 5 frankos darabot. 1875. január folyamában Párizsban konferencia lesz a szerződő felek közt. * E szerződés bizonyítja azt, hogy a folyó évben a négy latin állam csak előkészületeket tesz és 1875-ben fog igyekezni a kérdést megoldani. Noha közülök kettőt: t. i. Olaszországot és Franciaországot kényszerforgalma fogja megakadályozni abban, hogy az aranyvalutát életbe léptesse; de bizton következtethetünk arra, hogy a más kettő: t. i. Belgium és Svájc az arany valutát el fogják fogadni. Tehát a mi szomszéd államaink nyűgat felől arany valuta alatt lesznek és így értéket vesztő ezüstjök hozzánk fog folyni, mi előmozdíthatja egyelőre a kényszerforgalomból való szabadulásunkat és az ezüstvalutára kibocsátott államjegyek, valamint bankjegyek bevonását, de egyszersmind kényszerít arra, hogy az aranyvalutát elfogadjuk, mert különben folytonos értékveszteségnek leszünk kitéve. Ennek az értékveszteségnek megmagyarázására nem szükséges más példát idéznem, mint azon adatot, melyet már 121 év előtt állított össze Galiani; ez oly igaz most is, hogy »mutate nomine« minden csökkent értékű valutával bíró államra nézve szóról-szóra áll ma is. Galiani felveszi azt, hogy az ezüst piaci értéke legyen az aranyhoz úgy, mint 15 az egyhez; de ha a valuta alapjává úgy van felvéve, mint 13 az egyhez , akkor kimegy az országból 100 ezer uncia arany és azzal 1.300,000 uncia ezüst lesz fizetve, de megfordítva 1.300,000 uncia ezüstért csak 86,666 uncia aranyat fogunk kapni. * Ez a példa szól a kettős aranyláb ellen, de az értéket vesztő ezüstlábra is illik. És ezzel egy oly kérdéshez megyünk át, mely éppen a legújabb időben foglalkoztatta a tudósokat. Ez a kettős valuta. Mert látva az arany-valuta terjedését, több tudós visszacsapott a régi kettős valutához. Ez áramlat megindítója Wolowski, a francia nemzetgazda volt, kinek 1857-ben megjelent műve valóságos forradalmat idézett elő e kérdésben. Wolowski a francia viszonyokból indul ki és az 1803-iki francia valuta törvényt védi, de érvelésében éppen a világforgalmi következményekre fekteti a fősúlyt. Ő az arany pénzérték terjedésével annak drágulásától, az ezüstnek a forgalomból való kiszorulásától és ekkor az aranynak, mint forgalmi eszköznek elégtelenségétől fél. Noha ő azt a kifogást teszi az általánosan elterjedt fogalmak ellenében is, hogy ő a törvényhozástól nem azt követeli, hogy a magánforgalom számára szabja meg változatlanul az arany és ezüst érték viszonyát, hanem csak törvényes fizetési eszközzé legyen az arany és ezüst aránylagos értéke megszabva. Tehát a követelések kielégítésénél legyen ez alkalmazva. Ezért védi ő az 1803-iki francia törvényt, mely 1:15 főre szabta az arany- és ezüst-érték arányát, mert akkor az arany olcsóbb volt és éppen ennek jön következménye az, mint MacCulloch helyesen jegyzi meg, hogy a törvényhozás akarata ellenére Franciaországban az ezüst-valuta terjedt el, mert mindenki örömest használta Franciaországban fizetési eszközül az ezüstöt, hol a törvény az ezüstöt többre becsülte, mint a piac. Noha ez aránytalanság már 1785-ben megvolt, mikor a La * L. Roscher. Betrachtungen über die Weihrungsfrage. Berlin. 1871, * Moniteur des i nt er ét s materi eis. 1874. No. 6.