Athenaeum, 1874/6. kötet

1874-04-08 / 15. szám

A legújabb párizsi szerződés, melyet Belgium, Franciaország, Olaszország és Svájc felhatalmazottjai írtak alá, a következő pontokból áll: 1874-ben a szer­ződő felek 5 frankos ezüstöt (az 1865. dec. 33-iki határozat értelmében) csakis a következő összegekben fognak verni: Belgium 12 milliót, Franciaország 60 milliót, Olaszország 40 milliót és Svájc 8 millió frankot. De ez összegbe beszá­­míttatik az 1873. december 31-iki kész­letből : Belgiumban 5.900.000 frank, Franciaországban 34 millió 964 ezer frank, Olaszországban 9 millió frank. Azonban az olasz kormány az olasz nem­zeti bank alapja számára még verethet 20 millió frank 5 frankos darabot. 1875. január folyamában Párizsban konferen­cia lesz a szerződő felek közt. * E szerződés bizonyítja azt, hogy a folyó évben a négy latin állam csak elő­készületeket tesz és 1875-ben fog igye­kezni a kérdést megoldani. Noha közü­lök kettőt: t. i. Olaszországot és Fran­ciaországot kényszerforgalma fogja meg­akadályozni abban, hogy az arany­valu­tát életbe léptesse; de bizton következ­tethetünk arra, hogy a más kettő: t. i. Belgium és Svájc az arany valutát el fog­ják fogadni. Tehát a mi szomszéd álla­maink nyűgat felől arany valuta alatt lesznek és így értéket vesztő ezüstjök hozzánk fog folyni, mi előmozdíthatja egyelőre a kényszerforgalomból való sza­badulásunkat és az ezüst­valutára kibo­csátott államjegyek, valamint bankjegyek bevonását, de egyszersmind kényszerít arra, hogy az arany­valutát elfogadjuk, mert különben folytonos értékveszteség­nek leszünk kitéve. Ennek az értékveszteségnek meg­magyarázására nem szükséges más pél­dát idéznem, mint azon adatot, melyet már 121 év előtt állított össze Galiani; ez oly igaz most is, hogy »mutate nomi­ne« minden csökkent értékű valutával bíró államra nézve szóról-szóra áll ma is. Galiani felveszi azt, hogy az ezüst piaci értéke legyen az aranyhoz úgy, mint 15 az egyhez; de ha a valuta alap­jává úgy van felvéve, mint 13 az egy­hez , akkor kimegy az országból 100 ezer uncia arany és azzal 1.300,000 uncia ezüst lesz fizetve, de megfordítva 1.300,000 uncia ezüstért csak 86,666 uncia aranyat fogunk kapni. * Ez a példa szól a kettős aranyláb ellen, de az értéket vesztő ezüstlábra is illik. És ezzel egy oly kérdéshez megyünk át, mely éppen a legújabb időben foglal­koztatta a tudósokat. Ez a kettős valuta. Mert látva az arany-valuta terjedését, több tudós visszacsapott a régi kettős valutához. Ez áramlat megindítója Wo­­lowski, a francia nemzetgazda volt, ki­nek 1857-ben megjelent műve valóságos forradalmat idézett elő e kérdésben. Wolowski a francia viszonyokból indul ki és az 1803-iki francia valuta­ törvényt védi, de érvelésében éppen a világfor­galmi következmények­re fekteti a fő­súlyt. Ő az arany pénzérték terjedésével annak drágulásától, az ezüstnek a for­galomból való kiszorulásától és ekkor az aranynak, mint forgalmi eszköznek elég­telenségétől fél. Noha ő azt a kifogást teszi az általánosan elterjedt fogalmak ellenében is, hogy ő a törvényhozástól nem azt követeli, hogy a magán­forga­lom számára szabja meg változatlanul az arany és ezüst érték­ viszonyát, hanem csak törvényes fizetési eszközzé legyen az arany és ezüst aránylagos értéke meg­szabva. Tehát a követelések kielégítésé­nél legyen ez alkalmazva. Ezért védi ő az 1803-iki francia törvényt, mely 1:15 fő­re szabta az arany- és ezüst-érték ará­nyát, mert akkor az arany olcsóbb volt és éppen ennek jön következménye az, mint MacCulloch helyesen jegyzi meg, hogy a törvényhozás akarata ellenére Franciaországban az ezüst-valuta terjedt el, mert mindenki örömest használta Franciaországban fizetési eszközül az ezüstöt, hol a törvény az ezüstöt többre be­csülte, mint a piac. Noha ez aránytalan­ság már 1785-ben megvolt, mikor a La­ * L. Roscher. Betrachtungen über die Weih­­rungsfrage. Berlin. 1871, * Moniteur des i nt er ét s materi eis. 1874. No. 6.

Next