Athenaeum, 1837/1. félév
1837-04-27 / 34. szám
. & 'ü* Kl S KI ük Tudományok’ és szépművészetek’ tára. Kiadó szerkesztők: SCHEDEEI, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ: BAJZA. Pest Április’ 39-ben, 1839. 34. szám. fartalom: A’ hulló csillagokról (Vállas Antal) 265. — A’ rém, franczia novella (T. L.) 268. 1. Torquato Tasso’ végintézete. 272. Itt vizsgálom , miként munkál *S teremt a’ nagy természet ! Minden öszve milly frigyben áll *— Isteni nagy intézet, tisfaludy fi. . 1’ hulló csillagokról. A csillagesés’ tüneménye, mindennapisága’ daczára is, mindeddig fejtetlen maradt. A’ villanyosság itt is játszsza szerepét, mint egyebütt, hol a’ természetvizsgálók világos és egyszerű magyarázatot adni nem tudtak. Újabb időkben némi vonakodással lépett fel Csiládni, megmutatandó , miképen hulló csillagok és repülő sárkányok (bolis ignea) lényegesen ugyan azok, mindketten nem földi eredetűek, de hogy a’ földön közös hagyományuk hihetőleg a’ légkö (Meteorstein), miután könnyű vala e’ tüneményt általában a’ hold’ tűzhányó hegyei’ tömérdek sokaságával egyeztetésbe hozni; de végre még is észrevétetett, hogy a’ holdvulcanok’ hypothesise , valamint a’ reá következett is, melly a’ tünemény’ főgyökerét a’ föld’ vulkánjaiban keresi, némelly tapasztalásokkal, miilyenek leginkább a’ hulló csillagok’ száma és periodicitása, meg nem férhet. T. i. legtöbb csillagesés novemberben , ’s nevezetesen ennek 12 dikén vagy 13-dikán, vétetik észre. Miért is nem kevés figyelmet érdemel Biot’ ebbeli véleménye, mint a’ melly a’ tüneményt legegyszerűbben ’s talán legtermészetesben magyarázza , ’s mellyet íme az olvasó közönséggel közlünk. ,,A’ föld’ esztendei útja novemberben az Oroszlán csillagzat’ irányát tartja, ’s egyszersmind a’ napegyenlítőhöz közelít, mellytöl csak valamivel esik távolabb , mint a’ hold’ felmérője tizenhatszor véve, ’s azon december’ 3-dikán keresztül is megyen. Hogy ez állításban a’ hiba csak csekély lehet, abból is látni, hogy Domenico Cassini, már egy századdal ezelőtt, ugyan azt tartotta. E’ nagy csillagász észrevette, miképen a’ nap’ testét tágas köd veszi körül, fejéres világhoz hasonló, melly nagy távolságra kinyúlik a’ napegyenlítő’ irányában. Világos, hogy e’ tünemény’ határai pontos észrevevést nem engednek, mert azt általában csak ott láthatni, hol a’ köd maga széles ’s eléggé tömött; mindazonáltal kétséget sem szenved, hogy tovább terjed, mint fegyveres vagy fegyvertelen szemeinkkel kisérhetjük. Közönséges alakja kettős láncsahegyhez hasonló, vagy két hegygúlához ( pyramis ), mellyeknek közfeneke a’ nap, mi kétség kívül csupán csak projectiója által okozott opticai látszat. 34