Athenaeum, 1837/2. félév
1837-07-02 / 1. szám
M 3 GOM. Tudományok’és ssípművészetek’ tára. Kiadó szerkesztők: SCHERET, VÖRÖSMARTY, szerkesztőtárs: RAJZA. második félév. rest. Julius’ 3-kán, 1833. 1. szám. Tartalom szelesztína (Kölcsey), Voltak szerencsés napjaim , hol szelíd Orom követte nyomdokimat,a hevült Lelkem’ tüzelői megragadva. Átölelem az egesz világot. Cselesztina. Ismét egy pillantat, mihez hasonlót a’ sors e’ föld’ gyermekeinek olly igen ritkán nyújt! Ezerféle körülmények tolakodnak az emberben ’s az emberen kívül; és a’ lelkesedni ’s magas érzelemre kerülni kezdő mellyet is külön nemű vegyülettel töltik be. Fájdalom és kedv, boszú és olvadozás, komolyság és szeszély, majd váltva, majd egyesülve foglalnak el bennünket; borút fúvalván a’ lélekre, hogy fátyollal bevont tükörként, a’ reá ható sugárt teljes tisztaságban ne fogadhassa. Azért becsüljétek, bölcs takarékossággal használjátok a’ perczenetet, mint e’mostani, midőn a’ kebelre teljes nyugalom ereszkedik ; hasonlólag az elcsendesedett óczeánhoz, melly a’ felleg nélkül kelő nap’ fényében elterül, illyenkor jelenik meg a’képzeletnek a’ mennyei szépség’ ideája csendes felségében, melly lelket hevít a’ nélkül, hogy égessen; szivet tölt a’ nélkül, hogy feszítsen ; érzést emel a’ nélkül, hogy zajlásba hozzon; és az ember-természet’ isteni eredetét megfoghatóvá csinálja. Esengve vártam ez órát éveken keresztül, ’s íme most itt állok e’ parányi bizodalmas körben, szavakat szentelni az emlékezetnek; epedés nélkül tekintve a’ múlt felé, minek alkonyából szelíd ragyogással sugárzik vissza a’kép, ifjúságom’ álmainak, sejdítéseinek , és küzdéseinek nyugpontja! Figyelmezzetek az időre, mikor a’ serdülésnek induló gyermek a’jelen pillantatot, melly őtet kicsiny örömeivel és bánataival együtt mind eddig szűk körben tartá vala, legelőször elfelejti; kérdezőleg tekint az égre, a’ láthatár felé; ismeretlen mozdulatot érez kebelén; képzetében korúalatti, bizonytalan alakú képek támadnak fel, és óhajt, vágy, esdeklik, nem tudván: miért? Keres magában és magán kívül, nem tudván: mit? Nem úgy van-e, mintha elalkonyodott, elsötétült emlékezetek rejteznének bennünk, miket újra felderíteni, újra felvilágosítani törekszünk ? Nem úgy van-e, mintha más , a’ mostanitól különböző élet’ képei homályban lebegnének előttünk? Vagy, mintha soha nem látott, soha nem hallott dolgok’ ideái volnának sziveinkbe és lelkeinkbe plántálva, mik tenyészetbe indulván, a’ kifejlés, kivirágzás’ idejére sietnek?