Athenaeum, 1838/2. félév
1838-11-08 / 38-39. szám
605 606 Felingerült véremmel átallék egyenesen mulatságra a’ szép vidor tanácsosidéhoz menni ’s javaslám Kegyesynek : fordulnánk egyet a’ Duna felé. Ballagánk egy pár útczán keresztül, bánatosan állapodánk meg egy pár pesti Lazaróni felett, kik bor nehéz fejeiket házak’ és boltok’ kőlépcsőire hajtva, hálásan vetek hasokat azon nap’ jótévő sugárinak elébe, melly a’ szőlőfürtöket érleli, ’s halállal tő szomszéd álmot alivának. — Ó ember, kiáltám borladva, teremtés’ remeke, isten’ képének mása, hová jön méltóságod? Dunához érve megállánk közel egy hajóhoz, melly fájával rakodék ki a’ partra. A’ rakodók közti, egy vézna testalkatú szőke sovány arczú ifjú voná magára figyelmemet az által, hogy gyenge testalkat ’s mint látszék szokatlanság súlyosabbá tevék neki a’ nehéz munkát, mint a’ többinek. Ismerősnek látszék nekem az ifjú, ’s gyanítnom kelle pillantásaiból, miket mellettem elhaladásai közben lopva teám vetegete, hogy ő is viszont ismer engem. Megszólítám ’s csodálva ismerém fel benne volt asztalosomat, ki egy pár év előtt, falusi lakó házamnál szorgalommal ’s becsülettel végzé munkáját, ’s mennyire emlékezem, tőlem elmentével egy pár ezer összezsugorgatott tőke-pénzecskének vala ura. Szégyennel sütté le kérdezösködésimre szemeit, ’s kény szőkék azokba. Magát átkozva adá elő, mint szándékozók házacskát venni Pesten, de kedvező helyzetűt a’ csekély pénzen nem vehetvén, elébb azt kamatokkal ’s további szorgalommal nevelendő, kiadá kölcsön egy, mint nevezé, gavallérnak. Ez, egy tékozló, azontúl, hogy kötelezvényét kiadá, nem vala többé látható beszélhető a’ szegény asztalosnak, ’s ez végre is alig felét kapható vissza súlyos keresetű pénzének, a’ zár-gondviselőtől. Mit tegyen immár még kevesebbre olvadott pénzével? Ön kárán okva magányosnak kiadni többé nem meré, közönségek csekélységet el nem fogadának. Elcsuká tehát azt; de egy álbarát később titkához fére vagyonának , kártyához csalá, ’s ezen boldogtalan szenvedély és csábítója kirablák elébb csukva tartott pénzéből, később mestersége’ szerszámaiból, szorgalmából, ’s egy tehetetlen átkos semmirekellőt alkotanak belőle. Most már illy aljas és nehéz napszámmal kell megkeresnie szűk kenyerét; mert nejét, gyermekét otthon éhen halni csak nem engedheti. Ezen előadásra , a’ szitkok’ nehéz artilleriájából ismét egy pár töltés dördüle ki számból. ’S a’ szívtelen kölcsön csaló , a’ hitetlen csábitól játékos szabadon járnak utczáinkon, míg a’ még nem rég olly szorgalmas, olly derék asztalos, mázsás hasábokkal czipekedik, ’s ezek alatt nem sokára maga ’s benne ártatlan háznépe’ gyámola bizonyosan leroskad, ha az ég épen szerencsére módot nem ad kezembe alkalmat nyújthatnom a’ nyomorúltnak mestersége’ további folytathatására! Azon körülmény, hogy megmenthetem ötét, felderíté még is némileg telkemet,s mikorra a’ tanácsosné’ lépcsőin felhágánk, alkalmasan nyugodt és éber kedvű valók. Az előszobában nyájas meghajtással fogadott bennünket a’ csinos házi asszony , ’s én udvariasan szőkém szép kezei’ csókolására. Nem ütköztem meg erőködésén elvonhatni kezét csókom elől, mert ezt szerénységnek vevém, ’s annál átalkodottabban nyomám tüzes csókomat kerekded szép kezére. — Kérem a lássan — engedjen — tens uram — én csak a’ szobaleány vagyok! — mentödzék iszonyú zavarodással, ’s fülig égve pirulásában Nánika, ’s csak most eszmélék hátam megett Kegyesy’ kaczajára. Semmi baj, kedves lyányka! kiáltám vidoran, magamat ’s a’ lyánykát vigasztalva, most az egyszer rövid látású szemeim igen alkalmasan tévedének, egyik legdélibb lyánykánál a’ két városban. — Nánika valóban igen csinos szöszke vala. — ’S van-e a’ szépségnek is leszármazási fája, barátom Jóska ? kérdem diadalmasan fordúlva Kegyesyhez. Éva anyánk, kitől származnak le minden aszszonyaink, leányaink, szinte a’ mai napig, mint azt az úr’ közvetlen remekéről feltennünk kell, szép egy asszonyság fekete, ámbár, hiszem, egy kissé szálasabb és tagosabb, mint darázs derekú unokácskái; de öröklé-e mindegyik ezek közül e’ szépséget? ’S ha én szép köz anyánknak — kit minden almaevése mellett igen tisztelek — illy szépségi kétségtelen örökösére netalán egy szobaleánykában bukkanok, hidegen menjek-e el mellette csak azért, mert a’ szép kék szemek nem csak szerelem’ boldog csillagai gyanánt ragyognak, hanem hím - ’s to-var- 3S *