Athenaeum, 1839/1. félév

1839-01-13 / 4. szám

53 54 fok’ kiküzdésére vagyunk teremtve, ’s e’ munkánkban a’ párt’ eszméje, nemcsak nem ellenséges gátlónk, de hasznos segítőnk. De alkalmazásaiban, czélzásaiban, tárgyaiban lehet a’ párt nemcsak igaztalan, hanem kártékony, sőt veszedelmes is. Például: minden haramia-dandár ugyannyi elvekben egymással rokonult lények’ társulata, ugyanannyi párt, és ki merné tagadni káros voltukat? Ez tehát a’ sarok, mellyen az egész megfordul: valamennyi egyesület’ munkásságé, törekvése, ipara’ pályájául, akár némellyek’ előre kiszámított hasznát másoknak megrontásával , eltiprásával, akár az egész emberi nem’ jólétének (mellynek eszközlésére , a’ józanész’ törvényei, ’s vallásosság’ tiszta fogalmai által, köteleztetik minden, valaki becsületes kíván maradni) gátlását tűzte ki, mind az megszűnt igazságos, hasznos, és törvényes lenni, sőt igaztalanná, ártóvá’s valóságos bűnczimborasággá fajult el. Nincs pedig semmi, melly hatalmas!) segélyekkel támogatná, az emberi nem’ könynyen tántorodó lépteit, a’ jólét’ és tökéletesség’ üdvös honja felé vándorlásában, mint a’ tudomány. Egy velünk utazó jótékony nap ez, mellynek pályánk’ elébe lederengő szép fénye felmutatja haladásunk’ akadályait, miken vasszorgalommal áttörnünk, elünkbe zárja az elsüllyesztő mélységeket, miket éber léptekkel tova kerülnünk kell. Egy pharosi kalauzoló világgal előttünk lebegő vezércsillag ez, melly ha a’ fáradalmas nehéz úton erőnk roskadozni, hitünk csfggedezni akar, mosolyogva lelkűnkbe villantja bájos sugarát, ’s szívünket feszültebb küzdésre, csűggedetlenebb iparra, újabb merénypróbára edzi meg. Egy olly kulcs ez a’ halandó birtokában, mellyel az okok’ és következések’ élébe gondosan tapogatódván , felnyitja azon titkos réseket, miken a’ sejtekben működő természetre setét műhelyében rá lophat, olly kulcs, melly utat jár neki a’ nagyság’ és dicsőség’ fenséges templomához. Tanúnk a’ tapasztalás, mikép a’ nemzetek mindig azon fokán állnak a’ nagyságnak , melly fokán a’ tudományos míveltségnek; és több mint gyanítás, mikép a’ tudományok’ teljes kifejlése, mint szükségesképenn okozatot, az emberi nemnek teljes tökéletességre — mellyre ugyan mehető — emelkedését fogja vonni maga után. — De a’ tudományok’ országa még egy, csak némelly partszéli apró részleteiben, fölfedezett, nagyobb részt egészen ismeretlen tartomány, hol ezer tév-útak’ elvesztő összebonyolulásai, töméntelen meredek sziklabérczek’ meghághatatlan tetői, ’s számtalan ködülte setét tájak’ sivatag éji homálya, teszik a’ vizsgálódónak veszélyessé az útazást. Gyenge ész is tisztán láthatja, miképp’ zárgátak’ átszegésére sok egyesített, mint pusztán egy magános erő mindig hatóbb sikerrel dolgozhatik. Különben is az emberelme egy olly kődarab gyanánt tekinthető, melly ha magára hagyatva, elvetve hever, háborúi csakhamar az értelmetlenség’ köde; ha pedig másokkali súrlódás által köszörültetik, kígyóinak benne az értelem’ lángjai, ’s századok’ viharjain keresztűl tündöklendő fényt és ragyogványt felfogni képes. Értőnek, úgy vélem, elég ennyi annak megmutatására, hogy a’ párt, egy azon czélra egyesülés, egymást kölcsön segélylyel támogató szövetkezés nem gyakorol ártó behatást a’ tudományok’ mezején fáradozók közt is, ’s így az írói világban sem. De vannak még nyomós okok , mik ez állítást feldönthetetlenül támogatják. Ugyanis, a’ szép’ és jó magvait hintegetni ’s így az erény’, igazság’ és közjólét’ terjedését eszközleni olvasói közt, az írónak nagy tiszte. Úgy de e’ tisztében: ínívelt ízlet, ügyes tapintat, mélyen feneklett emberismeret, sokoldalú tudomány stb. nélkül, híven mint járand el? Mert bár a’szépségek’ temérdek raktára, a’ természet’pompás temploma, egyiránt zárva mindenki előtt, valljon egyiránt képes-e valamennyi okos lény, tisztán érző kebellel, felfogni ennek szépségeit? Bár ama’ csalhatatlan próbakő a’ lelkiüsméret megvesztegetlenül megmondja minden szívnek, mi legyen jó, mi gonosz, valljon tesznek-e azért jókká, erényesekké, kivétel nélkül, valamennyi erköltsi lényeket egyedül a’ lelkiösméret szent sugalmai? Ha már a’ szépnek és jónak csupán felfogására, és saját magunkral alkalmazásában is , némi készületek nélkül, képesek nem vagyunk: mennyivel kevésbbé lehetünk elégségesek arra, hogy ezeknek megkedvelésére, követésére egyebeket szívethatólag, sikert gyümölcsözőleg buzdíthassunk, rábeszélhessünk? És ki vonná immár kétségbe, mikép az illynemü készületek’ — mint a’ kiformált ízlet, éles tapintó ész, mély emberiesméret, széles tudomány stb. — 4 *