Athenaeum, 1839/1. félév
1839-06-30 / 52. szám
851 852 műveltség’ e’ hideg toldalékénak, kell segélyéül lépni. De a’ betegség a’ gyógyszert is magával hozza már ’s ha ez nem gyógyítja is ki tükélyesen a’ betegséget, legalább enyhíti. Múlt- és jelenkort végellen köztér választ el; közttök nagy mélység tátong föl. A’ társaság’ első koraiban a’ törvény a’ szívben nyugvék, most érezbe vésetik. Az első törvény’ áldozatokra lelkesített, mik nem estek nehezen; a’ másik, (halott betűnek tartatik) kívánta azokat ’s kelletlen jön. Az új törvénynek a’ törvény’ gyámolára van szüksége, mert az engedelmesség nem önkényt nyujtatik többé. A’ társaság’ változásából új literatura is lép elő. A’ gyermeki elfogulatlanság, az egyszerűség eltűntek; a’ művészet hág a’ természet’ helyére. Új hajlamok, új ösztönök lépnek most elő. Először a’ szellem, aztán a’ szív betegül meg. A’ törvény csak les még, mellybe bukni őrködünk. Finom különböztetéseket teszünk ’s a’ törvény’ betűje ’s szelleme ellen küzdünk. Ez ellenkező érdekek’ küzdésében lép föl a’ szónok. A’ szónok a’ müvelt társaság’ embere, melly jóban ’s roszban tökélyesedik. Helye a’ birószék; nincs benne semmi látnokiság ’s nem mozog többé a’ költészet’ bizalmában. Nagyszerű érzeménynyel ’s magas szellemműveltséggel kell birnia; igazságos ’s beszédügyes férfi legyen, kinek az erkölcsi érzelmet mindig élénken kell magában megtartani. — Öregvé ’s szertelen túlmívelt nemzet’ literaturájának, mellyben mindennemű bűnök és szenvedélyek szabad tértletének ’s melly mindent a’ siikerrel ment, szükségkép’ ez állapot’ másképének kell lenni. Olly korban, mellyben minden összeomlani látszik, a’ forrás és átmenet’ korszakában, mellyben fölfedezési utakra megyünk ki, a’ nélkül, hogy tudnók, hol kötendőnk ki, a’ művésznek is meg kell a’ kétségtől ragadtatnia. Az égből kitaszított művész a’ földhöz fordul. Mindennek eredménye, hogy épen olly szűzi , gyermeki literatura, mint szűzi, gyermeki társaság van. Mindkettő ugyanazon befolyás alatt bukik meg; ártatlan gyermekekhez hasonlók, kik ugyanazon bölcsőben nyugosznak. Ha a’ társaság aztán megerősíti ’s csillogó színekkel ékesíti föl magát, a’ literatura is nyomát követi s megveti eredeti ártatlanságát. ’S ha a’ társaság épen alapzataiban megingattatik, ha az emberi szellem merész röptében ismeretlen czélfelé törekszik, hogy alakítsa magát akkor a’ literatura a’ legnagyszerűbb erőködések’ ’s legkielégi illetlenebb kellékek’, az erő’ és tehetlenség’, az enthusiasmus’ és hideg számítás’, a’ hit’ és kétség’ korában ? Akkor a’ literatura is nyugtalan, lázas, kicsapongó charactert vesz föl. Bir minden elsőséggel, de hibával is, visszaél erejével ’s alacsony lesz, ha naiv akar lenni. Minden eletnek’ harcza ez, de ha vége jön, föltűnik a’ világ. Ezen at ugrás egyik ellentétből a’ másikra, e’ vad phantasiák, kemény betegség’ jele , mitől azonban nem félhetünk, mert crisishez vezet; átmenet-korszak ez, melly lefolyó múltkor, ’s még bizonytalan ’s alaktalan jövő közé lép be. A’ földön két út nyílik föl az embernek; egyik a’ föld fölött visz el, a’ másik éghez emelkedik. Ha az ember az eszményi világot elhagyá ’s a’ valóságéba lépe be, a’ megfordulás nehéz ’s az Ariadne-fonal nem mindig van kéznél. A’ hideg okos vizsgálat mindent megráz. Nem kérdjük többé, mint hajdan egy hires mathematicus: „mit mutat ez meg?“ de: „mit hoz be?“ A’műipar napjaink’ istensége; itt a’boldogság. A’ boldogság! halljátok és hajoljatok meg. Hát a’ literaturától minden remény el volna zárva ? Ah nem. Az emberiség néhány tévútra hága föl, de a’ haladás mindig czélja maradt a’ históriának. Van egy gyümölcs, mit az idő ’s tapasztalás érlelnek ’s mellynek édessége csak müveit korban érezhető. E’ gyümölcs a’ tudomány, az emberiség’ érettebb korának örökrésze, mint a’ költészet az embernem’ gyermekségének boldogsághozó ajándéka volt. Korunk a’ tudouuány’ kora. (Revue francaise.) Kazinczy dabor» A' peterdi jégeső. Jun. 16-án délután 5 óra tájban indultam Pannonhalmáról haza felé. Hat óra tájban, midőn Peterd nevű sváb helységen keresztül jönök, kocsim felé — az utczán keresztül — nagy fejér tömegeket (mészköveknek gondolom) látok repülni. Nagyságuk — a’ mennyire szemmértéknek hihetni — akkora forma, mint egy lúdtojás. Majd sűrűbben kezdének hullani e’ tömegek, ’s mikor megismertem, hogy ezek