Athenaeum, 1839/1. félév

1839-06-30 / 52. szám

851 852 műveltség­’ e’ hideg toldalékénak, kell segé­lyéül lépni. De a’ betegség a’ gyógyszert is magával hozza már ’s ha ez nem gyógyítja is ki tükélyesen a’ betegséget, legalább enyhí­ti. Múlt- és jelenkort végellen köztér választ el; közttök nagy mélység tátong fö­l. A’ tár­saság’ első koraiban a’ törvény a’ szívben nyugvék, most érezbe vésetik. Az első tör­vény’ áldozatokra lelkesített, mik nem estek nehezen; a’ másik, (halott betűnek tartatik) kívánta azokat ’s kelletlen jön. Az új törvény­nek a’ törvény’ gyámolára van szüksége, mert az engedelmesség nem önkényt nyujtatik többé. A’ társaság’ változásából új literatura is lép elő. A’ gyermeki elfogulatlanság, az egy­szerűség eltűntek; a’ művészet hág a’ termé­szet’ helyére. Új hajlamok, új ösztönök lépnek most elő. Először a’ szellem, aztán a’ szív be­tegül meg. A’ törvény csak les még, mellybe bukni őrködünk. Finom kü­lönböztetéseket te­szünk ’s a’ törvény’ betűje ’s szelleme ellen küzdünk. Ez ellenkező érdekek’ küzdésében lép föl a’ szónok. A’ szónok a’ müvelt társa­ság’ embere, melly jóban ’s roszban tökélye­­sedik. Helye a’ birószék; nincs benne semmi látnokiság ’s nem mozog többé a’ költészet’ bizalmában. Nagyszerű érzeménynyel ’s magas szellemmű­veltséggel kell birnia; igazságos ’s beszédügyes férfi legyen, kinek az erkölcsi érzelmet mindig élénken kell magában meg­tartani. — Öregvé ’s szertelen túlmívelt nem­zet’ literaturájának, mellyben mindennemű bű­nök és szenvedélyek szabad tért­letének ’s melly mindent a’ siikerrel ment, szükségkép’ ez állapot’ másképének kell lenni. Olly kor­ban, mellyben minden összeomlani látszik, a’ forrás és átmenet’ korszakában, mellyben fölfedezési utakra megyünk ki, a’ nélkül, hogy tudnók, hol kötendőnk ki, a’ művész­nek is meg kell a’ kétségtől ragadtatnia. Az égből kitaszított művész a’ földhöz fordul. Mind­ennek eredménye, hogy épen olly szű­zi , gyermeki literatura, mint szűzi, gyermeki társaság van. Mindkettő ugyanazon befolyás alatt bukik meg; ártatlan gyermekekhez ha­sonlók, kik ugyanazon bölcsőben nyugosznak. Ha a’ társaság aztán megerősíti ’s csillogó színekkel ékesíti föl magát, a’ literatura is nyomát követi s megveti eredeti ártatlan­ságát. ’S ha a’ társaság épen alapzataiban meg­­ingattatik, ha az emberi szellem merész röp­tében ismeretlen czélfelé törekszik, hogy a­­lakítsa magát akkor a’ literatura a’ legnagy­szerűbb erőködések’ ’s legki­elégi illetlenebb kellékek’, az erő’ és teh­etlenség’, az enthusi­­asmus’ és hideg számítás’, a’ hit’ és kétség’ korában ? Akkor a’ literatura is nyugtalan, lázas, kicsapongó charactert vesz föl. Bir minden elsőséggel, de hibával is, visszaél erejével ’s alacsony lesz, ha naiv akar lenni. Minden eletnek’ h­arcza ez, de ha vége jön, föltűnik a’ világ. Ezen at ugrás egyik ellen­tétből a’ másikra, e’ vad phantasiák, kemény betegség’ jele , mitől azonban nem félhetünk, mert crisishez vezet; átmenet-korszak ez, melly lefolyó múltkor, ’s még bizonytalan ’s alaktalan jövő közé lép be. A’ földön két út nyílik föl az embernek; egyik a’ föld fölött visz el, a’ másik éghez emelkedik. Ha az em­ber az eszményi világot elhagyá ’s a’ valósá­géba lépe be, a’ megfordulás nehéz ’s az Ari­­adne-fonal nem mindig van kéznél. A’ hideg okos vizsgálat mindent megráz. Nem kérdjük többé, mint hajdan egy hires mathematicus: „mit mutat ez meg?“ de: „mit hoz be?“ A’műipar napjaink’ istensége; itt a’boldogság. A’ bol­dogság! halljátok és hajoljatok meg. Hát a’ literaturától minden remény el volna zárva ? Ah nem. Az emberiség néhány tévútra h­ága föl, de a’ haladás mindig czélja maradt a’ his­tóriának. Van egy gyümölcs, mit az idő ’s ta­pasztalás érlelnek ’s mellynek édessége csak müveit korban érezhető. E’ gyümölcs a’ tudo­mány, az emberiség’ érettebb korának örökré­sze, mint a’ költészet az embernem’ gyermek­ségének boldogsághozó ajándéka volt. Korunk a’ tudouuány’ kora. (Revue francaise.) Kazinczy dabor» A' peterdi jégeső. Jun. 16-án délután 5 óra tájban indultam Pannonhalmáról haza felé. Hat óra tájban, mi­dőn Peterd nevű sváb­ helységen keresztül jö­­nök, kocsim felé — az utczán keresztül — nagy fejér tömegeket (mészköveknek gondo­lom) látok repülni. Nagyságuk — a’ mennyire szemmértéknek hihetni — akkora forma, mint egy lúdtojás. Majd sűrűbben kezdének hullani e’ tömegek, ’s mikor megismertem, hogy ezek

Next