Athenaeum, 1839/2. félév
1839-07-04 / 1. szám
78 égető tövist keblébe, hány család, hány rokon, hány egész község’ egyetértését tették semmivé, mint rongálták ezer esetben a’ köz erkölcsiséget, mint írták ki a’ szivekből azon isteni szellemét a’ testvéri egyetértésnek, melly a’ keresztény hittudomány’ legszebb gyöngye. Még a’ legjobb törvények mellett is gyakran keletkeznek vitatások azok’ magyarázása felől; egyik biró ellenkezőleg ítél, mint a’ másik; a’ felebbviteli bíróság másképen, mint az alsóbb; gyakran ugyanazon bíróság ellenkezik maga magával saját ítéleteiben. Ezen tapasztalás természetesen oda ragadja a’ különben is aggodalommal ’s gyanúval teljes perlekedő’ lelkét, hogy különböző ítéletek’ eseteiben, vagy egyikben vagy másikban hibás volt az ítélet. Innét ezer panasz keletkezik, a’summum iust. summa injuriának kiáltják; a’ bírák ’s ügyvédek’ fejére ezer méltatlan átok száll. Pár’ végezte után is égető fájdalom , szúró tövis marad vissza a’ keblekben; azon gyanú, azon nyomó ’s nyilvános vádakba is kitörő sejtés, hogy a’ bíróság’ ítélete nem vala igazságos; a’ diadalmas fél, ha aggodalmas lelkiösmeretü, nincs, nem lehet megnyugodva, hogy czéljához minden kifogáson felül levő úton jutott; a’ vesztés pedig természetesen hajlandó vádolni biráját! Nem lehet egészen tagadni, hogy, a’dolog’ természete szerint, ’s nem mindenkor az ügyvédek’ hibája miatt, ezeket is éri némi méltó vád. A’ per, mellyen ügyvédi kezek dolgoznak, már ennél fogva hosszasban tart ’s valódi sodronyvonói ügyességgel nyujtatik hosszúra; papiros tömegekre újabb tömegek halmoztatnak; tárgyakat, mellyeket talán egy pár óra alatt el lehet e szóbeli vitatás által intézni, ha írásban ’s ügyvédek által vitetnek, természetesen tovább tartanak ’s minden bíróságon átmásznak. A’ pernek természetéből átalánosan ’s mindenütt folyó bajokon ’s nehézségeken kívül számos új baj, nehézség, hátramaradás származik különösen a’ perlekedésnek azon rendszeréből, melly hazánkban uralkodik ’s mellynek hibáit kimutatni szorosan ide nem tartozik. Midőn biró ’s ügyvéd vádoltatik, gyakran nem benne, hanem maga az alkotmányban van hiba, ’s a’ kiváltságos rendnek fonák elsőbbségei, egyebek’ jogkörét igazságtalanul korlátozó szakadékai, volnának méltán kárhoztatandók! — mert kinek hibája, hogy egy parancs, gyakran törvény’ ellenére is, képes kieszközölni, hogy az ítélet, mig minden bíróságon át nem vándorlótt, végre ne hajtathassák; hogy a’ kiváltságos osztálynak ezernyi időlopó kifogásait alig lehet egy emberélet alatt félrevettetni stb. Ezért majd minden műveltebb nemzet szükségesnek látá, az erkölcsi, politikai és gazdasági tekintetben egyaránt kártékony perek’ ha nem teljes megszüntetésére (mert ez kegyes óhajtás csupán), legalább kevesbítésére, idő- és költségkímélés’ ’s köz erkölcsiség’ tekintetéből, az egyenetlenségeket ’s czivódásokat, mellyek társas együttélésben ’s míg ember gyarló ember marad, kikerülhetlenek, — törvényszékkivüli úton, vagyis békés egyezés által szüntetni meg. — Ez abban áll, hogy a’ felek, lemondván a’ per-úton talán nyerhetendő nagyobb haszonról, vagy kedvezőbb ítéletről, a’ tárgynak olly békés elintézésében egyeznek meg, melly ha talán nem elégíti is ki teljesen követeléseiket, a’ pernál még is hasznosabbnak látszik. Mert nem rész német példabeszéd, hogy: a’ legsoványabb egyezés is jobb, mint a’ legkövérebb pör. — Ha a’ dolog’ történeti kifejtését vizsgáljuk, az egyszerű előkorban mindenütt illyen békéltető bíróságokra akadunk, a’ családatya, a’ pap’ személyében mindenütt bírót is lelünk, ki a’ czivódásokat idővesztés ’s formaságok nélkül elintézi. A’ század’ szelleméhez méltó illy nemű intézeteket látunk pedig Angliában, Francziaországban, Dánia ’s Norvégiában, Porosz- ’s Németország’ több részeiben, különböző formákban ugyan, de egyazon szent czélra munkálva. Angliában, minden grófságban nagyszámú férfiakat nevez ki a’ kormány, egyenesen a’ népből, ’s így ollyakat, kik a’ nép’ bizodalmával bírnak ’s annak helybeli viszonyait ismerik, ’s kik ezen polgári szolgálatért fizetést nem húznak. Ezek’ vállain fekszik a’ közigazgatás’ gondjainak nagy része, rendőrségi ügyekben ’s polgári és büntető perek’ elítélésében. A’ kormány által kinevezett nagyobb számból, egyes esetekben, egyes bírákat, a’ felek választatnak, ’s így a’ kormány’ kinevezettei, kik különben is a’ néptől vannak, bizodalom’ embereivé lesznek