Athenaeum, 1840/2. félév
1840-10-18 / 32. szám
500 nagy jutalmak’ osztogatása; — annak tudata már erkölcsi tekintetben hihetetlen szorgalmat önt a’ megszabadult hérnök’ lankadt ereibe, ’s áldott következéseit egy vidorabb nemzeti élet’ elevenségében rövid idő alatt mutatja. — Ellenben a’ jobbágynak folyvástt megfosztása a’ tulajdoni jogtól, sikeretlenné, vagy legalább tökélyetlenné tesz bármilly jótékony és kedvező törvényeket, és rendszabályokat, még akkor is , midőn a’ használhatási jog (dominium utile) csak csupán szóban különböznék az egyenes birtok’ (dominium directum) földesúri tulajdonságától. De miért is volna a’ nemzet’ földmivelő része alábbvaló a’ hon’ mesterséget űző vagy kereskedő polgárainál, kik nagy részt királyi válásokba vonulva, földesúri jogokat gyakorolnak? — Igaz, hogy az értelem és miveltség, melly ezen osztályoknál már magasb fokon áll, polgári állásukhoz a’ közvéleményben bizonyos tekintetet köt; igaz, hogy művészet és kereskedés csak szabadabb viszonyok közt tenyészhet; de a’ földmivelés sem emelkedhetik korlátok között, holott tagadhatatlan, hogy minden egyéb emberi foglalatosság vagy nemzője, vagy dajkája , ’s a’ statuslét’, erő és hatalom’ legmélyebb alapja , melly a’ köz figyelemben ’s az alkotmány’ jótéteményeiben annál méltóbban osztozik, minél fontos!) milliókra terjedő földmivelő kontársunknak jólléte az emberiség’ jelen körülményei között. Szóval, csalatkozunk, ha azt hiszszük, hogy jobbágytelkeinkre virányi, ’s a’ pór’ szívébe honszeretetet idézhetünk, míg csak az meg nem szűnik tulajdon telkén haszonbérlő lenni; míg csak az a’ birtokos’ polgári méltóságára emelve, ’s hazájához valódi haszon, ’s erkölcsi és anyagi érdekek által szorosban lánczolva nincsen. Ámde azon jótékony rendszabálynak, mellynél fogva a’ jobbágy telkeit, mint tulajdonát bírhassa, ’s kénye és belátása szerint mivelhesse, egyik lényeges része, sőt feltétele az, hogy lakát és földeit a’ rajtok fekvő úrbéri adózásoktól is felszabadíthassa, mert e’ nélkül a’ jobbágynak tulajdont adni annyit tenne, mint valamelly foglyot azon föltétel alatt bocsátani szabadon, hogy köteles legyen a’ lábaira vert mázsás vasat holtaiglan hurczolni. — Bölcsen átláták ezt küldetésükben híven eljáró nemzeti képviselőink, kik, miután az 1832/6-iki országgyűlésen az úrbéri terhek’ szomorú sorából nem megvetendő számot kitöröltek, ’s a’ köz legelők’ felosztását, arányosítást, ’s összesítést lehetségessé tevék; a’ legutóbbi országgyűlésen végre kiküzdék azon nevezetes törvényczikket is, mellynél fogva a’ jobbágy mindennemű úrbéri tartozásait kölcsönös egyesség’ utján földesurától örökre megválthassa. — Nincs ki e’ korszerű ’s igazságos törvényért szerencsét ne kívánna a’ hazának; nincs, ki annak szintolly jótékony, mint nagyszerű következésein kételkednék, ha az úrbéri terhek’ mivoltát és hatását minden oldalról részrehajlás nélkül megbírálja. — De milly kevesen vannak, kik a’ természetté vált szokástól megválni, ’s egy olly haszonvételről lemondani képesek, mellynek kényelmeit véleményük szerint a’ legjobb váltságbér sem pótolja. A’ földbirtokosok’ legnagyobb része rendkívüli áldozatnak ’s anyagi érdekei’ rövidítésének tekinti, ha valamellyik jobbágya megválthatási kérelmében megegyez. ’S ezen tévedés olly általános, annyira megrögzött, hogy az érintett törvénynek még fél század múlva sem fogjuk sikerét tapasztalni, hacsak alkalmazása kényszeritőleg nem fog életbe hozatni. Adja isten, hogy jövendölésem alaptalan legyen; de a’ mennyire a’ birtokosság mostani gondolkozásmódját, ’s a’ nép’ korlátozott értelmét ismerem, méltán aggódom, hogy kényszerítő rendszabályok, ’s meghatározott váltsági árszabás nélkül az 1839—40-d. 7-d. törvényczikkely 9-dik §-nak mind addig nem fogjuk élvezni gyümölcseit, mig csak általános felvilágosodás, ’s a’ nemzeti gazdálkodás’ józanabb elvei a’ nemzet’ minden osztályait át nem haták. — Mikor fog szegény hazánknak ezen aranykorszak megnyílni? az ugyan halandó szem előtt rejtve van; de tettleges állapotunkból következtetve, számíthatunk-e arra egy pár nemzedéki időszak előtt? Számíthatunk-e arra, ha megfontoljuk, hogy előítéletek és szokás által megrögzött részintézvényeket a’ legbensőbb meggyőződés , ’s a’ legtisztább ész’ hatalma sem képes gyakran kényszerítés nélkül megrendíteni, ha vak önzés útját állja a’javításnak? Hazám’ felvilágosult fiai bizonyosan osztoznak fenn nyilvánított véleményemben; azokra nézve pedig, kik tán vagy a’ régihez való ragaszkodásból, vagy rosszul értett szabadalmaik’ fölösleges féltéséből úrbéri viszonyaik’ további épen tartását óhajtják, vagy kik tán ez ügyet olly fontosnak nem tartván, azt eddig figyel