Athenaeum, 1840/2. félév

1840-11-08 / 38. szám

tokos azon eszközöket, mellyeknél fogva visz­­keresetét megindíthatja, kezéhez fogja szolgál­tatni, következésképp, ha a’ váltóbirtokos az óvásról és annak közlését tanúsító oklevelek­ről nem gondoskodott, így ezeket elő sem ad­hatja, fizetésre nem szoríttath­atik, honnan ön­kényt foly, hogy a’ névbecsü­lőnek előlegesen semmi gondjának sem kell arra lenni, váljon az ő névbecsülése iránt az óvás megtétetett és kö­­zöltetett-e vagy sem. — A’ váltóp­oliticá­­val pedig egyezik, mert elébb találkozik név­­becsü­lő, ha ennek annyiféle dolgokról nem kell gondoskodnia, ’s a’ késedelem felöli nagy ag­godalom miatt talán minden kedvét is elveszte­nie ; és mert továbbá a’ bemutató, kinek a’ váltó kezénél van, ’s kinek az óvást megtétetni és közöltetni saját érdeke miatt is szükséges, mint­hogy biztosítási­, vagy azon esetben ha a’ név­becs­ülő nem fizetne, fizetési­ viszkeresetet támaszt­hat , hol magát a’ mindkét óvás’ előmutatásával tartozik igazolni, mindezekről könnyebben gon­­doskodhatik; miért is ügyetlenség volna a’ tör­vényhozástól , a’ névbecsü­lőnek tenni kötelessé­géül, hog­y a’ bemutató’ ezen lépteire­t vigyáz­zon fel. A’ váltópolitica tehát, az észjog, és a’ tevőleges törvény egyiránt a’ mellett áll, hogy a’ névbecsű­lőnek az óvástétellel és közléssel nem elébb csak a’ fizetéskor szükség gon­dolnia! — Ne féljen attól értekező úr, hogy „ez sarkaiban ingatná meg az egész váltójogi szigorúságot­, mert e’mel­lett a’ névbecsü­le szigorúan köteleztetik Ígérete’ teljesítésére, egyszersmind pedig a’ bemutató is szigorúan szoríttatik, hogy azon ígéret’ feltéte­lét , azaz a’ viszkereset’ megindíth­atására szük­séges oklevelek’ átadását, szinte teljesítse; ho­lott értekező úr a’ maga új theoriájával azt, ki feltételesen ígért, feltételetlenűl kötelez­­teti, ’s a’ bemutatót teljességgel nem akarja arra szorítani, hogy az óvás’ megtétele és közlése­­beli kötelességének teljesítését igazolja. Vagy talán értekező úr a’ váltójogi szigorúság alatt jog és politica nélküli végre­hajtás­­­ért? c) Értekező úr, helyreállítgatási vakmerőségét is említi, miután ő elég sze­rény ezen tettét önmaga czimzeni legalkalmasb nevén, ’s a’ publicum előtt ismét jóvá tenni azt mit elrontani i igyekezett — mert a’ király ’s az országgyűlés iránt mindenki ugyan, de főként az tartozik sérth­etlen tisztelettel viseltetni, ki azért ír, hogy a’ törvények’ követését könnyít­se! — én őt e’ részben csak távolról kí­vánom kisérni. Értekező úr itt egészen követke­zetes engedékenységében, mert miután átlátja, hogy a’törvény’ szerkezetének általa javasloti helyreállítása nem jó volna, egy újabbat java­sol, t. i. ezt: „Ha az intézvényezett a’ váltót közönségesen nem fogadja el, és azon óvott váltót intéző névbecsü­lésé­­ből sem fogadja el“ — — — —, nem világosan kijelenti-e itt ellenesem , hogy az én logicám a’ helyesli, ’s ő igen tudja szél után for­gatni a’ köpönyeget? — Az általa felhívott 1833-ki Ent wu­r­f einer Wechselord­ Tólem is egy szó sole szóra. *) ring felől észre vehette volna értekező úr, hogy az már hét éves, ’s ezért javításokra van szüksége, mik rajta csaknem 1/3 részben valósággal tétettek is. Mi azonban a’nekem sze­memre vetett i­nterp­o­l­a­ti­ót illeti, tudnia kell értekező úrnak, hogy a’ „Trassat“ szó né­metben mind a’ tulajdonképeni intézvé­­nyezettet (eigentlicher Trassat), mind pedig a’ szü­kségbeli utalván­yozottat (Noth­­adressat) is jelentheti, holott a’ magyar „in­tézvényezett“ alatt mindenkor csupán az elsőbb értetik, a’ miért tehát én, hogy a’ ma­gyart helyesen fordítsam, kénytelen voltam a’ „der eigentliche Trassat“ kifejezéssel élni; helyes fordítást pedig nem lehet interpola­­tiónak nevezni, mert hiszen gyakran történhe­tik, hogy a’ német kifejezésben szükségkép több szavat kell felvenni, mint mennyi a’ magyarban áll, mi megfordítva is igaz. — Miután egyéb­iránt a’ latin textus a’ magyarral együtt Ő Fel­ségének szinte felterjesztetett, ’s az országgyű­lés által jóváhagyatott, azt tán csak még sem nevezheti értekező úr interpolatiónak, ha olly­­kor a’ latin textust is használom. Milly gyer­mekes ! Br. H­i­ffner Ignácz. Alulírt Mátyás’ szobrának mű­vésze, az egyesületnek közönség eletbe adott felszólításá­hoz képest, méltán azt várhattam , hogy a’ do­loghoz értők, magát az emléket illető művészi észrevételekkel fognak fellépni, miket érdemük­höz képest méltatni el nem mulasztottam volna, azonban más történt; művészi észrevételek he­lyett a’ művész’ személye támadtatott meg, mél­tatlan , alaptalan véleményekkel, jóslatokkal, sőt rágalmakkal. A’ mi Mátyás’ emléke felöl mondandó volt, azt már a honi szobrászat’ könyvecskéjébe, két kiterjedt articulusba elmondám; most tehát csak azokhoz van szóm, ’s ezekből is kiveszem Abo­­nyi Istvánt, kinek csak az a’ hibája, hogy azt mit itt privative lehetett volna közlenie, és én is privative feleltem volna, azokhoz, mondom, kik ez ügyben felszólaltak, ’s számok ha nem legio is, 12 tán lehet. Más dolog a’ halálról beszélni, más pedig meghalni; úgy más dolog egy mesteri m­űvda­­rabot valaha valahol látni, más a’ művészetről írni akarni, megint más egy müvet előállítani. Ha pedig az arról írni akarás olly rész kezekbe kerül, kik előtt úgy látszik, mindig két i­úedény áll, az egyik tentával, a’ másik epével telve, hogy most ebbe, majd amabba márthassák tol­lúkat, mint az itt szóban lévő tán 12-nek, kik a’ Mátyás’ emléke ellen fogcsikorgatva állottak fel; mint tigris , mellynek nyelve olly durva, hogy még mikor nyal, akkor is vért bocsájt. * (Vége következik.) *) A’ szerző’ kívánsága szerint — az orthographiát kivéve — szóról szóra közöltetik, mint íratott.

Next