Athenaeum, 1840/2. félév

1840-12-03 / 45. szám

zán szólván , elegyes kormány (olly értelemben, mint e’ szót veszik) nincsen, mivel végre min­den társaságban találunk olly cselekvési elvet, melly a’ többin maga uralkodik. A’ múlt századbeli Anglia, mellyel külö­nösen az efféle kormányok’ példája gyanánt kö­tünk fel, lényegesen aristocrata status volt, bár kebelében a’ democratiának nagy elemei találkoztak legyen is; mert ott törvények és er­kölcsök úgy voltak megalapítva , hogy végre is az aristocratiának kellett mindig uralkodni, ’s az ügyeket tetszése szerint igazgatni. A’ tévelygés onnét ered,, mivel az emberek a' nagyok’ érdekeit a’ népével mindig összeül kör­zésben lenni látván, csak a’ harczot nézték, a’ helyett, hogy e’ harcz’ eredményére, mi a’ fő pont, figyelemmel lettek volna. Midőn valamelly társaság arra jut, hogy valóban elegy kormá­nya, vagy is olly kormánya van, melly ellen­kező elvekre egyaránt oszlik el, az forradalom­ba keveredni, vagy felbomlani készül. Azért is én ezt tartom, mindig szükség val­­ah­ová helyezni egy olly társasági hatalmat, melly a’ többinek fölötte legyen; hanem, úgy hiszem, a’ szabadság veszélyeztetve van, ha­­h­ogy e’ hatalom maga előtt semmi olly korlá­tot nem lát, melly mentében feltarthatná, vagy neki magamérséklésre időt juttathatna. Nekem a’ mindenhatóság már magában rossz és ártalmas dolognak tetszik. Gyakorlatát bár­­melly emberi erőn fölül lenni vélem, és csak istent látom ollyannak, ki ártalom nélkül min­denható lehet, minthogy az ő bölcsesége’s igaz­sága mindig egyenlő mértéket tart hatalmával. Innét nincs a’ föld’ kerekségén olly tiszteletes, vagy olly szent joggal felruházott hatalom, mellynek én az ellenőrség nélküli munkálást ’s korlátlan uralkodást megengedni kész len­nék. Midőn tehát mindent tehetés’ jogát látok adatni bármelly hatalomnak, legyen az nép, avvagy király, democratia , vagy aristocratia, ’s gyakoroltassák az akár monarchiában, akár respublikában, azt fogom mondani: „Itt a’ zsar­nokság’ csirája rejtezik, ’s én más törvények alá megyek élni.“ Én az olly szerkezetű kormányban, mint az Egyesült-státusoké, nem—mint Európában sokan tartják — annak gyengeségét, hanem épen ellenállhatatlan erejét kárhoztatom leginkább. És mi nekem Amerikában legkevésbbé tetszik, nem az ott uralkodó túlzó szabadság, hanem azon kevés biztosíték, mit a’ zsarnokság ellen találhatni. Ha az ember, vagy felekezet méltatlansá­got szenved az Egyesült-státusokban, mondjá­tok meg, kihez folyamodjék? A’ közvélemény­be? hisz’ a’ többséget ez képezi; a’ törvény­hozó testhez? úgy de ez a’többséget képviseli’s annak vakon engedelmeskedik ; a’ végrehajtó ha­talomhoz? ez a’többség által neveztetik’s annak néma eszközéül szolgál; a’ köz erőszakhoz ? de a’ köz erőszak nem egyéb, mint a’ fegyverbe öltö­zött többség; az eskü­ttszékhez? az eskü­ttszék az itéleth­ozás’ jogával felruházott többség; ma­gok a’ bírák , némelly statusokban a’többség által választatnak. Bármelly igazságtalan, vagy okta­lan legyen is tehát a’ benneteket sértő rendsza­bály, szükség magatokat annak alá vetnetek. Képzeljetek ellenben egy olly törvényhozó testet, melly úgy van alkotva, hogy a’ többséget kép­viseli , a’ nélkül, hogy szenvedélyeinek szük­ségkép’ rabszolgája legyen; egy végrehajtó ha­talmat, melly saját erejével birjon; egy minden más hatalomtól független bírói hatóságot, ekkor is demokrata kormánytok lesz, de itt többé zsar­nokság nem fenyeget benneteket. Nem mondom, mintha jelenleg Amerikában gyakori divatban volna a’ zsarnokság; csak azt mondom, hogy ellene semmi biztosíték nincsen; és hogy ott a’ kormány’ szelídségének okait in­kább a’ körülmények­ ’s erkölcsökben, mint­sem a’ törvényekben kell keresni. Fábián* Rhapsodia k. V. IV é­s e.) 8. Nem csak a’ költői nyelv más mint a’ prosa, hanem mindkettő saját nemeket is fog­lal magában. De mintha a’ kötött beszéd’ ne­meit akár ösztön akár ízlés után jobban fognék fel mint a’ prosáét: itt több hiba esik mint amott. Kinek jutna eszébe népdalt a’ „Cser­ha­lom“ fényes, néha dagályos nótáján énekelni? A’ helytelen költői nyelvet határozottan vetjük visz­­sza, midőn a’ prosa, bármi nyomoré legyen, eldöczög háborútlanúl, ’s alig van, ki megszól­ja. Honnan ez? Azt gondolom, az emberi mive­­lődés’járása felel reá, melly elsőbben, ha néhány szóval ki lehet fejezni, az ösztönt és a’ termé­szet’ emlőit feledtető szokás’ igájából kiszakaszt-

Next