Athenaeum, 1841/1. félév

1841-02-25 / 24. szám

Első fi­lév. Pest, februarius 2­2. 1841. 2­4. szám. Tartalom . Türedék-gondolatok a’ világköltészetröl (Vackor Imre . — Literatura: Szalay' Magyar egyházi beszédek gyűjte ménye Kislakig— Kiváláskor [Matisz Pál I. — Viágzat (Ker­ösmarty). — Napoleon anyja , la ). — Tár­cza. Magyar academia. — Literatúrai mozgalmak 18. F.'. — Böngészel. (Barra Miklós). 'Töred­ek - gondolatok a' világ« költészetről. I. Ha a’ művészeteket isteni származásúaknak lehet nevezni, úgy a’ költészet mindenek közt legistenibb, mert maga az istenség­’ millió ala­kú eszméje nem egyéb , mint a’ költészet’ te­remtő erejének legdicsőbb foganata. ’S ezen ős religio, mint minden vallás’ kútfeje, tiszta egy­szerű tanaira visszavezetve, ’s gyakorlat által fölszentelve, milly más, milly boldogító irányt adhatna az ü­dvetlen, ezéltévesztett emberiség­nek! De mi porlékony földfiak, minmagunkkal öszhangzani legkevesbbé tudók , szű­netlenü­l nagy bajokkal küzdünk,és silány apróságokkal bíbelődünk; mert szép, jó és fontos tettek’ álta­lános vezérfonala nem fűzi össze érdekeinket,’s igy rövid ittlétünk, a’ legprózaibb anyagiság’ kérges karjain sorvad el, vagy a’ túlzott szel­lemiség’ légtengerébe fúl, a’ nélkül, hogy bol­dogítható elemeivel, több örömre mint búra ger­jesztett volna bennünket. Mi rendeltetésünk’iga­zában élni nem tudunk ; a’ mi életünk sem szép, sem jó, mert minden hazugságai ’s látszatos fenhéjazása mellett is, kevés költőit, kevés is­tenit foglal magában. Bizony pedig hiában aka­runk nem-költők lenni, midőn a’ való határai e­­lőttü­nk olly szűkre szabvák, midőn maga az isten, világ és ember’ eredete ’s hatása is, csak egy roppant költői gondolat, egy grottesque alakzatú álomkép, melly a’ megfejthetlen szel­lemvilág’ végetlen csarnokában, ismeretlenül függ, ’s tarka színeivel elannyira ámít, hogy mit a’ sokaság leginkább hisz valónak, legke­­vesbbé az, ’s mit haszontalan költeménynek tart, legtöbbször csupa tiszta valóság. A’ vallás, po­litica, tudomány, néperkölcs és szokás’ bogyó­parányi valósága, a’ költészet, álom, képzelő­dés , ’s áltatás’ sűrű phantasticus lombjai, s ká­bító illatú és színű virágai közt, mélyen el van takarva, ’s úgy szólván elenyészik. ’S valamint nyilvános közérdekeinkben több leplezetlen valódiság (realitás) kivántatnék, úgy ellenben az egykedvű­leg lefolyó magánéle­tet, megrongált sociális viszonyainkat költőibb­­nek szeretnénk látni, noha az idylli­us adamis­­ták’ ábrándos h­itfelekezetét senki sem óhajtja újra föléleszteni. — Én csak úgy tekintem a’ költészetet, ’s mindazt, mi ennek elemeit magá­ban viseli, mint szükséges surrogátim­át az annyi, ’s olly kevéssé ismert tárgygyal bővelke­dő anyagi világnak, mint roskadozó emberi gyön­­geségeink’ támaszát, nyomom koldusságunk’ ru­­bintos, fénymázas mankóját, szóval, a’ roppant hiányok’ betöltő pótlékszerét. Miért is az, hogy mi annyira szeretünk magunknak más világokat alkotni ? Mert saját világunkkal nem vagyunk megelégedve. A’ bárdolatlan nép, e’ lenyomó érzetnek, ráeső súlya alól fölvágyik a’mennyek’ 21

Next